2014. március 25., kedd

Malmozok


Értem jött, behuppantam mellé a kocsiba. Kivülről nagy fekete gépjármű, belülről vidám gyerekviselt auto. A visszapillantón színes pompom lóg, az ülésen nagy szürke folt, a földön ez az, a hátsó ülésen szatyorban kinőtt ruhák. Ketten megyünk, mi nők. Összesen 9 gyerek tartozik hozzánk. Nem pék, mégis a kenyér a kenyere. "egy szelet szeretet" hirdeti a műhelyéhez vezető tábla.
Kikanyarodunk a faluból, ragyogó napsütés, az út mentén tehenek, birkák, színes vadvirágok, zöld mezők, méretes eukaliptuszok, a dombon fenyves nyújtózik.
Kanyargunk az úton, lassan kezdünk csak beszélgetni, de ömlik a szó hamarosan, bele-bele kapunk ebbe abba, vigyorgunk, gurulunk a kanyargós úton. Lisztért megyünk, ennyit tudok.
Mikor kérdezte van-e kedvem elkísérni, egy pillanatra sem hezitáltam. Naná!
Fogalmam sincs hova, meddig megyünk, de ez most nem is érdekes. Az út fölött hirtelen összeérnek a fák. Ez a fajta erdő hiányzik az itteni kirándulásaimból, nem gondoltam, hogy egy műúton kapom majd, röviden, felvillanásként csak, jól esik!
Letérünk egy alsóbb rendű útra, majd befordulunk egy településre. Mire észbekaptam, hogy leolvassam  hol vagyok már mögöttünk van a tábla. Tipikus 50-es években épített kocka házak, olyan amilyenben mi is lakunk. Elhaladunk az ovi mellett, majd kiérünk a település szélére, rögös, egyenetlen föld úton zötyögünk, majd hirtelen megállunk egy raktárépületnél.
Kipattanunk a kocsiból, halk gépzaj szűrődik ki az épületből. Mikor benyitunk hirtelen megcsap a malom szaga. A fából készült szerkezet, a liszt, rozs, búza illata keveredik a levegőben. Éppen rozs pereg a malomban.  ….nincsen köve mégis lisztet jár…. dúdolom magamban és megilletődötten állok. Ő intéz, kérdez, belenéz, beletúr, mosolyog, tárgyal, vásárol, otthonosan mozog. Egyszerre többen lendülnek mozgásba, készül a csomag amit magunkkal viszünk. Lisztes zsákok, magok kerülnek a csomagtartóba, kedves szavak cserélnek gazdát. Én járok körbe, körbe és tudom hiába fényképeznék nem látszana semmi az egészből. Jó ott. Tudom még megyünk majd. Örülök.
Hazafele lekanyarodunk az utunkról, megállunk egy tisztáson. Sehol egy teremtett lélek, aztán kiderül dehogynem. Az apró házikót formázó büfében mosolygós lány, és morcos segédje isteni hummuszt, pitát, labanet, savanyúságot és teát kínál. Azt kérjük, amit a valaki szokott, akit nem ismerek, nyilván egy barát. A mosolygós lány sorolja mi az illető szokásos tálja. Jól hangzik. Kapunk mellé még kis ezt azt, mert először vagyunk itt. A tisztás másik oldalán gyerekzsivaj kezdődik és állandó háttérzajjá szelidül. Valami vidámparkféle van odaát, elég old school, labdák repülnek az ég felé, kis kocsik kattognak lassan. Tízóraizunk az eukaliptuszok árnyékában a kábeldobból szerkesztett asztalunkról.
Hazaindulunk. Betérünk hozzánk egy pillanatra, majd irány a pékség. A zsákokat, a vásárolt árút, a szajrét nem rakjuk ki. Majd máskor, másvalaki. hogy ki nem tudom.
Melegszik a kemence, dolgozunk. Elhozza az oviból az ötös számú legkisebbet. Ma esett ki az első foga, szöszke haja össze-vissza hullik az arcába, barna szeme tágra nyílik. Az asztalon heverő tésztából hirtelen kis teknősfélét kerekít. Magas szék kerül a kemencéhez, ráül. Két oldalán állunk, együtt nézzük, várjuk a végeredményt. Próbasütünk.
Gyorsan összakapjuk a műhelyt, ideje menni, érkezik az iskolabusz.
"This is a beginning of a beautiful friendship"



