Tüzes éjszakák

Pontosan századszor kürtölöm szét a rólunk szóló híradást. Felvetődik miért is, kinek is íródik a krónika. Ezekre a kérdésekre nem tudok válaszolni.
Elsősorban magunknak írom, hogy majd egyszer mikor a távolba nyúló emléket föl akarjuk idézni, legyen memento. A gyerekeknek írom, hogy az a bizonyos tovatűnő gyerekkor ne múljon el nyomatalan. A szüleinknek írom, akik jogosan aggódnak és teljes szívükből drukkolnak. A testvéreinknek írom, akikkel úgy tűnik országokon átivelő határtalan rokonságban növesztjük majd fel az unokatesókat. A barátainknak írom, akik értik és tudják miért kötöttünk utilaput, de hiányunkat nem tudják másokkal pótolni. Az idegeneknek írom, akik álmodoznak arról, hogy elmennek máshova, hogy érezzék az egész sárgolyó az otthonunk. Azoknak írom, akik elégedettek és sosem mennek majd el, de a fotelből szívesen végigcsinálják velünk az utat. Azoknak írom, akik szintén eljöttek és visszavágynak. Azoknak írom, akik eljöttek és nem vágynak vissza. Azoknak írom, akiket ez érdekel.
Miről lehet ennyit írni? A mindennapokról. Azokról a hétköznapokról és ünnepekről amikből az életünk áll. Odaát sem unatkoztunk, vagy henyéltünk túl sokat, de nem éreztem késztetést, hogy megőrizzem az emlékezetünkben a játékainkat, sétáinkat, koncerteket, együttléteket. Pedig most jól esne visszaolvasni. Hát így.

