Természet(esen)

Az meteorológiai viszonyokról a hétköznapi életet bonyolító emberek is szeretnek tájékozódni. Van valamiféle igény a jövőbelátásra. Legalább egy picurkát engedtessen kikukucskálni a mostból! Legalább csak annyira, hogy mi lesz délután, éjjel, vagy holnap.
Kiszolgáltatva lenni az időjárásnak nem csak akkor lehet, ha az embernek nincs hol laknia, repülni szeretne, vetni készül, vagy maga választotta vándorútra kel. Vannak kérem alássan olyanok, akik példának okáért egy olyan kenyérüzletben dolgoznak, aminek a vendégei a kertben a szabad ég alatt ülnek. Egész héten képtelenség volt kinyitni a kioszkot. Hol a sivatagból érkező homokvihar, hol az eső, hol az erős szél akasztotta meg a hét rendes folyását. Folyamatos készenléti állapotban voltam. Nem tudtam megitélni mennyi árút kell beszerezni a pék részleg meg azt, hogy mennyi kenyérféléhez kell dagasztani. Tulajdonképpen szórakoztató volt a bizonytalanság, de azért egy hét elég volt belőle.
Még szerencse, hogy vannak más izgalmas dolgok is.

A középiskolai felvételi tényéről volt már szó, és eredményt még nem tudunk ugyan, de élmény volt hallgatni kivülről, hogy ügyesen teszi a dolgát a gyermek. A választott nótákban ugyan nem váta ki a bizottság a legjobb részeket, de nem baj, mi elégszer hallottuk itthon. További hozadéka a dolognak, hogy Noé megkezdte itteni első dob óráit, ami heti rendszerességgel ismétlődik. Nem olyan, mint mikor Somos Peti először leült vele és egyáltalán nem olyan, mint mikor Pusztai Csaba eltűnt vele a vastag párnázott ajtón túl. Azért a második órára belerázódtam és bizalmat szavaztam, csak másmilyen és kész. Bizonyára hasznos lesz és tanulságos, a tanuló számára mindenképp.
Eszti abbahagyta a varrásra járást, mert nagyon fárasztó még neki a két órás különóra a varrógépek zajában. A kerámia továbbra is folytatódik, gyűlnek is a használati tárgyak szép sorban.
Apró sikerek a mindennapok terén, hogy sikerül a tönkrement cipő helyett újat találni és az elromlott garanciális fülhallgatót is sikerült becserélni egy újra.

Kiderült, hogy a kapálás igenis igénybeveszi az ember hátát, ha nem elővigyázatosan tartja magát. Sikerült újraszabni az ágyások rendjét, és újabb virágokat tenni ide-oda.
Kultúra is fért a hétbe. Van új közös könyv, Jókai És mégis mozog a föld!-je után most Barabás András, vagyis Bari fordításában olvasunk P.G. Wodehouse-t. Az irodalom mellé zene is kell, így egyik egyik este Ábellel mentünk egy bar mitzvora, ahol Gergő zenélt, mi meg bámészkodtunk és hallgatóztunk. Két nappal később Sárit sikerült elcsalni Haifára egy bakáni táncházba, ahol ő ugyan nem táncolt, de Gergő viszont nagyon jókat fújt egy alkalmi formációval. Nagyot sétáltunk az eső áztatta városban, majd meghallgattuk Gergőt a helyi kongresszusi központban Eyal Golannal is.

Eszti újságot csinált hírekkel és hirdetésekkel, Sári pedig lankadatlan kerekíti, bodorítja, satírozza hol megrendelésre, hol a maga kedvére a papíron a formákat. Ábelt ha minden igaz sikerült rábeszélni, hogy ne a gitározást vonja meg magától a több tanulás reményében.

Még csak kezdődik a hét, ami erősen esősnek ígérkezik, vagyis újabb bizonytalan munkarendnek nézek elébe. Múlt héten a nem dolgozós napokkal végül mind történt valami. Voltunk Tel Avivban intézkedni röviden, de tengerparti sétával megfejelve. Még sosem láttam a tengert annyira magasan, mint akkor. A szörfösök látványába beleszédülve, szájamban sós homokot ropogtatva kapaszkodtam Gergőbe, hogy el ne fújjon a szél. 

Ma még a szemerkélés előtt gyorsan elmentünk kettesben kirándulni a közeli dombokra. Virágba birultak már rég a kedvenc helyeink a közelben, ideje volt meggyőződni róla, hogy még mindig tetszik.Vasárnap az ember legyen a családjával! Vagy legalább azzal a részevel, aki nincs "vasárnapi iskolában".

"Az idő soha soha meg nem áll, az órák róják szüntelen útjukat..."

