2014. december 13., szombat

Iskolakerülők



Vasárnap egy kiadós kirándulással indítottuk a hetet Gergővel. Régóta adósai vagyunk a környéknek a Luzitban fekvő barlang megtekintésével, ezt pótoltuk a szikrázó napsütésben. A különböző beszámolókból tudtam, hogy egy viszonylag nagy barlangról van szó, de azert arra nem számítottam, hogy több egymásba nyíló termet találunk, ahol simán elfér egy kisebb fesztivál is akár. Kiválló koncerteket lehetne szervezni oda, színházról nem is beszélve. Jelenleg úgy láttuk ereszkedés oktatás folyik ott leginkább. Egy kis gond azért van a helyszínnel, miszerint azért találtunk egy-egy bezuhant félszobányi sziklatömböt itt-ott. Bejártuk az összes zugot és továbbsétáltunk az őrjítően zöld terepasztalon.





Tettünk egy rövidebb és egy hosszabb körsétát, felfedeztünk izgalmas új kirándulóhelyet, ahol számtalan ösvény tekereg, lehet újra kalandozi. A terület az ún. Park Britanniához tartozik, aminek több túristajellel ellátott bejárata is van. Az egyik kapu egészen közel van a mi falunkhoz, mi most az azzal átellenes oldalról mentünk be a parknak nevezett erdőbe. Máskor jártunk már egy harmadik oldalról is benne, izgalmas összeragasztani a térképszelvényeket. 


Kóvályogtunk a tetszetős földúton, egész klasszikus erdőféleségbe érkeztünk. Kisvártatva szembetaláltuk magunkat egy legelésző bika csordával, akiket én inkább nagy ívben oldalról láttam jónak kikerülni, bár Gergő váltig állította, hogy nagyon helyesek és tényleg, de valahogy nekem kicsit mégis kiszámíthatatlan találkozásnak tűnt a dolog. Nagy kedvvel szedtem a lábamat a kitaposott út helyett az aljnövényzetbe gázolva.


Nem sokkal később megállapítottuk, hogy a gyerekek lassan hazajönnek a suliból és vissza kellene fordulni a kocsihoz. Na jó, azért a következő kanyarig még menjünk el felkiáltással szépen bele is futottunk egy jelzett útba, ami visszavitt minket a kiindulópontra a kocsihoz. Szép napos délelőtt volt, és ugyan megzavartunk egy rókát, esélyt adva így egy nyúlnak, mi úgy könyveltük el, hogy ezzel a két állattal a háttérben volt teljes a kiruccanás.
Eközben Misi a bázis fele igyekezett a nálunk töltött hétvége után. Legközelebb Ancsával és Bandival kiegészülve látjuk majd őt nemsokára.


Este Eszti chanukiáját csodálhattuk meg, amit kerámia órán készített, és ezzel kezdetét vette a nagy várakozás. Idén abban állapodtunk meg, hogy a szokásos ajándékeső helyett inkább valami más formát találunk az ünnep kibélelésének. Az már biztos, hogy az első gyertyát Kámáéknál gyújtjuk kedden, akkor még a nagyok nélkül, akik csütörtökön szabadulnak ki a koleszból, igaz akkor tíz napra hazajönnek. A kicsik sokat sopánkodtak, hogy egészen rövid szünet van idén a fény ünnepén, nekik ugyanis összesen 3 iskoal nap esik a szünetbe, de igyekszünk azt a kevesebbet majd ügyesen kihasználni. 
Nagyon élvezzük, hogy süt a nap és nincs hideg napközben, néha néha a kert kedvéért van egy kis eső, amitől minden konyhakerti lakó elégedetten növekszik.
A hét elején a pékségben a nappali sütést választottuk, ami nagyon időgyilkos, hiszen két óra munka a tészta kimérés és sütés, majd két- három óra amíg szeletelhetőre hül a kenyér, a szeletelés, csomagolás ugyancsak egy másfél óra, utána pedig még ki is kell szállítani a közeli boltokba. Lehet mondani, hogy megeszi a délelőttöt, amiért fájt a szívem, mert napsütés volt és jó szagú levegő. Azért futni elmentünk, hogy mégiscsak levegőhöz jussunk kicsit. 
Noé aznap itthon maradt, mert fáradt volt és egészen határozott iskolaundora van neki, függetlenül attól, hogy minden megy és barátai is vannak. Egyszerűen sajnálja az időt amit ott tölt zeneírás és hallgatás helyett és ezt azért egészen jól értem. Néha ki lehet hagyni egy-egy napot, ez mindig is így vol amióta a gyerekek kapcsán iskola van a láthatáron. Sosem éltek vissza ezzel, kifejezetten jól használják a lehetőséget. 

