Csak jönnek és jönnek és csak mennek és mennek

Úgy léptek be a lakásba, olyan természetesen, mintha ez bármikor előfordulhatna, vagy már sokszor jártak volna itt. Már túl voltak a piacon, a hummuszozón, ahol legutóbb Gáborral ücsörögtünk. Én túl voltam a csütörtöki meneten a kioszkban, de volt időm lezuhanyozni az ebéd pedig már reggel megfőtt. Kis szusszanás és bámészkodás után lehetett menni Esztiért az edzésre és Sáriért a kereszteződéshez és Noé is hamarosan betoppant. Ábel az iskolából egyenesen házibuliba igyekezett, így vele csak telefonon egyeztettünk a hogylétről és a hazajövési tervekről. 

Senkinek sem kellett sokáig fönnmaradni ahhoz, hogy jól aludjon, kinyúltunk mindannyian kilenc óra magasságában, a nagymama, a nagybácsi, az apuka az anyuka és a három kiskorú.

Pénteken aztán egy csöndes házból indultam a hajnali derengésben a dolgozóba. Füge lekvár friss kenyérrel, kávé volt a kényeztetés, mikor felébredtek és meglátogattak, majd megjárták a várost és a közeli nemzeti parkot is. A nagymama, a nagybácsi meg az apuka. Visszafelejövet aztán megint be lehetett jönni friss narancslét szürcsölni és hunyorogni a napba.

Van valami megmagyarázhatatlan ínyencség abban, mikor novemberben az ember reggel  tengerhez gurul és a hullámokon ringatja magát, vagy olvas a napon a friss levegőn. Aztán persze onnan is el kell indulni haza és az a tapasztalatom, hogy a tengerezés fárasztó is, mert utána valahogy kívánja az ember az alvást. Vannak hősök, akik persze nemet mondanak a restségre és még gyorsan elcaplatnak a kaktuszosig, ahol szép a kilátás és van településmaradvány. Na jó tlepülésmaradvány minden dombtetőn van a közelünkben. 

Vasárnap épp csak megnézni a kollégiumot és már sasolni is a Maszadáról nem rossz, még akkor sem, ha az ember nem érez kedvet a Holt tenger vizében megmártózni. Azért a Barcza fivérek persze áztatták magukat kényelmesen. A sivatagi dombok, hegyek között a naplemente szép és fennséges. 

A ramlei piacon bámészkodni iskola helyett megfelelő program egy ötödikes csajnak az derül ki a felmérésünkből, és az is beigazolódott, hogy a turistahajók nem szelik a tengert egy borús hétköznap délelőtt az öreg jaffai kikötőben. 

Aztán elmentek, pont olyan természetes könnyedséggel, mint ahogy érkeztek. Az ittfelejtett napszemüveg és poló a mementó hogy voltak. Ahogy Pápai is volt, itt vannak a rajzai, amiket nem irattunk vele alá és még nem kereteztük, pedig fogjuk. Egyszercsak ők is itt voltak a tűz körül, aztán elillantak az éjsazkába Tel Aviv felé.

Nekem munkanapok kezdődtek, Gergő Ilijával dolgozott egy chanukai műsoron, majd egy este elindult koncertre és onnan már a reptérre ment egyenesen, hogy tiszteletét tegye Bukarestben, ami nem Budapest.

Nálunk nem apadt el a jövés-menés. Emő, Juli és KCM, vagyis Kis Cukk Mukk érkezett látogatóba. A pénteki zárás mosogatós szakaszában jöttek, még pont volt kenyér és a kávégépet is működésbe hoztam. Eszti a szomszéd lányka zsúrjának utolsó harmadát kezdte meg épp mikor hazaértünk, így mire megettük a paprikás krumpli ránk eső részét befutott ő is. Addigra Noé dob órája is abbamaradt a szobában.

Emő aztán megrakta a tüzet, hogy Galival és Almával, később Joellel kiegészülve ücsörögjünk, míg Noé Eitan szülinapján duhajkodott.

Szombaton reggel zsinagógába mentem, hogy meghallgassam Eitant a tóra olvasásban, hisz 13 éves lett éppen. A hosszúra nyúlt templomi szeánsz után aztán Joavnál folytatódott az esemény, ahol nem csak roskadásig tele asztal várta az ünneplőket, hanem hangosítás és hangszerek is. Meghallgathattam két számot a leendő kedvenceimtől és bátran mondhatom jó lesz ez, mert már jó. A dobos fickó a kedvencem a bandából. Szöszke haja félrefésülve, szemével is mosolyog és szemvillanásból értjük egymást. A gitáros is jópofa, őszinte mosolyú tehetséges fiatalember. A szaxist is ismertem, eddig igaz csak úgy találkoztunk, hogy épp röhögőgörcse volt, de kivételesen a hangszerrel a szájában kiderült, hogy komolyan is tud. A billentyűstől a napokban hoztuk haza a dobost, a másik gitárost viszont még sosem láttam. 

Aztán a családból emelkedett szóra egy-egy ember, majd énekeltek is az ünnepeltnek az ünnepeltről. A délelőtt ezen részét Noé dobtanárával töltöttem, aki Eitan zongoratanára. Danavál néha összefutottunk a házban vagy a kertben, volt alkalom összemosolyogni, sutyorogni, ahogy azt ilyenkor lehet. Nyilván aztán mindent megbeszélünk majd nyugodtan, mindkettőnk keze tele lesz valamivel és épp indulunk majd valahová mikor megállunk egy percre beszélni amiből persze majd egy óra lesz, ha nem kettő. 

Mire hazaértem, hozzánk új vendégek érkeztek, Vera, Roi és  gyerekük Zoár. Nagyot sétáltunk, igaz közben Roi hazakocsikázott, mert emlékezett, hogy nem zárta el a gázt a bab alatt. Minden gyerek alaposan nyuzta és babusgatta KCMet, aki boldogan heverészett közöttük, rajtuk és forgolódott a kezükben.

Emővel a sötétben aztán mentünk két kört a faluban, mert a dobos gyerek azt hitte elhagyta a dobverős táskáját, de végül mire mindenkit értesítettem erről kiderült, hogy a táska a szobában van, így aztán ezt egy újabb körben elujságoltuk mindenkinek, aki azt kereste hasztalan. Így persze tudtunk kicsit kettesben is beszélgetni ami néha nagyon jó.

Reggel aztán hétköznapi korán kelés, nyugodt szokásos reggel, nem rohanva beszélgetve elköltött reggeli. A nagyok már biztosan robognak a sivatag felé, rájuk gondolok. Ez az utolsó osztálykirándulás amire mennek. Nagy lovak. Vajon nekik is olyan lenyűgöző a sivatag, vajon boldogok, vajon elég meleg a takaró, vajon nem kellett volna még valamit rájuk bízni, vajon nem égnek majd le? Ez sosem múlik el? Fantasztikus helyekre mennek, és nemsokára magamhoz szoríthatom őket. Megint hárman távol vannak a háztól. Az már érzékelhetően nagyon erős hiányállapot egy tyúkanyónak, hát még egy tyúknak.