Doula konferencia, totális leégés, tókerülés, betegség

Reggel 5 óra, csörög a vekker, érzem én nem bírok megmozdulni, Gergő kikel, ébreszti Sárit, aztán visszadől, hogy nemsokára mindketten gumicsizmában munkaruhában induljunk a birkákhoz. Sári készülődik, reggelizik, uzsonnája összekészítve várja, mert azért kávé után sok mindenre képes lehet az ember lánya. Gyors seprés, tápkimérés, vizes edény tisztítás, étel a foltos kutyának, rohanás föl. Ábel, Noé fölköltése, kis morgások, majd hamar jó kedv, újabb uzsonnák a dobozokba, reggelik az asztalra. Nemsokára a fiúk nekivágnak együtt az útnak a klubig. Nézem az ablakból, ahogy baktat a kicsi meg a nagy, a szöszke meg a barna, és remélem mindannyiuknak remek napja lesz. Az "ottalvós" kirándulás a várható esőzések és lehűlés miatt egy naposra zsugorodott. Sári korábban indult, csapattársaival előkészíti a terepet, ahova Ábel és Noé csoportjai egy kirándulás után érkeznek meg. Sáriék akadályverseny szerű pályát építenek, különböző állomásokkal, ahol Ábel csapata kísérőként, Noé csapata versenyzőként vesz részt. A csapat jelen esetben korosztályt jelent. A megye, vagy itteni nevén moaca összes Noé korú gyereke lakóhely szerinti csapatokba tömörülve méri össze ügyességét, míg Ábel korosztályának összes résztvevője kíséri őket, Sári korosztálya pedig kitalálója és bonyolítója a játéknak. Mindenki fáradtan tér haza, nálunk épp nincs már általam őrzött baba, vége a munkaidőnek, jöhet a közös kajálás, pihenés, mesélés.
Másnap hozzám újra megérkeznek a babák, van segítség, hiszen itthon vannak a gyerekek, sőt Misi is velünk van. Nekem nehéz mégis, hogy más kölkével megosszam magam, mikor a sajátjaimmal is lehetne pont egy csomó dolgot csinálni, de fölfogom, hogy most így lesz és kész. A nagyok lázasan készülnek, kicsit kell ugyan ripakodnom és belátásra bírni őket, és a szenvedélyben nincs hiány, zajlik a tandráma, de nem adom föl, ők meg beletörődnek, hogy szünet ide, szünet oda, nekik van dolguk és tanulni valójuk továbbra is. Ábelnek még az itteni vizsgáihoz is haladnia kell, így a beugró feladat a filmművészetből például szintén a nyakába szakad. Harmadnap hasonló a program, de már látszik a feszített tempó vége, és délután nagyokat sétálunk a falunk körül, amit nagyon szeretek. Misi láthatóan még a fáradt Barcza családot is nagyon élvezi, jókat főzünk, dumálunk, sétálunk, játszunk mindannyian. Szerda este későig gyerek vigyázok, majd nekiindulunk az útnak, Misi kis időre hazaugrik, egy egész éjszakát tölt el Rehovotban, míg mi Emő elvarázsolt birodalmába érkezünk. A reptéhez közel eső moshav oldalában egy tábla hirdeti: permakultúra  tanfolyam. A permakultúra a permanent agriculture szavakból ragasztódott. A tan 60as-70 es évek ausztrál úttörői arra alapozták elképzelésüket, hogy olyan rendszer kiépítése lenne kívánatos, amelyben a kölcsönösen előnyös kapcsolatokra helyeződik a hangsúly. Felismerték és terjeszteni kezdték, miszerint az ember súlyosan kizsákmányolja környezetét, indokolatlan mértékben és tempóban  éli föl a Föld nevű bolygó tartalékait, amivel nemcsak a körülötte élő dolgokat, hanem önmagát is el fogja pusztítani. Olyan rendszert igyekeztek kidolgozni, ami tulajdonképpen bárhol megvalósítható az adott fajok felhasználásával. A legkevésbé a Ben Gurion reptér árnyékában számít ilyesmire az ember, de akár számít, akár nem, itt lakik Emő, aki maga is végzett hallgatója a tanfolyamnak, majd beköltözött a szervezők által kialakított vályog házikóba, aminek