Hét Köz Nap (Mici)

Sári fotója

Az elmúlt héten a szokásos dolgok történtek velünk. Ezt lehetne mondani röviden, de tudom, hogy ez nem fair tájékoztatás. Vasárnap szokás szerint mindenki elment iskolába, mi fölnőttek pedig, szintén szokás szerint a birkák után rögtön elmentünk hivatalos ügyeket intézni. Nem is gondolná az ember, hogy egy átutalási megbízás milyen nyögve nyelős dolog lehet, ha az illető rendszer egyenlőre átláthatatlan. Biztosan meg fogjuk tanulni, hiszen amikor sorban ülünk hosszan a bankban, mondjuk fél órát, akkor teljesen vegyes csapattal várakozunk együtt. A hosszú köpenyes, papucsos bácsitól kezdve, a nehezen mozgó nagy hangú nénin át a harcias fiatalokig mindennemű típus megfigyelhető. Viselkedéskultúra tanulmányozása szempontjából kiváló terep , melegben hűsölésre szintén remek helyszín, ügyintézés szempontjából lassú és kilátástalan. Nem szeretünk sem bankba, sem postára, sem bevándorlási hivatalba, sem mobilszolgáltatóhoz menni, vagyis valószínűleg a hiba a mi készülékünkben van. Bevallom engem a vásárlás, akár élelem, akár más szintén hamar feszültté tesz, fárasztó és semmilyen élménnyel nem kecsegtet. Még az imádott Ápisz, és könyvesbolt is fölfalja az agyamat 30 perc után. Most viszont úgy tűnik, hogy még egy darabig fogunk munkaszerűen ügy intézni. Azt hiszem legutóbbi ittlétünkkor ez még halmozottabban nehéz volt. Akkor az öreg kocsink vám ügyét intéztük felváltva az otthoni házasságkötésünk és itt született gyerekeink dolgaival váltakozva. Talán pont addigra lehetett abbahagyni mire átköltöztünk Magyarországra. Az akkori nyelvtudásunk rengeteget fejlődött, össze sem lehet hasonlítani e téren az akkori és a mostani állapotot, de azért rossz emlékeket ébreszt mikor ötödször autózunk be a városba, hogy dűlőre jussunk a Társadalombiztosítással, vagyis fizethessünk. Mostanra talán sikerült minden akadályt leküzdeni, hogy érdemben egyáltalán elkezdődjön a procedúra. Vasárnaponként szoktunk ezzel időt tölteni.

Sári fotója

Ennél sokkal izgalmasabb történése volt a hétnek az iskolában számunkra kiírt fogadóóra. Esztiről megtudtuk, hogy barátságos, szeretik a társai, gyorsan tanulja a nyelvet, okos, értelmes, türelmes és a tanítói elképzelni sem tudnak nála ideálisabb és szorgalmasabb idegennyelvű tanulót, volt már pár a praxisukban, de ilyet még nem láttak. Noéról megtudtuk, hogy csöndes, barátságos, szeretik a társai, okos, értelmes, türelmes, szorgalmas, és ugyan nem tudják pontosan pontosan fölmérni, hogy mennyit ért az osztályban folyó dolgokból, de úgy gondolják, hogy egészen sokat. Szeretnék, ha kicsit megnyílna. Ezen a héten csütörtökön ezt elősegítendő nem is fognak majd tanulni, hanem tartanak egy görbe napot. Látják, hogy Noé kalapban szeret járni,  így kalapos napot szerveznek. Tudják, hogy legjobban a zene érdekli, és rendszeresen ír zenét, így azt kérték válasszon ki néhányat a számai közül és legyen ő dj. Azt hiszem erről oldalakat tudnék írni, de a fantáziátokra bízom, hogy milyen is ez az iskolai légkör, amiben ezek a mi kis pacákjaink ülnek hosszú órákat. A nagyok közül Sára osztályfőnökétől kaptunk meghívást az iskola egészében szokásos fogadó óra keretében. Sáráról inkább kérdeztek, mint mondtak dolgokat. A Lauderben olyan türelmes és megértő módon elkészített jellemzést ugyanis az évfolyamfelelősnek nem sikerült eljuttatnia az osztályfőnöknek. Remélem azóta megkapta. Ez ugyanaz a nő, aki nem engedte Sárit kirándulni menni és eddig főleg akadályokat gördített elénk. Ilyen is kell, hogy legyen ezt értem. Ábel osztályfőnöke megnyugtatott minket, hogy egyenlőre még nincs kitűzött időpont a fogadó órára, de le fogunk ülni beszélni, ne aggódjunk, nincs semmi gond. Ez néha több, mint elég információ. Valószínűleg ő sem kapta meg a tavalyi eredményeket és jellemzést.

Sári fotója

Ezen a héten is volt a gyerekeknek foglalkozás az ifjúsági szervezetben. A nagyok mind vezetőként, mind vezetettként részesültek a közösségi élményből, sőt gyanútlanul a takarítás gyakorlati elemeit tartalmazó péntek reggelre összehívott találkozón is megjelentek. Aznap kijutott a jóból, zuhogott az eső, így csak a falun belül sétáltunk és gondoltunk a mezőgazdaságra.
Szombatra egy madárlesre voltunk hivatalosak, ahol 4 északon élő, magyarul beszélő család találkozott, kibicként egy kibbutzban önkéntesként dolgozó leány is velünk tartott. Jót sétáltunk a szép tavon, láttunk madarakat, bivalyokat, nutriákat, harcsákat, teknősöket és a tavat magát ami már önmagában nagy élmény volt. A családok találkozása, ismerkedése is jól sikerült, lesz folytatás úgy tűnik.

Noé fotója

A main kívül már csak 8 iskola nap és kitör a szünet, végre nem chanukakor mennek majd suliba és karácsonykor lesznek otthon a gyerekek, hanem fordítva. Mi fölnőttek már erős készülődésbe vagyunk, remélem, hogy sikerül megvalósítani a terveinket és örömöt szerezni a nagyoknak és kicsiknek egyaránt. Szeretem az ünnepeket, mikor együtt vagyunk és jó, hogy most végre szinkronban leszünk a külvilággal. Otthon nagyon nehezemre esett, hogy a szűk értelemben vett családunk ünnepei munkanapon, gyorsan, fáradtan zajlanak pont elvéve a lehetőségét annak, amire az ünnep való. Megállni, hátra és előre is nézve, de a jelenben lenni kicsit, összekapaszkodni és biztosítani egymást arról, hogy a világon a legfontosabbak vagyunk egymásnak. Játszani ráérősen, hosszan, bezárkózni és kinyílni, élvezni a pillanatot. Nem csak enni, lenni is, sőt főleg lenni, hiszen enni folyton szoktunk, de elfutunk gyakran egymás mellett még mi is, akik hajtunk rá, hogy ne egyen meg bennünket a gépezet. Jó várni rá és meglepetéseken törni a fejünket, ami egyre nehezebb. Most, hogy semmink sincs valahogy mindenünk van. Mi hiányozhat, mikor nincs olyan ami ne hiányozna, ha normális eszünkkel gondolunk bele a dologba. És mégis szuper, hogy minden megvan ami kell. Ennyire egyszerű ez? A semmi tényleg minden, ha mi együtt lehetünk?

Sári fotója

Ahány ház, annyi Pacák (T.M. Mici)

Tombol a tél (Mici)

Noé képe

Tegnap az jutott az eszembe, hogy az ilyen pofon egyszerű dolog, mint a tél fogalma, mennyi mindent jelenthet. Itt most tél van elvileg, vagyis azt mondják, hogy tél van. Valóban lehűl este az idő, de azért inkább emlékeztet jó kis horányi nyárvégre. Ma hajnalra tolódott a birkászás, fél hatkor kezdtünk és nem éreztem, hogy nagyon kellene fázni. Most délben süt a nap, és ugyan nem képeslap kék az ég, de felhő sincs egy se 26 fok van. Tél van, ami itt most azt jelenti, hogy zöldül az aljnövényzet az erdőben, virágok ülnek a kövek között, kidugta leveleit a nárcisz a virágágyásban és tempósan nő a fűféle és a gaz ott, ahol eddig csak kopár barna föld volt. Tél van, vagyis érik a grapefruit, a banán, a mandarin, a narancs,a pomelo, de még itt ott lóg a datolya a pálmákon, ahogy az elszáradt, madárlátta gránátalmák sem estek még le mind. Tél van, vagyis megkezdődött az olajbogyó betakarítása, mi is tettünk el zöldet és feketét is. Tél van, így az utolsókat rúgja a sárgadinnye szezon, már előfordul, hogy kásás és megy föl a szőlő ára. Tél van, mondják a háziak és a boltokban raklapszámra áll a sapka és kesztyű. Tél van, ezért a gyerekek egy része bélelt hótaposóban és kabátban jár iskolába. Tél van, ezért vándormadarak százai lepték el a környéket. Pelikánok, fecskék köröznek a fejünk fölött, számomra ismeretlen madárfajok mellett, aki szintén a hetekben érkeztek csapatban. Tél van és még sincs, nekem ez inkább tavasz, éled és nem hal a természet. Ha egy ilyen pofon egyszerű dolog, mint a tél fogalma ennyire ellentmondásosan nem tisztázható, akkor hogyan gondolhatjuk, hogy a béke, a háború, a veszély, a támadás, a védekezés vagy más hasonlóan bonyolult fogalmak ugyanazt jelentik a számunkra. Tél van. Itt nálunk minden csendes, hétköznapi és nyugodt.