Eszti varró órája aranyozza be a keddi napot, ezen a héten különösen igaz volt a dolog, mert most készült el az overal, amit maga tervezett és vart meg. Teljes izgalomban indult el és érkezett haza, sőt rögtön Kamaékhoz is elmentünk bemutatni az új ruhát, ami nagy sikert aratott ott is.
Másnap Eszti volt a soros itthon maradó, jött velem hűségesen a kioszkba, ahol aztán aki csak érkezett mind láthatta micsoda szerencsém van, hogy ilyen munkatársam van. 


Aztán eljött a csütörtök, ami nagyon hosszú és megeröltető nap, főleg a péntekkel megfejelve, de nagy kedvvel vágtam bele, mert vártuk haza a nagyokat. Gergő végül értük ment, csak előtte megjárta Tel Avivot, majd együtt a nagyokkal piacon is voltak, igazi hősökként érkeztek haza a gyümölcsökkel, zöldségekkel megrakodva. Este Sárival mentem a pékségbe, nagyon jó volt vele is a munka.

Pénteken aztán hajnali sütés, készülődés, zenés felvonulás, amihez csatlakozott még egy furulya, Tibi sógornője személyében, aki a szomszéd faluban lakik és már ígéri egy ideje, hogy csatlakozik hozzánk és tényleg. Minden pénteken más sírja el magát a meghatottságtól a kenyér ünnepen, ezen a héten azt hittem rajtam a sor, annyira meghatódtam a két egymásba kapaszkodó furulya szólamtól!
A forgalom hatalmas ezen a reggelen, nagyon szemfülesnek kell lenni, hogy elférjen az ember, sőt kávéhoz jusson. Nagy a zsezsgés. Volt zene és tánc, vigalom és elégedettség, majd elment ez a délelőtt is, mint a többi és már azon kaptam magam, hogy Gergővel kettesben gurulunk Tiberiás felé.
Gergő hivatalos volt egy zenekar vendégeként a Dunav csoport évfordulójára. 



A Dunav célja, hogy megismerje, megismertesse, népszerűsítse a balkán régió táncait, zenéit Izraelben. Elszánt csapat, sokat utaznak közösen, rendszeresen járnak a magyarországi Táncháztalálkozóra, megfordulnak romániai néptáncos eseményeken, bolgár táncfesztiválon. A dolog piakntériája, hogy Ábel születése idején már találkoztunk velük, az eltelt 18 év Ábelen látszik legjobban, de ő nem jött velünk, ahogy a többiek is udvariasan kitértek a lehetőség elől, hiába említettünk szállodai szobát, éttermet a táncon és zenén felül. 
A zenekar, aki Gergőt, mint vendéget meghívta már több évforulón szolgáltattak zenét a csapatnak. Fantasztikus volt látni azt a kavarodást, miszerint mindenféle nációból izraelbe vándorolt idősebb nők és férfiak szerb, magyar, román, görög táncokat tanulnak meg a szabadidejükben és ezeket nagyon is jól és hozzáértő műkedvelőként el is tudják táncolni. Teszik ezt minden csütörtökön Jeruzsálemben évtizedek óta. A Dunav, mint szervezet még csak 14 éves, de maga a csoport 45 éve működik. 
A szervezők hatalmas lelkesedéssel fogadták a zenészeket, miközben az egybegyűltek épp szvingelni tanultak, hisz kell egy kicsit kikacsintani, kalandozni is.
Az első zenés blokk amiben Gergő is játszott egy csöndes, ülős koncert szerűség volt, ahol klasszikus zenei darabok is bemutasztatásra kerültek. Volt szerencsém gitár, hegedű, harmonika, melodika felállásban Bartókot hallani például, ami egészen érdekes tapasztalat. 
A vacsora után aztán elkezdődött az élőzenés táncház, amibe nem csak táncosként, hanem zenészként is volt szerencsém bekapcsolódni, mint a meglepetés vendég meglepetése. És valóban nagy volt az izgalom az ütőgardony körül, nem csak a táncosok, de a zenészek részéről is.
Éjjel aztán egészen sokáig ropták a különféle táncokat, akik akarták, míg befejezésül egy koncerttel zárult a dolog. 
Mindeközben Eszti és Sári Dánánál vendégeskedtek egy vacsorával egybekötött játék partiban. 
Reggel elindultunk haza és rögtön kirándulni vittük az ifjúságot, majd a közeli faluban megrendezett indiai vásárba kukkantottunk be, kis pihenő után pedig a falu chanukáján lehetett fénnyel vonulni, táncolni, fánkot enni. 
Este még egy gyors Nincs kegyelem! játékkal zártuk a napot, amit már mindkét baráti család (Kámáék, Dánáék) flottul játszanak.
Lehet mondani, hogy ez a hét is izgalmas, érdekes, jó és tanulságos volt. Most izgatottan várom a következőt, ami ünneppel van megfejelve, ami azt jelenti játékban, fánkban és gyertyafényben nem lesz hiány. 



