Március idusán

"erdő, mező, kalásza, virága nékünk terem"

Az utóbbi hetekben kipróbáltuk milyen felsőlégúti hurutos panaszokkal, esetenként lázzal ágyban párnák közt lenni és kiderült, hogy nem jó, ezért abbahagytuk. Helyette inkabb rég nem látott barátokkal találkoztunk, ami mindenképpen élmény. Annáéknál megismertük a már csöppet sem új családtagot, aki pont ugyanolyan helyes, mint az eddigiek, nem okozott csalódást, Anitáékat visszaröpítettük a vidéki élet nosztalgikus csücskébe, ami szintén nemes érzés. Misi is nálunk töltött néhány napot, amiket kirándulással és munkával vegyítettünk. Nem vagyok erős a kapcsolattartás terén, azt egyszerűen lassan fel kéne fognom és biztos ebben is lehet fejlődni, addigis számítok a másik fél kezdeméynezőkészségére. A hét bővelkedett viszontlátásba, Eranékhoz mi magunk mentünk vendégségbe kedden este, és együtt vártuk a választási eredményeket. Legalább az együttlét jó volt.
A nagyok a szavazas napját itthon töltötték, a kioszk is kinyitott, volt zenélés és kenyér és rengeteg vendég, napsütés. Mostmár készülődnek Lengyelországba.
Az iskola szervezésében utaznak, mondhatnám tanulmányi kirándulásra. Az idei történelem tananyag a vészkorszakkal foglalkozik, és ugyan az utazás nem ennek része, de ehhez szervesen kapcsolódik. Újra szembe kellett nézni azzal mi veszett el útközben a családjainkban, miért és mennyire hányosak az információink amiket a felmenőktől kaptunk. Már egy sem él azok közül, aki most megszólalhatna, aki végre megtörhetné az illedelmes, idegtépő hallgatást. Mi történt csak homályosan sejtem. Sosem beszéltek velünk erről, a megmaradottak csöndben és valószínűleg magányosan foltozták a múljukat.
A gyerekeink fele most megteszi az utat, amit mi sosem, a korábban élők közül pedig majdnem mindenki. Így pereg a film, így fordul a kerék, így halad előre a történelem. Én már visszavárom őket, akik még el sem indultak. Talán ők már elég messze vannak attól, amit nekünk még tapintani lehetett, talán ők mást értenek majd meg belőle, mással szembesülnek. Várom őket haza onnan, pedig még lóbálják a lábukat Jeruzsálemben, ahova sosem jutottak el, sőt ahova talán sosem vágyakoztak azok, akik ott váltak füstté Auschwitzban.

The Zone

Erősen fúj a szél, tavasz van, és mire vége lesz a hétnek megjön a nyár talán. Gergőnek véget ért a pihenő, amit azért tarkítottak koncertek. Esztivel voltunk Tel Avivban La Vache Qui Rit koncerten, ahol a közönség soraiban rengeteg idős ember is volt, akik a fiatalokkal karöltve az első szám után táncra perdültek. Hatalmas mámoros hangulat lett úrrá mindenkin aki együtt volt a teremben ezen az estén. Most kezdődik egy erősebb hét, ha jól számolom öt koncert pereg le hét nap alatt. Persze most mindenki rákapcsol, munkában és a ház körül egyaránt. Mindenhol hatalmas erőkkel takarítanak, gyűlik a felesleges lomok halma mindenhol. Készülődnek a peszachra, ilyenkor ritka rendet vágnak, mint ahogy húsvétkor  is szokás.
Nekünk egyszerűbb a képlet, nem gyűjtünk felesleges dolgokat, minden nap takarítunk és nem fizikailag készülünk az ünnepekre általában. Jó lesz egy kis kikapcsolódás az iskolából, jó lesz az is, hogy kovásztalan kenyér lesz, így mi pékek és pékboltosok szabadságra megyünk. A szokásos ünnepi felfordulás az utakon elriaszt a nagy utazgatástól, de szerencsére a környékünkön pont elég szép hely van és ha minden igaz az időjárás engedi majd a szabad ég alatt alvást. Danaval és a gyerekekkel biztos ülünk majd a vendégektől mentes kertben, mert jó ott lenni tudjuk mi is.

Michael, Dana, Daniel, Shira, Eitan

 A mozgás lételemünk, igaz mindenkinek másképpen. Van aki két keréken, van aki dobszéken, van aki gyalogosan, van aki csak zenével, van aki futva is, van aki labdával a kézben. Mi felnőttek mindenesetre elkezdtük meghódítani a régen kiszemelt Shvil Israelt. Az Országos Kék Túrához hasonló dolog, végivezet egész Izraelen. Egész kis iparág épül rá, csoportvezetők, szakkönyvek, térképek, blogok, szálláshelyek, étkezdék garmada várja a lelkes túrázni vágyókat. Mi Gergővel tudjuk, hogy a közeljövőben nem lesz összefüggő pár hetünk, hogy egyben végigmenjünk rajta, de darabonként kedvünket leljük benne, sőt minden utat kétszer járunk be, mert egy dolog azért hiányzik a nagy szervezettséből: a jelzéshez igyekvő közlekedés egyáltalán nem megoldott. Mi azt találtuk ki, hogy elmegyünk kocsival valahova, ahol aztán becserkésszük a jelet és addig megyünk rajta, míg el nem fáradunk, majd visszafordulunk a kocsihoz. Így is remek, és ha majd adódik olyan, hogy hosszabban tudunk egybefüggően menni az is nagyon jó lesz.
A pészach mindíg előszobája a nyárnak, ilyenkor már körvonalazódik a szünidő beosztása, ki hova megy, mikor, hol indul vagy érkezik. Lassan de biztosan haladunk az iskolaév vége felé. Voltunk szülő értekezleteken, ahol csupa jót és meghatót hallottunk a kicsikről. Megtudtuk, hogy mindenben fejlődtek a tanárok szerint is, hogy egyre kevésbé van különbség az itt született gyerekek és az ő nyelvi képességeik között, ami nagyon bíztató. Noé jövőre új iskolában bontogatja majd a szárnyait, Eszti révén azonban még két évig kapcsolatban maradunk ezzel a kedves falusi iskolával.
A nagyoknál ebben a szemeszterben nincs szülőkkel találkozós alkalom, de dolgozatok végeredményeit azért lehet tudni, az is valami. Ők is fejlődnek és haladnak, mindenkire büszkék vagyunk.
Mi felnőttek is igyekszünk magunkra szedni újabb nyelvi ismereteket, bosszantóan lassan haladunk a gyerekekhez képest, de haladunk az kétségtelen. Más dolgokban is előremutató a mindennapok nem mindennapi menete.