Mici képe

Rakéták, mozgósítás, birkanyírás, Bat Mitzva, zsúr, kirándulás (Mici)

Miközben mi éljük normális hétköznapjainkat máshol megszólalnak a légvédelmi szirénák, és néha becsapódik valahova valami. Figyeljük a híreket és a gyerekek fiú tagozata érdeklődve nézegette a környéken megjelent katonákat, az álcahálóval fölszerelt harckocsikat, az egyetlen egészségügyi teherautót, ami szintén fölsorakozott. Két napig tartott az egész, nem tudjuk pontosan miért jöttek és hova mentek innen, de azt hiszem mindent megfigyeltek a gyerekek amit akartak, így aztán valóban nem volt itt Ramat Tzvinél több dolguk. A katonák egy része egy egész napot ült a kisboltunk lépcsején,amit egy este Ábeltől és havernőjétől kérdeztek meg, hogy hol van, ennél közelebbi kapcsolatba nem kerültünk velük. Mi leginkább a Jordán határsávhoz vagyunk közel, ahol szintén vannak történések, mert fölemelték  az üzemanyagárakat, amik hihetetlenül alacsonyak továbbra is, mind magyar, mind izraeli pénztárcához mérve. Nálunk nem érzékelhető az országot érintő katonai cselekmény sorozat, igaz se televíziót nem nézünk, se rádiót nem hallgatunk és politikai beszélgetésekben se keveredünk, hiszen ennél hétköznapibb témákkal vagyunk elfoglalva. Csütörtökön Sári nem ment iskolába, mert nem érezte jól magát, fájt a feje, és fázott is, láza nem lévén ezt betudtuk egy erős fronthatásnak, mármint időjárási fronthatásnak és hagytuk, hogy fessen. Van itt a két ház között egy láthatatlan vírus, ami a szomszédban lakó főbérlő család és köztünk feszül. Iskolabusz szindrómának neveztük el. Az érintett gyermek reggel rosszul ébred, nehezen beszél, torokfájós és fáradt. Ez egészen addig tart, míg az iskolabusz biztonságos távolságra nem kerül kicsiny falunktól. Onnan kezdve gyors élénkülés és hirtelen jött teljes gyógyulás következik be a nebulón. Sári kicsit szürkés árnyalata nem fért bele ebbe e képbe, de ő is gyorsan felépült, este már együtt mentünk a szomszédos falu tehenészetében található klubhelyiségbe, ahol az egyik kedves szomszéd kislánya ünnepelte Bat Mitzváját. Ebből az alkalomból egy remek Barcza festménnyel lett gazdagabb, amitől rendre féltékenységi roham gyötör. Az ünnepség kicsikét sem hasonlított arra a meghitt eseményre, mikor Sára beavatása zajlott vidám pajtásaival közösen a Lauderben. A tehenészetbe behajtva és a karámok mellett elbizonytalanodva betipegtünk a klubhoz, ahol már teljes party fényben úszott a terem. Az ünnepelt és családja csinosan, teljesen ünnepire átváltozva várta meghívottakat, amiből mi voltunk az elsők. Nemsokára azonban beözönlött vagy ötven gyerek, fölhangosodott az addig sem halk zene és elindult a tánc, a játék, a mulatság, amiben volt szülők tánca is és hip-hop szolót mutatott be az ünnepelt, szólt a gangnam style, a nosa nosa minden ami manapság szólhat. A gyerekek ki be rohangáltak, közösen táncoltak, néha egy egy fiú fölcsimpaszkodott a tetőszerkezetet tartó vázra és kicsit versenyeztek ki mennyit tud ebben a formában előrehaladni. Remek ötletnek tartottuk, hogy a viszonylagos ricsajjal járó mulatságot a tehenészetben rendezték meg, így a falu apraja nagyja nyugodtan alhatott, az ünneplők pedig kedvükre viháncolhattak. Jó volt látni, hogy mindenki türelmese várta végig, amíg kis technikai hiba forgott fönn a kislányból nagylánnyá vedlő ünnepelt foto sorozatának levetítését elhárították. Senki nem okoskodott, tették a dolgukat, senki nem kapkodott, a gyerekek nyugodtan ücsörögtek a sötétben. Jó volt látni, hogy ezek a kiskamaszok most tanulják, gyakorolják hogyan is szórakozzanak majd, és erre hetente alkalmuk nyílik, hiszen egy komplett évfolyam bat mitzvája zajlik le ebben az éveben. Nagyjából minden hétvégére juttatva belőle. Felnőttek is részt vettek a mulatságban, de mégsem zavart senki senkit abban, hogy jól érezze magát.
Ezen a napon elég sűrű volt a program mindannyiunknak. A Bat Mizva csak a záró akkord volt. Reggel miután az iskolaképesek elmentek a dolgukra Gergő jelentette, hogy megérkeztek a birkanyírók. Gyorsan leosontam megnézni milyen is az ami minden hajvágáskor előbukkan, mint hasonlat. 4 férfi dolgozott serényen a birkákkal, két csapatra oszlottak. Egy megfogja a birkát, kihúzza a tömegből, leszorítja, a másik már nyírja is, majd átveszi lábbal a lefogást és aki eddig tartotta a birkát elkezdi vágni a körmöket. Elég gyorsan és harmonikusan dolgoztak, beszélniük nem is nagyon kellett, mindenki tudta amit kell. Szeretem  nézni a pontosan kimért mozdulatokat, a jó szakembert, mikor dolgozik. A birka gyapja itt nagyon olcsó felvásárlási áron kel el, kilója 1 sekel, vagyis 60 forintnál kicsit kevesebbért kerül át a feldolgozókhoz. Ennyi pénzért egy pitát lehet venni. Eközben az elemi iskolában, vagyis Noénál és Esztinél megkezdődött a "jom szagol" vagyis Lila nap. A tanulók lila, kék, vagy rózsaszín polóban érkeznek, csapatokra osztják őket, vegyesen, hogy egy csapaton belül minden évfolyam képviseltesse magát. A csapatok nevet választanak, indulót költenek, és nekivágnak a feladatoknak, amiket szülők és tanárok közösen segítenek. Jó volt látni ahogy tele az udvar, zsezseg a sok gyerek, vidám volt a hangulat. A nagy fölfordulásban csak sokára találtam rá a mi kölkeinkre, akik a csapat részeként mozogtak a feladatokban. Ezt volt a legjobb látni az az igazság.
A pénteki napunkat én tornával, Gergő birkákkal kezdte, majd Jancsival skypolva folytattuk. Később pihenéssel és városjárással töltöttük, beszereztünk a leendő hidegre iskolai pulcsit, valamint elintéztük, hogy kifizethessük Gergő telefonszámláját. Este közösen vacsoráztunk az angol rokonokkal skype segítségével, heti rendszerességgel kajálunk együtt, vicces kapcsolattartási forma. Ezt még Horányban találtuk ki, bevallom a Rádió aranykorából copyztam az ötletet, ahol az idősödő házaspár reggelijét közvetítik. A technika haladásának köszönhetően mi látjuk, halljuk egymást. Ha nagyon hajtanék a humorra itt lehetne megjegyezni hogy a virtuális vacsorában az a szép, hogy a vendégség okán megengedett finom és drága ételek a mi gyomrunkba kerülnek, a meghívottakat egy gombnyomással haza lehet tessékelni, ráadásul senkinek nem idegen lakásban feszengeni, vagyis tökéletes megoldás. Szombat reggel sokáig aludtunk, majd Esztit repítettük el a közeli kibbutz állatkertjébe, ahol egy szülinapi zsúrra gyűlt össze az osztály. Lehetett lovagolni, óriáskígyót engedni rád tekeredni, baglyot megfigyelni és kisállatokat simogatni órákon át. A család többi tagja a közeli sípálya dombján sétával töltötte az időt. A tél kezdetének örömére virágba és zöldbe borult a természet. Hosszan sétáltunk, finom illatokkal övezve, néha kis patak csörgedezett mellettünk, néha egy egy biciklista érkezett lihegve, vagy egy quados család röfögött végig a kanyarban, mi meg bandukoltunk, beszélgettünk, élveztük a napsütést, az erdőt, a hétvégét.

Gergő dalban mondja el

stereo partizan legújabb gyöngyszeme, katt és hallgasd!

zene is van Noé csinálta

Iron gorilla kattints és hallgasd!

Kirándul az évfolyam, vagyis ízelítő a sivatagból(Ábel)

Hajnal fél hatkor jöttek értem, az évfolyamtársam, Liad, és az apukája, aki „Kisit bezel mádzsárul”.