2014. december 6., szombat

Ónos eső helyett



Csütörtökön folyamatos volt a forgalom a kioszkban. Egyik kávé főtt a másik után, egyik szendvicset adtam ki a másik után. Voltak véletlen betérő idegenek, visszajáró kedves ismerősök, egyszóval minden pont olyan volt, mint szokott. Az erős napsütésben alig pár percet ücsörögtem a nagy kék asztalnál répát pucolva, mert a Noszty fiú esete Tóth Marival kötet a fonalas-horgolós dobozom tetején a hét vége felé már csak a magam megtévesztésére alkalmas a megnövekedett forgalom okán. A zárórát szokatlan szigorúsággal betartva pakoltam össze, takarítottam, mert a délután fontos tennivalókkal volt csipkézve.
Gergő isteni marokkói ebédet főzőtt mire hazaértem a munkából a kisklambók meg a suliból. Misi felénk zötyögott fáradtan a bázisról. Szinte váltottuk egymást a lakásban, még gyorsan beraktam egy mosást, az előzőt meg kiteregettem és már indultunk is a dolgunkra. Misire rábíztuk az alvás nehéz feladatát, ami az őrségben töltött hét után igazán ráfért a jelek szerint.
Előszőr a bankba kellett beugrani, mert egy csekket sikerült úgy betenni az automatába, hogy nem szerepelt rajta a nevem, sem az aláírásom. Rövid negyven perces várakozás után máris sikerült a másolatát alírni, ezzel a rajta szereplő összeg máris a számlánkon landolt.


