Szivárvány

A szünet véget ért, nem maradt utána más, mint lehúzni való ágyneműk, takarítható felületek, és a csonka család. A mozdulat, ahogy az ágyneműkbe fúrom az orrom mielőtt a gépbe teszem, hogy még érezzem itt vannak közel, pedig már rég vonatra szálltak, visszazökkentek az ottani életükbe. Milyen jó, hogy csak ilyen közel kell őket elengedni és nem egy másik kontinensre! Egyenlőre. Mert hol van az ugye megírva, hogy ez mindig így lesz.
Visszaléptünk a mederbe, ma reggel a kicsik is iskolába igyekeztek, egyenruhában, iskolatáskával a vállukon kilibbentek ők is a kaptárból. Ennyi volt. Jó volt! Jó volt, pedig tanulás és munka övezte a napokat, amiket szünetnek neveztünk, annak ellenére, hogy a hétköznapinál talán épp több munka tornyosult felettünk. Sikerült mégis kilélegezni, más irányba sétálni, másképp lépni, tenni, élni.

A közelünkbe zajlott az 1972 óta rendszeresen szerveződő Rainbow gathering aktuális eseménye. A helyszínűl szolgáló erdőt jól ismerjük, az utat jelző kis kőrakások mentén haladva hamarosan szemünk elé tárult a mozgalom jellegzetes welcome pontja, majd a központi tábortűz is feltűnt a láthatáron. Kellemes barátságos közeg, bár volt egy olyan érzésem, hogy a dress code-ba nem illik bele hétköznapi viseletünk. Tettünk egy kört, örömmel konstatáltuk, hogy tiszta a terep, valóban senkit sem ismerünk, kivéve Adit, akivel a helyszínre érkeztünk.

Eszti el volt bűvölve az egyensúly gyakorlatokat végző emberek csoportjától, akik valóban Meteoros tornászokat idéző módon álltak, hasaltak a levegőben összetapasztva lábukat, kezüket, hasukat. A fesztiválok visszaköszönő elemeként itt is voltak hullahopp karikák, ördög botok, frisbiek, kutyák és gyerekek. 

Ami mégis más volt, mint szokott, hogy mindnki belarakta a közösbe amilye van. Szinte mindenki hangszerrel érkezett és bokorról bokorra haladva jammelésbe futott az ember. Az alkalmi zenekarok alkalmi közönsége egyaránt remekül szórakozott. Színpadok helyett árnyat adó textiliák és tobozokat elfedő szőnyegek voltak csak. Játékok indultak, mozgás órák alakultak és zajlottak, volt aki a festményeiről készült fotográfiák közül engedte választani az érdeklődőket és időről időre közösségi evés is volt, gondolom, ha gyerekek nem is, de szerelmek születtek és fejeződtek be, barátságok köttettek, emlékek vésődtek.

Összesen három nap tértünk újra vissza a béke szigetére és zenéltünk örömmel változó tagokkal kiegészülve. Talán a harmadik nap volt a csúcspont. Vera, aki a Lavache Qui Rit zenekarban hegedül családdal és hangszerrel érkezett, hárman kezdtünk muzsikálni egy tisztáson. Nem telt bele két percnél több már volt gitár, ének, ney, klarinét, djembe, tar, doromb és egy egyre csak duzzadó közönség, aki lelkes vagy épp magába forduló, táncoló, vagy bambuló, de részt vevő tagból kovácsolódott.

Esztivel legtöbbet ezen a fesztiválon találkoztunk a szünetben, ugyanis Kamaval való barátsága az egész családot áthatja itt is ott is. Mi felnőttek is lelkesen barátkozunk, odaát meg egyszerűen ajándéknak tekintik ezt az itt legkisebb, ott nagynak számító mintadarabunkat. Szinte folyton "oda van". Ott játszik, ott eszik, ott alszik, igaz néha itt zajlanak ugyanezek az események, de valahogy azt érzem folyton hiányzik.  Az új barátság keretében készült házifeladat, bunker, vizi játék, kis jelentek és koreográfiák tömkelege, montázs, rajz, sütemény és kacagtató pillanatokkal kirakot órák hosszú sora.
Voltak Gergővel kettesben bonyolított programjaink is. Találkoztunk Eranékkal, csak mi négyen felnőttek, megállapítottuk, hogy azért úgy is elég érdekes és jó nekünk együtt, bár a gyerekekkel kiegészülve is másképp szuper az egész.