A negyedórás út szótlanul telt, azon kívül, hogy az apuka érdeklődött a HODZSlétem felől. A válaszom után, (jól), hozzátettem, hogy köszönöm szépen, és ezt nem kellet volna, mivel ezt a fölösleges udvariasságot nem tudták feldolgozni (Izraelben nem szokás megköszönni az ilyesmi dolgokat), ezért egy kisebb apa-lánya filozófiai vita bontakozott ki, a magyar nyelv körülményességéről, héberül ugyan, de kábé ki tudtam venni, hogy miről van szó. Az iskola buszpályaudvarán már vártak az osztálytársaim, akiknek az a szilárd meggyőződése, hogy én bolgár vagyok, de azon a véleményen is voltak, hogy Belgiumból jöttem (de utóbbi csak az első iskolanapon volt így, utána mindenki belátta, hogy én csakis balkáni gyerek lehetek, hiszen kék a szemem). Egyszóval a srácok mind nép, és földrajzi tájékozottsága, nagyon ott van a toppon. Bezzeg a Ramat Zevi-i haverjaim harmadszorra már megértették, hogy MAGYARORSZÁGRÓL JÖTTEM!!!. Ezután beültem Yonatan mellé, aki elég jól beszél angolul, ezért hamar összebarátkoztunk. A kb 3-4 órás utazás Dél-kelet felé nem volt olyan fárasztó, mint amire számítottam, de aludni nem tudtam, mert a gyerekek, egy kedves kis ismétlődő, kétsoros nótát énekeltek, izraeli hangerővel, tehát jóóóóóó hangosan. A szövege körülbelül úgy hangzott, hogy „van egy dal, amit énekelgetek, és ez a körülöttem lévő embereket nagyon idegesíti (hej!)...”. Ez a fordítás amúgy kábé annyira rímel, mint az eredeti. 

Pár megálló után végre megérkeztünk a sivatagba, ahol csoportokra osztották az évfolyamot, megismerkedtünk a mi csoportunk vezetőjével Eyallal, akinek volt a hangja, mint a rozsdás láncfűrész és dohányzott, ami viszonylag ritka errefelé. Ezután mindnki levette a csomagját a buszról, és átrakta egy maga után rácsos utánfutót vonszoló teherautóra, magához véve aznapi élelmét, és vízadagját. A tanárok felszólítottak minket, hogy mindenki kenje be magát naptejjel, és vegyen sapkát. Voltak itt elég különleges sapkák, például amikor a mellettem álló cirka 132cm magas, 20kgsnak kinéző lány felvette az izraeli rohamgyalogos kiképzés elvégzését bizonyító sapkát, átfutott az agyamon, hogy „akarok-e én itt katonának menni?”, aztán mikor körbepillantottam, és láttam, hogy akadnak itt tüzérek, felderítők, sőt még a különleges ejtőernyős alakulat is képviselteti magát egy kétszemélyes delegátussal, csak akkor sikerült felfognom, hogy nem egy összeesküvésről van szó, hanem mindenkinek van apja, bátyja vagy esetleg nővére. Nekem sapkám nem volt, de volt viszont egy nagyon frankó fehér pólóm, amit a fejemre csavartam. Ettől ugyan kicsit úgy néztem ki, mint egy arab kecskepásztor, és egy tűzoltó keveréke, de senkinek sem volt ilyen királyságos tarkóvédős sapkája, nem is beszélve ugye az egyedi formatervezésről. 

Elindultunk, hegynek föl, hegynek le, hegyen, hegycsúcson, meg völgyben. Eközben mindenki folyamatosan dumált, hangosan zenét hallgatott, vagy röhögcsélt, én meg nem tudtam kivel beszélni, mert a srácok nem tudtak angolul. Időnként (kb tízpercenként) három- három F16 típusú vadászgép húzott el fölöttünk, majd mint az ingyen pogácsa egy céges partin, pillanatok alatt eltűntek. Néha pihenés, szendvics, meg kávé/tea. Majd megérkeztünk a táborba, ahol már felállítottak egy kisebb hordozható konyhát, víztároló egységeket, meg építkezéseken, és fesztiválokon használatos toy toy budikat.

Én már jó előre levajaztam, hogy Yonatannal, meg egy másik sráccal, Roijal leszek egy sátorban, de ők még nem érkeztek meg. Eközben kitettek egy baromi nagy kondér levest, hogy aki szeretne vacsora előtt is enni egy kicsit, (na meg pótolni a folyadékveszteséget) az ilyen papír kávés pohárba tudjon szedni magának ebből az opálos, vastag ízű folyékony halmazállapotú, ööööööö... valamiből. Én sok mindent megeszek, főleg ha még éhes is vagyok hozzá, szóval beálltam a sorba, és vettem magamnak levest. Közben felvetettem magamban, hogy attól még hogy Yonatanék nem jönnek, ne unatkozzak má', úgyhogy leültem a tábort körülvevő dombok egyikére, és vártam, meg figyeltem az embereket. Ez a tartalmas szórakozás nem kötött le túlságosan, hát elkezdtem kószálni, meg járkálni a táborban/körül. Mélyen filozofikus gondolataimba merülve, (mi lesz a vacsora, mikor lesz, és mennyi) észre sem vettem, hogy kis pajtásaim már itt vannak, sőt már a sátrat is megkísérelték összerakni. Ebbe szerencsére nem sérült meg senki, mindenki betette a cuccait, és a matracot a „lakásba, és a vacsora után, ami kiadós volt, és finom, mindenkin erőt vett a fáradtság, és mélyalvó verseny következett.

Folt a nadrágját

A lukas gatya esete velem, vagyis, ha nincs folt horgoljál!

Geri rendőrautóban, benzinhiány, zuhé, avagy mit csinálunk hétvégén?

Ez a kérdés sokakat foglalkoztat. Milyen egy átlagos hétvége vajon itt nálunk? Egy szóban: remek. Bővebben Marha jó. Na jó kifejtem....
A hétvégéket nagyon várjuk, pont, mint otthon és hasonlóan sűrű szokott lenni, pont, mint otthon. Meg lehet különböztetni A, Av, B, Bv verziókat. Mondjuk A, hogy jön a Misi, B, hogy nem jön a Misi, mi megyünk valahova, Av, hogy jön a Misi és vele megyünk valahova, Bv nem jön a Misi, és mi sem megyünk sehova. A Bv még nem nagyon volt kipróbálva, mert ugyan volt olyan, hogy nem jött a Misi, de akkor pont Emő volt itt. Nekünk a pénteki napon kezdődik a hétvége, ilyenkor Gergő ugyan lemegy a birkákhoz, mi meg elmegyünk majd tornázni Dunyival, de aztán miénk a világ. Mindenképpen járunk egyet a közelben, már van kedvenc domb és erdő, és még számtalan van a környéken, amivel kacérkodunk. Ha  tehetjük messzebbre is elutazunk. Egész héten helyben vagyunk, így az összegyűlt kilométerek és benzinpénz a hétvégére várnak. Míg mások folyton ingáznak a kocsival moshavon belül is, mi sokat használjuk a lábunkat.
Misi látogatásai felérnek egy kisebb esti telepi hajcihővel, nagyobb lakomákat csapunk, beszélgetünk, játszunk, röhögünk, kiruccanunk, tapasztalunk, filmet nézünk, későn fekszünk. Miska legutóbbi látogatásakor a szomszéd kislány, Ayala is nálunk aludt, pontosabban ő nem aludt valami sokat. Azt mondta ismeretlen volt neki a hely, sosem aludt még itt, legközelebb biztosan jobban alszik majd. Kénytelen voltam megjegyezni, hogy két éve költöztek át a mostani házukba és konkrétan abban a szobában aludt, ahol két évvel ezelőttig minden éjjel, amióta megszületett. Cuki volt, mikor végighallgatott, látszott rajta, hogy ez teljesen kiment a fejéből. Mellesleg már ilyeneket tudok mondani! Misi érkezéséhez és távozásához hathatós közreműködésre van szükség, ugyanis mire ő kiszabadul a munkából és ideér Afulába, addigra onnan már semmilyen jármű nem indul, vagyis érte kell menni (15km-re van Afula), visszafele mostanra kiderült, hogy van busz, amit el lehet csípni a tőlünk 5 kmre eső kereszteződésben. Ha lehetne bízni benne, hogy fölveszik az embert, ha stoppol, lehetne ezzel próbálkozni, de azért az olyan rossz érzés, mikor sötétben áll a kedves barát az útszélen....Nem vagyunk valami megközelíthető térfélen Rehovotból nézve, erre nem gondoltunk a választáskor. Afulába jó a közlekedés, de onnan nincs tovább sabbatkor.