Az elmúlt napokban az éjszakák dominánsra sikerültek. Nem nagyon volt szabályos lefeküdéssel záruló napunk, mostanra kicsit talán el is fáradtunk. Gergő amerikai turnéja miatt, csakúgy mint januárban hajnalban és éjjel árgus szemmel figyeltem a telefonomat, mikor tudunk információt cserélni. Ez eleve lerövidítette az alvásidőt. Ráadásul megint vendégség és ünneplés zavarta meg a már már kicsapongásmentes hétköznapjainkat. Misi és Mirka csöndesen érkeztek és még aznap elmentünk egy bar mitzvora, ami nagyon minimál és barátságos volt. Egy használaton kívül helyezett csirke hodály és a körülötte elterülő fákkal benőtt kertvég adta a helyszínt. Részemről csak találgattam hol lesz majd az összejövetel, mert ezt az egy dolgot nem kérdeztem meg az ünnepelt mamájától, akivel elég alaposan kiveséztük az eseményt az elmúlt hónapokban. A logikai képességeim birtokában, viszonylag hamar rájöttem, hogy ha nem az apuka valóban magas szinvonalú már-már fényűző háza ad otthont a rendezvénynek, akkor csak egy igazi falusi helyszín lehet a megfejtés. Szépen kerültünk egyet a műúton, majd egy lószállító autót követve egész ügyesen átvágtuk magunkat a gazos mellékúton. Szentül hittük, hogy a ló az ünnepelt ajándéka lesz, de ebben tévedtünk. Az ünnepelt Micháel nagyon kedvesen és zavarba esve fogadta a vendégeket, igyekeztem nem cikin viselkedni, de azt hiszem ez ebben az életkorban szinte lehetetlen. Az összegyűlt vendégsereg nagy része gyerekekből állt, de az ünnepelt családját is alaposan meg lehetett figyelni. A mi csapatunk egyedülálló mutatvány volt, hisz az ünnepelt anyukájának a barátnője, mármint én, magával hozta az ünnepelt testvérének a barátját, ez Noé, valamint az ünnepelt hugának a kedves ám nem mindennapos játszótársát és két vadidegent. Mikor befejeződött a vendégek érkezése, fogadása, a nagypapák emelkedtek szólásra, majd az apuka és az anyuka mondott pár szót a szülinaposról. A család után néhány közeli barát is fesztelenül beszélt Michael viselt dolgairól. A civilek közül egy rögtönzésre szakosodott négy fős csapat vált ki és már meg is kezdődött első itteni színház élményünk. Büszkén állapítottuk meg Esztivel, hogy azért a mi szívünk csücske rögtönzős csapat (Momentán Társulat) fényévekre van ettől a bandától, de jó volt az ünnepelt viselt dolgait eljátszva megkapni.
Természetesen volt ennivaló is, meg innivaló is, de ezek engem kevésbé foglalkoztattak, izléses és ízletes dolgokat lehetett fogyasztani. Az est befejezése egy hatalmas tábortűz volt, az ünnepelt kérésére, amit a tűzoltásra odakészített slauggal történő játék után kedvesen körbeültek a fiatalok.
Másnap reggel az ünnepelt anyukája érkezett meg kávézni, ekkor derült ki, hogy Mirka és Miska udvariasan nem jönnek ki a szalonban berendezett hálóhelyükből, mert nem akarnak zavarni engem, aki a konyhából nyíló étkezőben aludtam Esztivel. Én szintén nem akarván zavarni az elvileg alvó vendégeket ugyancsak csendben meredtem magam elé. A kávé szagára és hírére kiderült, hogy tulajdonképpen mi mind ébren várunk gymásra. Még szerencse, hogy dana belépett a képbe, mert a nagy udvariaskodással elment volna az egész nap. A vendégeink Jruzsálembe utaztak, mi pedig ebédet főztünk, különböző kelt tésztákat kevertünk be estére és később a pékségbe látogattnuk. Készült a másnapi zsinagógai esemény után szokásos kis vendéglátás alapanyaga. Szép nagy kalács, diós barna kenyér, Sári keze alól pedig kikerült egy arcot formázó tészta is.
