Csak jönnek és jönnek és csak mennek és mennek

Úgy léptek be a lakásba, olyan természetesen, mintha ez bármikor előfordulhatna, vagy már sokszor jártak volna itt. Már túl voltak a piacon, a hummuszozón, ahol legutóbb Gáborral ücsörögtünk. Én túl voltam a csütörtöki meneten a kioszkban, de volt időm lezuhanyozni az ebéd pedig már reggel megfőtt. Kis szusszanás és bámészkodás után lehetett menni Esztiért az edzésre és Sáriért a kereszteződéshez és Noé is hamarosan betoppant. Ábel az iskolából egyenesen házibuliba igyekezett, így vele csak telefonon egyeztettünk a hogylétről és a hazajövési tervekről. 

Senkinek sem kellett sokáig fönnmaradni ahhoz, hogy jól aludjon, kinyúltunk mindannyian kilenc óra magasságában, a nagymama, a nagybácsi, az apuka az anyuka és a három kiskorú.

Pénteken aztán egy csöndes házból indultam a hajnali derengésben a dolgozóba. Füge lekvár friss kenyérrel, kávé volt a kényeztetés, mikor felébredtek és meglátogattak, majd megjárták a várost és a közeli nemzeti parkot is. A nagymama, a nagybácsi meg az apuka. Visszafelejövet aztán megint be lehetett jönni friss narancslét szürcsölni és hunyorogni a napba.

Van valami megmagyarázhatatlan ínyencség abban, mikor novemberben az ember reggel  tengerhez gurul és a hullámokon ringatja magát, vagy olvas a napon a friss levegőn. Aztán persze onnan is el kell indulni haza és az a tapasztalatom, hogy a tengerezés fárasztó is, mert utána valahogy kívánja az ember az alvást. Vannak hősök, akik persze nemet mondanak a restségre és még gyorsan elcaplatnak a kaktuszosig, ahol szép a kilátás és van településmaradvány. Na jó tlepülésmaradvány minden dombtetőn van a közelünkben. 

Vasárnap épp csak megnézni a kollégiumot és már sasolni is a Maszadáról nem rossz, még akkor sem, ha az ember nem érez kedvet a Holt tenger vizében megmártózni. Azért a Barcza fivérek persze áztatták magukat kényelmesen. A sivatagi dombok, hegyek között a naplemente szép és fennséges. 

A ramlei piacon bámészkodni iskola helyett megfelelő program egy ötödikes csajnak az derül ki a felmérésünkből, és az is beigazolódott, hogy a turistahajók nem szelik a tengert egy borús hétköznap délelőtt az öreg jaffai kikötőben. 

Aztán elmentek, pont olyan természetes könnyedséggel, mint ahogy érkeztek. Az ittfelejtett napszemüveg és poló a mementó hogy voltak. Ahogy Pápai is volt, itt vannak a rajzai, amiket nem irattunk vele alá és még nem kereteztük, pedig fogjuk. Egyszercsak ők is itt voltak a tűz körül, aztán elillantak az éjsazkába Tel Aviv felé.

Nekem munkanapok kezdődtek, Gergő Ilijával dolgozott egy chanukai műsoron, majd egy este elindult koncertre és onnan már a reptérre ment egyenesen, hogy tiszteletét tegye Bukarestben, ami nem Budapest.

Nálunk nem apadt el a jövés-menés. Emő, Juli és KCM, vagyis Kis Cukk Mukk érkezett látogatóba. A pénteki zárás mosogatós szakaszában jöttek, még pont volt kenyér és a kávégépet is működésbe hoztam. Eszti a szomszéd lányka zsúrjának utolsó harmadát kezdte meg épp mikor hazaértünk, így mire megettük a paprikás krumpli ránk eső részét befutott ő is. Addigra Noé dob órája is abbamaradt a szobában.

Emő aztán megrakta a tüzet, hogy Galival és Almával, később Joellel kiegészülve ücsörögjünk, míg Noé Eitan szülinapján duhajkodott.

Szombaton reggel zsinagógába mentem, hogy meghallgassam Eitant a tóra olvasásban, hisz 13 éves lett éppen. A hosszúra nyúlt templomi szeánsz után aztán Joavnál folytatódott az esemény, ahol nem csak roskadásig tele asztal várta az ünneplőket, hanem hangosítás és hangszerek is. Meghallgathattam két számot a leendő kedvenceimtől és bátran mondhatom jó lesz ez, mert már jó. A dobos fickó a kedvencem a bandából. Szöszke haja félrefésülve, szemével is mosolyog és szemvillanásból értjük egymást. A gitáros is jópofa, őszinte mosolyú tehetséges fiatalember. A szaxist is ismertem, eddig igaz csak úgy találkoztunk, hogy épp röhögőgörcse volt, de kivételesen a hangszerrel a szájában kiderült, hogy komolyan is tud. A billentyűstől a napokban hoztuk haza a dobost, a másik gitárost viszont még sosem láttam. 