A piacon a zárás előtti keleti hangulatban egy hölgy a kezemre csapott, mert azt hitte az általa vllámsebesen zacskóba guritani szándékozott, erősen leértékelt narancsára nyúltam rá, pedig csak a krumpliból szerettem volna venni pár kilót. A szürkületben kapkodó, kiabáló árusok, az alacsony áraktól felhergelt vásárlók kavalkádját máskor szívesen néztem és hallgattam volna, de most nem volt ilyesmihez kedvem. Robotként haladtam előre, amíg bírta a karom és pont végeztem mire Gergő és Eszti feltüntek a láthatáron szintén vásárlós küldetésből visszatérve. Úgy vágódtunk be egyszerre a kocsiba, mintha kigyakorolt koreográfia lett volna. Gurultunk máris az iskola felé. Ide igyekeztunk ma nagy várakozásban.
Nem tartom teljesen normális reakciónak, hogy az általános iskolai negyedéves fogadóóra ennyire megmozgasson érzelmileg. Ezzel egyidőben teljesen érthetőnek tartom, hogy elérzékenyülök tőle és kész. Szeretek az iskolába bemenni, ahogy otthon is szerettem. Meg vagyok hatódva a hangulatától.
Az udvarra beérkezve rengeteg gyerek nyüzsgött izgatottan. Az emeleten kis büfét rendeztek be, ahol házi sütemények és üditők várakoztak a vásárlókra. Az árút a szülők adják össze, a befolyt összeget pedig egy Rechovotban lévő Down szindrómás gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozó intézetnek juttatják el. A sütemények mellett a zöldségeket árusító kiskrapek vonta magára a figyelmememt, aki emelkedett hangulatban rendbontott, miközben a gondjaira bízott portékát kínálta megvételre. Az árukészlet az iskola kertjében levő, gyerekek által tanóra keretében gondozott veteményes zöldségkészlete volt.
Az udvaron folyt a foci, szülők érkeztek, gyakran kézenfogva a különböző méretű csemetéikkel. Jellemzően komplett családok érkeznek az értékelő megbeszélésekre. Tavaly a kedvencem az a csapat volt, aki a kutyát is hozta magával a fontos alkalomra nem csak az érintett gyermek csecsemő, karonülő és óvodista testvérét. 
A legtöbben boldogan kavarogtak a termek között. Az osztályfőnökökkel zajló családi beszélgetésre az iskola osztja be az érkezési sorrendet. Odafigyelnek arra, hogy a többgyerekes családok időpontjait egymáshoz hangolják. Az időpontot levélben küldik el. Az olyan gyerekek neve mellett, akiknek testvére is jár az elemibe kis csillag található. Ha valakinek nem felel meg az időpont egymás között lehet csereberélni. A cserét a beosztást tartalmazó levél alján megjelölt levágható csíkban lehet jelezni az ofő felé. A csúszás minimális, pedig minden gyerekre csak negyed órát szán a beosztás. A szaktanárokhoz érkezési sorrendben lehet bejutni, de ezeken a helyeken sincs tolongás, legfőképpen pedig idegeskedés és nyomulás. Rászánják az időt a családok a dologra, végülis évente kétszer van ilyen alkalom összesen. 
Noé az emeleten idétlenkedik a haverjaival. Már eleve Eitanékkal érkezett, mert a bank és beszerzés helyett sürgős és halaszthatatlan focizhatnékja volt még a faluban, mikor mi elindultunk. 
Senki nem szól rájuk, nem érzik, hogy rendre kéne őket utasítani. Szabad kacagni, futkosni, focizni a folyosón, viccből bunyózni, sőt kiabálni is ér. A büfében a gyerekek önállóan kezelik az árukészletet, a pénzesdobozt, teljesen fel vannak húzódva, de a kiszolgálás folyamatos, udvarias és gusztusos. Felnőtt csak a vásárlók között bukkan fel, de ezen az oldalon is a gyerekek dominálnak. Róluk szól a történet, ez teljesen világos.
Először Esztihez voltunk beosztva. Rögtön az orrunk alá dugta a tantónéni a gyermek gyöngybetűvel írott önértékelését. Segítőkészen fel is olvasta nekünk, de előtte arról mesélt, hogy fantasztikus, hogy milyen szépen és választékosan, okosan ír ez a lány. 
Sajnálkozott, hogy második osztályban nem ide járt és ami még ennél is nagyobb kár, hogy annakidején, két évvel ezelőtt, érkezésünkkor, nyelvtudás hiányában nem írta meg a tehetséggondozáshoz szükséges beugró felmérést, mert most akkor már mennyi minden pluszt kaphatott volna, és elmagyarázta, hogy ezt talán még most is érdemes lenne megcsinálni. Esztinek nagyon tetszett az ötlet. 
Végigvettük, hogy melyik tanár mit írt Esztiről. Elsőként persze a legtöbb tantárgyat tanító osztályfőnöki értékeléssel kezdődött a dolog. Megtudtuk, hogy a gyermek meglehetősen barátságos, udvarias, okos, házi feladatait rendre elkészíti, népszerű tagja az osztályközösségnek. A tavalyihoz képest azonban kevesebbet jelentkezik. Gyorsan megbeszélték, hogy jelentkezzen többet. A tantónéni bátorítólag megjegyezte, hogy tudja, hogy Eszti a kérdések mindegyikére tudja a választ, ne habozzon, jelentkezzen hát. Rápislanottam Esztire, majd felkacagtam, mert azt láttam az arcán, hogy minek jelentkezzen, ha ő tudja, hogy tudja a választ, a tanerő meg épp most fejtette ki, hogy szintén meg van győződve erről. Megosztva a gondolatomat együtt kuncogtunk tovább a dolgon, majd megállapítottuk, hogy esetleg az osztálytársakat lehet elkápráztatni a felszólalásokkal. 
A szaktanárok egyöntetűen jól teljesítő, lelkiismeretes, barátságos tanulónak jellemzeték Esztit. Megtudtuk, hogy Esztinek a számtantól külön tantárgyként kezelt geometria az egyik kedvence a héber mellett. Eltelt a negyed óra, felemelkedtünk a székekről, nagy büszkeségtől feszülő mellkassal és már mentünk is Noé osztályába, ahol épp Eitan volt soron.
A kis szabadidőt a büfében ütöttük el. Figyeltük az önfeledten cikázó Noét, a felszabadultan válogató Esztit, a folyosóra kitett gyerekmunkákat, a különböző méretű elemistákat és testvéreiket. Találkoztam tavalyi bölcsödéssel, sorban köszöntünk a falunkban lakó családoknak, ahogy szép számmal akadtak a kioszk vásárlói közül is a folyosón. Aztán ránk került a sor.
Noé tanítója széles mosollyal fogadott bennünket. Ő is megvillantotta az önértékelést tartalmazó papírt, végigmentünk a benne foglaltakon, aztán következett az ő személyes értékelése. Barátságos, tehetséges, okos, udvarias tanuló, népszerű tagja a közösségnek. Jelentkezhetne többet. Szó sem lehet róla, hogy valóra váltsa Noé kérését, miszerint visszakerüljön az általa tanított matek csoportba a tehetséggondozó csoportból. Örül, hogy Noé élvezi az angolos tehetséggondozó csoportban való munkát. A szaktanárok egyöntetűen szorgalmas, komoly tanulónak festették le a mellettem levő széken, hetykén terpeszkedő fickót. Megállapítást nyert, hogy rengeteget fejlődött és minden a lehető legjobban halad, kitűnően teljesít.
Elégedetten és büszkén lépkedtünk ki a teremből, átadva a helyet a következő családnak. Noé hazafele sem óhajtott velünk utazni és egyébként is a barátjánál alszik, másik két barátjával, mindez a mi falunkban fog zajlani tudtuk meg. Majd jön holnap mondta kedvesen integetve.
Ránk még várt egy remek kör az élelmiszer üzletben, de viszonylag gyorsan összekaptuk a dolgokat, amikre a héten szükség lehet. 
Hazaérve vacsoráztunk, majd lassan szedelődzködtem, hogy nekifussak Danával a pénteki körnek. Előkészítettük a kelt tésztás sütiket, amiknek a tésztáját hajnalban már bekevertük a reggeli kenyér és a Zsuzsa féle linzer megssütése közben, majd a hűtőben kelt szépen komótosan mostanáig. Most csak töltelékkel kentük meg, formára vágtuk, hajtottuk őket és így pihentek péntek reggelig tovább kelve, duzzadva, emelkedve fennségesen. 
Bekevertüka kétféle pénteki kenyér tésztáját, majd eltakarítottuk a keletkező kuplerájt, felsepertünk és a következő percekben már otthon is voltam. Gyorsan bebújtam az ágyba, hisz már nem sok volt éjfélig és hat harminckor újra jelenésem volt a pékségben.