Este Kamaékkal mi raktunk tüzet, pontosabban Mirka volt a tűzmester. Sütöttünk pitát és kürtöskalácsot is a csilagos ég alatt. Mire a telihold felmászott a dombra, hogy megvilágosítson minden bokrot és zugot, a tűz már csak bágyadtan pislákolt. A hangulat azonban ekkor emelkedett a legmagasabbra. A héber és magyar nyelv azonos hangalakú, ám eltérő jelentésű kifejezései már a katona sztorik után következtek, amikben a baráti család anyukája vitte a prímet. Rengeteget röhögtünk, összegörnyedve, levegő után kapkodva. Ábel képessége, miszerint több nyelv akcentusával is képes huzamosan héberül beszélni már az est bemelegítő szakaszában megcsillant. Még szerencse, mert később a falu fiataljai elhívták tőlünk és kedélyesen lépett le, miközben Sári elindult felénk, ami azért megtiszteltetés, mert elöttünk tolsztojjal volt randevúja. Anna Karenina történetét falta fel a délután folyamán, estébe nyúlóan, igaz nem először.
Éjszaka hazatértünk kissé hiányos létszámban, mert Noé már eleve nem volt velünk, Eszti meg ottmaradt a barátnőjénél éjszakára. Misi és Mirka a másnapi sivatagi túrát tervezgette, majd a reggeli zsinagógai felolvasással folytatódó bar mitzvot elemeztük. Noé közben megérkezett és kis viccelődés után agynak esett farmerostul, mikor Ábel lépett be és adta elő Garfield nézéssel, hogy mi lenne, ha nem mennének vissza a koleszbe vasárnap, csak mondjuk kedden. Az ok, hogy a helyi fiatalokkal szerveztek egy nagy lag baomer ünnepre szóló tábortüzet igazán nyomos érv volt, így természetesen fejet hajtottam és intézkedtem. Sári kicsit sérelmezte, hogy ő csak simán otthon szeretett volna maradni és arra bezzeg nem ugrottam. Így beszélgettünk az éjszaka közepén, majd a másnapi viszonylagos korán kelés okán eltettük magunkat aludni.
A korán kelés 9 óra magasságában történt és kávéba torkollott. A falusi zsinagógában most voltam először. A nőknek elkerített hely befogadóképessége mondjuk durván két fő lapjával, ebből kikövetkeztettem, hogy a nők jelenléte nem túl gyakori. A férfiak leginkább Miska bácsi és családja, mint Nyuszi barátai és üzletfelei a Micimackóból. A felolvasás emelkedett és szép volt, michael ügyesen eligazodott a sorok között. A család bőszen dobálta a cukrokot, ahogy ez már szokás ilyenkor, és a gyerekek lelkesen szedegették össze azokat, hogy újra dobálhassák. A reggeli a szabadban szintén kedves volt, szép és finom. Megismerkedtem dana családtagjainak egy részével, majd a rendrakásban való aktív közreműkösés után Sárival hazasétáltunk a napsütésben. Mirka és Miska épp akkor indultak a sivatag meghódítására, ahonnan csak este tértek haza.
Vasárnap aztán újra tüzezés következett a kicsik számára az iskola után, a nagyoknak pedig a magyar tananyag fésülgetése után. Ábel fát gyűjtött, Sári süteményt sütött és bár nagyon kedvesen invitálták nem ment el a fiatalokkal tüzezni. Én Esztivel Kamaékhoz igyekeztem, ahol egy pici tüzet raktunk, miközben Noé a Macabi Tel Aviv mérkőzés élő közvetítését nézte egy barátjánál.
Az éjszaka folyamán mi 11 után indultunk haza, noé fél egy körül érkezett, Ábel pedig 4 óra után toppant be az ajtón. Sári kialaudta magát, már a tüzezés idején lefeküdt.
Azóta a nagyok túl vannak a matek érettségin, Gergő hazaért Amerikából, a kicsik pedig még egy sor izgalmas iskolai élményen vannak túl. noéékhoz például londonból érkezett gyerek csoport őket kalauzolták az iskolában ma egész nap.
Nekem egyre közelebb van a bölcsödei gondozói munka vége, hogy jövőre pontosan mi leszek még nem tudom.

