Az elmúlt hetek eseményei sem nélkülözték az izgalmas pillanatokat. Amikor megbeszéltem Misivel, hogy mindenképpen tartson velünk egy sátrazás erejéig, hogy nyújtózzon és pihenjen a Kinneret partján nem sejtettem még, hogy életünk első közös diszkózásunkon fogunk túlesni. Egészen remek helyet találtak barátaink a tóparton, ahol egészen kedvező költség mellett lehet sátorozni.
Mi Tiberáson találkoztunk Miskával, aki egyenesen a bázisról jött, katonaruhában. Innen lendültünk át a közeli kempingbe, ahol egy hatalmas fa alá szépen ki is tettük Emő sátrát, majd fölfedeztük a partot teljes hosszában. Nitzanék is megérkeztek nemsokára, így már 5 felnőtt 8 gyerek felállásban tudtuk uralni a terepet. Egészen estig úgy tűnt, hogy az egészen fiatal versenyzők hangterjedelme határozza meg a part hangulatát, hatalmas hússütésbe kezdtünk, ami tompította a hangokat. A mozgásképtelenre evés után mosogattunk és megigazítottuk Misi katonai szennyesét, ami már tisztán száradt két fa között a kötélen. Katona ruhát sem mostam még tóban, de megjegyeztük, hogy ez is jó móka és nekikészültünk a lefekvésnek. Kiderült, hogy a sátorban pont senki nem óhajt aludni Miskát kivéve, aki nagyon rá volt készülve a pihenésre, miután a seregben nem sokat alszanak. A gyerekeink a csillagos eget preferálták velünk egyetemben, Nitzánék a saját sátruk gyomrában szuszogtak. Éjjel egykor aztán minden megváltozott. Irgalmatlan party kezdődött a szomszédos telken, rengő basszusok, éles hangok, jókedvű tömeg, részeg szülinaposok tartottak többünket ébren. Noé hajnali négy körül azt latolgatta melyik loop melyik programban készült és milyen hangszínek lehetnének még és kifejezetten örült, hogy a buli dj-je átcsapott a dubstep mezsgyéjére. Én aludni szerettem volna leginkább, és ötkor már lehetett is, ami igazán jól esett. Reggel aztán belevetettük magunkat a tóba, ugyan borult volt az ég és az eső is esergett, de Nitzan rendületlenül főzte a lecsót, kakaót, kávét, rántottát a kis gázfőzőjén, mi meg szorgalmasan tátottuk a szánkat. Délutánfele szedelődzködtünk, ki ki továbbállt tervei szerint.
Két nappal később újra útra keltünk, hála az iskolai szünidőnek szabadon és legálisan vágtunk neki hétköznap a Tel Aviv felé vezető útnak. A reptéren megvártuk Zsófit és gyorsan elvittük őt Emő permakultúra kertjébe és vályog házába. Sütögettünk csirkeszárnyakat és ettünk túró rudit, majd sátrat állítottunk, pakolásztunk, ágyaztunk és jót pihentünk. A korai ébredés hasznos volt, lehetőséget adott a szöszmötölésre, aminek keretében Sári ottfelejtette a gitárját a sarokban. Jeruzsálembe igyekeztünk, Zsófi kívánsága szerint az óváros arab negyedébe. A Damaszkusz kapun áthaladva belecsöppentünk a történelmi forgatagba. Kis kézikocsik, fátyolozott nők, földön árút forgalmazó testes asszonyságok keveredtek a modern mini traktor vontatta kukás konténerekkel, fel alá sétált a teaárus,mi pedig percenként álltunk meg boltívet csodálni, vagy igazi bőrszandálra alkudozni.
Göndörrel és A Nagymamával a Sirató falnál beszéltünk meg randevút, így oda lukadtunk ki a vásári forgatagból. Hosszú várakozás után föl is bukkant egy fekete göndör hajú fiatal fiú egy hófehér hajú idősebb hölgy társaságában, volt aztán nyakba ugrás, boldog ölelkezés, bemutatkozás és közös séta is. Az éhség szabott határt a további óvárosozásnak, így a fal tövében szinte elővarázsoltunk egy terülj terülj asztalkámat. Szőnyeg került a földre, rá sorban tálak. Olajbogyó, vajkrém, hummusz, pita, tuna, paradicsom, uborka, répa, nutella, keksz, sárgadinnye, csoki, majd némi szendvics zárta a sort. Azt hiszem impozáns látvány lehettünk, főleg mikor az evés után A Nagymama még egy adag szurit is a hasába eresztett lazán a nemrég lezajlott trombózis folytán előírt gyógykezelés gyanánt. Sokat nevettünk, de az igazi röhögés akkor tört ki mikor egy udvarias pár megszólított bennünket választékos angolsággal, hogy jó irányba mennek e a King David hotelhez, mire Gergő készségesen válaszolt, hogy igen, én meg igyekeztem nem megfulladni, mert a nő kezében lévő útikönyvre pislantva konstatáltam, hogy ők is magyarok.
