2013. október 30., szerda

Sárdi László

"Ettél, ittál, jól mulattál,
ha tetszenék elindulnál,
szaladj gazda kapjál botra,
a vendéget indítsd útra"

Így szól a  vendégszeretetéről és agysebészetéről híres nemzetünk tréfát nem ismerő dalszövege.
Szerencsére nekünk most sem kellett ehhez folyamodnunk, a vendégek maguktól távoztak mind egy szálig, sőt a nagyok is visszatértek ideiglenesen elfoglalt állandó szálláshelyükre.
A látogatók Budapestről érkeztek, László Zsuzsi, Sárdi Dani, Maja és Jaksi izraeli kalandjának lehettünk első állomáshelye. Mi, a már megszokott csapat, vagyis család+Misi vártuk őket nagy izgalomban. Velük közösen aztán tartottunk egy "horányi életérzés" fesztivált.
Daniék a reptérről egyenesnek nem mondható úton Ramle érintésével érkeztek hozzánk, miközben a kicsik kirándulni voltak az ifjúsági szervezettel. Mire mindenki egybegyűlt és megvacsorázott éjfél fele járt az idő. Szobaosztás, ágyképezés, beszélgetés, gyerekeknek viháncolás, pénteken nekem munka, a többieknek a jeruzsálemi piac élvezete volt a program.
A hazatérést követően kezelésbe vettük a felmerült igényeket. Megismerkedtünk például egy a falunkban lakó borásszal, használtuk a teniszpályát, sétáltunk és beszélgettünk. A gyümölcsökből álló ebédféleséget majd mindenki megtoldotta egy kis zug kalács evéssel, így félő volt, hogy az esti "sábát sajátos felfogásban" című programunk alkalmával nem jut majd mire áldást mondani.
Az este kerti eseménybe csapott át, parázson sültek a szárnyas alkatrészek, a konyhában félelmetesen ínyenc saláták készültek Dani kezei alatt, amikről mind kiderült, hogy mennyei ízük van. Sosem kevertem volna például össze az édeskömény gumóját naranccsal, ami ilyen olyan kiegészítéssel, de mégiscsak az egyik zöldféle alapjául szolgált. A lakoma teljes mozgásképtelenséghez vezetett egyeseknél, így ide oda gurulva beszélgettünk még egy kicsit, de viszonylag korán megkezdtük a felkészülést a másnapi programra, és mély álomba zuhantunk.
Másnap azt játszottuk többek között, hogy Daninak születésnapja van, és ezt egy tengerpartozással ünnepeltük meg. Teljes "dunaparti" hangulatban telt a délelőtt. Aztán ki ki elindult az aznapi szálláshelye felé.
Jó volt ez a kis méretű meteoros találkozó!
A hetünk szokásosan indult, nagyok vissza a pnimiába, kicsik iskolába, Misi a támaszpontra én munkába mentem, Gergő utaztatott és dolgozott ameddig hagytuk.
A szokásos körsétánkat egy "kutyás" kitartásával rójuk, igaz a láthatatlan eb nem harap és nem szalad ellenkező irányba, mint az hasznos volna, így ezeket az élményeket a bölcsisek között vagyok kénytelen meglelni. Komoly felháborodással eddig sikerült megúsznom, hogy belém harapjon egy veszett kiskorú, de nagyon kell figyelni a nyitott kis szájakra.
Jókat játszom a kisklambókkal, élvezem a velük töltött időt és úgy tűnik ők is nyitottak a marháskodásra.
A saját termés kevésbé játékos, rengeteg olvasnivalójuk van, folyton leckékkel foglalkoznak, vagy barátokhoz szaladgálnak. Résen kell lenni, ha akarunk egy kicsit játszani velük. A Mikádó nagyon bevált, mellette dáma, ses-besh, memori, puzzle a vezérfonal. Noé a játék órákról újabb és újabb logikai és vagy társas játékkal jön haza, lehet tőle tanulni. Szabadidejében kártya és egyéb trükköket gyakorol, míg Eszti rajzol, ha teheti.
Időről időre el kell engem vinni a ramlei piacra ebben maradtunk ma Gergővel, aki a tegnapi Eyal Golan éneke által kísért esküvő után kettőkor rogyott ágyba, majd ma reggel hősiesen elautózott velem oda. Vettünk rengeteg gyümölcsöt és végre megnyugodhattam, kaptunk bogyót is, így idén is tettem el olajbogyót, mint egy rendes háziasszony.
Készült halászlé is, ma ezzel a magyaros étekkel sokkoltuk a környezetünket, holnap bizonyára lesz verbális visszajelzés. Megint egy családfelező hétvége vár ránk, de aztán jön az új hét, zökkenünk egy kicsit és már kezdődik is minden elölről. Ó ezek a mindennapok! Be szeretem őket mind!