Reggel korán ébredtem magamtól, az ébresztő egy kicsit később szólalt csak meg. Gyorsan levelet írtam még az ágyban fekve, aztán majdnem el is késtem a munkából. 
A szikrázó napsütésben ügettem a pékség felé. Mélyen beszívtam a hajnali szagokat. Leérve aztán elolvastam az üzenetet az asztalon, amit Dana hagyott ott nekem, mikor hatkor bekapcsolta a a kemencét. 
Most épp pár házzal arrébb az otthonában ébredeznek és viháncolnak az apróbb kölykei, nálunk bezzeg mindenki húzza a lóbőrt. Ennyit számít a pár év korkülönbség. 
Elsőnek a sütik kerülnek a sütőbe, majd kimértem a kenyértésztát a veknikhez. Mire kész voltam ezekkel besietett Daná is, formázza és pakolja a cipókat, majd már repül is tovább, ahogy én is. Megsültek a sütik, mákos, csokis, fahéjas a választék. Barnulnak a cipók, pont van idő elvinni a sütiket a kioszkba, ahol már megy a kiszolgálás.


Daná testvére segít nekünk péntekenként a kiszolgálásban és van elég munka Esztinek is, sőt Gergő és legutóbb Sári, most Misi is pont elég melót kap mintegy mellesleg. Nagyon jó, hogy ilyen szeretetre méltó kisegítőkkel lehet megosztani a napot. 
Pénteken pontban kilenckor már hagyomány a kenyér ünnep. Vonuluk, zenélünk, és mindig van meglepett friss rácsodalkozó, aki véletlen keveredett jó időben a jó helyre. Most egy bicajos banda kezében csattog a kamera, lelkendeznek, vásárolnak és esküt tesznek, hogy ezt aztán elmesélik a klubban. Egyikük lelkesen magyarázza a másiknak, hogy: a tájming a lényeg apuskám!  Boldogan ücsörögnek aztán a kávéjuk felett, eszük ágában sincs sietve tovatekerni.
Egész nap hajtás van, rengeteg a vendég. Aztán elmúlik a nyitvatartási idő, pakolunk, takarítunk, zárunk. Gergő isteni ebédet főz újra, ma indiai stílusban én mosok, és pihenek Noé és Eszti társaságában. Aztán gyomlálok a konyhakertben, mert ott is nagyon szeretek lenni. Korán fekszünk, mert szombaton olajbogyó szüretre megyünk.
Hatkor csörög az óra, de még nem vet ki magából minket az ágy. Lassan indul a reggel. Misi a honvédség által beprogramozva talpon van már, mire mi kikászálódunk.
Esztit ébresztem, csizmája az asztalon, de még eltart pár percig míg rájön, hogy ennek az az oka, hogy éjjel erre járt a Mikulás.
Noé fel sem ébred a készülődésünk hangjaira, ő már tegnap levajazta velünk, hogy köszöni szépen a lehetőséget, de esze ágában sincs olajbogyó szüretre jönni velünk.


