HóNap

Míg a világ egyes részein hóvihar és autóban rekedt emberek üzenetei szállnak az éterben nálunk hőség, mondhatni kánikula volt. Az ellenpontok az ott és itt között folyamatosan új formában mutatkoznak, ezen sokat gondolkodtam a napokban, miközben rohan velünk az idő és folyamatos tevékenykedés zajlik minden fronton. Sári iskolai programjában szerepelt egy két alkalmas project, melynek keretében arab tanulókkal találkoztak. Mi csak az ő beszámolójából értesültünk a részletekről, amik elég érdekesnek bizonyultak. Meglepett, hogy a kommunikációnak nem a szégyenlősség, vagy az idegenség, hanem a nyelvi akadály bizonyult legerősebbnek, ahogy az is elgondolkoztatott, hogy az osztály fiú tanulói, akik sosem hordanak kipát erre az alkalomra úgy érezték ez fontos kiegészítője az öltözetüknek, miközben kemény szavakkal illették a piros lámpáknál a busz mellé került fekete-fehér hagyományos öltözetben élő vallásosokat. A második találkozón kisebb csoportokra osztva dolgoztak közösen, ami hatékonyabbnak bizonyult az első nagy körénél. Tanulság biztosan volt bőven mindkét csapat számára, ebben nem kételkedem.
Gergő újabb meghallgatáson volt, az elsőre még elkísértem, a másodikat egyedül abszolválta, mindkét helyen bevált, el voltak tőle ájulva, ami azt jelentheti, hogy kap lehetőséget, azaz bizonyos felvételeken játszhatna, amik a rádió lejátszási listájába kerülnek. Elképzelhető, hogy hamarosan még többet fogok rádiót hallgatni, hátha megszólal valahonnan a számomra semmihez sem fogható, semmivel össze nem téveszthető játéka neki. Koncertezni is volt két alkalommal. Ebből az egyikre Esztivel mentünk el, ahol ő ugyan már elég fáradt volt a koncertkezdésre, sőt egy részét fekve hallgatta, én végre táncolhattam, ami talán az első három között van, ami otthonról hiányzik, a másik kettőn még gondolkodnom kell. Ez a koncert sem szűkölködött sikerben. A kibutz kocsmájában megrendezett eseményre nálunk középkorúbb közönség érkezett, elvétve akadt pár fiatal. Az első szám után már el is tűnt az arcokról az érdeklődő félmosoly és egész vicsorgósra változtak, itták a muzsikát, ami repült. A másik alkalom egy céges buli volt, ide már csak ezért sem tudtunk csatlakozni, de jól sikerült ez is, régi zenekar, régi repertoár a 90-es évek végéről. Volt még egy fellépés jut eszembe! Gergő egy ún. Amadeus programban vesz részt, ami fantasztikus megvalósulása egy jó elképzelésnek. Adva van egy fiatal fickó, zenész családban nő föl egy kulturális olvasztótégelyben, amit sztálini diktatúrának köszönhető kitelepítős stratégia okán kap Tadzsikisztánban. A családjával alijázik, majd 4 évvel később zeneiskolát alapít egy kibutzban. A zeneiskola regionális központtá növi ki magát, a közeli iskolákat egytől egyig ellátja zeneórával, ami a tanytás ideje alatt zajlik. Van aki arab, van aki matek, van aki tesi óráról lóg zenetanulás címen. Ez elég nagy merítést ad a jelentkezőknek, akik közül néhányan valóban tehtségesek. Mindehhez 4000 forint körüli havi összegért hangszer is jár, amit hazavihet, tarthat, használhat a tanuló. Az állam dotálja a zeneiskolát, mert nem tudja ellátni azon feladatát, hogy a gyerekek zenét tanulhassanak ebben a régióban, így neki is az a legegyszerűbb, ha ez a közben érett negyvenes férfi, aki maga is tanít, játszik több hangszeren is jól boldogul, ezt megoldja neki. A zeneiskola magán órákat is biztosít, ahova az iskolai Amadeus program kapcsán rengeteg gyerek iratkozik be, tulajdonképpen az összes olyan, aki érdemben szeretne hangszert tanulni, hiszen a 9 fős szakszofon oktatás inkább hangszersimogató, első lépéseket bátorító dolog, mintsem valódi zenei képződés. 17 év után adva van egy vidám, energikus figura, aki beírta magát a kistérség történelmébe, hihetetlen könnyedséggel hordja a nyakában a megálmodott és megvalósított zenetanulást mindenkinek programot. Ennek a zeneiskolának lett Gergő munkatársa, az Amadeus projectben furulyát, fuvolát és szakszofont tanít, valamint iskolazenekari próbát irányít hetente egy alkalommal. Teszi mindezt helyileg abban az általános iskolában, ahova Eszti és Noé jár. A környék majdnem minden iskolájában működik ez a lehetőség. Elképzelhetőnek tartom, hogy egy hazai hasonlóan vidéki faluban nem pont így, kistérségi összefogással zajlik, ha zajlik még egyáltalán zenei nevelés.
