2012. szeptember 18., kedd

1. nap (Sári)


1. nap, Hétfő/Kedd, szeptember 17.-18.

Budapesten, indulás  előtt

Hétfőn délután 3 körül indultunk el Budapestről és este ½ 7 körül érkeztünk
meg Bécsbe a repülőtérre. Itt megkezdődött a csomagok kipakolása, a
(majdnem) céltalan járkálás az épületek között hogy becsekkoljunk, majd sok
várakozás a repülőre.
Este 22:05-kor felszállt a repülőnk, és egykettőre elérte az utazómagasságot.
Ezután már nyugodtan idegeskedhettünk a bedugult fülünk miatt,
hallgathattuk az mp3-mat, és nézhettük a Zac Efron filmet a tv képernyőkön.
Kb. hajnali 2-re már ot voltunk a Ben Gurion reptéren, fél háromra már a
csomagokat hajkurásztuk, és háromkor már ott ültünk a repülőtéri székeken és
néztük a Harry Potter 3-mat. Ez utóbbi azért volt hogy ne unatkozzunk annyira,
mert még négy órát ki kell bírnunk hogy becserkészhessünk taxit, s hogy
elmehessünk a hotelbe.
Amikor a jelzett időpont végre-valahára bekövetkezett elindultunk egy taxit
keríteni. Megkérdeztük mennyi idő múlva tud ide jönni, és azt mondták
legalább egy óra. Így hát egy óra várakozás, és még egy óra taxizás után
megtaláltuk a keresett helyet.
Bejelentkeztünk és kifeküdtünk a tengerpartra pihenni és pancsolni.
Ebéd után visszamentünk a hotelbe, este elmentünk sétálni.
Tel Avivban, Misivel kiegészülve

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.