Lassan búcsúzkodásba fogtunk, mint egy vendégség végén szokás. Gyorsan elugrottunk Abu Goshba, ahol Gergő egy gázsit szedett föl valakinél, aki történetesen abban a házban lakik, ahol mi is béreltünk lakást, mikor Ábel pici volt. Sárit is ebbe a bizonyos lakásba hoztuk haza a kórházból. A főbérlő bácsi elégedetten ismert ránk kis segítséggel, de az Ábelnél pár hónappal idősebb lány anyukájával egyszerűen egymás nyakába omlottunk, mikor megtörtént a felismerés. Együtt voltunk először anyák, sokat jártak le a mi lakásunkba játszani, együtt figyeltük a gyerekek fejlődését, egymás szokásait, kultúráját. Innen már csak igazi arab cukrászdába és zöldségeshez mentünk, majd továbbindultunk Zsófival kiegészült családként Nitzánékhoz. A falujukban gyorsan megnéztünk 3 lehetséges albérletet is, majd nekiveselkedtünk a családban lévő kiskorúakkal közös marháskodásnak. Volt zenélés, előadás, vagyis hacaga, ahogy itt mondják, ami hatalmas zajjal és ordítozással járt, de elég szórakoztató volt egy darabig. Berendezkedtünk a stúdióban, ahol a náluk töltött látogatásokkor aludni szoktunk, majd nekifogtunk a rettenetes mennyiségű vacsora elfogyasztásának. Ez a nap volt az én életem 39 évének kezdete, mondhatom, hogy boldog és eseménydús szülinap volt.
Reggel a tenger felé vettük az irányt, ahol szinte alig volt ember az előző napi lehűlés miatt. Szorgalmas homokvár építés kezdődött, amit Sári fejezett be, alakított véglegesre, beáldozva hátát a tűző napnak. Pecsenye piros színben pompázott délutánra, megértve, hogy bizony kell naptejet használni ebben az országban. Hazafele fáradtan kóvályogtunk az élelmiszer boltban, ahol húst nem lehetett kapi, így az a tervem miszerint finom ételekkel megrakott hűtőt hagyunk hátra majd másnap a népeknek nem annyira sikerült.
Reggel főzés közben valamit ki akartam dobni, mikor a szemetesből egy gyönyörű méteres fekete kígyó nézett rám érdeklődve. Kicsit visszahőköltem, Gergő is megszemlélte a példányt, majd szóltunk az épp felbukkanó háziaknak. Mire az egész lezajlott a kígyó elsiklott a lukon ahol bejött, gondoltam legalább az egér kérdés megoldódott, de azóta kiderült, hogy nem. Az izgalmas kezdés után lassú búcsúzkodás kezdődött. Zsófi ugyanis azért jött hozzánk, hogy beválthassam szülinapi utalványomat és 3 napra elutazzak Magyarországra. 3 nap 2 Besh o droM koncert, néhány jól ismert arc, baráti és szülői ölelés. Zsuzsi boldog mosolya a reptéren igazi megérkezés. Érdekes érzés volt a kis falunkból Horányba érkezni, senkivel nem cserélném el azt az érzést, ami elöntött mikor elfordítottam a zárban a kulcsot és kitárult a Telep a nyáreleji illatorgiájával. Csöndes éjszaka volt, mi is halkan lépkedtünk a ház felé, amit annyira szeretünk. Reggel aztán víznyitás, Gergőnek evezés, nekem kert és ház takarítás tette otthonossá a dolgot. A nap további részében különböző találkozások voltak napirenden, némi feladattal körítve. Az esti koncert ráadása alatt bőrig ázhatott akinek kedve volt, magas hangulatban volt a közönség, sok ismerős arc vett körül a tömegben. Szerencsére az ajándékba kapott kedvenc sajtos süti és a könyv szárazon megúszta.
Másnap Pécs is jól sikerült, még babanézőben is voltam, ami külön emelte a nap fényét. Harmadnap már készülődtünk is a visszaútra, Zsuzsi és Laci társaságában hasítottunk keresztül a bágyadt vasárnapi városon. Akkor még nem tudtuk, hogy éjszaka még bőven úton leszünk. A gép késett, a busz elment, a következőre majd két órát vártunk, mire ágyba kerültünk igazán nagyon fáradtak voltunk.
A hétköznapokba való visszatérés délutáni kirándulással valósult meg, másnap Zsófit Afulában buszra tettük, Ábelt pedig érettségire szállítottuk. A kígyó egér találkozó hatására zárt szeméttárolónk lett, ami kicsit kényelmetlen, az egér izgatottan szaladgál esténként, mert nem leli a vacsoráját.
Az elmúlt két napon Emő jött hozzánk, nagy kertrendezést tartottunk, kapálás, gyomlálás, mag gyűjtés/vetés volt műsoron. Micve értékű gyerekvigyázás is akadt, no meg lovagló óra és kirándulás. Gergő tanítani is volt, holnap egyeztetésre utazik, elfoglalt zenész lesz hamarosan. Hihetetlen tempóban telnek a napok, a gyerekek utolsó türelmüket igyekeznek bevetni a különböző tananyagokba, alig várják, hogy vizsgázhassanak otthon is és kitörjön a nyár, mert már nagy a feszültség a fejekben, lelkekben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.