kis kertjében saját növényeit gondozza, kezeli a hulladékát, miközben továbbra is gyógytornász és lelkes tanulója újabb és újabb izgalma hivatásoknak, hogy egyszer csak elrugaszkodva az legyen, ami épp legjobban szeretne. Kicsit csacsogunk, rendezkedünk, felforgatjuk a kuckóját, a kertben sátrat verünk, széthordjuk a takaróit, párnáit, hogy pár óra múlva mi Tel-Avivba, ő meg a mi szeretett Gilboánkhoz utazzon. Tel Avivban ketté válik a családi csapatunk, én a Doula Nap című rendezvény előadójaként Geréb Ágnes barátom nehéz helyzetéről tartok rövid összefoglalót összeszoruló torokkal, mert ő is egy olyan fontos dolog nekem, ami ottmaradt és bezárt, megszűnt, egy a pár közül amitől fulladni kezdtünk odaát. Igyekeztem bemutatni őt, hogy nem csak a börtönviselt, mondhatni szerencsétlenül járt bába jelenjen meg, hanem az a szabad, becsületes, remek szakember és anya és nagymama is, akit szeretek, tisztelek és mesteremnek tartok annak ellenére, hogy nem vagyok magam is bába. Szerettem volna, ha érthető és világos íve válik láthatóvá a röptének, a szabadba vágyó embernek, aki fölismerve a szülészeti klinika erősen anya és gyerek ellenes fölöslegessé vált óvintézkedéseit, mérlegelve azokat saját hatáskörében enyhíteni igyekezett azokat. Apákat engedett a szülőszobába, amire legyinthetünk, hisz ma ez már pont az ő kezdeményezése okán is mindennapos jelenség. Ma senki sem kérdőjelezi meg, hogy az apának joga van e ott lenni, ha az anya is úgy akarja, mikor gyereke születik. Igaz Magyarországon a császárnál még mindig kizárják őket a körből, de ne legyünk túl szigorúak. És ez csak az első lépés, vagy a sokadik ki tudja, mindenesetre emberséges, és okos nő, megáldva, vagy megátkozva az ún hetedik érzékkel, ami kivételessé teszi őt a szakmájában, amiből a lehető legtöbbet tanult illető ma Magyarországon, hiszen nem "csak" szülésznő, hanem korábbról szülész- nőgyógyász szakorvos, aki 17 éves klinikai gyakorlattal rendelkezik, mondhatnánk látott már karon varjút. Ezeken kívül pszichológus is, ami gyakran nagyon hasznos a szülésnél. Évtizedek óta tartanak konferenciákat szerte a világon, így talán már a hazai szakemberek egy része is tudja, hogy a szülés nem csak fizikai, hanem bizony pszichikai történés is erősen. Elmondtam, hogy a börtönnél talán a két éve tartó, szinte példa nélküli házőrizet nehezebb, mikor saját otthonában telik az idő, börtönévé vált intim szférájában naponta négyszer ellenőrzi rendőr és örülni kell neki, hogy elmehet fogorvoshoz. Elmondtam mennyi ügyön dolgozott az elmúlt években, amik között szerepelt a hazai rendszerben erősen alárendelt szülésznői hivatás bábaivá emelése, a nők információn alapuló választáshoz való joga a szülés témakörében, vagy az otthonszülés helyzetének rendezése. Ezek közül minden megvalósult, csak ő nem élvezheti a gyümölcsöt, lassan minden nap eszembe jut, mikor tíz éve körülbelül egy megbecsült köztiszteletnek örvendő szakember kajánul megjegyezte, lesz otthonszülés, csak Geréb Ágnes nélkül. Fölkavart a mondandóm, ahogy a közönséget is, segítőkészen és naivan kérdezősködtek mit lehetne tenni érte, mire kénytelen kelletlen az jutott eszembe, hogy széleskörű társadalmi erőt, bírósági visszhangot a világ legtekintélyesebb bábáinak és szülészeinek Ági mellett kiálló szakvéleménye sem vert Magyarországon, miért pont az izraeli doulák szava jelentene valamit. Egy vonzata lehet csak, az esetleges büdös zsidózás, ami semennyire sem hiányzik, de már meg is történt ettől függetlenül.
