2013. december 28., szombat

Kedves Naplóm!





Gyorsan teltek a napok, elröppent egy sűrű hét. Gergő vasárnapról hétfőre virradó éjjel ért haza és már aznap délután ott lógtunk egy jeruzsálemi bevásárlóközpontban, hogy kicsit együtt lehessen a család. A kollégiumban nincs erre kialakított helyről tudomása a gyerekeknek, a parkhoz hideg van és sötét ilyenkor, így kerültünk a plázába. Kávéztunk, francia országból hozott  csokoládét majszoltunk, hallgattuk egymást és nevetgéltünk.
Szerdán La Vache Qui Rit koncert volt Tel Avivban, ezért Eszti aznap nem ment suliba, hogy ki tudja pihenni magát az éjszakai kicsapongáshoz már előre. Csütörtökön ugyan elment isibe, de már a harmadik óra után telefonáltak, hogy fáj a füle és hazajönne legszívesebben. Gergő épp Jonatan barátjával és annak családjával találkozott aznap Jeruzsálemben és Esztivel kiválóan is érezték magukat az óvárosban. Este már el is tudott menni a fülfájatlan a hetek óta tervezett és szervezett pizsama partyra egy osztálytárshoz. Mi Gergővel egy Bar mitzvóra osontunk el, ahol mindenféle megfigyeléseket tehettem, de legfőképpen örülhettem a remek zenének, ami miatt mentem. Igaz, hogy Noé ezenközben otthon egyedül megijedt attól, hogy elfelejtett időben lefeküdni, de szerencsére sikerült megnyugtatni, hogy nem dől ettől össze a világ.
Hajnalban Gergőnek korán indulnia kellett Bukarestbe én pedig nem aludtam már vissza. Napközben azért éreztem a bölcsiben, hogy aki sokat jár éjszaka mulatni és nem alszik eleget utána, az nehezen tud kedves és barátságos lenni. Hát nem is voltam kedves és barátságos. Azért jó volt kétszer is élőben zenét hallgatni és táncolni nagyon.
Péntek délután aztán Esztivel jártunk egy nagyot, beszélgettünk, nézelődtünk. Este Noéval közösen marháskodtunk és filmet is néztünk összebújva. Szombaton sokáig aludtunk, kicsit acsarkodtunk is, hogy ne legyünk már olyan összetartó csapat, majd meggondoltuk magunkat és csak azért is jóra csináltuk a napunkat. Eszti és Noé rajzoltak, beszélgettek, sétáltak, én is voltam kirándulni, mindenki tartott csöndes pihenőt is, hogy jól kezdődjön a hét.


2013. december 21., szombat

Csütörtöktől vasárnapig



Csütörtökön reggel Noé beteget jelentett, Eszti iskolába én bölcsibe Gergő reptérre ment. Kicsit máshol jártak a gondolataim napközben, nem tudtam teljesen a taknyos harapós vereksző kiskrapekokra összpontosítani. Igyekeztem felnőttesen lereagálni, hogy Gergő útra kel és azt is, hogy az egyáltalán nem rossz állapotú gyermek egyedül fetreng otthon, és azt is, hogy a nagyok nem a szokásos módon utaznak haza a koleszból. Délután hazaugrottam, megmelegítettem az ebédet, Esztivel, Noéval megkajáltunk, majd visszaloholtam a bölcsisek ébresztőjére.
Mire Eszti értem jött a munkába, az utolsó fél órában minden nap megérkezik és lelkesen veti bele magát a munkába, vagyis a játékba. A gyerekek már reggel szoktak olyat játszani, hogy az anyukájuk és apukájuk mellett Esztit is fölhívják a játék telefonokról. Várják, hogy mikor érkezik és nagy a boldogság, mikor ő nyitja az ajtót. Meg is beszéltük már a nagyobbakkal, hogy értük a szüleik jönnek, értem meg az Eszti. Kicsit néha irigykednek rám. És néha én is irigykedem rájuk, ez így igazságos.
Mire Esztivel kéz a kézben megtettük hazafele mind a harminc lépést a bölcsitől a házig már benne voltak a nagyok és az nagyon finom dolog. Kicsit pakolásztak, akklimatizálódtak, majd felkerekedtünk a szokásos sétámra csak Eszti maradt otthon Víg Tv-t nézni és ez jár neki, ha már ennyire messze vittük őt A színháztól és a színházaktól egyaránt.


Ábel Noéval bandukolt én Sárival haladtam, mindenki beszélt folyamatosan, miközben ment le a nap, szép volt nagyon. Mutattam Sárinak hol van a sétának az a pontja ahol tartani szoktunk, mikor napi rutinként rácsörög Gergőre, hogy beszámoljon. Sokszor mentem már a hangjával végig ezen az ösvényen, fizikailag vele meg még csak alig. Furcsa és remek érzés volt élőben hallgatni, úgy ugyanis sokkal jobb.


Otthon aztán az este filmklubbá alakult, míg Ábellel beszélgettem a szobájában csöndesen. Milyen jó egy ilyen nagy laklinak az ágyán kalimpálni a lábammal és beszélgetni őszintén mindenről ami csak eszünkbe jut!
Pénteken aztán hosszan fetrengtünk reggel és röhögcséltünk is mi hárman, a kicsik meg én, majd mikor már kidobott minket az ágy kegyetlenül fölkeltettük a nagyokat is. A reggeli után már mentünk is a dolgunkra, vagyis föl a dombra és onnan le a lejtőn, ahol még sosem, hogy lássam hova ér ki az alsó útra, hogy legközelebb mikor mondom, hogy vágjunk le, rövidítsünk hazafele ne tegyünk akkora kerülőt a cserjésbe, mint egyszer régebben.


