2012. október 31., szerda

4. nap (Sári)


4. nap (Sári tollából) Péntek, szeptember 21.

Péntek reggel már a bérelt házban ébredtünk. Ramat Zevi nagyon jó hely. De pocsék éjszakám volt, a birkák nem akartak bekussolni, és vagy melegem volt vagy orrot kellet fújnom (istenesen megfáztam a repülőn) vagy fáztam. Szóval, amikor reggel felébredtünk megreggeliztünk, és elmentünk Afulába a bankba ami persze nem volt nyitva. Megint dög meleg volt. Elintézünk még néhány dolgot, bevásároltunk a BigZol nevű boltban, aztán hazamentünk. Ebéd, nyamm. Ezután vendégek jöttek hozzánk. Tibi, Corine és a gyerekeik.
Corine, Tibi és a gyerekek
Eszti rögtön megbarátkozott a két nagyobb lánnyal amíg mi beszélgettünk meg sétáltunk. Amikor ők elmentek, én és Geri elindultunk Rehovotba Misiért. Én
voltam a navigátor egy térképpel felszerelkezve, ami testhez álló szerep, mert
ha el kell jutnom A pontból B-be akkor minimum a térképről lemegyek. Tehát
nekiindultunk. Ezalatt az idő alatt rájöttem hogy mennyire rühellem az olyan térképeket amiket nehéz kihajtogatni, és nem férnek el. Egész jól navigáltam, csak párszor rontottuk el és iszonyat lassan értünk oda. De amikor végre megérkeztünk, Misivel lehoztuk a cuccainkat, amit még kedd este magával vitt Rehovotba,
hogy ne az összes cuccal kelljen utaznunk. Visszafelé egy kis keringés és emberek kérdezgetése után gyorsabban ment az út, és fél tizenegy körül
hazaérkeztünk, pont akkor amikor már Mici elkezdett izgulni. Csak Gergőnek van itteni telefonja, illetve olyan telefonja, amit a telefon-szaküzletekben való sok mászkálásnak köszönhetően itt is tud használni. Ráadásul egyelőre nincs óra, és nem is tudta mikor indultunk. Misi nálunk aludt. A birkák még mindig nagyon hangosak, de Hágár azt mondta már csak 2 nap, és megszokják. Végre jól aludtam éjszaka.

3. nap (Sári)


3.nap csütörtök, szeptember 19.
időjárás: változatlanul dög meleg

Reggel a Tibériás-beli Youth Hostelben ébredtünk. Fogmos, felöltöz, majd újra continental brekfast szirszarjai. Kis változás, mert most nem volt karamellakrém, de kemény tojás igen. Így rögtön elkezdődött a tojás cserekereskedelem: „én nem szeretem a sárgáját-de akkor hülye vagy-de nem is, és add ide a fehérjét!”. Ilyen értelmes beszélgetéssel múlattuk az időt amíg jól nem laktunk. Ramat Zevi-ben kibéreltük a házat.

Szuper szexi olívazöld, és a konyhabútort,
meg a fürdőszobát kivéve tök üres. Bejárkáltuk a szobákat, és megegyeztünk a
felosztásban. Miután konstatáltuk hogy matrac, se semmi nincs a szobákban elmentünk Afulába matracot venni, és intézni az aznapi bevásárlást. Egy hosszas bevásárlás után elmentünk matracboltot keresni. Amikor megtaláltuk már folyt rólunk a víz mert bár a kocsiban volt légkondi attól változatlan 40 fok volt. Oké, csak 38. Bementünk a boltba és leültünk egy-egy jó vastag matracra, amíg a boltos az előző vevőt szolgálta ki. Amikor mi következtünk rögtön előszedett egy fajta matracot, amit ki is próbáltunk, és rábólintottunk. Ám ekkor ő elkezdte rázni fejét, és azt mondta nem, ez nem elég jó nekünk, és előszedett egy másikat és elkezdett győzködni minket a matracon ugrálva, hogy ez sokkal jobb mint a másik, meg ugye még ugrálni is lehet rajta ami szintén nagyon fontos szempont, ezért feltétlen ez kell nekünk. És ha nem vesszük meg akkor ő kifizeti nekünk. Ennek a nyomós érvnek is ellenálltunk, és az első fajtát választottuk.
A matracokat megpróbáltuk betuszkolni a kocsi csomagtartójába, meg a velünk csurig telt kocsiba. Minden fondorlat árán is csak 4 matracot sikerült beszuszakolni, és a szülők dupla-matraca miatt később kellett visszajönnünk. Elmentünk En-Harodba, ahol az iskola van, hogy több információt tudjunk meg,
és a gimnáziumba is átmenjünk. Megint nagyon örültek nekünk, és átkalauzoltak a gimibe, ahol szintén
nagyon örültek,s elmondták hogy mennyire nehéz lesz, mert még nem tudunk rendesen héberül meg izé és bigyó. De nagyon örült, ennek ellenére is. Miután ott végeztük ketten visszamentünk a matracért ami még maradt, és visszajöttünk Ramat Zevi-be. Elkezdtünk berendezkedni, megismerkedtünk a
házinénivel, Hágárral akinek 4 gyereke van, (13 éves fiú, 12 éves lány, 7-8 éves lány, és egy 4 éves kisfiú.) nagyon kedves, és birkái vannak. Apropó birkák! A bárnyok nem hallgatnak, mert most volt az elválasztás az anyjuktól, és ezért egész rohadt éjjel bőgtek. Egy idő utána a tehenek is beszálltak, úgyhogy minden teljes volt. Este megvacsoráztunk (mangó, humusz, pita, stb) és ki-ki már saját szobájában hajtotta fejét álomra.