Hetek teltek számolatlan

Aki kíváncsi, hamar megöregszik, hallottam számtalanszor életemben, mégis kíváncsi maradtam. A szomszédom is érdekel, ahogy minden más is ami a közvetlen, vagy tágabb környezetemben történik. Szakmának is olyat választottam ahol bizony elvárható feltétel a kíváncsiság, nem beszélve a mindennapi életünket befolyásoló ezernyi dologról, ami szintén érdekel. Aki ezt olvassa az is kíváncsi, hiszen mit vájkál a mi intim családi történéseinkben különben. Az a "rossz szokásom", hogy szeretem tudni mi történik abból táplálkozik, hogy érdekel mi miért van és hogyan alakul. Az elmúlt hetekben rengeteg dolog történt errefelé kezdve a jeruzsálemi fellépéstől és ott eltöltött hétvégétől a purimon át a túrákig és vendégjárásig minden adva volt, hogy kíváncsiságomat kielégítsem. Közben a tavasz lassan nyárba csap át, szívjuk magunkba  a napsütést, és igyekszünk minden zöld színt bevésni, hiszen a nyár itt kopárságot is hoz a meleggel együtt.
Sorban haladva a jeruzsálemi koncertünk jól sikerült, közönség szempontjából ambivalens helyzet volt, de zeneileg mindenféleképpen jó fellépésnek tartom. A folyosó eldugott végében elhelyezkedő színpad ugyan nem erősítette meg az amúgy is csak lézengő látogatókat abban, hogy feltétlenül részt vegyenek az előadásunkon, annál több számunkra kedves ember volt azonban jelen. A gyerekeink, Anita és Artúr, Eran szülei, a betoppanó Sicka mind mind jó pont volt a széksorban ahova néha kilestem a dolgomból. Felszabadultan zenéltünk, Eran is bekapcsolódott, és ami nekem a legnagyobb élményt jelentette a zenélés mellett az Gergő héber nyelvű konferálása és aprólékos magyarázata volt, ami levett a lábamról. Azt, hogy a szervezési nehézségek kicsit lihegőssé tették az előkészületeket az izraeli magyar kooprodukció számlájára írtuk. A zenélés után Gergőék pakoltak, szállítottak, mi többiek Sicka kivételével, aki rohant tovább, ahogy már hozzánk is rohanvást érkezett, lötyögtünk, ettünk, nézelődtünk és főleg röhögcséltünk, vagy kerestük egymást a hatalmas könyvvásáron, megcsodálva egy egy kiadványt, földgömböt, tekercset, képregényt, térképet, újságot. Noé például szinte azonnal talált Computer Music című újságot valamelyik standon, egy régi számot ami még nem volt meg a gyűjteményben. Mikor Gergőék visszaértek alkalmunk volt kicsit ismerkedni, beszélgetni Kőbányai Jánossal, akivel közösen megállapítottuk, hogy csoda, hogy eddig nem találtuk szembe magunkat és itt az ideje, hogy időről időre találkozzunk. Többször volt már velünk olyan, hogy a könyvespolcunk egyes szerzői fizikai valóságukban egyszer csak elénk kerülnek, ami csak azért nem lep meg, mert fordítva is előfordul, vagyis ismerőseink is kerülnek a könyvespolcunkra.
Este körbejártuk az óvárost, sokat kacagtunk, búcsúzkodtunk. Későn és fáradtan kerültünk ágyba azzal az elképzeléssel, hogy másnap reggel egy gimnázium nyílt napjára megyünk, ami persze nem úgy lett. Az autó ugyanis reggel nem indult, bika kábelünk nem volt, de helyes szomszéd igen, így mégis nekivágtunk a városnak. Az iskola túl közel volt az aksi töltés szempontjából így azt választottuk, hogy előbb bemegyünk Jeruzsálembe Eranékhoz lepakolni, akik fölajánlották a lakásukat egy éjszakára, amíg ők a barátaikhoz mentek. A parkolás után Gergő azonnal újraindított, de a kocsi meg se szusszant, így vártunk Eranra, akinek a kocsijában biztosan van bika kábel. A történet vége annyi, hogy a saru nem volt rendesen a helyén, az aksinak