Stirlitz tudta, mi pedig tudjuk, hogy bárminek lehet később jelentőssége. Pillanatok, találkozók, helyszínek, amik az adott időben semmi különös jellel nincsenek ellátva, mégis utólag beégeti őket valami mélyre kitörölhetetlenül.
Tavaly, mikor egy kedvesen mosolygó nő a kezembe nyomott egy kenyeret és gyorsan elmondta, hogy Noé barátjának a mamája, még nem sejtettem, hogy mi is barátok leszünk, sőt együtt fogunk dolgozni. Mikor a boltban egy apró vidám göndör kis nővel, aki Eszti barátnőjének a mamája, egész mély beszélgetésbe elegyedtem nem tudtam, hogy barátok leszünk, sőt, talán még valami közös munkát is kitalálunk, hogy hivatalosan is legyen közösen töltött időnk. Mikor Gergő megmutatta fényképen a zöld műanyagzsalus egyszerű falusi házikót nem tudtam, hogy otthonunk lesz az, ahol boldog és nehéz idők egyaránt ránk köszönnek majd. Mikor elültettem azt az első teanövényt nem tudtam, hogy bolondja leszek a kis kertnek és nincs nap, hogy ne tennék-vennék benne önfeledten. És persze nap, mint nap történnek ezek sorban, amik aztán később szintén beépülnek és persze vannak amik kiesnek, kitörlődnek, mert nincs jelentősségük. Vannak aztán  azok a soha el nem évülők is, amiket nem kérdőjelez meg semmilyen ember által megfigyelt mérték. A gyerekeink érkezése, első látása.
Az elmúlt hetekben sokszor lepörgött előttem egy kisklambó fényképalbumszerűen rendezett pillanatfelvételeinek füzére. Felnőtt, távolodott, közeledett, ment és maradt. Ünnepelni a városba siettünk, a városba, ahol született. A parkban ültünk le mi hatan, a parkban ahol annyit mászott négykézláb, majd felegyenesedve bukdácsolva, majd a lejtőn futás tudományának birtokában madarakat kergetett. Pezsgő durrant, kézbe került az áhított gitár, faltuk a francia sajtokat, viccelődtünk csendesen, mi hatan boldog elégedettségben.

A születésnaphoz egy másik évforduló is kapcsolódik, a kettő között kicsit több, mint egy hét feszül. Felnőttem, ő pedig közeledett, távolodott, ment és maradt. Tizenkét éve már.
A csak elviekben létező hétköznapok sűrűek és izgalmasak. Csak utólag lehet őket átlagosnak becézni. Változások sora az egész, meglepetések, új tudományok, rácsodálkozások, megismerések. A halványnak jellemzett iskolákban is mindig történik valami. Amikor meg rajta kívül lehet lenni pláne. Egy séta a faluban is remek, hát még, ha az ember annál is tovább jut. Esztivel és Misivel karöltve remek sivatagi kiránduláshoz jutottunk Emő jóvoltából, aki nem csak elrepített minket kis autóján a felejthetetlen helyekre, hanem felkészült túravezetőnk is volt. Mesélt, mutatott, sőt fényképezett és ami még ennél is fontosabb jól éreztük magunkat közben mind elejétől a végéig. Láttunk színes homokot, apró sivatagi virágot, valahavolt trópusi esőerdő megkövesedett fatörzseit, tengeri állatok lenyomatait, jéghideg vízű forrást, amibe csobanni is lehetett.
Voltunk a zöldbeborult Golán fennsíkon Gergő vezérletével. Négyesben utaztunk, a legkisebb és a legnagyobb gyerek kíséretében egy falu harmincadik szülinapjára.
Szokásos "Toscana" körünket is lerőttuk a szomszédos dombon.
A kioszkban folyik az élet, fejlődik szépen minden. Ennek következtében persze kis változások adódnak. A péklányságom időszakos lesz eztán, mert már túl sok a kioszkban a rám váró feladat. A három sütésből csak egyben veszek majd részt. Elejétől fogva helyettes voltam csak a kemence körül, és kiváncsian vártam honnan kerül majd elő egy részmunkaidős pék.  Aztán lett az is, így mostmár hárman dolgozunk a kenyér körül. A kioszkban a pénteki menetben meg dolgozik mindenki, aki a családból arra jár. Nagy élmény együttműködni!
Gergő hazatért Franciaországból, és most belföldön jár-kel. Koncert koncertet követ.
Noé megkönnyebbülten túl van a művészeti középiskolai felvételin. Eszti alaposan szemügyre vette az intézményt, azt hiszem új álmok szövődnek. Sári nem kímél papírt és bőrt, kerekednek a minták sorban. Jól vagyunk, az idő pedig " soha, soha meg nem áll...."