Az a rész is szép persze és vannak nagy lapos kövek és igazi terep gyaloglást lehet csapni, de eddig minden alkalommal mikor arra keveredtem láttam kígyót és őket még nem ismerem, tartok tőlük , ráadásul elég rossz megfigyelő vagyok az ilyen helyzetekben, Képtelen vagyok felidézni hogy festett akivel találkoztam, így nem haladok a megismerésben csöppet sem. Levontam a tanulságot, nem megyek a cserjésbe az a legegyszerűbb. Szép lankán haladtunk, trikóban napfényben, kék ég alatt.
Otthon aztán vártak a tyúkok, Eszti lelkiismeretesen elkísért tojást szedni, igazi munkaerő. Noé szerep játékozni ment, a nagyok meg otthon töltötték az időt. Erősen délután volt már mire a munka után az ebéd is elkészült, de volt játékszülinap és torta is Sárinak, jól éreztük magunkat és filmklubbot is tartottunk újra két csapatban két filmet tekintettünk meg, én inkább aludtam, de szerencsére Piedone nélkülem is el tudott menni Egyiptomba. Este aztán még sokáig sustorogtam Noéval, mire Ábel is megérkezett, jókat kacarásztunk, de keveset aludtunk cserébe. Még szerencse, hogy a hetedik napon mi is megpihenni szoktunk, így nem kellett korán kikelni az ágyból. A mai délelőttön ellenkező irányból is megcsináltuk a tegnapi körtúrát, hogy biztosan felismerjük lentről az alsó útról a megfelelő ösvényt.





A hazaérkezés után Noé ,ár ment is a barátjával találkozni, mi többiek meg hatalmas tollas kőrmérkőzést csaptunk, viháncoltunk inkább, ahogy ez már csak lenni szokott. Ez a játék ugyanis valamiért sok nevetéssel jár minálunk. 




Mire elfáradtunk bele jött a tegnapi forgatókönyv: Esztivel tojásszedés, majd egy nagy közös főzés következett. Öten a konyhában, sürgés forgás, jó kedv, jó ebéd, nóta nélkül az igaz.
Estefelére még belefért Ábellel kettesben egy beszélgetős séta, hogy nehogy eltunyuljunk. Most mind szuszog, hisz holnap egyeseknek arany vasárnap, szünet van, másoknak hétkezdés, szorgos napok sora, vannak akik meg utaznak majd hazafele megfáradva.


2013. december 14., szombat

Tél a közeli keleten


Csütörtök hajnal van, csörög a telefon. A kijelzőn látom, hogy Abel hív. Gyorsan cikáznak a gondolataim, nyilván baj van, jaj vajon mi. Fél hétkor az ember nem telefonál az anyjának a koleszból.
Kinyomom, visszahívom, így olcsóbb.Tárcsázok, nem kapja föl rögtön, aztán csengő vidám hang szól a telefonba: "képzed mama, esik a hó!" 
Elképzelem. Szokott lenni ilyen, tavaly is láttuk a hírekben, ahogy a miniszterelnök hóembert épít a gyerekeivel, pajeszos kölykök hógolyóznak, van havas képeslap a városról, már 18 éve is volt. Azért mégis olyan egzotikus a hó egy olyan országban, ahol leginkább a meleg elleni küzdelem a domináns mozzanat. Ábel jelentése nem volt teljesen váratlan, már Évi ittléte alatt megkezdődött a lehűlés, mikor elutazott nagy esők jöttek, egész naposak. A reggeli hírekben a rádióban lehetett hallani, hogy az önkormányzatunk néhány községben elrendelte a tanítási szünetet. Jeruzsálemben pedig még mindig esett a hó. A nagyoknál is elmaradt a tanítás. A nap során sokan rekedtek az utakon, hótáblák zuhantak alá háztetőkről, megjelennek a vidáman hógolyózó és hóembert építő katonákat ábrázoló internetes újságok, megható beszámolók segítőkész eberekről, gyors csapatmunkáról.





Péntekre rémálommá válik a jeruzsálemi hóhelyzet. Rengeteg lakásban van áramszünet, ami délelőtt még csak átmenetinek tűnik, de délutánra komoly nehézségeket okoz, hisz a sabat bejövetele egyre közeledik áram viszont nincs. Az ország más területein is el elmegy az áram. A nagyokkal folyamatos a kapcsolattartás, náluk minden oké, igaz a balesetek megelőzése érdekében nem engedik ki őket az épületből, csak mikor enni mennek. Azért ez pont elég idő a hógolyózásra, viháncolásra, elesésre. 
Nálunk hideg van és esik az eső, 26 km/órás szél fúj, nem vicces. Délelőtt kifogunk egy derűs időpontot, Eszti vendégségbe, mi kirándulni megyünk. Új térkép szelet, dimbes, dombos, lankás, támfalakkal határolt valaha volt kertecskék. Tavaszi hangulat, kellemes napsütés, kék ég, nyiladozó virágok.






