Most 16 évvel később ugyanebben az állatkertben sétáltunk hatosban, az ominózus légkalapács használatával épülő lakópark már, mint veterán épületegyüttes pislogott ránk. Annak tudatában vágtunk neki a sétának, hogy föl sem merült, hogy nehezünkre esne bejárni a területet. Nagy izgalommal vágtunk bele és mindannyian remekül szórakoztunk. Ugyan elmulasztottuk megkérdezni a gyerekeket, hogy mit tartottak a legizgalmasabbnak, de láthatóan elégedetten tértek vissza a nagyok a kollégiumba, mi pedig a faluba.
A hetet egész kialudva kezdtük, de ez az állapot hamar megszűnt. Noé hadakozik a lefekvési idővel, mondván csak a csecsemők fekszenek le nyolckor, Gergő még kicsit amerikaira volt állítva, vagyis pont fordítva volt álmos, mint kellett volna én pedig a pékségben segédkeztem ami éjszakai sütés és hajnali szeletelést foglalt magában. A szokásos bölcsis alkalmak is lezajlottak, igaz kicsit vontatotabban, mert sikerült beszereznem egy felső légúti nyavalyát, ami nagy hatást gyakorolt rám, vagyis egy tüdőgyulladásra emlékeztető folyamat zajlott le, igaz magas láz nélkül.
A faluban megkezdődött a készülődés a Shavuot nevű arató ünnepre hajazó alkalomra, virágdíszek, molinók kerültek ide oda, és megépült a hagyományosnak számító vizicsúzda. Ennek alapanyaga nejlon, amit locsolással varázsolnak csúszóssá, a gyerekek meg vidáman használják, mikor eljön a várva várt pillanat. Én legjobban a nagyokat vártam a sávuot kapcsán haza, hiszen 10 napra igérték magukat, ami fantasztikusan hosszú időnek tűnt.
A kicsik kevesebb szünetet kapnak, ami erősen bántotta Eszti igazságérzetét és elég rendesen megdolgoztam, hogy meggyőzzem arról, hogy nekik kell iskolába menniük a munkanapokon.
A falusi ünnepség remek volt. Két feldíszitett traktor állt a gyerekek rendelkezésére, aminek utánfutóján utazhattak fel és alá faluszerte. A már említett vizicsúzda mellett szappanbuborékot eregethettek porolóval, madzaggal, buborékfújóval kedvük szerint. Egy asztalnál zöldségből készítehettek figurákat, arcokat, egy másiknál virágkoszorút. Sári türelmesen festett tetoválást választott sablonok alapján, hallgathattak mesemondót, aki ráaadásul a falunkban lakik és még jó is.
Volt persze gépzene is, nem tudom hányszor ment körbe az ünnepi dalcsokor, de elégszer ahhoz, hogy beleragadjon a fejembe egy időre. Minden család hozott a közös asztalra ételt, hangulatos étterem kerekedett a játszótér melletti füves területen.
Az ifjúsági szervezet vezetője új munkaterültet kapott, így az ő búcsúztatása is az ünnepség keretén belül zajlott le. A gyerekek dalt írtak neki, amit közösen el is énekeltek, táncot is koreografáltak. A rettentően helyes vezető meg könnybelábadt szemmel mesélte el, hogy neki is élete eddigi legnagyobb élménye volt ez a három év, amit a falu fiataljaival töltött.
Az ifjúsági szervezetnek indulói is vannak, no nem dalok, hanem mondókák, ezeket lelkesen körbeállva most utoljára még együtt elordították, ami kivétel nélkül arról szól, hogy a mi falunk gyerekei a legfrankóbbak az egész világon és aki itt lakik, annak a legjobb az élete.
Erősen emlékeztettnek ezek engem a bánki nyarak közösen bömbölt dolgaira, mint a Szalag van a fejemen, és társai, amik mára már rég tudom, hogy az összetartozás egyértelmű velejárói. Jó volt látni, hogy nő itt egy generáció és ebbe a mi gyerekeink is egyenrangú félként beletartoznak.
