2. Nap (Sári)

2. nap Szerda, szeptember 19.

Szerda reggel (hétfő este indultunk, kedd reggelre érkeztünk meg, és aludtunk
egyet) viszonylag későn keltünk, legalábbis egyes szerencsés emberek
(mindenki rajtam kívül) nem ébredtek fel arra hogy folyik róluk a víz, holott
a szobában volt légkondi. Amikor Ábel is hajlandó volt bennünket abban
a kegyben részesíteni, hogy kidugja az orrát a paplan alól, felkeltünk és
lementünk a hotel aljába reggelizni.
Előzőleg Geri (a papa és a Geri név egyaránt használatos, mint egymás
szinonimái) figyelmeztetett minket hogy az úgy nevezett continental breakfast,
ami odalent vár minket csupa szir-szarból áll.
Ez véleményem szerint azt volt hivatva jelentetni hogy nem szereti ha holmi
pirítósokkal, dzsemekkel és müzlikkel traktálják sólet konzerv helyett, ami
tudnivaló hogy az ő egyik legkedvencebb eledele, a tükörtojás mellett. Tehát
elindultunk hogy elfogyasszuk reggelinket.
Miután befaltunk fejenként legalább 5 pirítóst, csomó salátát, (éhesek
voltunk, na) sajtot és forró csokoládét valamint egy kevéske csokikrémet,
visszaindultunk (immár teli hassal) hogy összepakoljunk és elinduljunk Afulába.
Ezt a helyiek nagyon viccesen mondják: Áafúlá! kb így. Kijelentkeztünk a
Hotelből és elindultunk egy közeli buszmegállóhoz, ahol is 2 perc múlva
elhaladt egy 7 személyes taxi. Őrült integetésbe kezdtünk, és amikor a taxi
végre megállt, beszálltunk.
Elérkeztünk a Tachana Merkazit-ra, a központi buszpályaudvarra, ahol egy
darabig szerencsétlenkedtünk (megjegyzem ekkor már 40 fok volt legalább)
az összes bőrönddel, és miután bejutottunk egy kipakolós-átvilágítós kapun
kiderült, hogy hát ez sajna a vonatok indulásának helye.
Na akkor ki a forgós kapun, várj-a-táskám-beakadt-ráléptél-a-cipőmre-
te-emberfajzat-de-te-meg-meghúztad-a-hajam után megérkeztünk a
buszmegállókhoz.
No itt egy kicsit elszontyolodtunk, mert vagy 30 buszmegálló egymás után és
hogy most ezt mind végig kell járnunk.
Végül aztán felkeveredtünk egy kisbuszra ami Afulába vitt minket.
Elvileg Afula 28 km-re van Tel-Avivtól, de szerintem meg volt az 50-60 körül is
amilyen rohadt sokáig tartott. Itt elmentünk, kivettünk egy kocsit az AVIS-nál,
majd egy boltban az első ember megkérdezte a papát hogy mi az ott a kezben,
amire azt válaszolta szaxofon, és az ember rögtön megkérdezte nem tanítaná-
e szaxofonozni.
Elmentünk Gidonába, és itt megnéztünk egy lakást ami elég nagy volt 4
szoba+1 beépített veranda, 2 fürdőszoba és konyha.
De a szemétlerakó közvetlen a moshav (faluszerűség) bejáratánál volt, egy
bazinagy elektromos izével egyetemben, szóval elhatároztuk hogy megnézzük
a kibucot ahol a suli van (En Harod) és megnézzük az ahhoz közeli kibucokat,
és moshavokat.
Megérkeztünk En Harodba és bementünk a suliba. Mindenre számítottam, de
ilyen fogadtatásra nem.
Teljesen elájultak tőlünk, és heves félig angol, félig héber szónoklatba kezdtek,
hogy mennyire örülnek, és szükségesnek érezték körbetelefonálni rengeteg
tagból álló ismeretségi körüket, hogy elújságolják hogy milyen helyes család
érkezett, és nem tudnak-e esetleg kiadó házat a környéken. Ezalatt minket
négyünket bevittek a tanáriba, és adtak nekünk egy-egy jégkrémet. Majd
miután megadtak csomó telefonszámot és megígértették velünk hogy ide
fogunk járni, elengedtek minket, és mi nagy lendülettel elkezdtünk körbenézni
a környező kibucokban. Végül Ramat Zevi-ben (ejtsd: Rámát Cvi) találtunk
egy házat. 4 szoba, fürdőszoba, konyha. Eszti és Noé közös szobát kaptak. Az
estét Tibériásban töltöttük az ottani Youth Hostelben, és ezzel vége is lett az itt
töltött második napunknak.