2013. október 22., kedd

Tyúkász


Aki vitt már életében 180 tojást egyszerre kis kezeiben, az tudja, hogy elég rizikós vállalkozás. Hat tálca friss tojt árú egész komoly súlyt is nyom, nem beszélve arról, hogy a tálca alá nyúlás mélységét is nehéz enyhén remegő nyirkos kézzel megsaccolni. Ahol tyúkok vannak van tojás is, ahol van tojás ott lehet kígyó, ezért ezeken a helyeken előszeretettel tartanak macskákat, amik növelik a taknyolás esélyeit. Vannak normál méretű és ún.dupla tojások, ez utóbbiakat azért nevezik így, mert két sárgája lakik benne és méretre is majdnem kétszerese a másiknak. A törött illetve a szaros tojásokat első körben a helyükön hagyják a duplákkal egyetemben, ezeket a végén külön szedik össze. A tyúkok hármasával álldogálnak a ketrecekben és izgatottan reagálnak az ismeretlen látogatókra. Ennivalójukat automata szabályozza és darálja, ivóvizük önitatós rendszerű adagolással működik. Az elhullott állatokat a ketrecből történő kiemelés után a környékbeli macskák pillanatok alatt megeszik, hivatalosan dögkútban kellene örökre megpihenniük. A tyúkok körül millió légy repked, ezeket furfangos csapdák gyűjtik össze, ám így is érezhetően sokan vannak. A tyúkok fiatalon több, öregebben kevesebb tojással  kényeztetik a gazdájukat, akik tojásokat naponta összeszedik Vannak olyan esetek, mikor a gazdák néhány napra elutaznak, ilyenkor megkérnek valakit, hogy gondoskodjon a termésről. Itt jövök a képbe én.
Tegnap voltam először Dávidék tyúkjainál, mint munkaerő, vagy betanulós munkás. Csütörtökön már egyedül hagynak a dologgal, lévén ők elutaznak. Noé és Eszti lelkesen segítettek és az egész csapatból csak nekem sikerült eltörnöm tojást, igaz csak öt darabot. Ma egyedül mentem tanulni, mert a fiataloknak más dolguk akadt, és ma már egy tojás sem tört el a kezeim alatt. Próbálgatom, hogy vajon jobb vagy bal kezes vagyok ez ügyben, ezt minden új mozgásformánál ki kell találni. Élvezem, hogy megint tanulok valamit, amit sosem csináltam korábban, kikapcsolóan monoton, de kell kicsi empátia és összpontosítás hozzá.
A mai betanulás előtt kipróbáltuk a teniszpályát és már látom, hogy ez a mozgás nagyon jól fog esni. Kicsit irigykedve figyeltem a Maros utcában a pályán mozgó alakokat, de olyan belterjesnek és szögletesnek tűnt a hely, hogy sosem próbáltuk ki. Itt egy profi üres pályán amatörködhetünk kedvünkre mindahányan.


