Malmozok

Értem jött, behuppantam mellé a kocsiba. Kivülről nagy fekete gépjármű, belülről vidám gyerekviselt auto. A visszapillantón színes pompom lóg, az ülésen nagy szürke folt, a földön ez az, a hátsó ülésen szatyorban kinőtt ruhák. Ketten megyünk, mi nők. Összesen 9 gyerek tartozik hozzánk. Nem pék, mégis a kenyér a kenyere. "egy szelet szeretet" hirdeti a műhelyéhez vezető tábla.
Kikanyarodunk a faluból, ragyogó napsütés, az út mentén tehenek, birkák, színes vadvirágok, zöld mezők, méretes eukaliptuszok, a dombon fenyves nyújtózik.
Kanyargunk az úton, lassan kezdünk csak beszélgetni, de ömlik a szó hamarosan, bele-bele kapunk ebbe abba, vigyorgunk, gurulunk a kanyargós úton. Lisztért megyünk, ennyit tudok.
Mikor kérdezte van-e kedvem elkísérni, egy pillanatra sem hezitáltam. Naná!
Fogalmam sincs hova, meddig megyünk, de ez most nem is érdekes. Az út fölött hirtelen összeérnek a fák. Ez a fajta erdő hiányzik az itteni kirándulásaimból, nem gondoltam, hogy egy műúton kapom majd, röviden, felvillanásként csak, jól esik!
Letérünk egy alsóbb rendű útra, majd befordulunk egy településre. Mire észbekaptam, hogy leolvassam  hol vagyok már mögöttünk van a tábla. Tipikus 50-es években épített kocka házak, olyan amilyenben mi is lakunk. Elhaladunk az ovi mellett, majd kiérünk a település szélére, rögös, egyenetlen föld úton zötyögünk, majd hirtelen megállunk egy raktárépületnél.
Kipattanunk a kocsiból, halk gépzaj szűrődik ki az épületből. Mikor benyitunk hirtelen megcsap a malom szaga. A fából készült szerkezet, a liszt, rozs, búza illata keveredik a levegőben. Éppen rozs pereg a malomban.  ….nincsen köve mégis lisztet jár…. dúdolom magamban és megilletődötten állok. Ő intéz, kérdez, belenéz, beletúr, mosolyog, tárgyal, vásárol, otthonosan mozog. Egyszerre többen lendülnek mozgásba, készül a csomag amit magunkkal viszünk. Lisztes zsákok, magok kerülnek a csomagtartóba, kedves szavak cserélnek gazdát. Én járok körbe, körbe és tudom hiába fényképeznék nem látszana semmi az egészből. Jó ott. Tudom még megyünk majd. Örülök.
Hazafele lekanyarodunk az utunkról, megállunk egy tisztáson. Sehol egy teremtett lélek, aztán kiderül dehogynem. Az apró házikót formázó büfében mosolygós lány, és morcos segédje isteni hummuszt, pitát, labanet, savanyúságot és teát kínál. Azt kérjük, amit a valaki szokott, akit nem ismerek, nyilván egy barát. A mosolygós lány sorolja mi az illető szokásos tálja. Jól hangzik. Kapunk mellé még kis ezt azt, mert először vagyunk itt. A tisztás másik oldalán gyerekzsivaj kezdődik és állandó háttérzajjá szelidül. Valami vidámparkféle van odaát, elég old school, labdák repülnek az ég felé, kis kocsik kattognak lassan. Tízóraizunk az eukaliptuszok árnyékában a kábeldobból szerkesztett asztalunkról.
Hazaindulunk. Betérünk hozzánk egy pillanatra, majd irány a pékség. A zsákokat, a vásárolt árút, a szajrét nem rakjuk ki. Majd máskor, másvalaki. hogy ki nem tudom.
Melegszik a kemence, dolgozunk. Elhozza az oviból az ötös számú legkisebbet. Ma esett ki az első foga, szöszke haja össze-vissza hullik az arcába, barna szeme tágra nyílik. Az asztalon heverő tésztából hirtelen kis teknősfélét kerekít. Magas szék kerül a kemencéhez, ráül. Két oldalán állunk, együtt nézzük, várjuk a végeredményt. Próbasütünk.
Gyorsan összakapjuk a műhelyt, ideje menni, érkezik az iskolabusz.
"This is a beginning of a beautiful friendship"