Figyelem a fák tövét, azt mondják vargánya akadhat, nem látok egyet sem. Illatos füvek, bokrok, szépen fénylő szent jános kenyér, és a megszokhatatlan itteni tölgy. Itatónak kitett kád, ösvények, pocsolyák, a távolban csűnyán, haragosan közeledő felhők. Mire Eszti hazakerül zuhog az eső. Útközben markolóval találkoznak, aminek a kosarában hó van. Valaki viszi haza a gyerekének játszani. 
Mi is játszunk, igaz nem hóval. Gergőt és Esztit Noéval megtanítjuk kanasztázni, majd a felnőttek kent kupé oktatásban részesülnek és röhögünk hosszan együtt négyen. Odakint zord a látkép, a lakásban érezni, ahogy fúj kint a szél. Hűvös van idebenn is, folyamatosan mondjuk a srácoknak, hogy a remetén is ilyen a téli hőmérséklet, de hiszik is nem is amit állítunk, mindenesetre sikerül rávenni őket, hogy vegyenek föl még egy réteget a már rajtuk levő kettő ellenére. Jó együtt játszani, még szerencse, hogy van még itthon gyerek. 
Mikor elfáradunk a "hideg" szobában remek bunkert építenek a kiskorúak, jókat kacagnak, majd belecsúsznak egy laza agyahagyott viháncolásba. Még szerencse, hogy ideje lefeküdni. Éjszaka egy szobában altatjuk a kölkeket, mert kettőt képtelenség felfűteni.
Szombaton délig ágyban maradunk, addig sincs hideg, a kicsik a hétvégi szokás szerint ágyba kávéval kényeztetnek bennünket, maguknak is töltenek gyerek kávét, jó együtt szürcsölni a meleg italt és beszélgetni. Ma a környezet ismeret a téma. Reggeli helyett rögtön ebédelünk, majd elmegyünk havat keresni. Amerre hó lenne útzár van, így be kell érnünk egy havaskás területtel és a távoli hósipkák látványával. Hamar kiderül, hogy a hó hideg, nyirkos és egyáltalán nem is olyan vicces, egy óra bőven elég belőle sétálva és golyót gyúrva. 
Itthon frissen sülnek az étkek, szamósza, falafel, majd tisztálkodási láz tör ki, Noé moziba indul a barátaival. 
Eszti családfa tanulmányokat folytat Ipuska tablóján, puzzlezik és teát szolgál fel. Örülünk a melegedő háznak, sokat segít, hogy nem fúj már a szél, jó, hogy megjavították a bojler pár hete elromlott kapcsolóját, mert lehet, hogy az elkövetkező napokon sem számíthatunk a napkollektor meleg vizet fakasztó hatására. 
Jövő héten néhányan viszontláthatjuk a behavazott nagyokat, míg Gergő Francia országgal ismerkedhet a Besh o droM simogató bérlet sorozatban. Nekem a szokásos vidám 25 órás munkahét várható.

A pulcsit Norci tervezte, engem meg a szüleim

2013. december 11., szerda

Fűjja a szél a fákat

egy hete még pancsolós meleg volt
Játékos mozgásfejlesztés gyanánt nem tudom hányszor játszottam már el gyerekekkel, hogy fújja a szél a fákat, de most hogy kinézek a konyha ablakán a kis kertünkre és figyelem hogyan hajladoznak a pálmák a szélben, nem olyan vidám a dolog, nincs kedvem kimenni a nyálkás időbe. Persze szokásos módon azért a bent nem nekem van kitalálva. Szerencse, hogy a legnagyobb zuhé szünetében előbújik a nap, végig nyújtózik a tájon, ilyenkor gyorsan kapom a vízálló cipőt és már megyek is. Gyönyörű és illatos minden. A növények meg vannak veszve, elképesztő sebességgel zajlik a növekedés, dúsulás.
A helyi hírek napok óta a hókotrók, sókészletek, Golánon hógolyózó katonákról szólnak. A nagyok jelentették, hogy pénteken Jeruzsálemben esni fog a hó. Csöndben reménykedem, ha valóban nagy lehűlés várható, itt nálunk is lesz valami fehér. A popsitepsi ott lapul a szekrényben...
Noé egyenlőre rövid gatyában jár suliba, vagyis azért hideg egyenlőre nincsen igazából, fűteni azért elkezdtünk a komfort érzet miatt mutatóba. Most végre lehet gondolni ránk úgy, mint akik szintén nélkülözik a tengerparti létet, végre kicsit megpihenhetünk az irigyelt pózból kilépve. Pontosan el tudjuk képzelni milyen lehet egy őszi iskola nap, ami eddig csak az emlékekre támaszkodva nehezen sikerült. Tavaly a hasonló szeles, esős takony időben még a birkákhoz jártunk felváltva, most Gergő koncertekre utazik, tulajdonképp mindenkivel játszik aki számít és rendszeresen koncertezik, én pedig harapós, taknyos bölcsisekkel ugrálok, szaladgálok, babázok, hülyéskedek.


Nálunk véget ért a szünet, amit odaát még csak várnak a gyerekek. Lezajlott a napi rendszeres fánkevés, tenderli csatákat vívtunk, szaloncukrot ettünk gumicukorral és csokival. Ajándékok is voltak persze és vendégség is zajlott. Utazgattunk Évit és Misit is elkalauzoltuk ide-oda. Hamar elment a szünet, ahogy ez már csak lenni szokott a szünetekkel.

A nagyok örömmel vetették bele magukat az iskolába, a kicsik is vidáman térnek haza nap, mint nap.Most kezdődik a legnehezebb időszak talán. Két és fél hónap a hétvégéket leszámítva szünet nélküli iskolával telik. Itt ebben a sávban sajátítják el a gyerekek a tananyag nagy részét, hisz az ősz ünnepei folyton megszakítják a tanulás folyamatát, tavasztól pedig nincs olyan hónap amiben ne lenne ünnep, majd kitör a nyár. Most kell felkötni a gatyájukat, most kell belefeküdni a dolgokba, most kell erősnek és okosnak lenni.
Gergőnek is elég erős a menet, ami sok tanulást tartogat számára. Részemről lébecolok szokás szerint, jókat főzök, játszom, igény szerint tanulok a jelentkezőkkel, sétálok, kirándulok, vigyorgok, ha tehetem meghallgatom a szerelmemet. Remek könyveket olvasok, csupa érdekes dologról, különböző történelmi időkből, helyekről. Nem hat rám a sötét, nedves idő, boldogan veszem tudomásul, hogy kibújt a tulipán, a krokusz, a borsó, a bab, a paradicsom, a hagyma, és türelmesen veszem az akadályokat, amik azért föl föl merülnek, csak, hogy edzésben tartsanak.