A teniszezés előtt lehúztam a kis nyolc órás bölcsődei műszakomat, ahol arra lettem figyelmes, hogy szinte folyamatosan beszélek hol ezzel, hol azzal a gyerekkel, akik mind örültek nekem. Jókat játszottunk, a kiemelt gatyábacsinálós haverom sem tartogatott csomagot számomra, így könnyed napot zártam. Az  egész előtt még egy rövid Mikádó party is belefért a reggelünkbe. Az eltávozáson levő Misivel kiegészülve ültük körül az asztalt és izgultunk ki nyer ma, miután túlestünk a császármorzsából álló reggelinken.
Este ünnepélyesen kezdetét vette a falu ifjúsági szervezetének éve. Minden megfelelő korú gyerek megkapta a kék egyen ingét piros fűzővel, amit büszkén viselnek. Kirándultak a faluban, majd átjöttek a tavalyi évhez hasonlóan a tűzkapun, mintegy beavatódva ezzel. Jó volt látni a falu majdnem összes megfelelő korú gyerekét és jó volt persze látni itt ott egy-egy kistestvért, akivel nap mint nap együtt dolgozom.





Tanulunk és dolgozunk mindannyian. Sári és Ábel is folyamatosan új és új kihívásoknak felelnek meg, elintézik az ügyes bajos dolgaikat, ahogy a kicsik is önállóan tartják karban az iskolai életüket.
Gergő dolgozik és új műsorokat tanul, miközben számtalan órát tölt gyakorlással. Lehet még ennél is jobb?

2013. október 18., péntek

Őthatod egyketted

Gergő hat napra utazott el, vagyis a családnak jelenleg pont a fele él együtt öt napja.
Zenész feleségként időről időre alkalmam van kipróbálni milyen gyereket egyedül nevelő anyának lenni. A turnék ideje mindig is átalakította a szerkezetét a családnak. Szorongva szoktam gondolni rá hogyan és mint lesz, megkönnyebbülve szoktam gondolni rá, hogy határozott vége lesz. Tavaly már tapasztaltam, hogy a korábbiaknál könnyebben teltek el ezek a bizonyos napok. A gyerekek is nagyobbak én is beleszoktam a kiugrás-hazatérés ritmusába. A nagyok elköltözése azonban átalakította ezt is, hiszen nem egy személy hiányzik hirtelen, hanem megfeleződik a család ilyenkor. Érdekes volt ez a lecsendesült, letisztult állapot. Talán még több lehetőség volt az intim időkre, lehetett sokat kettesben lenni azzal aki épp nem bandázott, barátkozott, írt leckét, macskázott, kutyázott. Sőt a "kicsik" is tudtak felügyelet nélkül partnerséget gyakorolni, amíg dolgoztam, vagy magányosan kirándultam. Lehetett egyedül is lenni, ami nekem a hosszú folyton valakivel együtt állapot után határozott igényem egy ideje, de látom, hogy mások is szívesen töltődnek föl ebben a formában. Ahogy az is megnyugtató, hogy egyszerre többen is épp egymásra gondolunk, ennek következtében párhuzamosan keressük egymást. Három részre szakadt családunkban zavartalan az információáramlás, ami kifejezetten megható számomra.

2013. október 14., hétfő

"Menni, menni muszáj menni...."