A mostani hétvégénk elég tipikusnak mondható. Sűrű programot bonyolítottunk, csupa kedves és jó emberrel találkoztunk, pedig elég zökkenősen indult a dolog. Volt autóbebikázás, láttuk Gerit beszállni rendőrautóba, ültünk kapitányságon, zuhogott eső és lett rosszul gyerek. Mi kell még....
A pénteki birkászás után, a torna elalvása mellett megsültek a "rántóhúsok", bepakoltunk a kocsiba és  elindultunk. Azaz indultunk volna, de nem indult a kocsi. Lemerült az aksi, szerencsére itt azonnal bebikázták és mégis elindultunk az úton. A történethez hozzátartozik, hogy múlt pénteken el akartunk ugrani a tengerhez, de az autó nem akart, és ő volt a komolyabb, el is vittük a szervizbe, ahol aztán otthagytunk egy nagyobb összeget, mármint nekünk nagyobbat, mert még ezzel együtt is nevetséges áron jutottunk kocsihoz. Szóval elindultunk és tudtuk, hogy egy darabig töltenie kell az aksinak, nem fogunk megállni. Aztán mégis megálltunk fél óra múlva, na nem mi, hanem a kocsi. Még szerencse, hogy nem a 6os úton, mert ott hosszan nincs semmi, hanem még előtte, nem messze egy arab falucskától. Egy darabig Geri próbálta újra és újra, hátha elindul a dög, de nem. Már az is elhangzott, hogy otthagyjuk és kész, le van szarva az egész, vagyis elég komolya volt az elkeseredettség. És nem csak arról van szó, hogy vártak bennünket több helyen, mert ellentétben velünk mindenkinek van fagyasztója, tehát a hatunkra főzött étel egy részét bizonyára megmentik majd és bizonyára nélkülünk is eltöltik majd az idejüket, de mi nagyon számítottunk az utazásra és csalódottak voltunk és mérgesek, nem beszélve a tehetetlenség érzésről. Lezártuk a kocsit és elindultunk a falu felé, elhatároztuk, hogy csak azért is kaland lesz a dolog, ha nem Jeruzsálemben, akkor itt fogjuk jól érezni magunkat. Az ösvény sáros volt, az eső szemerkélt, a szeméten és építési törmeléken lépkedve hallgattuk mások autóinak zaját, miközben bandukoltunk az ismeretlenbe. Azért csacsogtunk és sokkal kevésbé voltunk feszültek, mint mikor az autó újraindításán fáradozó Gergőt figyeltük az esőben sárban tapicskolva. Az első épület, ami mellett vezetett az út a rendőrség volt. Épp megérkezett egy járőrkocsi, odasúgtam Gergőnek, hogy tőlük kérjünk segítséget, aki ettől elég ideges lett és húzódozott. Nem értem miért nem akar önszántából rendőrrel beszélni, sokkal rosszabb, mikor ők akarnak veled szóba elegyedni. Végül csak beszédbe elegyedtek, Gergő elmondta mi történt, fölvetette, hogy esetleg egy benzinkútban üzemanyagot szerezne, hátha ez a gond, mire a rendőrök készségesen beültették a kocsijukba, minket meg betessékeltek a kapitányságra. Nem telt el 10 perc és a dögnek kikiáltott autóból vidáman integetett a mi családfőnk és folytattunk az utat a benzinkúton át a történelmi városba. Első utunk a piacra vezetett, mert Gergőnek és nekem az a legkedvesebb helyek egyike. Az ottani pörgés, színek, szagok, árucikkek visszaröpítettek minket 16 évvel korábbra. Belefúrtuk magunkat a tömegbe és persze vásároltunk is ezt azt, egészen addig, míg Noé rosszul nem lett. Hamuszürke és zöld színekben váltakozott az arca és enyhe hányingere volt, mintha egy kiadós körhintázás után lenne. Szerény véleménye az volt, hogy a tünet édességre jól reagál, így arra jutottunk nagy baja nem lehet, csak ki kell menni a piacról, a tömegből.

A kocsihoz visszaérve megebédeltünk, kiderült, hogy a friss pita, és a hozzá kiosztott hús is gyógyír, almalével öblítve gurultunk tovább a következő kedvenc helyünkre, az óvárosba. Beérve a Jaffa kapun ugynaaz a kép fogadott minket, mint mindig, mint régen, emberek minden rasszt képviselve, bőrszandál szag keveredve édeskés illattal, vizipipa füsttel, kis tömjénnel spékelve. Jó látni, hogy nem változik, miért is tenné. A bazárban lépkedve Ádámék jelentkeztek be skypon, jó volt egy pillanatig összekapcsolódni azon a helyen, ahol ugyan nélkülük is sokat mászkáltunk, de velük is kedvelt célpontunk volt a közösen  itt töltött fontos időkben. A várandósságok utolsó heteiben voltam Ábellel és Sárival, mindkétszer ők jöttek segítségnek, társaságnak a szülés körüli időre. Azoknak a gyerekeknek a születéséhez, akik már egy ideje magasabbak, okosabbak, valószínűleg egészségesebbek és biztosan állíthatom szebbek is, mint én.

Elmentünk a Siratófalhoz is természetesen, meg is hatódtunk, kívántunk is a történelmi köveket érintve. Nem kerülte el a figyelmünket a két macska az egyik közeli házfalon, mintha a Rabbi macskája előadásból csöppentek volna oda, pedig tudjuk, hogy fordítva volt. Azt tudom Margit látott e ugyanilyet, vagy csak elképzelte, nekünk viszont az orrunk előtt valósult meg a darab nyitó és záró jelenete. Nem bolyongtunk hosszan, mert már fáradtak voltak a kisebbek és a vacsora meghívásunk ideje is közeledett. Eranék már vártak bennünket, meg a gondosan elkészített fejedelmi lakoma. Meghitt szombat fogadás és vidám beszélgetés, fékevesztett játék váltogatta egymást, míg végül jóllakva és fáradtan útnak indultunk, hogy Eran szüleinél a szuterénben lévő stúdió lakásban álomra hajtsuk a fejünket. Rég jártam ebben a lakásban, kicsit át is alakult, de ugyanolyan barátságos és otthonos volt, mint annak idején, mikor Ábel még olyan pici volt, hogy nem tudta, hogy nem szabad a hangszóró közepén levő fényes gombot megnyomni. Reggel A szülők boldogan üdvözöltek minket, és ez kölcsönösen melegséges érzés volt, míg ők semmit sem változtak megcsodálták a kisbabából nagylánnyá változott Sárát, a kisfiúból nagyra nőtt Ábelt és az ismeretlen kis hősöket, akik szintén nem kicsik már. Reggeliztünk, beszélgettünk, örültünk egymásnak, kaptunk egy szeretetcsomagot és nekivágtunk Abu Goshnak, ahol régen laktunk, hogy sétáljunk egyet abban a domboldalban, ahol annyiszor. Kerestük Magdit is a boltost, akinél annak idején a vásárlásainkat intéztük, de már nem ül a boltjában, mint régen mindig, máshol dolgozik. Itt is vannak változások.

Beköszöntünk a számunkra olyan kedves Avisar családhoz is, ahol persze voltak vendégek is Bécsből, megállapítottuk, hogy mindannyiunk közös nevezője Fekó, amit elégedetten nyugtáztunk, nagy egyetértésben afelett, hogy mindannyian mennyire kedveljük őt. Az Avisar család feje Menachem nyíltan vállalja rajongását a "banda" iránt, ami a családunkat hivatott megnevezni. Érkeztünk előtti hetekben szinte naponta skypoltunk vele, segített, információt gyűjtött, fáradhatatlanul telefonált, ahogy újabb és újabb kérdések merültek föl bennünk és biztatott minket, hogy ötleteink életképesek, ami nagyon jólesett. A kis kitérő után folytattuk utunkat Nitzan rezidenciája felé. Ő volt a Yussef ve Echad zenekar kitalálója, főhőse, motorja, zeneszerzője. Ebben a zenekarban játszott Gergő, velük szerepelt az arab zsidó együttműködéseket bemutató Benetton újságban. Nitzan a jeruzsálemi piac tőszomszédságában lakott mikor megismertük, el sem tudtuk képzelni máshogyan. Az elmúlt hat évben azonban vele is sok dolog történt, kiköltözött a város szívéből, vidéki lett, az ország egyik legjobb hangstúdióját építette föl, ő lett a world music első számú felvételezője, befejezte a félkész házat amit vett, ezek mellett a házához tartozó területen elhelyezkedő csirke telep helyén egy jóga stúdiót is felépített vályogból, és nem utolsó sorban három helyes kölök apukája. Feleségével éldegélnek kis családjukkal 35 percre a Jeruzsálemtől békében, szeretetben. Kellemes délutánt töltöttünk velük. A gyerekek is jól szórakoztak, olajbogyótól duzzadó szatyorral mondtunk búcsút, megesküdve a házigazda gyerekeknek, hogy még felbukkanunk máskor is.
A hazafele vezető úton hatalmas esőbe hajtottunk bele, amire számítottunk, hiszen napok óta másról sem beszélnek a házigazdáink, mint a tél beálltáról, a közelgő hatalmas viharról. Kicsit olyan volt, mintha igyekeznének lekövetni az amerikai eseményeket, megtették a szükséges óvintézkedéseket a birkáknál, a műhely körül. A tél valóban beköszöntött, legjobban a mi tavaszunkra hasonlít, minden zöldül, nagy sebességgel növekszenek a bevetett területeken előbújt hajtások. A nap süt, az ég kék, igaz csak 20 fok körül van a hőmérséklet, este 16 ra is leesik. A mosás szépen szárad a szélben, a pocsolyába megáztatott sportcipő kicsit kevésbé.