Voltunk túrázni is kettesben. Megint találtunk egy hegytetőn levő valaha volt várost, támfal rendszerrel, épület maradványokkal, csodaszép tájjal.

Voltunk a szomszédos településen vendégségben, ahol egyszer végigrobogtunk ugyan, de mit lehet úgy szemügyre venni. A hajnali napsugárról elnevezett település kiesebb, elhanyagoltabb a miénknél, talán az építészet is eklektikusabb, érdekes házakat, udvarokat láttunk. A vendégség egy jurtában zajlott, amit egy igazi holland ember épített az igazi Mongóliában. A jurta helyén korábban egy kisebb állt, és faragatlan rúdjai szúrtak bele az akkor is épp kék égbe, de ez most még fennségesebb, hivogatóbb darab. Lehet, hogy egyszer ilyenben is lakunk majd? Lakályos, szép, harmónikus. A kertből láttam a mostani házunkat, madártávlatból is helyes, vidám kis lak. Egyenlőre nem cseréljük le semmire se. 

A szűk családi pillanatok is viszonylag feszülés mentesen zajlottak, amennyi volt, annyi meg talán kell. Bár a tanulással kapcsolatosak egyáltalán nem estek jól és nem hiányoztak senkinek sem. A hely szűkössége miatt kialakuló nehezebb pontok jobban hozzátartoznak a normális üzletmenethez, és hamar túllendülnek, nincs komoly jellegük. Ezeket leszámítva meg semmilyen feszesség nem jött létre, ami megnyugtató, hisz mégiscsak két kamasz tért haza a két kamaszodó mellé.
Én is túlestem az első igazán izgalmas eltávon. No nem én voltam el, hanem Ábel. Jeruzsálemben önállóan, éjszakába nyúló haza buszozással. Nekem rettegés, neki szabadság. Erről már sokat hallottam, talán fejlődő képes vagyok, elsőre nem vizsgáztam jól higgadtságból biztosan. Másnapra banálisnak tűnt a para. Hátha legközelebb jelen időben is sikerül normálisnak maradnom!
A nyár feltartóztathatatlanul ömlik szét, szikkaszt, izzaszt a nap sugara, már csak az iskolákat kellene lakatra zárni és folytatódhatna az élet.

Macesz

Az ünnep attól ünnep, hogy eltér, kilép a hétköznapi keretekből. Ehhez persze belelép egy másik, általában szigorúan szabályozott rendbe. Az esetek egy részében különféle alkalomhoz illő eszközök is latba vannak vetve. Van olyan alkalmak ahol a szabályszerűségek generációról generációra öröklődnek és előfordul, hogy vallási szabályok erősítik meg a keretet.  A peszach egy komoly előkészületekkel tarkított alaposan megkoreografált ünnepség, amit nagy családban szokás megülni, ha van ilyen az embernek.
Hétfőn délelőtt a karácsonyból jól ismert hangulat köszöntött ránk. Körülöttünk fel fel sejlő kapkodás, idegeskedés, feszült utasítások, ezen kívül néma csend. Nálunk tanulás, játék zajlott, sorban sült, főtt minden,  gyomlálás, ültetés, olvasás és tapintható nyugalom. Az ajándékozás már napokkal ezelőtt lezajlott, így ezen se kellett senkinek izgulnia.

Este aztán a hosszú évek alatt saját képünkre formált ünnep még a szokásosnál is letisztultabban zajlott, pompásan szórakoztunk és mindenki vidáman ment aludni.