Míg én okos és érdektelen előadásokat váltogatva hallgattam és ismerkedtem a helyi doulákkal gyakran hazakalandoztam az otthoni társaimhoz, akikkel annyit nevettünk, sírtunk, építettünk és szerveztünk, beszéltünk és méltatlankodtunk és rég találkoztunk, közben a család Miskával sütkérezett a tengerparton, beszélgetett, nevetett és evett is persze. Mindannyian pecsenyére égve jöttek értem, saját bevallásuk szerint kalandosan és vidáman égtek szarrá. Este Anitáékat látogattuk meg, jókat kacagtunk, ettünk majd visszamentünk Emő békés kuckójába. Másnap vásároltunk és sütögettünk, majd elmentünk egy kis bárba, ahol Gergő egy djvel játszott, miután befejeződött a portugál-izraeli meccs, aminek utolsó húsz percét tekinthettük meg hatalmas kivetítőn. A mulatság nagy sikerrel járt, Gergőt folyamatosan fényképezték, és mikor lezajlott az ő szetje alig akarták elengedni, de látták, hogy erős bodyguardjai magukkal viszik, ha piros hó esik akkor is. A sabat bejövetelét egy parkban ünnepeltük, humuszt raktunk pitába, szotyolát rágcsáltunk és Kálmán Évivel társalogtunk sajnos csak telefonon, így mi is ott voltunk az éterben a Sirálynál a rendőr és őrző-védő simogatón, amiben mindegy is kinek van igaza a tény, hogy egy kulturális térről van szó, aminek szervezői és felhasználói közössége Budapest főpolgármestere szerint homályos célokkal áll össze, szerintem meg annak ellenére, hogy gyakran nem volt kedves a fogadtatás valamiért mégsem adtam föl, csak azért is beültem oda alkalomról alkalomra baráttal, munka ügyben, vagy szerelemből kifolyólag, zene iránt érdeklődve és szerettem, hogy jól körül tudom határolni, hogy kik vannak ott pontosan.
Utunk még aznap este Nitzan házába ért véget, ahol Misi újabb barátunkkal ismerkedett meg, ez már rendszeres programpont, minden alkalommal hasonló a végeredmény, kölcsönös tetszés és szimpátia. Már egész jól kigyakoroltuk magyarul és héberül kije is vagyunk egymásnak. Az éjszakát a studióban töltöttük, másnap kirándultunk a moshav körül, ami jövőre otthonunk lesz, ugyan a házat amiben lakni fogunk még nem ismerjük. Az ebédet próba követte, majd Miskával elváltunk és majd csak az otthoni látogatás után találkozunk újra. A hazaút csendesen telt, itthon rögtön kipakolás és lefekvés következett, hisz másnap munkanap volt nekünk fölnőtteknek, Gergő a birkákkal én a "picipacival" vagyis Avivval kezdtem a napot, ami hosszúra nyúlt, de nem bántam, mert tudtam, hogy másnaptól bizony ünnep lesz és nem dolgozom csak Gergőnek segítek majd a birkáknál, hogy több idő maradjon a napokból amik végre valódi szünetek lesznek saját gyerekekkel.
Széder estére sok meghívást kaptunk, ezért itthon maradtunk magunkban, a széder tál mellett milánói makarónit zabáltunk és fölolvastam az Ádám apánk és gyermekei című könyvből, amit apukám jóvoltából birtoklunk. Kedden aztán Anita, Artúr és Ede látogattak el hozzánk, esti érkezés, éjszakai viháncolás, reggel korai birkászás, regeli, Emőke betoppanása és gyors készülődés a piknikra a Gilboán. Sütögetés, pihenés a zöldben és irány Zihron Yakovba az utcazene fesztiválra, ahol nem csak zene, hanem mindenféle előadás és kirakodó vásár is volt, nem beszélve a játszótérről. A nagyobb gyerekek szabadon eresztődtek a veszélytelen forgatagban, a kicsik eljutottak időről időre a közeli izgalmas játszótérre, Gergő pedig a Lavache Qui Rit zenekarral 4 alkalommal fél órán keresztül játszott, Anita, Emő és én pedig boldogan roptuk a táncot késő estig. Mindannyian remekül szórakoztunk. Mi Esztivel és Sárival másnap is elkísértük Gergőt, jó hangulat, sok tanulság, izomlázig fokozott táncolás, Gergőnek meg egy jó kis betegség a vége, de közben még volt vendégjárás is persze. Tal érkezett Noé otthoni osztályából, és másnapra a Gáspár-Sárdi csapattal is sikerült elhárítani a kommunikációs akadályokat és találkoztunk. Velük körbeautózva a Kineretet letekinthettünk a Golán fennsikról, ami fantasztikusan szép kör volt. Eszti egy barátot is nyert az úton, mi meg egy hallgatag Misuból egy hallhatót, ami nagy élmény volt. Gergő másnapra igazán megbetegedett, lázas, fejfájós, taknyos állapota lassan javul. Így mehettem helyette birkászni, amit szeretek nagyon, akkor is, ha sok a munka és nem csak a szokásos két órás söprés, etetés, itatás van terítéken.
Holnap még szünet van aztán iskola és munka vár ránk, állunk elébe.