A kontroll szoba

olajbogyó szüret Nitzanéknál

Tora Ora

Esztiék osztálya ünnepre készült. Mi szülők egy vászon tasakot kaptunk a tanítóktól, hozzá egy lapot, amin szerepelt mi a feladatunk vele, a kísérő szöveg az volt tartsuk titokba a dolgot, a gyereknek legyen az egész meglepetés. Sokat gondolkoztunk, mire kialakult hogyan készítsük el Eszti tóra tartóját, ezt a célt szolgálta ugyanis a tasak. Elegáns, visszafogott formát választottunk. Az ünnepségre kedden este került sor. A gyerekek a múzeumban gyűltek össze, ahol izgalmas előadást hallhattak a tóráról, a díszeiről, festhettek és gondolkozhattak közösen. Mi szülők is meg voltunk hívva, így elmondhatjuk magunkról, hogy voltunk már az Ein Harod nevű kibutz múzeumának egy szegletében.
Az előadás után mindannyian átvonultunk az előadó terembe, ahol a gyerekek táncoltak és énekeltek, Esztivel együtt, aki mindent tökéletesen tudott a dalszövegektől a koreográfiákig.
Voltak dalok, amiket mi is ismertünk, már a Lauder oviban is énekeltük, így rájuk, Rátok is gondolhattunk egy kicsit. Közben többször könny szökött a szemembe, ahogy álltak fehér ruhában a színpadon ezek a gyerekek, énekeltek boldogan, várták, hogy megkapják a tórájukat, a jogot, hogy elmélyedjenek valamiben, ahogy tették ezt az elődeik évszázadokon, ezredeken át. A tóra ami a tokba került egy tankönyvre hasonlít, nem is új már, könyvtári, mégis olyan megilletődötten forgatják, nézik, mintha egy régi tekerccsel lenne dolguk. Szép volt az este, ahol ugyan nem jutott mindenkinek mandula és mazsola, hogy megédesítse a tanulást, de jutott szeretet, szép szavak és bensőséges ünneplés, ami megszakítja a hétköznapokat rendeltetése szerint.

Yitzhak Rabin emléknap a suliban

Az iskolában okt. 28.án és 29.-én Yitzhak Rabin emléknapot tartottak. Ennek előkészítéseként
megírták hogy legyünk szívesek ünneplőbe öltözni. Mint később kiderült ez csak azt jeleneti hogy
az egyen-pólónak fehérnek kell lennie.
Ebben a napban a barátaim szerint az a legjobb, hogy ellóghatnak egy angolórát, és helyette egy
hosszú és unalmasan előadott beszédet hallgathatnak végig Rabinról. Ez számukra már-már a
mennyország, mert nincs angol óra, a beszéd alatt lehet sutyorogni, és bambulni ki a fejünkből,
ami ugye az egyik legjobb elfoglaltság, és piszkálhatjuk a előttünk ülő székét. Ez mind tartalmas
elfoglaltság.
Miután a beszédet végighallgattuk és tülekedve kiszabadulunk a teremből, ahol fagyos levegő
volt, a napfényre, és csacsogva visítozva, és isten tudja még mit csinálva zúdulunk az udvarra, és
lökdössük egymást. Az még plusz jó hogy egymás fülébe is ordítozhat az ember, ha nem haladnak
elég gyorsan az előttük levők.
Ráadásul ezután az óra után van a nagyszünet, ami nem kevesebb mint 15 perc.
Tehát ez a nap minden szempontból tartalmas az iskolásoknak. Már csak ki kell várni a jövő évet
hogy megint ellóghassuk az angolt, és újra kezdődjön az egész.

Nesze neked magyar nyelv!

3. nap a suliban

Ezen a napon kémia óra után a lányok elhatározták hogy megtanulnak magyarul. Szép elhatározás, de a megvalósítás már nehezebb.

A legfontosabbakat rögtön megkérdezték, mint például kuss, hogy vagy, csinos vagyok, az én nevem XY. Ezután nagy lelkesedéssel tanulgatták a kifejezéseket, fonetikusan leíratták velem héberül, hogy magyarul hogy írják, és hogy mi az angol jelentése.

Tehát mindegyiküknek volt egy magyar-angol szótára, plusz egy fonetikus leírás héber betűkkel.

Miután kellően kitanulták hogy papír nélkül is menjen elkezdtek együttesen rohangálni a folyosón, és random emberek arcába üvöltözni egy levegővel hogy: -Kuss! Hodzs vádzs? Azzinevem XY! Csinus vadzsok!

Látnotok kellett volna a megszólítottak arcát ezután a monológ után.

Ilyen mértékű értetlenséget még egy matektanár sem tud előidézni, én mondom nektek!

Sári első napja az iskolában (2012/10/15)

Reggel amikor félkómásan ébredeztem rájöttem hogy ez az első napom a suliban.

Ajjaj. Duplán ajjaj. Az egyenruha egy egyen-pólóból állt aminek egyszínűnek, de üresnek kell lennie, az iskola logóját kivéve. Baró!- gondoltam magamban, és gyorsan fel is húztam, majd két perccel később le is vettem hogy lezuhanyozzak.

Reggeli után Ábellel együtt sétáltunk az iskolabuszhoz, ami egy sarokra áll meg tőlünk.

A kicsik, és a nagyok külön busszal mennek. Ahogy sétáltunk Ábellel sorra vettük a szerény hébertudásunkat, és a kevésbé szerény angoltudásunkat, hogy felkészüljünk a legrosszabbra.

A buszmegállóban ott voltak Ábel haverjai a focipályáról, akik eggyel alám járnak 8. osztályba. (Igazából otthon én is 8.-ba járnék, de itt a korosztályom 9.-es, ezért én is oda járok, és tanulom az otthoni 8.-os tananyagot.)

Tehát Ábel haverjai mellé ültünk a padra, és vártunk. És vártunk. És vártunk. Aztán 8:19-kor (!) befutott az iskolabusz, ahol egyikünk sem ült egyedül, engem a madrich-képzős társam invitált maga mellé, Ábel a haverokkal ült hátul.

Amikor megérkeztünk a sulihoz és láttuk mennyi gyerek van (sok) kicsit elbizonytalanodtunk. Mint később kiderítettem 1070 gyerek jár a suliba, és szerintem ennek fele ott csoportosult az iskolai buszpályaudvaron.

A tanáriban találkoztunk Ábel osztályfőnökével, aki megmutatta nekem az osztályomat, és ezután elvitorlázott Ábellel az oldalán. Egy kicsit álldogáltam az osztályom előtt mielőtt vettem a bátorságot hogy belépjek az oroszlánbarlangba. Apropó osztály. Az évfolyamom neve tet.

Tet a héber abc kilencedik betűje, a név tehát logikus, mi vagyunk a 9.évfolyam. Az évfolyamomon 6 osztály van tet1, tet2, stb. Én a tet6-be járok. Ezen az évfolyamon összesen 80 tanuló van, ami számomra szokatlanul sok, hiszen eddig két suliba jártam és az egyikben egy évfolyamon egy, a másikban egy évfolyamon 2 osztály volt.

Szóval csak álldogáltam egy darabig a sok gyerekkel teli folyosón, amíg az osztályfőnököm Hagaj (erős h-val az elején) fel nem karolt, és be nem vitt az osztályba. Eddig rendben is volt, senki nem vett észre, mert el voltak foglalva az üvöltözéssel, és almacsutka-dobálással, meg a padok lökdösésével. Amíg én az ajtóban álldogáltam táskám pántját markolászva, addig az osztályfőnök csendet teremtett egy-két erélyes üvöltéssel. Amikor mindenki elcsendesedett, és az almacsutkák sem vándoroltak kaotikusan a levegőben, Hagaj bemutatott a leendő osztálytársaimnak. Elmondta a nevem, hogy honnan jöttem (nem, nem Bulgária, hanem Hungaria, vagyis Magyarország), és hogy csak kicsit beszélek héberül, de angolul jól.

A következő percben a lányok egy gyűrűt alkottak körülöttem, és hihetetlenül hangosan egyszerre kérdezgettek össze-vissza angol és héber keveréknyelven. Amikor válaszoltam a legfontosabb kérdésekre (fontossági sorrend a következő volt: Van-e fiúm, Zsidó vagyok-e, Magyarországon szeretik-e a zsidókat, Ismerem-e a One Directiont, Milyen zenét szeretek, és hogy Bulgáriában milyen ruhaboltok vannak, hát igen ezt a Bulgária/Magyarország dolgot kicsit keverik) elmondták a nevüket.

Volt vagy 5 Juval (fiúk és lányok vegyesen), két Noah (egyik lány, másik fiú), egy Nicole, egy Neta, és egy Maya, és egy név ami kísértetiesen hasonlított arra hogy „Iván” és egy lány neve volt.

Új barátaim nagy örömüket lelték abban hogy kimondatják velem a héber nyelvben sokszor használatos erős h-t, és nagyon örültek, hogy most már biztos hamisítatlan izraeli vagyok.

A következő viharos örömkitörés forrása a cipőm volt. A cipőm!

Egy közepesen lestrapált narancssárga példányra gondoljatok amit mindig hordok (szüleim nagy sajnálatára télen sem vagyok hajlandó megválni az aktuális tornacipőmtől), és az orrán, a fehér részen a kedvenc zenekaraim/előadóim neve olvasható. Nagyon meglepődtek hogy ismerem a Guns 'N' Rosest és ráadásul szeretem is. Hát igen ez tényleg meglepő tud lenni, tekintve hogy Bulgáriából jöttem. A nap végére nagyon elfáradtam a sok új információtól, meg a nevek megjegyzésére tett kísérletektől.