Van, hogy a nyáj már befoglalta a piknikező helyet


Évivel az óváros felett. Séta a falon

Bodori családi találkozó a kertünkben

A katusz gyümölcs szúr, ezért felszúrja a fiatalember

Ki kirándul elnehezül, kőre fekszik, megpihen










2013. november 28., csütörtök

Közeli keleti mese


Egyszer volt hol nem volt, az üveghegyen is túl volt egy fiú, akit Gergelynek neveztek el a szülei, mikor még épp, hogy csak megszületett, sőt már előtte. Nevelgették, tanítatták. Felcseperedett, színpadra állt.
Telt múlt az idő, végül mire megemberesedett kellően képzett munkaerő lett, szakmájában fejlődőképes, tanulásban alázatos, alapos, kiszámítható, megbízható, nem utolsósorban tehetséges.
Mindene meg volt ami a háttérben szükséges, család, lakhely, még autója is akadt amibe beleülhetett, ha a távolba szólította a kötelesség.
Mikor az üveghegy olvadni kezdett  úgy érezte eljött az idő. Elindult kis hazájából idegenbe szerencsét próbálni. Egész pereputtya fontos apró dolgait 3 bőröndbe csomagolta, sólyom szárnyára ült, szállt, kelet felé, közel.
Apró faluban, ahol alig hatszázad magával szagolta a dúsan trágyázott föld szagát munkára lelt. Birka akol várta, vasmegmunkáló inas is lehetett, ha úgy adódott. Mikor ezek már mind elégedetten becsukódtak mögötte kinyitotta a csodásan faragott ládikát, amiben a muzsikát tartotta. Fújta kedvenc furulyáját, billentyűket nyomott le gyorsan futó ujjaival.
Ha hívták muzsikálni is ment, boldogan. Ritkán hívták, bár egyszer még a távoli sivatagba is eljutott, a csillogó főváros fényeiben is megfürdött, a holdvilág sütötte arcát hazafelé. Ment barátságból, járandóságért egyaránt.
Fél év se telt bele rátalált valaki, akinek igen megtetszett a játéka. Magával ragadta különleges pikulájának hangja, mintha hirtelen drágakőre bukkant volna ott ahol nem is számított rá. Elhívatta a nemesi zenedébe, mutogatta fűnek fának kis ékszerét, míg egy napon maga a király udvarának zeneszerzője hírét nem vette a birkapásztor pikulájának. Ment a pásztor, hogyne ment volna, mikor onnan szólították. Meghallgatták, megtetszett nekik igencsak az ő másmilyen játéka. Fölállították a magasra ácsolt dobogóra, onnan hallatta hangját egész nyáron át.
Eljött az ősz, a királyi udvar ritkábban gyűlt össze, hogy meghallgassa a muzsikát. Nyugodtan hajtotta mégis álomra fejét a vándormuzsikus. Jól is tette, hogy nem tépdeste köntöse ujját. Érte küldött a feketébe öltözött öreg királyasszony és a fiatalabb királylány. Énekes madarak voltak mindketten, körülvették magukat zenészekkel, mulattatták az úri közönséget. Egy napon az urak között megjelent a mézes hangú csillag, kinek dalára boldogan esküdtek öröknek tűnő hűséget a kicsiny ország tehetős polgárai. Meghallotta az ezüstös furugla hangjait és nem tudott szabadulni tőle. Egy nemesi eseményen újra megpillantotta őt, érte küldött. Próbára tette és már aznap vitte is magával oda ahol várták.  Gondosan ismertette az elkövetkező napok sorát. 3 nap 4 muzsikálni való esemény, de úgy, hogy egyik nap este mégis mindenki a családjával lehet.
Itt a vége, fuss el véle!



2013. november 24., vasárnap

Lila köd



Fantasztikus látni napról napra, ahogy megéled körülöttünk minden domb és völgy. Apró virágok, harsogó zöld levelek, puha fűszálak veszik át a terepet az elszáradt, kiszikkadt sárga és szürke aljnövényzettől. Kolibrik és özvegy billegetők jelentek meg a bokrokon, fákon megtörve ezzel a dolmányos varjak, hullámos papagájok és galambok egyeduralmát.


Lassan újra beérik a golgotavirág, vagy más néven a maracuja, minden kétséget kizáróan tombol a narancs, mandarin és banán szezon és már lehet látni epret. A paradicsom, hagyma, paprika, uborka, bazsalikom, koriander, petrezselyem, marokkói menta, sütőtök, édes burgonya, avokádó meghatározzák a piac színkészletét és a konyhánk ízkészletét.


Éjszakánként már igaziból érezhetően lehűl a levegő, szobáinkba bekerültek a szőnyegek. A tavalyi saját készítésűeket lebontva majd más formában áthorgolva új szőnyegekkel leptem meg a családot, és "magyarból" is érkezett három kedves kisméretű régi darab.


Jelige: Mi is van pontosan velünk a lila ködön túl. Nagymamák és nagypapák kedvéért