semmi baja, de ez adott lehetőséget arra, hogy az iskola helyett körbelőjük a lehetséges településeket a jövő évre vonatkozólag. Annak ellenére, hogy mindannyian nagyon szeretünk itt lakni, szuperül bevált az iskola eltekintve Ábel ofőjétől és az évfolyam felelőstől, látjuk és érezzük, hogy a haladás a költözéssel együtt jár. Gergő egyre több zenekarban, projectben dolgozik, ezek egyike sem a környéken van. A mi duónk sem itt fog helyet találni magának, de ez nem nyom a latban egyenlőre. Számomra valószínűbb, hogy a doula tevékenység, a tanácsadás is keresettebb a központba, a mindennapos kisgyerekes elfoglaltság itt is ott is hiánypótló, tehát amiatt nem lenne indokolt lakhelyet váltani. Megfigyeléseim szerint itt sokkal nagyobb a mobilitás, mint otthon, ami nem csoda, hiszen eddigi útjaim során kevés olyan helyen jártam, ahol annyira erősen ragaszkodnának az emberek az otthonaikhoz, mint odahaza. Az én életemben a mobilitás az egyik legfontosabb fegyver és képesség, nem bánom, ha költözünk, inkább tanulás, mint fáradtság. Mindenképpen Jeruzsálem vonzáskörzete a választott cél, ezt szűkítettük le tulajdonképpen azon a pénteki napon. Számos szép helyen jártunk, voltak kedves és kevésbé vonzó települések, a gyerekek mindegyiknél megjegyezték ami nagyon tetszett nekik, hogy majdnem olyan jó, mint Ramat Cvi, ami nagyon rendes lokálpatrióta viselkedés tőlük. Igyekeztünk fölállítani a prioritási listát, Ábelnek az etióp befogadási központ tetszett legjobban, Esztinek az a hely, ahol ki volt írva, hogy lehet lovagolni, Sárinak Ramat Cvi, Noénak bármelyik ami nem az ami a másik, vagyis mégis, de mégsem. Mi felnőttek maradtunk ezzel a gondolattal, este is még nézegettük az árakat a világhálón, próbáltunk a benyomásaink mellé információkat gyűjteni több kevesebb sikerrel. Másnap ellátogattunk a Tayeletre, ahol Ábel sokat szaladgált még 98-ban, ahol sokat süttettem a hasamat benne Sárival, ahol jókat andalogtunk annak idején. Izgalmas volt visszatérni, mint nagy család, ugyanazokon az ösvényeken és persze óhatatlanul újakra is tévedve élvezni a bágyadt napsütést. A kis Jeruzsálem kölcsön fészekben néztünk tévét is, amiben egyszer csak felcsendült egy műsor állandó zenekarának az interpretációjában az a dallam, amit még Gergő hozott ebbe az országba 97 körül. Nem voltunk nagyon meglepve, de azért a valószínűsége ennek legalább olyan kicsi, mint amikor a Guca fesztiválon Szerbiában összeválogatott lemezek egyikén egy Gergő által írt téma, mint szerb népzene  köszönt vissza. Bizsergető esetek. Kis pihenés után újra útra keltünk, próbára igyekeztünk előkészületekre egy másnapi zenekari fotózás, videó felvétel egyvelegre. Nitzanéknál nagy volt az öröm, a gyerekek teljesen bezsongtak a gyerekeinktől, jó késő lett mire mindenki lefeküdt. Én belopództam a próbára, ahol szólt a zene szabadon az éjszakában. Másnap különböző felállásban, gyerekeket váltogatva bejártam az egész moshavot, hiszen a legvalószínűbb, hogy oda költözünk. Mindenre kíváncsi voltam az emberektől kezdve a játszótéren át a házakra és kertekre. Elégedetten és fáradtan igyekeztünk hazafele este a mi kis falunkba amit továbbra is szeretünk, sajátunknak tartunk és élvezünk mindannyian. A háziakkal egyre többször kerül szóba, hogy jövőre máshol lakunk majd, ezt tökéletesen értik, csak nagyon vágynak rá, hogy inkább életünk végéig itt maradjunk, hiszen olyan jól működünk együtt, legyen szór birkáról,vasról, házról, gyerekről bármiről.