Visszafelé Ábellel iskolabusszal jöttünk, aztán hazasétáltunk. Így telt el az első nap a suliban.

Van képünk hozzá II. rész

11.03 kor komplikációmentes otthonszülés Ramat Cviben

az újszülött neve Pötty

Ábel kapott hulczát (Pisti stylban az ujjak)

traktoros oroszlán a háta

vajon milyen magas a tető?

naná, hogy most is vigyorog

kedvenc vendégmunkásom

lencsefőzelék gerslivel, zöldséges kukoricacsók, kerti limonádé

Van képünk hozzá

Eszti legfrissebbje

Sári portréja Noéról

Sári portréja Gergőről

Sári portréja Esztiről

Pacák és Pöcök, a legfrissebb készítményeim

Pacák és Pöcök hálózsákban

Ábel legfrissebb rajza

Legfrissebb ebédünk: csirke fasírt, krumpli krokett, sárgadinnye, koktélparadicsom, mangó lassi

Gyerekek, iskola, tananyag és mi

Biztos van akit izgat hogyan is van pontosan ez a tanulás dolog. Mit csinálnak a gyerekek az iskolában valójában egészen pontosan? Milyen egy átlagos reggel?
Esztit és Noét láttam ülni a padban óra közben még az első napokban, de biztos az is sokat változott. A nagyoknak a termét sem láttam még soha nemhogy őket benne. Reggelente jó a hangulat, az otthoni fél hetes kelés helyett itt elég 7-kor nekikezdeni a dolognak a kicsiknél, a nagyoknak fél nyolc is időben van. Nekünk fölnőtteknek nagyon kellemes, hogy nem egyszerre kell a reggeli, uzsonna dolgot csinálni, hanem van egy kis csúsztatott idő. Ma Halmos Zsuzsi ötlete alapján bundás pita volt reggelire, nagy siker volt.  Uzsonnára fetás, fölvágottas, valamint fetás sajtos fölvágottas variációkban  készültek piták, és volt aki a bundásból vitt, kinek kinek kedve szerint. A kicsik fél nyolckor lépnek ki az ajtón, vagy átballag értük Ayala, vagy ők kopognak be érte, együtt mennek a buszhoz, ami 200 méterre áll meg tőlünk. A megállóban gyülekeznek a közelben lakók, a busz innen az ún. új részbe hajt, ott is összeszedi a gyerekeket, majd még valahol megáll a moshavon belül, ami nem túl nagy. A gyerekek önállóan közelítik meg a buszt, ez indokolja a több megállót, így senkinek nem kell sokat gyalogolnia. A legfiatalabb utasok hat évesek. A nagyok busza máshonnan indul (a moshav parkjától), de hasonló távra van a háztól és elég hozzá 8 óra 10 perckor kiballagni . Mindkét időpont úgy van kitalálva, hogy bőven van idő dumálni, bohóckodni a megállóban a többiekkel.
A kicsik iskolaideje azzal indul, hogy a gyerekek leülnek a helyükre egy könyvvel és 10 percig mindenki olvas. Nekem nagyon tetszik, hogy nem csak rinyálás van, hogy nem olvasnak a gyerekek, hanem van valami stratégia is. Én úgy láttam a gyerekek szinte mindegyike arra használta ezt a pár percet amire ki van találva. Sokan veszik le minden nap ugyanazt a könyvet és haladnak a kiolvasásában, vannak akik a lexikonos megoldás hívei, és vannak akik kevert stratégiával dolgoznak. Eszti és Noé magyar nyelvű könyvet visz magával, ezt a tanítók javasolták. Esztinek a Fekótól kapott kedvencünk: a Vuk a1965-ös első kiadásban, Noénak Stanislaw Lem Kiberiádája lapul a táskájában.

 Az iskolaidő hosszú, vasárnap a kicsik együtt érkeznek 13.50 körül, a nagyok 15.15 körül, hétfőn a kicsik szintén egyszerre 15 órakor, a nagyok 10 perccel később szintén együtt. Ezen a héten kezdtem fölírni, pontosan megfigyelni. Tudom, hogy csütörtökön, ami a hét utolsó iskola napja a mi sulinkban Noénak a leghosszabb és Esztinek a legrövidebb. A hazafele érkezés is busszal történik, méghozzá az illető tanuló az utolsó órája után kimegy az iskola buszmegállójának megfelelő kiosztásához, ki van írva a moshav neve, ahova a busz megy, mint egy igazi pályaudvaron és fölszáll a megfelelő viszonylatra. Az izgi, hogy aki nem tud olvasni héberül hogyan találja meg a buszát, de csak elsőre, mert az érkezési helyek szerinti csoportosítás állandó.

8 óra 10 perc, indulnak a buszhoz

A tananyagról csak annyi fogalmunk van nekünk fölnőtteknek amit ki tudunk hámozni a tankönyvekből. Ebben azt hiszem versenyben vagyunk a gyerekekkel, hol ők, hol mi tudjuk mi a téma, feladat. A matek viszonylag egyértelmű, Sáriék algebráznak, Ábelék eddig trigonometriáztak, de tegnap új anyagba kezdtek. Nem tudom felidézni, hogy flasheltem e már számtani sorozattól, de tegnap azt is megtudtam róla, hogy aritmetikai haladványnak is lehet nevezni és egészen összebarátkoztam a gyógy részével, vagyis ahol még nem kell ész, elég az alapműveletek szintjén kvázi az ujjainkon kiszámolni a következő tagot. A feladat értelmezése pont kitöltötte a kapacitást, nem kellett több éppen. Kicsit később már képlettel számoltunk, nagyon jól szórakoztunk, miközben Sári és Gergő macikat és krumplikat is négyzetre emelt, mert ott nem volt más min gondolkozni, ugyanis héberül semmi sem volt írva, sőt számból is egész kevés volt. Hiába gondoltam arra, hogy Sári a betűket sokkal jobban szereti, mint a számokat ez most nem volt igaz. Noé trapézokról tanul, saját bevallása szerint ezen a szón kívül egy kukkot sem ért, de a feladatokat meg tudja oldani. Ma majd az övébe is elmélyedünk, Eszti írásbeli összeadásnál tart, nemsokára szorozni fognak. Szorzótáblával nem találkoztam  a tankönyvben. Tamásnak már írtam, hogy a könyv szerint ezután területszámítással fognak foglalkozni, az órát majd csak ezután veszik. A matekon kívül eső dolgok egyenlőre nehezebben megfoghatóak a számomra, gondolom azért a gyerekeknek világosabb a dolog, igaz ők is néha tanácstalanul kérdezik milyen óra lehet, amin miről lehetett vajon szó, de ezek inkább költői kérdések. Az kiderült, hogy Esztiéknek van játék órájuk, ami nagyon tetszett nekem, mikor még járhattam vele suliba. Az emeleti termek aulájában zsezsegnek a gyerekek, ahol egy rövid mese után lehet mindenfélével foglalkozni. Van babasarok, rengeteg fahulladékból képzett építőjáték, mint pl sok egyforma méretű ovális falap, amiből nagyon jó dolgokat lehet csinálni. Műanyag állatkák és figurák, színezős   feladatlapok, ragasztható ez-az. A látvány ami ilyenkor adott, hogy egy csomó gyerek elmélyülten játszik, nem üvöltöznek, de nincsenek rémül csöndben sem. Dolgoznak és remek terep lenne különböző megfigyelésekre, mint önálló játék, csoportos játék, együttműködés, konfliktuskezelés. Egyszerűen el tudnék ott molyolni hetekig azt hiszem, és játszani meg évekig is tudnék talán.
A kicsiknél van ének óra, az is izgalmas élmény volt nekem. A gyerekek valamilyen meghatározott rendszer szerint félkörben ülnek, kiosztják a mappájukat, amiben az eddigi kották vannak, amin nem hangjegyek, hanem dalszövegek vannak. Elismételik az előző órán tanult dalt, majd a tanárnő kiosztja az új lapokat. Az aktuális új dal zenekísérettel szól, közben az a feladat, hogy a szövegben kipontozott üres helyre hallás után be kell írni a megfelelő szót, vagyis csöndben kell figyelni. Második hallás után egyeztetik a dolgot közösen, a táblára, ami nem krétás, hanem filces, fölkerül a helyes megoldás. Mindenki kiegészíti az esetleges hiányokat, javítja az esetleges hibákat, még egyszer meghallgatják a dalt, úgy hogy próbálják énekelni a magnóval(!) közösen. Ezután jön az ún. minus one formában lejátszott dalra való ráéneklés. (A minus one gyakorláshoz kialakított verzió, amiről valamelyik szólam hiányzik, erre utal a neve.) Természetesen itt az ének szólam hiányzik, ehelyett énekelnek a gyerekek a kíséretre. Ezután a tanárnő leül a pianínóhoz, ő játsza élőben a kíséretet, a gyerekek meg közösen szépen ráénekelnek. Ezután újra ugyanez, csak csoportokra bontva énekelnek rá a kíséretre. Az utolsó percekben fegyelmezett hangszerosztás következik, van a teremben 28 nagy (6 csavaros) derbuka és vagy 40 kicsi (4csavaros), ezen kívül nagy kerekes műanyagtárlóban a polc alatt megszámlálhatatlan mennyiségben tikfák, játékboltból ismert egyszerű csörgődobok, triangulumok és gyerekcsörgők, verők külön-külön rendezve. Ezekkel lehet ritmust visszajátszani a tanárnő által bemutatott módon, alkalmanként a tanult dalra játszanak kíséretet. Mindezt elképesztően fegyelmezetten az otthoni tapasztalataimhoz mérve.