Szombaton fölkerekedtünk és szokás szerint jártunk egyet, ahogy pénteken is tettük, igaz akkor rövidebben tapostuk a zöldülő dombokat. Napi rutinszerű caplatásunk is megmaradt, egyszerűen nem lehet nem menni, mikor zöldül a határ, simogat a nap, és épp nem kell dolgozni. Hogy ezen kívül mi van?
A nagyok sorra megírták a negyedéves dolgozataikat, azt hiszem mondhatjuk, hogy mindketten szépen teljesítettek. Szokás szerint Sári maximalista, Ábel laza hozzáállása és írásban gyengébb teljesítménye most is látszik, de az eredmények önmagukért beszélnek, jók a srácok mindketten. Remekelnek és boldogok úgy tűnik. A kisebbek szintén átestek a negyedéves beszámolókon, jól teljesítették az akadályokat. Az elemiben mindkét osztályfőnökkel találkoztunk, rendkívül meg vannak elégedve a gyerekeinkkel, ahogy mi is, így aztán kölcsönösen felvillanyoztuk egymást ez ügyben. Külön kiemelték a szociális készségeiket, intelligenciájukat, motiváltságukat, beilleszkedési képességüket, empátiájukat, szelídségüket, türelmüket.  Tantárgyakra lebontva is szép eredményeik vannak, tanáraik egyöntetűen megdicsérték őket. A nagyokhoz majd csak kedden megyünk fogadóórára, így arról egyenlőre nem tudok beszámolni, igaz ott már most tudni a százalékban kifejezett eredményeket.
A hétköznapok a szokásos rendben telnek, vagyis 7 körül ébresztjük a gyerekeket, akik az esetek nagy részében már félig éberen fekszenek a takaró alatt. Öltözés, fésülködés után cipőt vesznek, és már le is lehet ülni a reggelihez, amit nagyjából fele-fele esetben készítünk felváltva. Menüben előkelő helyet foglal el a rántotta, és a kása, szeretik a müzlit, főleg amit magamnak választok, mert abban magok és gyümölcsdarabok vannak, ellentétben azzal amit ők választanak maguknak. A narancsszezon megkezdődött, így gyakran lehet inni friss narancslevet, de nagy a választék a teába rakható fűszernövényekből is, amik burjánzanak a teraszon elhelyezett ládákban és a kertben egyaránt. A napokban nagy sláger a gyerek kávé és persze a Chanuka itt van a nyakunkon így fánk is sokszor kerül az asztalra. Az uzsonna burekasz, csokis kifli az esetek nagyobbik részében, vagy valami perecféle, mazsolás kalács ezeket ugyanis megeszik a mellé csomagolt gyümölccsel, zöldséggel egyetemben. A sajtos és egyéb kenyereket egészben hazahozzák, vagyis hiába egészségesebb nem fogy el, tehát fölösleges eltékozolni az alapanyagokat, mikor itthon szívesen megeszik melegszendvics formájában vacsorakor. Ebéd minden nap frissen készül, zöldségfélék elsősorban rizs, kuszkusz, bulgur körettel,vagy főzelékféle formájában. Hetente kétszer biztosan kerül húsféle is az asztalra, ahogy tésztának is kell lennie minden héten. Az iskolából háromszor jönnek haza fél négykor, egyszer fél kettő, egyszer fél három magasságában a gyerekek. A legrövidebb nap a kedd, aznap kerül sor az ifjúsági szervezet foglalkozásaira, amit Eszti kitörő lelkesedéssel, Noé kiszámíthatatlan módon látogat. Noé esetében a csapat túlnyomó többsége lány, így ha fölmerül a leghalványabb lehetősége is annak, hogy nem lesz más fiú a foglalkozáson hazaiszkol. A többi fiú is ezt teszi, így sajnos már több alkalmat is elmulasztottak az egyébként izgalmas és érdekes együttlétekből, amiket Ábel és Sári korosztálya tart. A mi munkabeosztásunk változó, de nagyjából hetente három alkalommal vagyok hosszú napos, és egyszer rövid, egyszer pedig mindössze egy óra hosszan foglalkoztatva a bölcsiben. Gergő hetente egyszer szinte biztosan koncertezik, de előfordul, hogy egymást követő napokon, vagyis több alkalommal is játszik. Sorban jelentkeznek be újabb és újabb zenekarok, vagyis gyakorlatilag új műsort új műsor után tanul, vagyis nem sok ideje marad a zeneírásra, de azért szerencsére olyan is van. Együtt is zenélünk elvétve, igyekszünk most erre kicsit jobban odafigyelni, egy új műsor összeállítása a terv és cél.
A nagyok napirendje reggeli iskola, délutáni különóra mentén írható körül, ami van, hogy este kilencig tart. Elfoglaltak, és fáradtak azt lehet látni, de a hazajövős napok nagyon jól telnek, sokat röhögünk az adott hetek eseményein, amit a tőlük megszokott fanyar humorral tálalnak. Én hasi izomlázat szoktam kapni a röhögéstől. Menetrendszerűen jelentkezik be Sári telefonon Gergőnél, mi Ábellel sokkal ritkábban társalgunk, de nem mondhatom, hogy nem vagyok képben egyáltalán, mert de. Nagyon jó látni, hogy nekik is jó velünk nem csak nekünk jó velük. Amikor nem hazajövős hét van valahogy mindig úgy alakul, hogy meglátogatjuk őket. Viháncolunk kicsit, sütögetünk valahol és beszélnek, beszélnek, beszélnek, beszélnek, beszélnek egymás szavába vágva, majd a kicsiket kérdezgetik, belemélyednek az ő dolgaikba, akik ilyenkor kipirult arccal mesélnek, imádom nézni őket közben.
A kicsik délutánjai rendszerint a leckeírás után szabadon telnek, Noé leggyakrabban focizni megy az egyik haverjával, de másnaponta biztosan zenét is csinál, Eszti sokat beszélget és játszik velünk. Mindannyian eleget olvasnak mindkét nyelven, ezt is elégedetten konstatálom naponta. Elkezdtünk közösen nézni egy régebbi sorozatot héberül. Nagyjából nyolckor ágyban vannak, kilencig olvasás, összebújás, dünnyögés, beszélgetés van. Én az egyikhez, Gergő a másikhoz megy, majd cserélünk, kacarászás, dögönyözés, felolvasás váltogatja egymást. Azt kell mondjam van rá igény. A nagyok lassan beleilleszkednek az itteni fiatal csapatba, amit örömmel üdvözlünk, mert a kezdeti nagy lendület után volt egy nyögvenyelősebb részlet és azért az nagyon jó, ha van itthon társaság. Biztonságos haladás a fiatal felnőttség útján, legyen szó bármiről is, ami ezzel együtt jár, had ne soroljam.
Nekem a kert és a séta a kikapcsolódás, Gergő gyakorol és sétál velem. Jókat beszélgetünk, sokat nevetünk, nem szorongatja a torkunkat a jövő, így persze könnyű.

2013. november 10., vasárnap



Jó a játszótéren sötétedés után utcai lámpa fényében vacsorázni a szőnyegen ülve. Jó rágni le az olajbogyót a magról, tunkolni a pitát a hummuszba, majszolni a nagymama linzerét és moskauerét. Jó kávét főzni kemping gázon és köményes bolti kekszet ropogtatni hozzá. Jó ezeket tenni, ha az ember nincs egyedül. Jó nevetni teli szájjal, hallgatni, hogy a gyerekek már különböző nyelveken is tudnak héberül, vagyis különböző népek akcentusait is beszélik. Jó felidézni régi baráttal, hogy is volt, mikor ő is kicsi volt még és hallani mi hogy van vele most. Jó együtt sétálni és trafik raktárából "öt követ" előhozatni, hogy végre a budapesti baráttól ellessük a mesterfogásokat, amit egy rendes itteninek valamikor a telefonon pötyögős játékok előtti világban minimum illett tudni a ses-besh mellett. Jó együtt lenni és nem fáj elválni sem, hisz a távolságok áthidalhatóak minden irányban. A nagyok pár nap múlva újra jönnek.