4774

zöld volt minden, csak az ég volt kék

Prológ:
Egyszer valaki azt hitte, hogy a kutya és a cica ugyanaz az állat, csak az egyik fiú a másik meg lány. Később megnőtt és volt, valaki, aki mindent elhitt neki amit mondott és mindent elmondott neki, amit elhitt. Kéz a kézben sokat mentek, mendegéltek. Erdőn át, réteken, úttalan utakon, városi utcákon. Aztán az a valaki is megnőtt. Van egy nap az évben mikor mindketten a másikra gondolnak maguk helyett, mert egy napon születtek.

Ha már születésnap, hát Izrael 66. születésnapját alaposan megünnepeltük. Voltunk utcabálon a szomszéd faluban, ahol a színpadon a telepi karneválhoz hasonló hangulat volt érzékelhető és épp egy jelenetbe nézhettünk bele amikor megérkeztünk. Semmit sem értettünk belőle, kívülállókként az  utalások, a karikírozott szereplők számunkra nem rejtettek helyzetkomikumot, de mégis jó volt látni, hogy van ilyen itt is, ha nem is a mi falunkban.
Az előadás pontban kilenckor befejeződött és máris megtelt az autók elöl lezárt utca minden része. Volt minigolf pálya, kosár palánk, ügyességi dobálós táblák, ahol dávid csillag alakban bevert szögekre célozhattunk gumikarikával. Hatalmas méretben elkészített ördöglakatok és logikai kirakósok sorjáztak a kiterített műanyag szőnyegeken, dámával és sakkal fűszerezve. Jellegzetes recsegéssel és surrogással beindult a vattacukor gép és pattogott a kukorica.
Az utca másik szegmense a gyomorhoz volt címezve, egyik oldalon a falu lakosai álltal sütött sütemények és gondos kezekkel elrendezett gyümölcsök kellették magukat, míg a másik oldalon a salátákkal, falafellel készülők mérhették össze tudásukat. Ezt a részt két oldalról asztalok, székek, fotelek zárták le.
Az utca vége fele kapott helyett a táncparkett, ahol változatos slágerekre rophatta aki akarta és volt aki akarta.
A játszótér mászókái diszkréten körbe voltak tekerve kék krepp papírral, de a gyerekek ezt a finom jelzést azt hiszem dekorációnak vélték a szülőkkel egyetemben. Valahogy nem állt őrt marcona felnőtt, hogy ordítson és rendre utasítson, így voltak akik lógtak a szeren.
Mikor elindultunk a közeli város felé, ahol Gergőt terveztük meghallgatni Eyal Golan zenekarával tűzijátékkal búcsúztatott bennünket a kedves falunap, ahol nem volt balhé, botrány, fák alatt síró, elveszett gyerek.
A városban más kép fogadott bennünket. Kiválló forradalmi felvételeket lehetett volna rögzíteni, egy kevésbé Izrael barát csatorna számára.
A majdnem negyven perces parkolási mizéria után már szoronghattam is, hogy a tömegben majd jól elveszítjük egymást, de ezt végül nem próbáltuk ki. Húszezer emberből ál tömeg várta a koncertet, de a gyerekeket a várakozó tömegnél jobban lekötötte a forgalomtól elzárt kétszer két sávos úton zajló csata. Fiatal fiúk derékig pucéran futottak és ugrottak, támadtak és védekeztek, lányok gyönggyel kivarrt, vagy mintás atlétákban sikoltva botladoztak magas sarkú cipőikben. A sápadt sárga fényű közvilágításban eleve baljósak voltak a fák által vetett árnyékok, de így,  hogy a park zöld gyepét papír és fém hulladék szennyezte könnyű volt béke idő helyett harcosnak hinni a tájat. A háborúskodás habszóró flakonnal folyt, amiből jutott bőven játszóknak és civileknek egyaránt. Ezt nézték megbűvölve a srácok, lelkendezve és undorodva, ki ki ízlése szerint.
A fellépőkre váró tömeg az út túloldalán, a közparkban berendezett vursli körül nyűzsgött. Mi a szélen meghúzódtunk, egyikünknek sem hiányzott az amúgy is szoros emberfogásnál több. Leheveredtünk a fűre és vártunk türelmesen színpadra szegezett szemmel. Technikai problémák hárultak a profin szervezett csapat elé, mindent megoldva módszeresen oldották meg az akadályokat. A tömeg nem sípolt, nem fütyült, nem káromkodott, várt, ha nem is néma csendben, de az idegeskedés, türelmetlenség legapróbb jele nélkül.
Aztán megpillantottuk Őt. No nem a főhőst, mert minket még nála is jobban érdekel Gergő, akinek alakja egyszercsak felsejlett, majd egészen jól látható volt végig a koncert közben.
A hang nem volt tökéletes, de jól hallottuk minden hajlítását és maga a tény, hogy voltunk koncerten több volt, mint a steril hangzás lett volna, amit a lemezről jól ismerünk. A koncert végét már az autóban kifele haladva a városból hallottuk csak, öt fáradt lurkóval a hátunk mögött igyekeztünk összeszedni a szomszéd faluból meg egy nagyobb testvért.
Szép volt a kontraszt a nyugodt falusi muri és a városi vurtli között, azt hiszem minden résztvevő megértette miért is lakunk falun, ha eddig ez nem lett volna világos.
Azóta persze már lepergett néhány nap. Megkezdődtek a próba és az igazi érettségi vizsgák a nagyoknál, az évet lezáró dolgozatok a kicsiknél és a magyar tananyag is ki van pipálva szinte minden szempontból és mindenkinél.
A nagyok két egymást követő hétvégén is hazalátogathattak, és az M betüsök is felbukkannak, vagyis Misi és Mirka. Gergőt az amerikaiaknak adtuk kölcsön éppen, Miami partjainak vízhőmérsékletét ellenőrzi, mert Los Angelest már maga mögött hagyta. Vár még rá New York és mi még annál is jobban, de addig még van egy bar mitzvo meghívásunk és egy tűz ünnep csupa barátokkal.
Minden kedvenc tájam kifakult, nehéz szívvel, lomhán lépkedek a fűcsomók között. Különféle méretű és fajtájú hüllők cikáznak a napsütésben, miközben orromat még a szememnél is nagyobbra igyekszem nyitni a buja illatorgiában.
Nem mondhatom, hogy szar az élet.

mostanra megsárgult a határ