3.nap csütörtök, szeptember 19.
időjárás: változatlanul dög meleg
Reggel a Tibériás-beli Youth Hostelben ébredtünk. Fogmos, felöltöz, majd újra continental brekfast szirszarjai. Kis változás, mert most nem volt karamellakrém, de kemény tojás igen. Így rögtön elkezdődött a tojás cserekereskedelem: „én nem szeretem a sárgáját-de akkor hülye vagy-de nem is, és add ide a fehérjét!”. Ilyen értelmes beszélgetéssel múlattuk az időt amíg jól nem laktunk. Ramat Zevi-ben kibéreltük a házat.
Szuper szexi olívazöld, és a konyhabútort,
meg a fürdőszobát kivéve tök üres. Bejárkáltuk a szobákat, és megegyeztünk a
felosztásban. Miután konstatáltuk hogy matrac, se semmi nincs a szobákban elmentünk Afulába matracot venni, és intézni az aznapi bevásárlást. Egy hosszas bevásárlás után elmentünk matracboltot keresni. Amikor megtaláltuk már folyt rólunk a víz mert bár a kocsiban volt légkondi attól változatlan 40 fok volt. Oké, csak 38. Bementünk a boltba és leültünk egy-egy jó vastag matracra, amíg a boltos az előző vevőt szolgálta ki. Amikor mi következtünk rögtön előszedett egy fajta matracot, amit ki is próbáltunk, és rábólintottunk. Ám ekkor ő elkezdte rázni fejét, és azt mondta nem, ez nem elég jó nekünk, és előszedett egy másikat és elkezdett győzködni minket a matracon ugrálva, hogy ez sokkal jobb mint a másik, meg ugye még ugrálni is lehet rajta ami szintén nagyon fontos szempont, ezért feltétlen ez kell nekünk. És ha nem vesszük meg akkor ő kifizeti nekünk. Ennek a nyomós érvnek is ellenálltunk, és az első fajtát választottuk.
A matracokat megpróbáltuk betuszkolni a kocsi csomagtartójába, meg a velünk csurig telt kocsiba. Minden fondorlat árán is csak 4 matracot sikerült beszuszakolni, és a szülők dupla-matraca miatt később kellett visszajönnünk. Elmentünk En-Harodba, ahol az iskola van, hogy több információt tudjunk meg,
és a gimnáziumba is átmenjünk. Megint nagyon örültek nekünk, és átkalauzoltak a gimibe, ahol szintén
nagyon örültek,s elmondták hogy mennyire nehéz lesz, mert még nem tudunk rendesen héberül meg izé és bigyó. De nagyon örült, ennek ellenére is. Miután ott végeztük ketten visszamentünk a matracért ami még maradt, és visszajöttünk Ramat Zevi-be. Elkezdtünk berendezkedni, megismerkedtünk a

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.