Este későn érünk haza fáradtan és másnap vár ránk az ismerkedés a háziorvosunkkal, mint szakemberrel. A gyerekek újszerű kiütése miatt döntöttünk így, amiről kiderült szép gombafajta, hogy honnan került hozzánk választ nem kapok a rendelőben. Délután  a bölcsiben azonban minden kiderül. Macskáktól könnyen beszerezhető, úgynevezett mosavnyik betegség nyugtatott meg az egyik anyuka Eszire mosolyogva, aki büszkén szegte fel a fejét. Hivatalosan is falusi. A macskákat azóta nem etetjük, a gyerekek nem ölelgetik őket folyton, no ettől még itt laknak a teraszon. A macskák nyomában a kert kutyája is egyre több időt szentel kis hajlékunk környékére. Modellálással tanul, profin napozik kinyújtott mellső lábakkal, ahogy tőlem látta, és előszeretettel helyezkedik el a kerti kanapén, ahol Gergő szokott ücsörögni.
A bölcsiben peregnek a napok, nagyokat játszunk, vannak visszatérő közösen kialakított játékaink a gyerekeknek és nekem. Vannak általam hozottak is, amiket magyarul játszanak a szülők őszinte örömére, bár a csoport egyik tagja sem "őshonos" leszármazott magyar ajkú. A munka nem fáraszt, inkább feldob, jó velük, jó egész nap játszani megint. Föl is merült a héten, a gyerekekben, hogy én mit is dolgozom valójában. Nehéz szívvel gondoltam rá, hogy most kiderül a csalfaság és tényleg kissé csalódottan vezetődtek rá, hogy nekem az a munkám, hogy velük jól érzem magam. Élvezem, hogy napról napra továbbadhatom, amit eddig a gyerekektől tanultam,vagyis volt értelme megőrizni a fejemben, szívemben azokat. Jó tudni, hogy ahol az ész, az értelem és az erő is elakad ott elég a hülyeség, egy egy könnyed, jól elhelyezett móka.
Tudom, hogy jót teszek, fontos dolgot csinálok, mikor velük vagyok, érzem a felelősséget, amit csak gyerekek közelében éreztem életemben. Tudom, hogy repülni tanítok és át kell, hogy érjék majd az óceánt, ha eljön az ideje. Nem lehet félvállról lenni velük, nem is tudok.


A legjobban azonban a saját gyerekeinket élvezem, akkor is, ha épp taplók, vagy nyűgösek. Őket már nem olyan egyszerű elkápráztatni, lázba hozni, hisz minden varászlatomat ismerik már régen. Tudják mire számíthatnak, mikor együtt a hatosfogat.

Azért néha sikerül őket is meglepni. Ezen a héten egy pici lakást kaptunk kölcsön Tel-Avivban, ahol bámulatos könnyedséggel fértünk el hatan. Hatalmas sétát tettünk Jaffón, péntek esti ünnepi vacsoránk már készen várt minket a hűtőben, hoztuk magunkkal az otthon ízeit. Másnap a közeli Ha Yarkon parkban csámborogtunk, lődörögtünk a régi kikötőben, míg el nem fáradtunk véglegesen. Jó volt hazaérni kis vidéki házikónkba a nagyvárosból, ahogy jó volt ott lenni is.


Felkészülten vártuk a kezdődő hetet, ami tartogat próbát, hivatali ügyintézést, dolgozatokat, kirándulást, teniszezést, játékot, olvasást, nagy beszélgetéseket, vagyis olyan lesz, mint szokott. Fullos.


2013. november 3., vasárnap

Anya+ország

Függőleges jelzés, fák törzse helyett sziklákon
Úgy elmegyek, ha mehetek, szabad madár vagyok, lehetek a rózsámé, anya vagyok, akarok a földön járni és mint nagy kalap borul reám a kék ég, az nekem, mint testnek a kenyér és fűzhetem tovább a végtelenségig mások sorait kis változtatásokkal, nem hiába volt otthon annyi könyv. A lényeg a lényeg, hogy dolgozni csak annyit amennyit muszáj és mikor épp nem, akkor irány az ösvény, legyen zöld, kék, fekete vagy piros egyre megy, mind vezet valahova. Ma egy ügyes húzással összekötöttünk három már eddig ismert kiránduló útvonalat, vagyis kiraktunk egy puzzle-t a térben.
Délután azért megyek a bölcsibe röviden és rögtön utána Jeruzsálembe utazunk, hisz van ott némi látnivaló gyerekedli, találkozni való barát. Pritty, pratty, prütty.