Folyton megyünk valahová. Iskolába, bölcsödébe, koncertre, de legfőképpen kirándulni megyünk persze, amikor a többi helyekre éppen nem muszáj. A környékünk alapvetően domb domb hátán. Amikor nézem a  képernyőn a fotóimat egy egy túráról, meglepve tapasztalom milyen kopár, milyen semmilyen lehet ez kintről nézve, de benne lenni nagyon élvezetes.
Élmény belebotlani kaméleonba, bejárni a környékünket minden oldalról, együtt lenni, beszélgetni, megpihenni az árnyasban guevát, mandarint, őszibarackot, kókuszdiót, ringlót rágcsálni. Egyre másra derítjük föl a minket körülvevő tájat, apránként és aprólékosan lépésről lépésre rakjuk ki a puzzle-t ami itt hever a lábunk előtt, alatt. Emlékszem mikor a budai hegyekben tettük ugyanezt, apró kis bakancsos lábak kaptattak mellettem, kis zoknik kalimpáltak a hátamon, vagy a hasamon a különböző hordozó eszközökben, csakúgy, mint Gergőn. Mennyi tájat bejártunk már együtt, mennyi izgalmas dolgot láttunk már eddig is. Ez a mostani bejárása  a falu környékének azonban legjobban az indiai felfedezőutakra hajaz. Elindulni egy irányba és engedni, hogy történjenek a dolgok, csak irányt választani és csomóponthoz érve újra döntést hozni, ez áll a legközelebb hozzám.


Szerettem volna mindig olyan lenni, aki megtervezi otthon térképpel a dolgot és aztán be is járja pont azt, de nem lettem. Hiába ültem fölötte, hiába olvastam utána, hiába találtam ki gondosan, sosem egyezett az előre elképzelt a megvalósulttal. Aztán már egy ideje értem, hogy ez ugyanaz a dolog, ami folyton különböző formában rám köszön. Szerettem volna mindig, ha van egy olyan munkahely, olyan felnőttes, ahova bemegy az ember, csinálja amit kell, majd hazamegy, mindig ugyanakkor, mindig ugyanoda. Ez sem lett így eddig sosem. Most lehetne leginkább talén, a bölcsi aztán tényleg az a hely, ahol lehetne, de nekem itt sem így alakult. Hetente változik a beosztásom, amit jó esetben szombat este már egész hétre megkapok, lévén vasárnappal kezdődik a munkahét ez elég mulatságos. Még a fizetésem sem ugyanakkor érkezik, hónapról hónapra változó napon jelenik meg a számlánkon. Be kell látnom van bennem egy másik pettikági, egy szabályos igyekvő darab, de kívül és többnyire mégiscsak ez a hebrencs van nekem, amit már egészen megszoktam.


Múlt héten még nem tudtam, hogy Gergő ezen a héten is elutazik, persze nem tervezünk nagyon előre, de mikor valaki ezen nagyon meglepődött azt vettem észre magamon, hogy én csöppet sem vagyok meglepve. Ez is olyan aktuálisan alakuló faktora az életünknek, hiányozna, ha nem így volna talán.
A nagyok láthatása is mértani pontossággal kiszámítható dolog, de valahogy még sosem jött létre papírforma szerint. Egyedül a kisebbek iskolabusza képvisel állandóságot az életünkben az idősíkok tekintetében.
A beharangozott ősz visszafordult, hirtelen újra nyár lett, igyekszünk kiélvezni a napsütést, bár biztosan nem lesz hosszú a tél. A hagymás növényeket itt pár hónapra hűtőben javasolják tárolni kiültetés előtt, ez elárul valamicskét a várható hőmérsékletről. A mi tulipánjaink, jácintjaink, fréziáink is alszanak a jégszekrényben egyenlőre.