Noé derbukája. Előző tulajdonos: Misi 

Ábelről tudom, hogy se kémia, se fizika, se biológia órája nincs, van viszont filmezéssel kapcsolatos órája. Sári ezzel szemben hazahozott egy héber periódusos rendszert és legutóbb nem találta a csoportját fizika órán, ebből arra következettem, hogy neki van. A töri könyvét ma itthon hagyta, gondolom, mert nincs rá épp szüksége, így belenézhettem és úgy tűnik az 1820 évektől indul és az első világháború végéig tart az idei téma. Még nem kérte, hogy beszélgessünk ezekről, gondolom kisebb dolga is nagyobb ennél. Izgalmas korszak, szeretem, majd ő is megszereti. Az is jó, hogy itt sem csak világtörténelmi szempontból figyelik meg az adott kort, így lesz az, hogy én is sok újat fogok tanulni. Az izraeli történéseket főleg a bibliai időkben és az államalapítás körüli szakaszban szokták hangsúlyozni amikor a történelmére kerül a szó. Nyilván nem lesz velem olyan szórakoztató és izgalmas a töri, mint a Márton Andrissal, de nagyon fogok igyekezni, hogy egyáltalán érdemes legyen velem szóba állni. Nem alacsony léc....

Francia forradalomról héberül magyar gyerekkel

Torna óráról tudok még beszámolni valamelyest és meg is teszem egyenesen Barabás Juditnak címezve a dolgot. Kedves Judit! Itt alsó tagozatban is szaktanár tartja a testnevelés órát, ami a kicsiknél játékos mozgást jelent az udvaron, a nagyoknál Ábeltől tudom, hogy több opció van fölkínálva a bemelegítő futás után, ahol Ábel mind kitartásban mind gyorsaságban veri a csapatot. Az étlap kosár, foci, konditerem.Sáritól annyit tudtam meg ez ügyben, hogy amikor első óra tesi akkor már eleve abban a polóban megy a váltás van a táskában és a jól ismert tornacsuka helyett a Nike cipőjében távozik.

Frissnek számító hír, hogy Gergő a "kovácsműhelyben", vagyis a lakatos munkákkal foglalkozó épületrészben is elkezdett dolgozni. A szobából, teraszról rálátok az épületre, Gergőre konkrétan így biztosan el tudjátok képzelni. Leginkább festeni lehet, de volt már napelem lemosás is, hegeszteni ugyanis a szakemberek szoktak A munka idő kötetlen, vagyis gyakorlatilag bármikor van mit csinálni napi pár órában, ami jó, mert lehet a birkák után és ez előtt intézkedni, ha kell és ezek mellett lehet tanítani és koncertezni is biztosan. Velem még semmi új, de haladok a dologban.

Vigyázat! A tetőn dolgoznak!

Gergő a "kovácsműhely" tetején közelről

Kis színes: ma a közeli kibbutzban jártunk, útközben gallyazták a fákat. Vicces volt, mert ugyanaz a daruskocsi megy az út szélén, mint nálunk, csak itt pálmaágak esnek le. Pálmagallyazást Indiában is láttunk már, no ott nincs daruskocsi, csak összekötött lábú gyors, mászású szikár férfiak a derekukra csavart színes lungikban nagy szablyákkal vágják le a a súlyos ágakat, amik nagy puffanással esnek a földre. A különbségek közé tartozik, hogy itt az itteni datolyapálma, az ottani kókusz.

A mindennapokról:
Ábel tegnap madrich képzésen volt, Sári ma megy peulát tartani a többiekkel, holnap neki tartanak. Lefordítva Ábel ifjúsági segítő képzésen volt, ahol megbeszélték az elkövetkezendő foglalkozás ötleteit, amit Noé korosztályának tartanak majd, Sára ma megy egy ilyen foglalkozást tartani a 9 éveseknek, míg holnap neki lesz megbeszélése, vagyis neki tartanak foglalkozást a nála nagyobbak. Csak elsőre bonyolult....
Eszti tegnap délután a moshavban lakó egyik osztálytársához ment át egyedül persze, fuvolájával a hóna alatt amit minden nap fúj önállóan. Ott találkozott egy másik osztálytársukkal és elhatározták bicajozni fognak moshavszerte. Mielőtt nekiindultak eljöttek Eszti bukósisakjáért és nem nagyon hitték, hogy nincs nekünk olyan. Nem akartam azzal traktálni a 7 éveseket, hogy ennél elsődlegesebb dolgaink sincsenek, pl lábos meg sütő, hogy csak a felségterületemről beszéljek.  A kis csajok miután látták, hogy Esztinek csöppet pici az a bicaj, amit az első héten kapott valakitől kitalálták, hogy a legalacsonyabbnak kellene azzal tekerni és meg is valósították a cserét. Mindezeket héberül természetesen. Amint besötétedett (negyed hat körül) átváltottak a sétálásra. Ezt onnan tudom, hogy Sárival, Ábellel és Noéval akkor indultunk futni, ami itt gyakori elfoglaltságnak számít sötétedés után. Nem kell hozzá beöltözni, beszélni róla, versenyezni benne, nagy feneket keríteni neki, csak csinálni, ami azért nagy könnyebbség. Vannak gyalogló csapatok is és futva kutyasétáltatók sőt olyanok is akik elektromos gyerek quad felvezetéssel futnak, amin rendszerint 3-6 év közötti gyerek ül önállóan.
Noé  haverkodik, sokat dobol, zenét ír. Mára megdumált egy találkát egy itt lakó osztálytárssal, ami nem nagy szám, ha úgy vesszük, de ha onnan nézzük, hogy ezt egyedül héberül intézte úgy elég frankó. Ő is járhat foglalkozásokra, Ábel a madrichjai között lesz, ami izgalmas. Alapvetően mindenki mindenkivel keresztbe kasul visz közös ügyeket és jó a hangulat a gyerekek között. Vannak össze és túlkapások, de az alapjárat inkább bajtársias, szeretettel teljes, segítő, ahogy szokott. Ebben a helyzetben akkora a nyomás szerintem, hogy az is lehetne normális, ha "ölnék" egymást, de nem teszik. Jó az is, hogy vannak külső kapcsolataik, sajátok, amikben nem közösen vesznek részt, de vannak olyanok is, ahol pedig az a jó, hogy együtt lehet csinálni a barátkozást. A sokszor és erősen sugalmazott félelem, miszerint a nagyok majd nem fognak tudni barátkozni, kapcsolódni  az idegen közegben, nem volt számomra érthető. Bennem nem merült föl, mint lehetőség. A befogadásunk  a közösségi életbe nem csak a mi és a gyerekeink érdeme, bár őszinte, nyitott viselkedésünk biztos hozzájárul, de inkább az izraeli szokásoknak köszönhető mozzanat. Ebben világelsők biztosan. Az összes ifjúsági szervezetükben ezt éreztem otthon is, itt is. Lehet mit tanulni ebben a szakágban!
 Esténként két sorozattal mérgezzük magunkat, Szomszédok és Munkaügyek mennek fölváltva. A Szomszédok kapcsán sok téma fölmerül annak ellenére, hogy olyan amilyen, vagy pont azért van miről beszélni. Rendszerváltás előtti pillanatok, mindennapi dolgok, körülmények, ráadásul Nemcsáknak még nincs színháza, Komlós Juci Zenthe Ferenccel karöltve él és virul, Kulkának ugyan haja már akkor sem volt, de teszi a dolgát, játszik, mellesleg még mentősnek is jobb, mint bármelyik eredeti akivel volt szerencsém. A másikon csak röhögni kell és lehet sokat. Jutalomjáték Molnár Piroskával, Mucsival, Fodor Annamáriával és még sorolhatnám. Ráadásul Lengyel Tamás is föltűnik, aki Esztinek a színházbeli bátyjaként került a család érdeklődési körébe.  Columbót is néztünk, egy évadon vagyunk, majd jön újra, tovább. Néha komolyabb filmeket is nézünk, mint filmklub, Ipuska összeállításán haladunk.

röviden

11. nap, Péntek, Szeptember 28.
Ezen a napon az lett volna a program hogy elmegyünk Tel-Avivba a
tengerpartra, de mindnyájan nagyon fáradtak voltunk, ezért inkább itthon
maradtunk pihenni. Azután amikor már éppen kezdtünk volna elfáradni a nagy pihenésben átjött
egy moshav-beli család, aminek eddig csak két tagját ismertük Ábel leírásaiból, Gajukit és Itai-t (ejtsd: Gájuki és Itáj), akik Ábellel szoktak focizni esténként. Ők egy ikerpár, és van egy húguk meg egy öccsük akik szintén ikrek, és egy nagyobb nővérük. Tehát ők jöttek át a nővéren kívül, és játszani hívták a kicsiket. Egész nap pihentünk, olvastunk vagy monopolyztunk.