Még mielőtt beköszöntött volna ez a bizonyos kovász mentes ünnepi hét, egy kedves meghívásnak tettünk eleget itt a faluban. Eszti barátnőjének a családjával sütöttünk pitát egy gyönyörű kilátással megajándkozott dombháton. Minden résztvevő kivállóan mulatott, szorgosan nyújtottuk és töltöttük a pitákat, amiket aztán a szabad tüzön ehetőre sütöttünk. 

A csajok egyik szikláról a másikra szökdelltek, majd mikor már ránk estelledett az ifjúsági szervezet jelszavait sikoltották a levegőbe.

Újra és újra meg lehet bizonyosodni róla, hogy remekül sikerült a falusi fiatalok szervezete által kitalált és rendezett két napos kirándulás.  Kama, Eszti barátnője először vett részt ilyesmiben. Eszti a gyakorlott utazó és táborozó lelkesedésével támogatta, segítette. Jó nekik persze bármi amit együtt lehet csinálni. Koreográfiákat készítenek, együtt tanulnak a szünet után várható dolgozatokra és mindketten a Május 35 című könyvet olvassák, természetesen héberül. Amikor játszanak nem tudom levenni róluk a szemem. Teljesen egyenrangú, rivalizálásmentes, kreatív játék zajlik, gépek és előre kitalált eszközök nélkül, rögtönzés és folyamatosan megújuló ötletek mentén. 

Noéék leginkább vonulnak ide oda, kicsit itt kicsit ott csinálnak valamit, már abban a korban vannak, hogy ez az egész nem a szemünk előtt zajlik. Pancsolnak valakinek a medencéjében, snookereznek csöppet, majd rendelek egy pizzát a focipályára a szomszédos településről, zenét hallgatnak és írnak, gumikarkötök hadát késítik sorban. Összetrató maroknyi csapat, csupa kifinomult arcú kópé. Ők is bizonyára jól szórakoztak a két napos elvonuláson, de rezignáltan vették tudomásul a dolgot, még sosem hallottam tőlük a mulatságos indulókat. A szervező fiatalok előtt le a kalappal, nem kevés munkával készülnek és ügyesen, profin vezénylik le az eseményeket, mindenféle játékkal, kézműves lehetőséggel, utaztatással, túrával, ahogy ezt kell.

Ábel és Sára barátai teljesen láthatatlanok, az önálló szabadidős események másik városban zajlanak és talán ez is így van rendjén. 

Gergő részt vett élete első hivatalos munkahelyi koccintásán, amit nehéz lenne baráti eseménynek titulálni, de meglepően szabad, jó hangulatban telt. A nagyvárosban sikerült beszereznie Sári elmúlt évi szülinapi ajándékát is, ami 8 hónapos késéssel is nagy örömet tudott okozni, sőt úgy tűnik az elkövetkező években minden ünnep előtt el lehet látogatni a szaküzletbe, hisz, ha valaki elkezd testfestéssel foglalkozni az nem szokott elmúlni egyhamar.

Részemről a séta, kirándulás, az utolsó zölden csillogó hetek egy térképpel kiegészülve új körökre sarkallanak. Gergővel kéz a kézben dombról dombra bóklászunk mindig másik gyerekkel kiegészülve. 

A konyha csúcsra van járatva, kitört az ételkészítési láz, sülnek, főnek az újabbnál újabb ízek. A peszachi hét feladatai közé tartozik, hogy kiderüljön mi mindent lehet még macesszal enni, vagy maceszlisztből megsütni. Maceszos rántotta elcsépelt recept, a mangoldos maceszfasirthoz képest például. A macesztorta már Sárinak is kivállóan megy, amit a vagy csoki, vagy dió krém helyett szigorúan diós csokikrémmel készítünk mindketten. 

A borult ég ellenére meleg van, tegnap kis forró sivatagi széllel tartott bemutatót a nyár, a kutyák lógatják a nyelvüket, a macskák árnyékba húzódtak, alig van reggelente harmatcsepp a kertben.