A gyerekeink szépen fejlődnek, ki ki a maga módján tanulja, amit kell, szorgalmasan, kitartóan, néha bosszankodva, de haladnak előre, mennek az ösvényen, ami épp eléjük kerül. Noééknál új tantárgy a játék és a színház, kertészkedés óra is van, igaz ez Esztiéknél is megjelent az itteni órarendben. A nagyok is kertészkednek, nekik bizonyos számú munkaórát kell teljesíteniük tantervbe építve. Természetesen mindenkinek vannak kedvenc és utált tantárgyai, a nagyoknak élvezetes például a tanakh, nevezzük judaisztikának, míg a kicsik, akik odahaza tradició néven tanultak hasonlót nem szeretik egy kicsikét sem, mert nehéz a nyelvezete. Az informatika egyenlőre a nagyoknál, mintha nem lenne órarendbe iktatva, a kicsik rettentően élvezik a képszerkesztést, és egyéb izgalmas dolgokat. A sportolás a nagyoknál kötelezően legalább hetente kétszer be kell következzen, de szabadon választhatnak sportágat, ami lehet zumba is és edzőterem is a rengeteg más mellett, az uszoda edzés időn kívül szabadon nyitva áll előttük, kedvükre használhatják. A kicsiknek hetente háromszor van torna órájuk a szabadban.
A nagyoknál elindultak a zenei foglalkozások is, Sári megkezdte zongora tanulmányait, valamint bekerült az iskola kórusába, ahova felvételizni kellett, meghallgatás formájában. Ábel a fakultációként választott filmművészet elmélet/gyakorlat, és művészet elmélet/gyakorlat együttesen kívül nem jelentkezett kulturális vagy zenei "edzésre".
Noé és Eszti, szokásunkhoz híven nem jár külön órára, pontosabban nem halmozzuk el őket minden délután valami programmal, elméletem szerint semmi szükség rá, hogy az iskolai anyag mellett bármi kötöttséget toljunk rájuk, elfoglalják magukat így is elég rendesen. Eszti önállóan jár jógázni hétfőnként, keddenként mindketten részt vesznek a falu ifjúsági szervezetének csoportjában. Emellett folyton gyalogolnak a faluban föl és alá, Noé gyakorlatilag minden nap focizik, remélem sikerül tenisz ütőkhöz jutnunk, mert a falu profi pályái üresen ásítanak akárhányszor arra járok. Gergőnek már van görkorcsolyája, a többieknek még nem találtunk, de rajta vagyunk a dolgon, az "ócskásnál" bármikor beeshet egy jó darab potom áron. Bicikliket is szeretnénk beszerezni, hisz körbevesz minket számos kerékpár út, a túrázás bicajjal sem lehet rossz. Azt most sem lehet mondani, hogy mozgásszegény lenne az életünk, de lehetne még ezen a téren fejlődni, most ez már csak az eszközökön múlik, amik bizonyára nemsokára előállnak.
Menni, menni muszáj menni tehát, nem csak dolgozni persze, hanem látni, érteni, élvezni, tanulni.



2013. október 6., vasárnap

Beszökött az ősz


Nem tudom Párizsban mi a helyzet, de ide pénteken csöndben bekúszott az ősz. Miután reggel elmentünk egy ócskáshoz, vagy nevezzük turkáldának, a közeli kibutzba, majd bevásároltuk a heti élelmet és leadtuk Noét egy zsúrban felutaztunk Jeruzsálembe. Gergő segített Eranéknak elővadászni valami eltűntnek hitt basszus szólamot a gépükön, majd találkoztunk a nagyokkal. Miután most az a hétvége volt, amit bent töltenek a pnimiában (értsd kollégium), gondoltuk, ha épp nincs más dolguk legyünk együtt kicsit. Szépen elhajtottunk egy kirándulóhelyre, ami történetesen egy magasabb dombtető volt, ami Jeruzsálem környékén elég gyakori. Itt előszedegettük a hús sütéshez szükséges kis grill szettet (mangal), az élelmet és italokat, majd megállapítottuk, hogy annyira fúj a szél, hogy kénytelenek vagyunk kövekből szélfogót építeni tűzvédelmi okokból. A szél pedig annyira hűvös volt és kellemetlen, hogy kimondottan fáztunk. A kocsiban maradt egy nejlon olyan gyerekruhákkal, amik nálunk épp senkinek sem jók és még nem találtak gazdára, ezekből igyekeztünk valami meleg ruhadarabot eszkábálni. Elég vidámra sikeredett az új öltözködési stílus megteremtése. Gergő nyakába került egy tréning nadrág, nekem a fejemre két póló, mázlim volt, mert Noé a kocsiban hagyta a pulcsiját, kicsit szűkösen, de rám jött így nem fáztam meg. A gyerekeknek persze volt valami fölsője szerencsére, nekik ugyanis van eszük is.
Nagyon jól éreztük magunkat együtt, sokat nevettünk, a nagyokból ömlöttek a hét eseményei, olyan nagyon jó, hogy nem csak odavakkantott fél szavak vannak, hanem van igény és lehetőség beszélgetni velük. Sári szinte minden nap telefonál Gergővel, én is szoktam beszélni Ábellel időről időre, no meg persze Sárival is, hisz első kézből más. Mindig ők jelentkeznek, egyrészt mert nem tudjuk mikor milyen programjuk, órájuk, munkájuk, elfoglaltságuk van pontosan, másrészt nem akarunk levakarhatatlan szülőkként nyomulni.
Szombaton szép nagyot kirándultunk, már már unalmasnak tűnhet, hogy ha van egy kis szabadidő rögtön loholunk a természet lágy ölébe omolni, de aki egyszer rákapott a természetjárás ízére többet nem ereszti a dolog, így aztán mi mint többszörös visszaesők folyton megyünk, pont mint korábban bármikor. Nem azért treníroztuk a gyerekeket a túrázásra, hogy mikor már elég nagyok hozzá abbahagyjuk! No azért akad nyafogás és ellenkezés, ha többet kell menni, mint azt a kis ellenzék kitalálja, de aztán túl lehet lendülni a dolgon és folytatni a "bejárást", vagyis lakókörnyezetünk módszeres megismerését.