12. nap, Szombat, Szeptember 29.
Ezen a napon meglátogattunk egy magyar családot a Kineret tónál, akik tavaly április óta vannak kint két kicsi gyerekkel. Egész nap ott voltunk, fürödtünk a Kineretben velük ebédeltünk, azután sétáltunk.
Nagyon szép helyen laknak, pálmafákkal (jó az mondjuk nálunk is van) meg
stranddal (az meg nincs). Este indultunk haza.

Misivel kiegészülve tavaztunk

13.nap, Vasárnap, Szeptember 30.
Ezen a napon felkészültünk Szukotra. Szukot a sátrak ünnepe, ilyenkor mindenki feldíszít egy sátrat a kertjében, vagy teszem azt a teraszán és egy hétig ott eszik. A korában vett gyönyörű díszekkel kidíszítettük a teraszunkat (-: mert az funkcionált jelen esetben kidíszítendő sátorként.

Szukoti díszek Kínából

14. nap, Hétfő, Október 1.
Ma elmentünk Haifára a tengerpartra, és az egész napot ott töltöttük. Óriási hullámok voltak, és elég meleg idő. Azután kitört a vihar, ami nagy szélből meg néhány (kb. 5 darab) esőcseppből állt. Ma kezdődött a Szukot ami holnap estig tart.

Sári Haifa

16.nap, szerda, Október 3.
Ezen a napon elmentünk a postára, hogy vegyünk tömérdek mennyiségű
bélyeget és borítékot.
A postával szemben találtunk egy kis ékszerboltot, ahol nem csak kész
ékszereket lehet kapni, hanem külön tégelyekre feltekerve ezüst láncokat
amiből méretre vehetsz, meg csomó -féle bizsut és medált.
Este Geri elment Franciaországba turnézni, és csak Vasárnap jön vissza.

gyertek gyerekek, veszünk egy autót! mondta Eran, és tényleg

10.nap, csütörtök szeptember 27.
Reggel korán keltünk, mert: Ezen a napon Jeruzsálembe mentünk, ahol megnéztünk egy használt autót, egy 7 személyes chrysler-t. Jeruzsálembe eljutni se volt olyan rövid idő, de az ottani dugóval nem számoltunk.
Mindenki rendületlenül előzött ahol tudott. Elmentünk, megnéztük a Miflecet-et, ami egy szörny-csúszda, a miflecet ugyanis azt jelenti héberül hogy szörnyecske. Amikor Ábellel kicsik voltunk nagyon szerettük ezt a csúszdát.

Noé és Eszti ott, ahol annak idején Ábel és Sári

Sári és Ábel ott, ahol annak idején

Csúsztunk néhányat, azután elmentünk egy benzinkúthoz ahol találkoztunk Eran-nal.
Ez sem ment olyan egyszerűen, mert egyszer rosszkor kanyarodtunk le, (a benzinkút előtt 200 méterrel) és ezért nagyon sokáig kavarogtunk. De végül megérkeztünk, és gyorsan vettünk egy hideg mangólevet, nyámm. Eran és papa még az alatt az idő alatt ismerkedtek össze amikor kint voltak
Izraelben a 90-es években. Ő basszusgitárzott a közös zenekarukban. Eran elvitt minket ahhoz az
emberhez aki árulta a kocsit, kb.5perc sétálás után megérkeztünk.
Elmentünk vele egy próbakörre, és ezalatt lealkudott az árából 1000 sékelt (1sékel 55 forint), mert a féklámpája nem működik, és még lesz pár javítani való rajta. Hát ahogy alkudoztak az nem volt semmi!
Eran azt az érvet hozta fel hogy jobb érzéssel vehetjük meg majd el az autót 1000 sékellel olcsóbban, mert mi azt az ezret úgyis rá fogjuk költeni. a javításokra.
Erre a bácsi azt mondta, hogy az oké hogy mi jól fogjuk érezni magunkat, de ő is szeretné jól érezni magát majd, és Eran erre azt bírta válaszolni hogy: igen, az nagyon fontos hogy mindenki jól érezze magát.
Tehát nagyjából így ment a beszélgetés, mi meg csak hallgattuk, és próbáltunk nem olyan hangosan röhögni.
Végül 7000 sékelért vettük meg a 8000 helyett. De még el kellett menni a postára aláírni ezt meg azt. Ezután Eran meghívott minket vacsorázni hozzájuk.

Az autó előttünk tartotta a Sabbathot

a legrövidebb napjaink

7.nap Hétfő, szeptember 24.
Az idő még mindig dög meleg
Ezen a reggelen Geri elkezdett dolgozni. A birkáknál van munkája, eteti őket,
takarít stb. Beszámolója után megjegyeztem hogy személy szerint ki nem
állhatom a birkákat, mert gonoszak, álnokok és bárdolatlanok. Ezen nagyo jól
szórakozott, aztán bementünk a szokásos ügyintézés körre,és bevásárlásra.
Elmentünk ebédelni egy svarmáshoz, utána tovább metünk a miszrad haklitá-
ba. A bevásárlóközpontban láttunk egy candyland nevű boltot, ami különböző
nyalánkságokat árul. Gyorsan be is tértünk, és nagyon finom csoki és
gumicukor (brrr :@) készletük van.
Miután hazamentünk csak döglődtünk, mert már besötétedett.

8. nap kedd, szeptember 25.
Ezen a napon volt Jom Kippur előestéje. Héberül erev hág. Ezen a napon
semmit nem csináltunk, csak sétáltunk egy kicsit, utána otthon monopolyztunk,
a kevésbé lustábbak írtak, hogy dokumentálják ezt a napot (személyem) és a lustábbak 
csak döglődtek és zenét hallgattak (mindenki más). 
És hogy antilustaságomat további érvekkel támasszam alá,még festettem is. De ezenkívül
nagyjából semmi nem történt. Tényleg semmi.

9. nap, szerda szeptember 26.
Ezen a napon Jom Kippur volt, úgyhogy négyen böjtöltünk, a kicsik meg csak
döglődtek. Mivel ebben a napban nincs semmi érdekes, ezért beszúrom a
grafikát amit a házunkról csináltam. Én és a két kicsi szobát cseréltünk, és ez
már azután van. Még a cicakommandó is rajta van, ami minden este jön, és
nyivákol.

Sári lakás alaprajza

amikor a kicsik majdnem először mentek iskolába, de végül mégsem

6.nap (Sári tollából) Vasárnap, szeptember 23.

Reggel egészségtelenül korán keltünk, (hajnali 7 óra körül) mert a

töpörtyűknek ez az első napja az iskolában. Itt vasárnap kezdődik a hét, és

péntek kora délutántól már hétvége van, sőt szombaton kifejezetten NEM

SZABAD csinálni semmit, ami szerintem nagyon egészséges, és gyümölcsöző

világszemlélet. Szerencsére én és Ábel otthon maradhattunk, hogy

kipihenjük a felébredés és a felkelés okozta nagy fáradalmakat .

Amikor Gergő és Mici visszaérkezett láttuk hogy a kicsik változatlanul velük

vannak. Na ezt nem értettük teljesen, de aztán kiderült hogy ők is (mint mi

nagyok) csak október 10.-én kezdik a sulit a két hetes Szukot-i szünet után.

Miután elintéztük a mára tervezett összes irodában üldögélést, meg bankba

menést, és teljesítettük a napi járkálás adagot, elmentünk egy másik plázába,

ahova reményeink szerint az egyik iroda költözött. Ez pont nem jött be, de ezt

azzal kompenzáltam hogy elkezdtem rinyálni hogy menjünk be abba a nagy

művészellátóba ott.

Miután megvettük a túléléshez szükséges összes eszközt (lásd:olajfesték,
vásznak, ceruzák, meg néhány vázlatfüzet) és eleget bolyongtam a számomra
mennyországnak definiált különböző ecsetek és ceruzák között, bevásároltuk a
tetemes mennyiségű élelmet ami még kellett, hazamentünk.
Délután amikor mindenki kedvenc elfoglaltságának hódolt, vagyis én
festettem és olvastam, Ábel és Noé zenét írt, Eszti pedig felváltva sivalkodott
és veszekedett a többiekkel, megérkezett két nő az itteni ifjúsági szervezettől.
Bemutatkoztak, elfogyasztottak tetemes mennyiségű kávét, és elmagyarázták
az ifjúsági szervezet felállását, a korcsoportokat, meg a nyári táborokat, és a
madrich képzést. Pöpec.
Ezen a napon megismerkedtünk a lepkeszúnyogokkal is. Elképesztően
alattomos parányi bizék, amik átférnek a szúnyoghálón, és baromira
csípnek, ebben foglalható össze a tevékenységük lényege. Ráadásul direkt a
legrosszabb helyeken csípnek meg, például a könyöködön, amit köztudomású
hogy lehetetlenség megvakarni.
Így telt a 6. napunk Izraelben.