Aztán a családból emelkedett szóra egy-egy ember, majd énekeltek is az ünnepeltnek az ünnepeltről. A délelőtt ezen részét Noé dobtanárával töltöttem, aki Eitan zongoratanára. Danavál néha összefutottunk a házban vagy a kertben, volt alkalom összemosolyogni, sutyorogni, ahogy azt ilyenkor lehet. Nyilván aztán mindent megbeszélünk majd nyugodtan, mindkettőnk keze tele lesz valamivel és épp indulunk majd valahová mikor megállunk egy percre beszélni amiből persze majd egy óra lesz, ha nem kettő. 

Mire hazaértem, hozzánk új vendégek érkeztek, Vera, Roi és  gyerekük Zoár. Nagyot sétáltunk, igaz közben Roi hazakocsikázott, mert emlékezett, hogy nem zárta el a gázt a bab alatt. Minden gyerek alaposan nyuzta és babusgatta KCMet, aki boldogan heverészett közöttük, rajtuk és forgolódott a kezükben.

Emővel a sötétben aztán mentünk két kört a faluban, mert a dobos gyerek azt hitte elhagyta a dobverős táskáját, de végül mire mindenkit értesítettem erről kiderült, hogy a táska a szobában van, így aztán ezt egy újabb körben elujságoltuk mindenkinek, aki azt kereste hasztalan. Így persze tudtunk kicsit kettesben is beszélgetni ami néha nagyon jó.

Reggel aztán hétköznapi korán kelés, nyugodt szokásos reggel, nem rohanva beszélgetve elköltött reggeli. A nagyok már biztosan robognak a sivatag felé, rájuk gondolok. Ez az utolsó osztálykirándulás amire mennek. Nagy lovak. Vajon nekik is olyan lenyűgöző a sivatag, vajon boldogok, vajon elég meleg a takaró, vajon nem kellett volna még valamit rájuk bízni, vajon nem égnek majd le? Ez sosem múlik el? Fantasztikus helyekre mennek, és nemsokára magamhoz szoríthatom őket. Megint hárman távol vannak a háztól. Az már érzékelhetően nagyon erős hiányállapot egy tyúkanyónak, hát még egy tyúknak.

Beszámoló

Bariék látogatása egybeforrt az "októberi sajnálatos események" évfordulójával. Idén is megkapták az 1956-os szobát, mint tavaly, és a gyerekek idén is dőltek a röhögéstől, a felnőttek nem különben. Alaposan kimerítették az önálló vendég fogalmát. Volt autójuk és terveik, nem szorultak tanácsokra különösebben, jöttek-mentek. Együtt is voltunk persze itt ott, a nagy felfedező utunkat a homokvihar és az eső szabta csak át. Belefolytak persze a családi dolgokba is. Katica book reportot írt Noéval, aki arabul taníttotta Barit, aki edzésre fuvarozta Esztit, aki társasjátékot készített nekik. Hathatós közreműködésükkel életünkben először várhattuk a külhonból érkező Gergőt az itteni reptéren.

Annyira bizalmas volt a viszony, hogy egyszercsak elmentek négyesben a régóta áhított Vidámparkba is. Amikor a végén összetalálkoztam velük négyen vihogtak egymás szavába vágva. 

Míg ők odabent voltak mi Gábornak mutattuk meg azt a Jaffót, amit mi ismerünk. Együtt piknikeztünk aztán a szabadban és érzékeny búcsút vettünk Bariéktól.