Sikerült ezúttal olyan ösvényt találni, ami a a falu másik oldalán halad, vagyis a tőlünk kicsit följebb lakóktól irigyelt kilátásba sétáltunk bele egyenesen. Dombra föl, dombról le, dombra föl, dombra át, egyszer csak beleütköztünk a falut körülölelő kerítésbe, amin találtunk is kaput, így visszafele úton beeresztettük rajta a kicsiket, mi pedig földerítettünk egy másik ösvényt, mint amin odafele mentünk. Nagyon élvezem, hogy már olyan nagyok a kicsik, hogy önállóan haza tudnak menni, sőt fölfedezni lehet őket elereszteni, sőt szinte mindenben lehet rájuk számítani. Szóval már nem is kicsik! Azért persze, ha nem ölelgeti és puszilgatja őket eleget az ember fölháborodottan kikérik a részüket, igaz ez a nagyokkal is így van, őket is kell és lehet ölelni és puszilni, ami nagyon jó érzés.
A kirándulás után aztán ebéd és kávé és repülőjegy nyomtatás következett, majd Gergő fölvette a szalámi rendelést a háziaktól, és nekivágott a reptérre vezető útnak. Csak egyszer fordult vissza az itthagyott kavalért és már ment is a megbízható autóval a közeli reptérre. Tavaly minden reptérre és koncertre menéshez kellett B tervet készíteni, mi van,. ha lerobban az autó, jól rá kellett számolni az időt is, messze is laktunk a megfelelő helyszínektől, mostanra a reptérre menés könnyed újjgyakorlat.
Mi hárman a délután további részében különbözőképpen foglaltuk el magunkat, Eszti elment barátnőzni, Noé játszott a kert macskáival és kutyájával, valamint segített nekem kertészkedni. Ültettünk paciflóra magot, csodatölcsér félét és leandert gyökereztettünk, megeredt, elültettük, valamint újabb növényeket szereztünk a környéken. Gyűjtünk magokat, hajtásokat, lassan földbe kerülnek a hagymások is, mindennek eljön az ideje. A leülős rész is alakul a kertben, újabb remek párnákra tettünk szert, sőt egy hetvenes éveket idéző huzattal megáldott matrac is került hozzánk.
Éjszakára hűvös lett, sőt sötét felhőket is láttam az égen, behoztam a cipőket, nehogy megázzanak esetleg. A bölcsiben kikerült a falitáblára az ősz kvázi összes szimbóluma, a sárguló falevél, a gereblyéző ember, a megérkező vándor madár, a csiga, ami azért elég mulatságos egy olyan részén az országnak, ahol a fafélék gyakorlatilag kivétel nélkül örökzöldek. Én mindenesetre pontosan emlékszem milyen a lombhullató ősz és a hátam közepére nem hiányzik a latyak, a szomorú sötét, akkor sem, ha imádom azt a pár hetet amíg gyönyörűre festi az ősz a faleveleket. Mi itt várjuk a frissítő esőt, napközben továbbra is rövid ujjúban és nadrágban isszuk a sok vizet  hisz meleg van. Itt az ősz és a tél a megújulást hozza majd, minden kizöldül, kitisztul, lehet délben is a szabadban lenni, néha kell számolni esővel, épp csak azért, hogy a táj megteljen színes virágokkal. A mi környékünk ugyan nagy hőingásával tartogathat meglepetéseket, de idén készültünk és új lakhelyünkhöz igazítottuk ruhatárunkat. Van pulcsink és kabátunk, nem beszélve a vízálló cipőről.