Hétkor már a kocsiban ülünk és hajtunk kifele a falunkból, megyünk a tenger felé. A falu ahova igyekszünk Daná szüleinek a lakhelye. A kertjük végében terül el a veteményes, amiben sokféle növény termesztésével foglalkoztak már több-kevesebb sikerrel. Pár évvel ezelőtt aztán Geri nagyapó úgy döntött olajfákat telepít, amivel viszonylag kevés munka van. A kevés munka nagy része a termés betakarítása, ami kiválló alkalom arra, hogy összegyűljön a család és a barátok hada.

Mi egyszerre álltunk be a ház elé a Japán nagykövetség munkatársaival, akik a velük dolgozó családtag révén érkeztek életük első olajbogyószüretére. Gyorsan tájékoztattam őket arról, hogy mi is első alkalommal veszünk részt ilyesmiben és már bent is termettünk a kedves, családi fotókkal, textilekkel ékesített igazi családi fészeknek nevezhető házban.
Alig pislogtunk körbe már a teraszon is voltunk és mentünk a kert végébe a megkopasztani való fák felé.






A fák alatt nejlont terítettünk szét, majd ki ki vérmérséklte szerint nekilátott a bogyok ágról való leválasztásának. Jókedvű duruzsolás, szikrázó napsütés, testet átmozgató fizikai munka vette kezdetét.
Hamarosan kialakultak a szüretelő csoportok, kis gereblyék kerültek elő, amivel egyesek eredményesen fésülték le az ágakról a zöldes bordó bogyókat. Voltak pusztakezesek és gumikesztyűsök  is a gereblyések mellett. A nejlonról aztán vödörbe szórtuk a fénylő bogyókat, ahonnan a nagyobb műanyagtárolóba kerültek. Ezt egy utánfutóval szállították a soron haladva, majd mikor megtelt új rekeszt nyitottak.
Eszti leleményes és nagy teherbírású munkaerőnek bizonyult. Ebben persze nem kételkedtünk, de mégis döbbenetes volt látni mennyire tud és szeret dolgozni. Igazi, teljesértékű munkása volt a csapatnak. Hamar megkedvelte mindenki, de nagyapó hétpróbás barátai zárták leghamarabb a szívükbe a kis energiabombát. Udvarias, kedves stílusa, esze és mosolya mindenkit levett a lábáról. Sok dícséretett zsebeltünk be az ő révén, igaz mi többiek is rokonszenves jószágoknak könyvelődtünk el.
Mire minden fával végeztünk egész sok ismerősünk lett, meghívtunk látogatókat és meghívásokat kaptunk látogatásokra.

A befejezett munka után egy kiadós hús sütésre került sor, no nem mintha közben ne lett volna autó csomagtartójában feltálalt terülj-terülj asztalkám tíz óra magasságában, majd sör, bor és ropogtatnivaló egy körül.
A közös nagy lakoma alkalmat adott a viccelődésre, hosszabb beszélgetésekre, csacska pletykálkodásra, jó volt látni  a csapatot így egyben, a sokféle emberanyagot, a boldog és elégedett arcokat.

Búcsúzkodtunk, bezsebeltünk még néhány kedves szót, majd kifele menet egyszercsak a nagyapó ránkbízott egy húsz literes olivaolajas kannát, amivel úgy hisszük kihúzzuk a következő szüretig.
Mondhatni, hogy munkával töltöttük a hétvégét, mégis elégedetten zuttyanunk az ágyba mindahányan, ahogy Noé is így aludt el egy csöndesen, egyedül, de nem magányosan töltött nap után, hiszen egyedül otthon lenni is van olyan tanulságos és fárasztó, mint egy szabadban eltöltött
munkanap.