2014. március 18., kedd

Március idusán

A februárnak egyszercsak vege lett, mint a botnak és jött a csacska március. Már az első napján volt izgalmas történés, amennyiben egy koncertet, vagy egy magára hagyott gyerekcsapatot, vagy egy budapesti látogatást izgalmas történésnek lehet nevezni. Ezek párhuzamosan zajlottak ugyanis velünk. A gyerekek otthon önállóan vacsoráztak, társasoztak, aludtak el négyesben, míg Gergő Beer Shevára utazott koncertezni, én pedig a reptéren válaszoltam a biztonsági kérdésekre útban Budapest felé.
A következő napok elég sűrűre sikerültek, a lényeg, hogy minden jól sült el és négy nap múlva már újra
 belesüppedhettünk a megnyugtató és csöppet sem unalmas hétköznapjainkba.
Volt vendégség és nagy esők, munka és szórakozás, játék és beszélgetések, olvasás és mosógép beüzemelés és sütő reklamáció, miszerint a két hete megrendeltnek illene megérkeznie és megérkezett.
Élvezem a modern háziasszonyok léha életét, isteni dolgokat főzök egyszerre több lángon, minden erőfeszítés nélkül tiszta minden ruha, sőt új gondolatok és tervek születnek folyamatosan megvalósulva.
A kertben lassan elnyíilik a tavasz, tulipánok, szellőrózsák, fürtös gyöngyikék, jáccintok hada vonul le lassan a színről és már új magok várnak a földben a kiteljesedésre.
A nagy esők után csillognak a hőn szeretett dombok, fényes minden levél, minden nap úgy hiszem most szép csak igazán és ez már régóta így van. Lassan tudom meg kell szeretnem kopáran, fénytelenül is, hisz a tavasz nem csak vidám tengerparti napokat hoz majd magával, hanem egy fájdalmas búcsút is a most még pompájában tetszelgő bujaságtól.
A hétköznapok ünnepel voltak kitömve, purim purim hátán. A nagyok kollégiumi és iskolai ünnepségen is voltak, a kicsik tréfás jelmezeikkel már az iskolai muri előtti este elmentek a barátaikhoz aludni. Mi Gergővel idén sem éreztünk késztetést, hogy beöltözzünk, ahogy tavaly sem tudott a szívemhez közel férkőzni ez az itteni jelmezezés. Azt nem mondhatom, hogy kimaradtam a buliból, hiszen Esztivel még a falusi rendezvényen is részt vettünk, ahol rengeteg bölcsist lehetett megtekinteni jelmezben, egyik helyesebb volt, mint a másik, sőt a szülők is komoly erőkkel vettek részt a beöltözésben. Megállapíthattuk, hogy a világnak ezen a részén kicsit kevesebb szó esik Eszter könyvéről, a nép megmeneküléséről, sőt Hámánt is főleg a hámántáska nevű sütemény okán ismerik a gyerekek. Igaz ami igaz nem voltunk megila olvasáson, de kivettük a részünket a kereplésből, és a szükségesnél több purimi gyerekdalt hallgattunk meg és énekeltünk el mindannyian.
Lassan beletanulunk, az odaát nem elterjedt édességes kis csomagok meglepetésszerű kapásába és adásába, ami itt nemzeti sport. Mi is számtalan ilyen olyan csomagot állítottunk össze és szállítottunk házhoz.
Északra ugyan nem jutottunk el, ahogy tervezgettük, de Tel- Avivig igen, Misi már várt minket Anitáéknál, jókat kacagtunk, ettünk, sétáltunk, játszottunk, jól szórakoztunk. Gergő aztán megkezdte az 500 kilométeres koncertkörútját, amin túllenni volt a legjobb, a zenélés része remek volt, csak az utazás gyötörte meg kissé a nem alvással kombinált változattal.
Aztán a purim is elmúlt és most lehet megint várni haza a nagyokat, akik osztálykirándulni mennek majd pár nap múlva, és lehet izgulni mit mondanak majd a kicsiknél a szintén közeli fogadó órán, és el lehet felejtkezni arról, hogy néha egy másik országból rakétákat lőnek ki, hisz csalánba nem üt a ménkü.