A zeneiskola hagyományaihoz tartozik a tanárok koncertje, ahova mindenki meg van hívva, aki érdeklődik a zeneiskola iránt, akár mint szülő, akár, mint diák, akár mint leendő szülő, vagy diák. A koncerten Gergő is fellépőként kapott invitálást, szinte azonnal kibökte, hogy együtt megyünk majd. Mikor sorra kerültünk mindenki csodálkozott, hogy Gergő egy botnak látszó tárggyal én meg egy fura csellóval közelítem meg a színpadot. Visszafojtott lélegzetek között belekezdtünk,  részemről csaptam a húrokba. A dal közepén olyan vastaps tört ki, hogy igyekeznem kellett nehogy elvigyenek a tempóval. A végén egyesek felálltak, dörgött a taps orkán, ahogy igyekeztünk vissza a nézőtérre e helyünkre utat nyitottak, sokkal szélesebbet, mint mikor a színpad felé igyekeztünk. A vacsoránál mindenki gratulált, érdeklődött, jó volt megint ezt bezsebelni.
A koncert előtt egész nap Robira és Ofrira bíztuk magunkat, akik újra elkápráztattak minket természeti szépséggel és épített környezettel egyaránt. Láttuk a Kohav Ha Yarden nevű kilátóhelyet, ahol egy lovagvár mutatja, hogy a régiek is tudtak építeni, helyet választani. Fantasztikus kilátással bír a kissé huzatos vár, aminek romjainál azon morfondíroztam haladt e valamit előre a világ vajon azóta és mit jelent az, hogy előre. Egy kis kanyarral a lehető legközelebb férkőztünk a Jordán határhoz, megcsodáltuk a kis kúpokat, amilyenek a Holt tengernél is vannak, igaz ott barnák, itt meg zöld színben pompáztak. Ezután egy negatív időutazás tanúi voltunk Beit Shean római kori városában kószáltunk. Eszti állt a színpadon, mi hallgattuk az évezredeken át fennmaradt széksorokból. A kicsik szívesebben mentek játszótérre, mi nagyok pedig mindenképpen meg akartuk mászni a fellegvárat a dombtetőn, így kettéváltunk és mindenki tette amihez kedve volt. A hegyen található palota romok a fáraó helytartójának lakhelyéül szolgáló épületből maradtak. A hegyről újabb csodás kilátás tárult elénk, felemelő érzés. A rómaiak főutcája, hatalmas fürdőkomplexuma most is impozáns látványt nyújt, bizonyára kényelmes jól működő város lehetett valamikor.
Sári ezalatt kirándulni volt a hőn szeretett Gilboánkon a kortársaival, ahol jól szórakozott és alaposan elfáradt. Pont azon a szakaszon gyalogoltak végig, aminek egy részét egy nappal korábban a megye összes óvodása. A térség hagyományaihoz tartozik, hogy minden évben egy tavaszi pénteken az összes óvoda összes óvodása találkozik a hegytetőn, ahol sétálnak, majd az érkezés helyszínén megtekintenek egy előadást, kapnak érmet a teljesítményükről és vidáman hazamennek. Sáriék gondolom nem az 5 kmes távtól fáradtak ki, hanem a szabad levegőn töltött tavaszi naptól,mindenesetre este Misi felügyelete alatt ország-városoztak, kártyáztak és röhögcséltek Ábellel és a kicsikkel, akik azért már aludtak mire mi hazaértünk a vacsoráról. Miska napok óta nálunk nyaral, voltak más vendégeink is, Eszter és Jóga Judit is tiszteletüket tették nálunk a napokban, és Misit a hónuk alá csapva jöttek mentek a szebbnél szebb helyeken a közelünkben. Esténként sokat röhögtünk, még zene és tánc is volt, lakomákat csaptunk a semmiből és nagyon jól éreztük magunkat. Misi azóta is itt ragadt, szeretjük, hogy itt van, neki is jó. Így aztán ezt addig csináljuk míg jól esik. Illetve szerda este elrobogunk Emőhöz, nála fogunk megszállni, vagyis akarom mondani őt fogjuk megszállni két éjszaka erejéig, hatan egy ellen alapon. Csütörtökön ugyanis Tel-Avivban doula konferencia lesz, ahova Anna információi alapján bejelentkeztem. Ha már bejelentkeztem bele is keveredtem a dolgok sűrűjébe. Hallgatóból előadóvá avanzsáltam hirtelen. Abban reménykedem, hogy most egyszerre sokakkal megismerkedhetek, érdekes előadások lesznek, úgy érzem magam, mint egy kiküldött tudósító.
Gergőnek másnap van fellépése ugyancsak Tel-Avivban, harmadnap pedig Nitzánéknál lesz próba, ahova szintén együtt megy a csapatunk. Most iskolai szünet van, igaz mi dolgozunk, de lesznek napok, mikor nekem majd szünetel a gyerek megőrzés és együtt gyorsan birkászunk majd, hogy új utakra tévedhessünk újra és újra. Aztán újra vendégeket várunk, zajlik az élet no, ahogy odaát is, csak másképpen.