Az iskolából a jeruzsálemi út okán lógtak a gyerekek pár napot, így csak épp belekaptak a tanulásba mikor beköszöntött a purim, ami legjobban a farsangra emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy míg odahaza a gyerekeknek fogalmuk sincs mit ünneplünk farsangkor, itt az egész egy kedves bibliai közegbe van helyezve, Eszter megmenti az ő népét, foglalnám össze röviden. Szokás, hogy a tanárok ilyenkor elővezetik a történetet színdarab formájában, ami vicces és remek szokott lenni, ezt már a Lauderben megszoktuk, így itt egyenesen elvártuk. Kijelenthetem, hogy a kibbutz hatalmas színháztermében előadott tanári produkció remek volt, különösen az tetszett benne, hogy néhány komplett osztályt is integráltak a darabba. Voltak Ahasvérus elé járuló lányok vagy ötvenen, voltak a királyt szórakoztató nagyobbak akik a Gangnam style-t járták, és voltak kiskrapekok, akik hosszú tömött sorban álltak a színpad szélén, mint szórakoztató egység, majd egyesével mind tökéletes cigánykereket mutattak be, hogy aztán a sor végére visszaállva fél kézzel is bemutassák a gyakorlatot, hogy aztán kettesével összekapaszkodva bukfencezzenek, hogy aztán lemenjenek a színről. Ebben az iskolában jegyezzük meg csöndben nincs minden nap tornaóra, sőt torna terem sincsen, az udvaron zajlik az oktatás, ezek szerint elég magas fokon akár. Az egész purimi hétnek méltó lezárása volt ez a bemutató, aminek az elején a csordultig töltött előadóban nem más ült a színpadon, mint az iskola idei tehetsége, "Csillaga", mint Noé Barcza a tőle megszokott nyugalommal, visszafogottsággal, hogy halálosan pontos, erre az alkalomra kitalált dobszólójával vastapsra bírja a nem kis lelkesedéssel bíró komplett elemi tagozatot, ami, ha jól saccolom legalább ötszáz tanuló. A purimi héten egyébként volt három ki mit tud, amit két évfolyamonként rendeztek meg az udvaron, az ott bemutatott produkciókból választotta ki a minden osztályt képviselő zsűri a "Csillagot" Voltak tematikus napok pizsamában megyünk iskolába nap, kalapos nap, fekete fehér nap, végül jelmezes nap, amikor vattacukor, pattogatott kukorica, mágnesre nyomott fénykép, csocsó, ügyességi játékok, és furcsa biciklik lepték el az udvart a gyerekek nagy örömére. Óriási fejetlenségnek tűnő de vidám tömeg járt-kelt mindenhol, a már gimnazista nagyok is átjöttek kicsit emlékezni. Náluk odaát a gimiben tomboló zene, ugrálóvárban játszható egymást eltaszító játékok voltak fölállítva, forgó bika is volt, gólyalábak, és ahogy később a you tube_on láttam harlem shake is akadt. Arra járva gondoltuk, hogy Ábel bizonyára elemében van Sári meg már nyilván az elején elveszítette a türelmét a forgatagban. Mi még nagyban vártuk a tanári előadást, mikor a nagyok már jelentették, hogy bemásztak az ablakon, mert nem volt nyitva az ajtó, ebédeltek, jól vannak, fáradtak és pihennek az esti falusi buli előtt, ahol együtt kaszinóztak, Sári annyit nyert, hogy alig bírta a zsetonjait tartani, majd az egészet valakinek a kezébe nyomva egy hamburgerrel fejezve be a napot hazajöttek.
Pénteken kezdődött a vendégjárás Miska és Sicka érkeztek hozzánk. Jó volt látni ahogy felbukkant a két jól ismert és szeretett alak, akik különböző életkorukban érkeztek a családunkba, de hogy benne vannak a családunkban az egészen bizonyos. Mostanra komoly és önálló felnőttek, egyik az otthonmaradás, másik az elmenés mellett tette le a lantot. Sokat beszélgettünk, vitáztunk politikáról, társadalomról, néha hangosan és minden alkalommal éjszakába nyúlóan, nappal kirándultunk, gyerekeztünk, dolgoztunk, pihentünk. Fantasztikusan intenzív időt töltöttünk együtt, Miskát rávettük, hogy ne rohanjon vissza a városába a robotba, pihenjen nálunk, kicsit erősködtünk, hogy adjon magának időt, mondjon fel korábban, mint tervezte, utazzon, éljen szeresse magát, mielőtt majd nem is olyan sokára bevonul katonának. Jókat nevetgéltünk, trécseltünk napoztunk mindahányan. Aztán vége lett ennek is, rohan az idő, a nyolc fős háztartásból újra hat fős lett, Gergő holnap meghallgatásra igyekszik, csütörtökön próbára utazott, Ábel kirándulást előkészítő kiránduláson vett részt, mint komoly madrich, Sári szintén ilyen okból és célból találkozón volt a régió hasonló korú klambóival, majd este átesett élete első hivatásos gyerekvigyázói kalandján. Másnap a nagyok pihegtek és jó együttműködéssel ebédet kanyarítottak maguknak, mi a "kicsikkel" és Annáékkal túráztunk a Hermon völgyében. Annáék nagy szorgalommal hívják föl a figyelmünket a túracélpontok gyöngyszemeire, amik egytől egyig elképesztően gyönyörűnek bizonyultak. A túránk a Banias nevű kirándulóhelyen vezetett lefelé, vízesések, római kori vizi malom maradványok, virágok és tavaszi illatok között. A séta után autóból megtekintettük a Nimród várat, ami egészen elképesztő kilátással épült igazi keresztes lovag vár, majd elmentünk hónézőbe egészen a hegy lábáig, ahol Gergő elegánsan kereket cserélt, no nem úri passzióból, hanem egy kedves kis defekt okán. Hazafele araszoltunk a csúcsforgalomban, biztattuk Sárit, hogy időben megérkezünk majd, ő ugyanis szülinapi zsúrba igyekezett a városba egy étterembe.  A hazafuvar   alkalmával  beugrottunk egy boltba innivalóért, ahol orosz bolt lévén szalonna is lapult a hűtőpultban, így ma szalonnás tojással ébresztettük a gyerekeket.