Gergő kémleli a felfedezésre váró új dombokat

Sarjad már, zöldül már a határ

2013. november 2., szombat

Ájsz, ájsz bébi



Esztivel szokásos sétánkban kimelegedve a hegyetetőn megálltunk hintázni. Vannak kifejezetten hintázós zenék, amiket az ember a fülébe biggyeszt és csak emelkedik és zuhan, felette a kék ég, a szabadság netovábbja mondhatnám. Kicsit ugyan liftezik a gyomrom ettől a játékszertől az utóbbi években, de nem olyan vészes, hogy lemondjak a vesztibuláris rendszerem ingerlésének erről a módjáról. Amikor fölfelé megyek, lábamat messzire előrenyújtom, ahogy régen, mikor tanultam, pedig azóta számtalan módját kikísérleteztem a följutásnak. Nincs alkalom, hogy ne jutna eszembe hogyan is volt, mikor csodálkozva próbáltam fölfogni a mozgásforma lényeges elemeit, igyekeztem az instrukciók alapján összehúzni az izmokat. Nem mondom, hogy gyorsan megvolt a dolog, de ha már akkor tudtam volna, hogy ez milyen sokszor megvigasztal, megnyugtat, megnevettet majd, mikor  látom a cipőmet ami mögött az ég kékje a háttér, akkor soha egy pici pillanatig sem keseredtem volna el attól, hogy napokig nem sikerült megtanulni a dolgot. Aztán sok év elmúlt és én álltam a hinta alatt és tanítottam repülni egy egy gyereket, sajátot és másét egyaránt lelkesen. Át akartam adni, meg akartam mutatni ami nekem gyógyszer. Mostanában nem röstellek hintába ülni, nem félek, hogy rám szól valaki a játszótéren, és megfoghatatlan, mikor mellettem valamelyik gyerekünk lebeg és jó nekünk, és kék az ég és süt a nap és a teljes giccshez a madárdal is szól. Ez a jutalom annak, aki fölmászik velem a dombtetőre.
Visszafele jövet már láttuk, hogy borongós az idő, beugrottunk a boltba és hazamentünk ebédet főzni. Noé már órákkal korábban elment egy barátjához, vártuk, hogy nemsokára hazaér. Aztán elkezdett esni, majd még jobban esett, majd hallottuk, hogy kopog és Eszti kezdte kiabálni, hogy jégeső van én meg fölényesen leintettem, hogy esik ugyan, de jég az nincs, de tévedtem. Borsónyi dara verte a frissen ültetett virágokat és teanövényeket. Igazi jégkása borította be az udvart, az utat a kerten túl.
Lassan előbújt azért a nap, kicsit szégyenkezve terítette szét a sugarait, mi pedig nekivágtunk, hogy elkódorgott Noénkat megkeressük. Barátjának ajtaján pattogatott kukorica felhő áradt ki, így biztos voltam benne, hogy nem éhezik és láttam az arcán, hogy nagyon elfoglalt a vendégségben, így Esztivel tovább sétáltunk, majd hazaérkeztünk.
Másnap napfény ébresztett, senki nem tartott velem a felfedezésben. Az ázott föld szaga megrészegített, letértem szokásos ösvényemről, bóklásztam úttalan utakon a felfrissült tájba simulva.
Ebéd után teniszezni mentünk hármasban, majd a kertet túrtam, míg a srácok Eszt Fm műsort gyártottak nagy gurgulázó nevetés kíséretében. Mi még kazettás magnóra mondtuk fel az adott marhaságokat, ők már számítógépre rögzítenek, hangot vágnak, szignált készítenek, egyik kilenc, másik tizenegy.
Az este kellemesen telt, a kialkudott villanyoltáson túl vagyunk egy ideje, mert Noénak el kell érnie a századik oldalig a könyvében, amit héberül olvas.





2013. október 30., szerda

Sárdi László

"Ettél, ittál, jól mulattál,
ha tetszenék elindulnál,
szaladj gazda kapjál botra,
a vendéget indítsd útra"

Így szól a  vendégszeretetéről és agysebészetéről híres nemzetünk tréfát nem ismerő dalszövege.
Szerencsére nekünk most sem kellett ehhez folyamodnunk, a vendégek maguktól távoztak mind egy szálig, sőt a nagyok is visszatértek ideiglenesen elfoglalt állandó szálláshelyükre.
A látogatók Budapestről érkeztek, László Zsuzsi, Sárdi Dani, Maja és Jaksi izraeli kalandjának lehettünk első állomáshelye. Mi, a már megszokott csapat, vagyis család+Misi vártuk őket nagy izgalomban. Velük közösen aztán tartottunk egy "horányi életérzés" fesztivált.
Daniék a reptérről egyenesnek nem mondható úton Ramle érintésével érkeztek hozzánk, miközben a kicsik kirándulni voltak az ifjúsági szervezettel. Mire mindenki egybegyűlt és megvacsorázott éjfél fele járt az idő. Szobaosztás, ágyképezés, beszélgetés, gyerekeknek viháncolás, pénteken nekem munka, a többieknek a jeruzsálemi piac élvezete volt a program.
A hazatérést követően kezelésbe vettük a felmerült igényeket. Megismerkedtünk például egy a falunkban lakó borásszal, használtuk a teniszpályát, sétáltunk és beszélgettünk. A gyümölcsökből álló ebédféleséget majd mindenki megtoldotta egy kis zug kalács evéssel, így félő volt, hogy az esti "sábát sajátos felfogásban" című programunk alkalmával nem jut majd mire áldást mondani.
Az este kerti eseménybe csapott át, parázson sültek a szárnyas alkatrészek, a konyhában félelmetesen ínyenc saláták készültek Dani kezei alatt, amikről mind kiderült, hogy mennyei ízük van. Sosem kevertem volna például össze az édeskömény gumóját naranccsal, ami ilyen olyan kiegészítéssel, de mégiscsak az egyik zöldféle alapjául szolgált. A lakoma teljes mozgásképtelenséghez vezetett egyeseknél, így ide oda gurulva beszélgettünk még egy kicsit, de viszonylag korán megkezdtük a felkészülést a másnapi programra, és mély álomba zuhantunk.
Másnap azt játszottuk többek között, hogy Daninak születésnapja van, és ezt egy tengerpartozással ünnepeltük meg. Teljes "dunaparti" hangulatban telt a délelőtt. Aztán ki ki elindult az aznapi szálláshelye felé.
Jó volt ez a kis méretű meteoros találkozó!
A hetünk szokásosan indult, nagyok vissza a pnimiába, kicsik iskolába, Misi a támaszpontra én munkába mentem, Gergő utaztatott és dolgozott ameddig hagytuk.
A szokásos körsétánkat egy "kutyás" kitartásával rójuk, igaz a láthatatlan eb nem harap és nem szalad ellenkező irányba, mint az hasznos volna, így ezeket az élményeket a bölcsisek között vagyok kénytelen meglelni. Komoly felháborodással eddig sikerült megúsznom, hogy belém harapjon egy veszett kiskorú, de nagyon kell figyelni a nyitott kis szájakra.
Jókat játszom a kisklambókkal, élvezem a velük töltött időt és úgy tűnik ők is nyitottak a marháskodásra.
A saját termés kevésbé játékos, rengeteg olvasnivalójuk van, folyton leckékkel foglalkoznak, vagy barátokhoz szaladgálnak. Résen kell lenni, ha akarunk egy kicsit játszani velük. A Mikádó nagyon bevált, mellette dáma, ses-besh, memori, puzzle a vezérfonal. Noé a játék órákról újabb és újabb logikai és vagy társas játékkal jön haza, lehet tőle tanulni. Szabadidejében kártya és egyéb trükköket gyakorol, míg Eszti rajzol, ha teheti.
Időről időre el kell engem vinni a ramlei piacra ebben maradtunk ma Gergővel, aki a tegnapi Eyal Golan éneke által kísért esküvő után kettőkor rogyott ágyba, majd ma reggel hősiesen elautózott velem oda. Vettünk rengeteg gyümölcsöt és végre megnyugodhattam, kaptunk bogyót is, így idén is tettem el olajbogyót, mint egy rendes háziasszony.
Készült halászlé is, ma ezzel a magyaros étekkel sokkoltuk a környezetünket, holnap bizonyára lesz verbális visszajelzés. Megint egy családfelező hétvége vár ránk, de aztán jön az új hét, zökkenünk egy kicsit és már kezdődik is minden elölről. Ó ezek a mindennapok! Be szeretem őket mind!