2013. október 4., péntek

Próbahét


Ezen a héten azt ízlelgettük milyen is a hétköznapok sora az új életünkben. Eddig ugyanis csak mutatóba voltak a nagyok a koleszban, a kicsik hol mentek isibe, hol szünet volt, én is mintavételesen voltam a bölcsődében, Gergőnek is volt egy kis luk a naptárban.
Jelentem az aggódó drukkereknek, mindent rendben teljesítettünk, ha minden igaz. A nagyok majd csak egy hét múlva látogatnak haza, 3 napig lesznek itt, a kicsik minden délután házi feladatuk fölött görnyedeznek kicsit, ajánlott olvasmányaikat fejtegetik, én 8 órás munkanapokat tudhatok magam mögött, Gergő kicsit húzósabbra sikeredett, napi 10-12 óra jön ki neki átlagosan. A háztartásunk pont ugyanolyan olajozottan működött a teszt héten is, mint korábban bármikor, most is megfőtt az ebéd minden nap, ahogy a villásreggeli sem maradt el amit nyugiban lehet elfogyasztani teázva. Rend van, tisztaság, ami az én komfortérzetemet emeli leginkább. Volt séta és kirándulás is, a nagymosás is elvégeztetett kézzel, ahogy ez már ebben az új életben van, ahol nincs Hajdú Bözsink, vagyis mosógépünk. Volt esti mese, beszélgetés a nagyokkal, kicsikkel és olvasás magunknak és a kiskorúaknak. A kertészkedés is belefért, van remény a kopár kert átvarázsolására. Úgy tűnik tehát, hogy nem a hivatalosan kijelölt helyen eltöltött munkaóráktól függ nálunk a szerelem, háztartás, gyerekezés. A munkatempó pörgős, de jólesően vagyunk fáradtak. Ami érzékelhető változás az inkább a kettőnk közötti kommunikációt érinti. Sokkal kevesebbet beszélünk azokról a dolgokról, amik nem minket, csak az egyikünket érintik, illetve ezeknek a kifele sugárzása nem megy nekem a korábban megszokott mértékben.