Lazán, könnyedén

Az nyári időszámítás okán reggelente verőfényes napsütésben lehet ébredni az épp előbukkanó fény helyett, ami egyrészt imádnivaló, másrészt enyhe bűntudattal tölti el a szívemet minden nap. Ez persze azonnal elmúlik mikor még úgy kócosan álmosan kipenderülve végiglocsolom a kertet és előállítom a kávét, amit télen Gergő hoz ágyba, nyáron meg én. Több évszak nincs is.

A gyerekeket a reggel fogadásásnak szempontjából két csoportra lehet osztani, vannak az első sugarakkal maguktól ébredők és az elsötétített szobában alvók. A megoszlás nem nemek szerinti. A szünet első napjaiban kialakult a kései reggeli, korai ebéd és lehetőleg meleg vacsora trend a háztartásban, aminek hatására gyakorlatilag minden mennyiségben előállított élelem utolsó morzsáig fogy el, ami büszke háziasszony és készleteiért aggódó konyhalánnyá tesz.

Szorgalmas tanulással töltött órák jellemzik a délelöttöket, a délutánok viszont szigorúan a felhőtlen jókedvre vannak kitalálva. Van aki a világhálót birtokolva barátkozik és van aki élőben, ezek mentén is gyönyörűen lehet csoportosítani a gyerekeket. Az alvás és barátkozás mikéntje szerinti halmaz teljes fedést mutat. Megfigyelésem szerint a sötétítve alvók neten barátkoznak. Ez már alapja is lehetne egy széleskörű szociológiai vizsgálatnak, amitől eltekintek.

Mi felnőttek dolgozunk is, nem csak tanulunk és tanítunk, ami nem jelenti azt, hogy nem jut a felhőtlen jókedvre idő. Lehet zenélni és sétálni és nem is kezdem felsorolni mi mindent lehet még, mindenesetre kiderült, hogy bevásárolni is lehet jól, főleg, ha nem kell sok mindent venni és nincs sor a pénztárnál. Képtelen vagyok felfogni hogyan van az, hogy emberek milliói tudnak természetes fénytől elzárt bevásárló központokban hosszú órákat eltölteni, vagy élelmiszerboltokban gondoláról gondolára érdeklődéssel lengedezni. Nem vagyunk egyformák a válasz erre a kérdésre is tudom.

Még alig kezdődött el a szünet máris voltunk elutazva. Visszatértünk a Gilboa hegy lábaihoz egy hétvége erejéig az általunk Édenkertnek tartott Nir David nevű településen lakó barátaink új házát népesítettük be, amihez Misit is segítségül hívtuk.

A péntek délután a folyóparton telt. Zenéltünk, miközben a gyerekek a melegvizű folyóban úszkáltak és ficánkoltak. A népesnek tűnő csapathoz a barátaink szomszédai is csatlakoztak, a náluk levő unokahúggal és annak barátnőjével, így a közösen megejtett vacsora egy horányira emlékeztető 17 személyes asztaltársasággá alakult. Mi ötféle süteménnyel, citromos petrezselymes csirkével, valamint gazdagon zöldségezett húslevessel szálltunk ringbe, de volt rízs, krumpli, thina, bab, rakott zöldség, gyömbéres csirke, saláták, és ki tudja mi minden  az asztalon.

Este újra összeállt az alkalmi zenekar, majd hosszú beszélgetés kezdődött, ami után jólesően dőltünk ágyba mindannyian.
Jó érzés tudni, hogy még vár ránk sok kaland és ugyan gyorsan telnek a szünet napjai, de van még belőle éppen elég ahhoz, hogy ne sirassuk el minden este az épp elmúlót.