Gáborral a megvalósult álom című programba vágtunk bele. Sikerült 20 év után visszajutni Árecbe. Igaz az álomban a fiak és unokák is szerepeltek, a megvalósulásban meg csak beszéltünk róluk, de mégis több volt ez, mint a semmi. Mi is turistává avanzsáltunk bár eredeti formánkat is megtartottuk. Így Eyal Golán koncerttől kezdve a jeruzsálemi óvároson, múzeumokon át Holt tenger,  Kumran, Ein Gedi, Caesarea, Beit Guvrin és a szomszédos falu kézműves serfőzdéje is mind kipipálódott. Gábor egyik programból a másikba csöppent. Nem minden volt centire pontosan megtervezve, és ha úgy is lett volna, akkor sem lehetett volna jobb és kerekebb a látogatás, mert biztos nem tudtuk volna elintézni, hogy jurtát építhessen, ami véletlenül adódott, ahogy a kioszkban hirtelen keletkezett zenekar is egész rendhagyó volt, miután olyanok is érkeztek véletlenül, akik nem szoktak, viszont kiválló muzsikusok. Az sem szokványos, hogy az ember a nézőtér helyett, helyhiány miatt a színpadon foglal helyet izrael jelenleg leghíresebb énekesének koncertjén. Hab volt a tortán, hogy Emő vállalt velünk egy napot a sivatagban. Csodálatos helyeken jártunk, minden kérdésre választ kaptunk, jót sétáltunk, egyesek fürödtek is természetes medencében friss esővizben, ami a sivatagban nem mindennapos lehetőség. Jó volt részese lenni ennek a szentimentális utazasnak. Aztán Gábor is elment és most egy pár napig csak magunk vagyunk.
Gergő tegnap gyorsan koncertezett Eilaton is, ami azért is jó, mert olyankor legalább ő találkozik Misivel, aki egyelőre egészen Délen lakik. Mondhatni minden a szokásos mederben zajlik, kivéve ami nem. Találkozások lehetnek meglepőek is. A szerencsések láthatták Bendét, aki egyszercsak besétált Sáriék próbájára, mint a cionista kongresszusra érkezett vendég. A HaNoár Hatzioni kötelékébe tartozik, csakúgy mint a gyerekeink. Igaz ő vezető beosztásban van a szervezetben Budapesten, a gyerekeink pedig a szervezet itteni fiókintézményében, kollégiumában laknak Jeruzsálemben, de a lényeg, hogy mindannyiuk meglepetésére ott tébláboltak együtt, ami már évek óta nem esett meg velük. Ez például nem a szokásos meder, pedig valaha az volt.

Sári elutazott, majd hazatért Torinoból, ahol egy nemzetközi zenei találkozón vett részt, mint énekes. A kollégium öt fős zenekara vágott neki az útnak, ők képviselték Izraelt. A 10 napos találkozón minden zenekar bemutatkozott, majd összekeverték a csapatokat és nemzetközi egységeket képeztek belőlük. Ebben az új felállásban argentin, olasz, német, szerb, izraeli (magyar) kooperációban aztán két számot írtak közösen és egy néma filmhez készítettek 20 percnyi zenét. Más csoportok más részét csinálták a filmnek és más számokat írtak. Voltak játékok és városnézés és nemzeti estek is. Csak úgy ömlött belőle a sok történet, úgy tűnik remekül érezte magát. Mi nagyon reménykedünk benne, hogy ugyan eddig sosem hallhattuk élőben énekelni, talán egyszer meghív bennünket valahova. Őt már mindenesetre úgy tűnik küldik Berlinbe is januárban, a következő állomására a nemzetközi zenei találkozónak. Tavasszal aztán itt lesz a folytatás, nyár elején pedig Portugáliában adnak egymásnak randevút a fiatalok, akik mind jópár évvel idősebbek Sárinál.
A kioszkban zajlik az élet, törzsvendégek ismerkedtek a különleges magyar latogatókkal, mondhatni magyar simogatót rendeztünk be nekik, a mi vendégeink pedig közelről nézhettek nem átlagos izraeli lakosokat. Gali és kislánya Alma, akik egy napot sem mulasztanak el a kioszk nyitvatartásából szokásukhoz híven rendre megjelentek. Gali lelkesen tanul a mi anyanyelvünkön, Alma pedig öt hónapos létére rögtön olvasni tanul magyarul a népek közötti barátság jegyében.

Gergő megjárta Budapestet is, visszarepült a kamaszkorába egyenesen. Remekül érezte magát a Ladánybene zenekar születésnapi koncertjén mind a színpadon mind a backstage-ben. Ráadásként minden egyenesági rokonnal is találkozott, ami azért lássuk be kamaszkorban is megesik.

Nalunk végérvényesen beköszöntött a tél. A zuhogó eső már nem elszigetelt jelenség. Túl van az ország az első sokkon, leszakadt daru, leomló fal, autókon landolt letört faágak, megáradt folyók, utcákat elárasztó esővíz, leszakadt elektromos vezeték okán másfél napig áram nélkül maradt lakosok, beázott lakások, boltok. Nálunk csak a kert zöldült ki a sok víztől, ami nagyon mutatós. Itt ritka az aljnövényzet, ezért mikor télen hirtelen előbukkan olyan csodálatosan hat, hogy nem is értem hogy voltunk meg nélküle. Persze mikor elmúlik, kifakul az a jele annak, hogy újra meleg van, amit szintén határtalanul élvezünk. Most narancsot eszünk mandarinnal és ezeket is isszuk, mert roskadoznak a fák a kertben és kénytelenek vagyunk segíteni rajtuk. Ma kiderült, hogy van orgona bokor is, amin megjelentek az első bimbók. Ez a kert tele van ajándékokkal és meglepetésekkel. Pont, mint a családom.