A gyerekek barátkozási kedve nem lankad, jönnek-mennek nálunk a gyerekek, ami teljesen megnyugtató mozzanata az életünknek. Fontos és halaszthatatlan találkozók esnek meg a játszótéren, a játszótérhez közeli óvóhely tetején, ahol jól takarnak a fa ágai, nálunk a szobákban, az ifjúági szervezet foglalkozásain. Dolgaik vannak ezeknek, szülők és gyerekek telefonálnak, nagyon kell figyelnem a nevekre, igyekszem mindent följegyezni. Egyenlőre bábeli a zűrzavar, el sem hiszem, hogy ez odaát milyen olajozottan ment nekem úgy emlékszem.
Gergővel a kert a kedvenc helyünk, pedig még semmi nincs benne egy rozzant ülőgarnitúrán kívül, amit természetesen egy kuka mellől hoztunk haza. Pont akkor sikerült érte menni, mikor a kuka házigazdái vendégeket fogadtak. Misi erős karjai segítettek Gergőnek a kocsi tetejére varázsolni a dolgot, majd leszedni, hogy a helyére kerüljön. Jókat olvasok rajta, Gergő a pálmafát szereti nézni a naplementével, fene az ízlését. A kerti tervek szerint Gergő beduin utóérzetű szőnyeges tűzrakója és a nekem kedves virágoskert koncepció együtt is megvalósítható, sőt tavaszra kitűztem, hogy ping-pong asztalunk is lesz, a mandarin fáról nem is beszélve. Ehhez képest most a kert leginkább azokra az archív felvételekre hajaz, mikor az első pionírok idejöttek földet művelni. Technikai felszereltségem továbbra is az afrikai törzsi kultúra nyomait hordozza. Számszerüsitve egy azaz egy darab kisméretű nyeletlen kapafejjel vagyok ellátva, amivel tökéletesen lehet haladni, igaz kis léptékben. Nem is kell elsietni semmit, hisz a sosem művelt kert tud várni még kicsit, így biztos nem hajtom túl magam alkalmankként. A gyerekek lelkes segítségével alakult már kis ágyás kővel kirakva, ezek fölkapálva várják a befogadásra szánt magokat, hagymákat. Vannak már elvetett magok, amiket még Ramat Cviben gyűjtögettem, szépen ki is bújtak az első levelek, hajtások. Elégedetten hallgatom a növekedéssel járó sercegést, locsolok egyelőre, míg nem építik ki a csepegtetős rendszert, amit nemsokára nekiállok kitanulni, ha nem történik valami változás a háziak részéről és ezt vehetik fenyegetésnek is...
A lakás újabb szintugrás előtt áll érzem, szerencsére annyira alapra van véve a figura, hogy van hova fejlődni. Abban bízom, hogy most pár évet egyhelyben maradunk és akkor van értelme rendezkedni, gyűjtögetni. Biztos neki lehetne ugrani és venni és invesztálni, de nincs kedvem, szeretem ezt a másik idekerülős fajtát, mikor minden darabhoz van sztori, személyek, akik hozzákapcsolódnak a tárgyakhoz, helyzetek és komikus mozzanatok, amikre jó gondolni egy székre zuttyanva, vagy egy szekrény nyitáskor, egy hűtőbe helyezett étel kapcsán. Jó tudni, hogy magam is tudok lámpaernyőt készíteni pálmalevélből, jó időről időre megpróbálni feldolgozni, tárggyá formálni valami természetben föllelt darabot, ami hihetetlen szolgálatot tesz jelentőségéhez képest.
Sok zenét hallgatok, keresgélek, azon kaptam magam, hogy most nem a legújabb románokat bújom, albánokkal, bolgárokkal és szerbekkel karöltve, hanem bele bele feledkezem az itteni ebbe abba és üdítően hatnak azok is amik régen kihoztak a sodromból. Lehet szeretni stílust, énekhangot, szövegértési képességet, nyelvi leleményt, ritmust, hangszeres tudást  külön külön is, no meg egyben is előfordul pont, mint bárhol a világon.
Már látom, hogy jönnek a filmek szépen sorban, ha megtalálom a forrást végre. Néhány kedvenc már van abból is, lehet fejlődni, ahogy színházba is biztosan elkerülünk egyszer és akkor nem lesz visszaút attól félek.
Várom a következő hétköznapi hetet, addig egy munkátlan nappal leszünk gazdagabbak, no terv van rá bőven, nem aggódom, hogy semmittevés lesz belőle.