Talán örökzöld téma és konfliktusforrás a családi életben, ha valaki rendszeresen hazaviszi a munkáját. Nálunk bizonyára nagy felháborodást váltana ki, ha nem tenném. A család teljes egészében addiktiv, vagyis függő és ennek örülök. Egyszerűen nem szívesen esszük más pékségek termékeit, ezzel már Noé is így van, igaz direkt a kedvéért fehér kenyér is készül. A kínálatban feltűnt a fekete kenyér is, igaz színében nem fekete teljesen, mert egyenlőre nem szineztük meg kakaóval, ahogy szokták. A kelt tészta alapú sütemények csak a pénteki menetben szerepelnek, olyankor szélesebb a paletta, készül bagettben szendvics is, most kecske sajt-körte volt a befutó, múlt héten thina csípős szósszal. Megcsináltuk Baksa citromos sütijét is, ami egyszerűen zseniális, Zsuzsa linzertésztájátba datolyás krém került, és el is fogyott azonnal. Otthon sem lehet persze abbahagyni, hol egy túrós táska, hol egy kakós csiga kerekedik a szokásos kalács mellett és után shabatkor, a maradék tésztából.
A fenomenális oliva olaj nélkül nem tudom hogyan is volt eddig élet a konyhában. Élvezzük a meggyógyított citromfa hozamát, kiszedtem a krumpli termést, aminek nem is kellett volna létrejönni, hisz mindenki elmondta, hogy azt nem olyankor kell elültetni, de mit tehet az ember lánya, ha kicsirázik a krumpli amit vett a piacon? Az első brokkoli fejet is levágtuk és megettük, ahogy a saláták, retkek, mangoldok is bevégezték pályafutásukat, elemésztettek a szó szoros értelemben. Kibújt az első jáccint, már látom, a kalanitok színes bimbóit is a kertben, ahol kigyomlálva pihen a föld, várva a tavaszi vetést.
A hosszúnak tűnő két hetes hideg és eső után ajándékba kapott egy hetes ragyogó napsütés feledtette a komor szürke napokban fázósan összehúzott kabát érzetét. Várakozással tekintek a jövőbe, vajon meddig fűtünk még éjszakánként és közben kenegetetem lepirult bőrömet.
A félév vége is a nyakunkban liheg, bizonyítványokat körmölnek szorgos kezek. Kinek mit írnak majd az nem nagy titok, mindenki tisztában van vele mit csinált, vagy nem csinált a félév során. Izgalmat ebben az időszakban inkább az jelent, hogy Noé az elemi utolsó évében lévén középiskolát kell válasszon. Ebbe is bele kell tanulni, ezt is meg kell ismerni, ezt is valakinek a bőrén ki kell próbálni. Igyekszünk informálódni, nyílt napra menni és figyelni mit is gondol ez a szöszke gyerek a dologról.
És persze a hétköznapok és ünnepek nem telnek unalmasan, kapkodjuk inkább a fejünket, egyre sűrűbb az élet. Péntek reggelenként jólesően zenélünk együtt Gergővel, jól kitaláltam ezt a kenyér ünnepet, tulajdonképpen bérletet váltottam a heti rendszeres muzsikálásra. Ezen a héten azt is kipróbáltam milyen, ha Gergő épp nem elérhető, és idegenekkel kell zenélni. Túl vagyok rajta, jól ment, sosem csináltam még ilyet, de jövő héten ismételhetek, mert ő nemsokára francia turnéra indul. Voltunk együtt szülinapi ajándék is, több formában is. Egy gitáros énekes barát ajándékozta meg magát és zenésztársait egy workshoppal amiben kísérhettem az előadót, valamint egy ismerős hívott meg minket a konténerekből épített házába, ahol ők adtak partit üzleti alapon. A házuk különlegessége okán időről időre csoportokat fogadnak, azokat vendégül látják, és ez magában foglal élőzenét is. Ide hívtak meg minket, hogy kiegészítsünk egy duót.
Gergő több stúdiózáson is részt vett és megkezdődött a téli turné is Eyallal. Vagyis minden megy a maga útján.
A gyerekek is a szokásos módon vannak. Eszti izgul, hogy bekerül e majd az iskola zenekarába, Noé készül a középiskolai meghallgatásra, Ábel igyekszik, Sári meg remélem kicsit lejjebb adja, mert egy kitünő bizonyítvány gyanús és kész. Legyen benne egy egy gyengébb jegy, az egészség kedvéért.
Járjuk az erdőt, mezőt, dombokat. Az eső sem tántorít el minket, új dombokra másztunk fel és ujabb tájakban gyönyörködtünk. A környékünk ilyenkor olyan, mint egy képeskönyv, amiben a béke és a természet csodái vanak szerepeltetve. Minden zöld és üde, a virágokat enyhén rezgeti a szellő, az eső lemossa a port a levelekről.
Az élet szép! Mint egy csomó friss kenyér.....