2013. október 22., kedd

Tyúkász


Aki vitt már életében 180 tojást egyszerre kis kezeiben, az tudja, hogy elég rizikós vállalkozás. Hat tálca friss tojt árú egész komoly súlyt is nyom, nem beszélve arról, hogy a tálca alá nyúlás mélységét is nehéz enyhén remegő nyirkos kézzel megsaccolni. Ahol tyúkok vannak van tojás is, ahol van tojás ott lehet kígyó, ezért ezeken a helyeken előszeretettel tartanak macskákat, amik növelik a taknyolás esélyeit. Vannak normál méretű és ún.dupla tojások, ez utóbbiakat azért nevezik így, mert két sárgája lakik benne és méretre is majdnem kétszerese a másiknak. A törött illetve a szaros tojásokat első körben a helyükön hagyják a duplákkal egyetemben, ezeket a végén külön szedik össze. A tyúkok hármasával álldogálnak a ketrecekben és izgatottan reagálnak az ismeretlen látogatókra. Ennivalójukat automata szabályozza és darálja, ivóvizük önitatós rendszerű adagolással működik. Az elhullott állatokat a ketrecből történő kiemelés után a környékbeli macskák pillanatok alatt megeszik, hivatalosan dögkútban kellene örökre megpihenniük. A tyúkok körül millió légy repked, ezeket furfangos csapdák gyűjtik össze, ám így is érezhetően sokan vannak. A tyúkok fiatalon több, öregebben kevesebb tojással  kényeztetik a gazdájukat, akik tojásokat naponta összeszedik Vannak olyan esetek, mikor a gazdák néhány napra elutaznak, ilyenkor megkérnek valakit, hogy gondoskodjon a termésről. Itt jövök a képbe én.
Tegnap voltam először Dávidék tyúkjainál, mint munkaerő, vagy betanulós munkás. Csütörtökön már egyedül hagynak a dologgal, lévén ők elutaznak. Noé és Eszti lelkesen segítettek és az egész csapatból csak nekem sikerült eltörnöm tojást, igaz csak öt darabot. Ma egyedül mentem tanulni, mert a fiataloknak más dolguk akadt, és ma már egy tojás sem tört el a kezeim alatt. Próbálgatom, hogy vajon jobb vagy bal kezes vagyok ez ügyben, ezt minden új mozgásformánál ki kell találni. Élvezem, hogy megint tanulok valamit, amit sosem csináltam korábban, kikapcsolóan monoton, de kell kicsi empátia és összpontosítás hozzá.
A mai betanulás előtt kipróbáltuk a teniszpályát és már látom, hogy ez a mozgás nagyon jól fog esni. Kicsit irigykedve figyeltem a Maros utcában a pályán mozgó alakokat, de olyan belterjesnek és szögletesnek tűnt a hely, hogy sosem próbáltuk ki. Itt egy profi üres pályán amatörködhetünk kedvünkre mindahányan.


A teniszezés előtt lehúztam a kis nyolc órás bölcsődei műszakomat, ahol arra lettem figyelmes, hogy szinte folyamatosan beszélek hol ezzel, hol azzal a gyerekkel, akik mind örültek nekem. Jókat játszottunk, a kiemelt gatyábacsinálós haverom sem tartogatott csomagot számomra, így könnyed napot zártam. Az  egész előtt még egy rövid Mikádó party is belefért a reggelünkbe. Az eltávozáson levő Misivel kiegészülve ültük körül az asztalt és izgultunk ki nyer ma, miután túlestünk a császármorzsából álló reggelinken.
Este ünnepélyesen kezdetét vette a falu ifjúsági szervezetének éve. Minden megfelelő korú gyerek megkapta a kék egyen ingét piros fűzővel, amit büszkén viselnek. Kirándultak a faluban, majd átjöttek a tavalyi évhez hasonlóan a tűzkapun, mintegy beavatódva ezzel. Jó volt látni a falu majdnem összes megfelelő korú gyerekét és jó volt persze látni itt ott egy-egy kistestvért, akivel nap mint nap együtt dolgozom.





Tanulunk és dolgozunk mindannyian. Sári és Ábel is folyamatosan új és új kihívásoknak felelnek meg, elintézik az ügyes bajos dolgaikat, ahogy a kicsik is önállóan tartják karban az iskolai életüket.
Gergő dolgozik és új műsorokat tanul, miközben számtalan órát tölt gyakorlással. Lehet még ennél is jobb?