Kitört a szünet

Csütörtökön kitört végre a tavaszi szünet, visszakaptuk a nagyokat, kicsiket a közintézmények szorításából. Itt vannak mind. Folyton valaki az ágyunkon terül, folyton valaki akarja birtokolni a világhálót, folyton valaki éhes, folyton van egy aki nem akar kirándulni, folyton van egy, aki nem akar tanulni és mégis olyan jó, hogy mind itt tömörül! Van egy olyan nézet, miszerint az óvodai, iskolai szünet büntetés a szülőnek, csupa plusz megoldásra váró feladat, megoldatlan felügyelet, túl intenzív időszak. Mi azt gondoljuk, hogy a normális állapot az, ha itthon vannak, velünk vannak, és az a nehéz és nyűgös, mikor iskolába kell járatni őket. Tudom nem vagyunk egyformák.
Jó látni, hogy maguktól ébrednek, jó érezni, hogy van idő mindenre, jó nem csinálni semmit és jó minden nap másmilyen sütit sütni valaki mással. Jó a konyhában együtt dolgozni, jó kirándulni, főleg, ha sikerült kiharcolni, hogy mindenki eljöjjön. Jó nézni csak őket, hogy vannak, csak lenni, velük lenni.
Nem tervezünk nagy utazásokat, örülünk, ha mégis úgy adódik, hogy eljutunk valamelyik kedves baráthoz.
Beláthatatlan hosszú idő áll rendelkezésre és ez nagyon megnyugtató. Szeretem a tavaszt is, a napsütéssel és az ajándékkal, hogy még minden zöld. Azt hittem mostanra kikopik az aljnövényzet. Szeretem, hogy kék az ég, hogy látjuk a gólyákat elrepülni, visznek egy darabot az itteni tavaszból biztosan. Szeretem, hogy még mindig érik a narancs és a citrom, virágzik a fa, mennyei illattal borítva be a levegőt. Kertünk legtermékenyebb gyümölcsfája már kinövesztette a bogyóit, már csak azt várjuk, hogy barack sárgára változzon a most még enyhén zöldes gumók hada és akkor mind megesszük a seszeket, amit nagyon szeretünk. A virágok elnyíltak, ideje nyári fajtákat ültetni, párat már beszereztünk, ahogy magokat is vetettem, meglátjuk mi sül ki belőle.
A kert egyszerűen mindennapjaink helyszíne. Pár órától eltekintve most épp a legjobban kihasznált időszakát bonyolítja.
A pékség lassan bezár a kovásztaln húsvét okán, de addig még pont lehet benne lebzselni kicsit, a bölcsiben is van még ezen a héten 3 napom. Eszti és Noé két napos kirándulásra mennek az ifjúsági szervezettel.
Bizonyára meghitt és vidám széderünk lesz, mint szokott, maceszgombóc levessel, hallal és csirke lakomával, de ne szaladjunk ennyire előre.

Hírösszefoglaló

Fogadó órára menni lehet jó. Nekünk legalábbis jó. Szeretem mikor mondják, hogy a gyerek működik, inteligens, szorgalmas, motivált, barátságos, bajtársias, őszinte, tehetséges, udvarias, jó vele dolgozni. És mondják. És hallgatjuk. Aztán eljövünk büszkeségtől feszülő mellkassal. 

Az elmúlt napokban volt szerencsém Noé értékelését végighallgatni, majd, ma együtt Gergővel Esztiről is elmondták ugyanezeket. Hihetetlen, hogy másfél év után így teljesítenek. Mindenkinek van a faluban jó barátja, elfoglaltsága, itt is be vannak illeszkedve teljes mértékben. Igaz erre mi sem panaszkodhatunk. Jó és szép, reményteljes az egész, miközben teljes nyugalommal lehet tervezni és improvizálni egyaránt.
Nemsokára visszakapjuk a nagyokat egy hosszabb láthatásra és igaz, hogy a fő elfoglaltság a tanulás lesz, lévén a szünet után megkezdik az érettségiket, és év végi dolgozataikat, de azért csak csurran cseppen egy kis kikapcsolódás, kirándulás, utazás, ahogy szokott.