A legfiatalabb falusi gyerekek is be lettek mutatva, pont, mint a Telepen karneválkor. Gondolom nem onnan jött ide ez a számomra kedves szokás, hanem fordítva. Talán érdemes hozzátenni, hogy itt az a divat, hogy ezek a bemutasztatott darabok kapnak egy polot a falu logójával…
Az ovisok tánca csakugyan cuki volt, mind fehérbe öltözve hajladoztak a színpadnak álcázott közösségi épület előtti lépcsősor tetején.
Gergő mindeközben Eilatra repülve, már túl egy délelőtti stúdiófelvételen várta, hogy felléphessen Eyallal.
Péntekre virradva mindenki fáradtan ébredt, de azért elindult a nap. Iskolai feladatok tornyosultak egyesek előtt. Gergő a nap legmelegebb pillanatában érkezett meg egy nagy csokor virággal arra, hogy nálunk épp társasági élet van, készül a lecke.
Egy kis elektromos zongora kipakolásában segítettek Ábellel és ebédelés után már terveztük is az útvonalat a hűsítő Jordán partjára, ahova csak kora este indultunk el a nagy meleg miatt.
Eszti így pont el tudott menni Kamaékhoz, mi pedig Ábellel megnéztük az Egri csillagok című filmet, hátha elmúlik a háromrészre szakadt országgal foglalkozó történelmi szakasszal kapcsolatos közös ellenérzésünk. Nem számoltuk össze a csatajelenetekben a statiszták kezén maradt kvarcórákat, de megjegyeztem, hogy a Csajorije sukarije című dalt mégiscsak innen ismerem legkorábbról.
A Jordánhoz azért igyekeztünk, mert az előző bejegyzésben emlegetett Michael nevű srácnak ez volt az egyik bar mitzvo kívánsága és Dana minket választott kísérőnek, hogy mégse egyedüli felnőttként vágjon neki a srácokkal a folyóparti sátrazáshoz. Michaelnek többször megköszöntem, hogy ezt találta ki magának, mert príma volt ott és magunktól sosem találtuk volna meg ezt a helyet. Ahova érkeztünk maga volt az Édenkert második számú megtestesülése. (Az első számú Nir David.)
A folyóparton sorjázó pálmák és eukaliptuszok bágyadtan hajolnak a kékeszöld víz fölé, ami alig folyik a duzzasztásnak köszönhetően. A fák tövében a közeli kibutz által rendben tartott, kialakított, de ingyenes sátorhelyek egy része már foglalt volt ugyan, de volt még bőven hely.
Sajnos elkövettük azt a hibát, hogy az este hirtelen kialakuló transz zenével operáló fiatal csapat mellől nem szedtük a sátorfánkat messze messze. Az embertelen hangerőn dolgozó erősítő hangja alapján egy valamikori Frank hegyi party közönségszámára tippeltem volna a csapatot, másnap meglepve számoltam össze, hogy csak 24en voltak.
A rendőrséget nem mi hívtuk ki, de az ő segítségükkel reggel 4 és 7 között kicsit aludhattunk.
A másnap azért pazar volt mindennek ellenére. Hiába kezdték már korán el az erősítőket mindkét oldalról élesztgetni a lelkes természetszerető ismeretlenek, mi sétára indultunk a folyó mentén és találtunk is majomhintás helyet nem is egyet.
A gyerekek és felnőttek egyformán jól szórakoztak, ugráltunk, úsztunk, napoztunk, ki ki izlése szerint. A délután horgászattal telt. Mindenki halcsapdákat üzemelt be és a halak pedig lelkesen úsztak be az átalakított pet palackokba, majd kerültek vissza a folyóba. Alig tudtunk hazaindulni, olyan idilli volt a hangulat. Igazából még ki sem tört az ünnep, vagyis a szünet és már olyan, mintha nyaraltunk volna egy hetet.
