"Állni látszék az idő, bár a szekér halad" mondta ja Petőfi Sándor

Szombaton sem áll meg az élet, legalábbis a nemezeti parkok olyankor is nyitva vannak, így folytattuk a lakókörnyezetünk vizsgálatát és betértünk a közeli nemzeti parkok egyikébe, nevezetesen Beit Guvrinba. Röviden összefoglalva olyan barlangokat lehet pénzért megnézni, amilyet az előző bejegyzésben ti is megcsodálhattatok ingyen, de nem akarok ilyen szűkszavú és goromba lenni, hisz rengeteget tanultunk ott. Ennek a helynek a segítségével derült ki számunkra a környékünk korai idők óta lakott volta, folymatos történelme, ami a jelenbe vezet át. A várost a történelmi időkben Mareshának hívták. Olajbogyó termesztéssel foglalkoztak többek között, amit nem mint savanyúság használtak föl természetesen, hanem olajáért termesztették jelentős mennyiségben. Júdai városként már nyomára lehet bukkanni az ie.VI. századi leírásokban. Hadserege is volt a jelentős úton fekvő gazdag településnek, ami természetesen többször is gazdát cserélt. Lakták szidoniaiak, görögök, zsidó menekültek a templom lerombolása idejétől, tartozott római helytartó irányítása alá és fontos településként említi a Midras és a Talmud, a Holt tengeri tekercsek is. Később mikor nálunk állam alapult itt már  túl voltak az amfiteátrumozáson és a a kereszténység fontos helyszíne volt működésben, templomok emelkedtek ki a földből. Mire István elintézte amiért a világrajött itt takaros kis városka állt minden földi jóval, és leleményességgel, majd 1949-ben Beit Guvrin néven kibbutz alapult.  Ezen okok folytán elég érdekes helyre csöppentünk ismét.

A gyerekek kis lelkesedéssel ereszkedtek le barlangból barlangba, illetve ez ebben a formában nem igaz, az összefüggő barlangrendszerré terebélyesedő föld alatti járatokat élvezték. Lépcsőn le, résen át, meredeken föl és közben hol víztározó hol galambtenyészet, hol olajbogyó passzírozó műhely volt a funkció. Sőt az első mélyre sétálás alkalmával egy sziklába vésett izenet volt látható egyenesen a lengyel katonák vésték oda a honvédségüket jelképező sast 1943 Warsaw felirattal. Elég sokáig tűnődtünk milyen is lehetett ezekben a barlangokban lakni 43-ban lengyelként, mert valahogy a régebbi időkbe könnyebben ment a belehelyezkedés.
A lakóházon át a fürdőn keresztül a temetkezési helyig mindenféle dolgokat láttunk, de a gyerekek számára a legnagyobb sikert a domb tetején álló sátortető alatt zajló foglalkozás adta. A kellemesen süvítő szélben élelmes módon papír sárkány vásár és csináld magad sárkány program volt terítéken.

Azonnal be is fizettünk két fapados csináld magad verziós röppentyűre, amit kicsik-nagyok felosztásban ragasztottak és színeztek ki a fiatalok. Hosszan dolgoztak, majd röptettek, jó volt látni, hogy ennyire helyesek és ügyesek együtt mind. Otthon aztán lemostuk az út porát és tudomásul vettük, hogy ennél több barlang egyszerűen nem fért bele ebbe az időkeretbe.

Amikor a nagyok számára lejárt az első otthon tölthető hétvége Gergő visszavitte őket a városba. A rendszer úgy van persze kitalálva, hogy mindenféle szülői részvétel nélkül is vissza lehet jutni a koleszba otthonról külön busszal, ami jóval olcsóbb, mint a közösségi közlekedés, vagy a benzin. Azon a napon azonban Gergőnek mindenféle intéznivalója akadt a a városban, többek között arra a helyre is el kellett menni, ahol a kollégiumi ösztöndíjakról döntenek. A nagyok órái még sokára kezdődtek csak el, így együtt tértek be egy elvileg rövid adategyeztetésre a kijelölt helyre, ahol nagyon örültek nekik. Azért örültek olyan nagyon, mert mint kiderült már várták őket. Gergő ugyan napokig próbálta őket elérni telefonon, amire nem reagáltak egyáltalán, ezért döntött a személyes megkeresés mellett, az iroda azonban mára írta be a gyerekeket vizsgára, igaz erről minket nem értesítettek egyáltalán semmilyen formában, habár az összes telefonszámunk és e-mail címünk a rendelkezésükre áll. A tét nem kicsi, az éves kollégiumi elhelyezés árát lehet és kell pályázni, ami elvileg alanyi jogon jelen esetben jár, ám mégis valamiért kérvényezni és bizonygatni kell a jogosultságot, no meg a gyerekeknek az alkalmasságukat. Ha szúrtak már hátba valakit, akkor tőle kellene megkérdezni milyen is az olyan. A gyerekek elég frusztráltan reagáltak a helyzetre, érthető okból. Mindenesetre váratlanul is tudtak teljesíteni, igaz az eredményről még nem értesültünk, de csak szólt volna valaki, ha nem sikerült volna a dolog. Jó is ez a bizonyosság, hogy tudjuk hova is járnak akkor ezek a gyerekek és hol laknak közben.
Gergő sűrű hetet tudhatott magáénak, én nem különben. Volt próba a Yusef Ve Echad zenekarral, akikkel 17 évvel ezelőtt játszott együtt.

Tulajdonképpen onnan van a mai napig az a kapcsolat ami részben lehetővé teszi a jelenlegi életünket. A zenekar alapítója és főhőse Nitzan, aki révén a mostani falut, választottuk, kaptuk, az összekötő erő Eran volt, akivel Gergő a zeneakadémián találkozott és azóta is barátjának tud. A koncert, ami a próbálást követte nekem fenomenális élmény volt. Én régen is szerettem ezt a bandát, igaz mostanra többen lettek és tagcserék is zajlottak, de ez az a csapat ami abban a bizonyos 96-os  Enemies című Benetton újságban szerepelt sok más mellett, mint sikeres arab-zsidó projekt. A puccos helyszínen, mint lecsengető program szerepeltek, ami elég drasztikusra sikerült. Egy darabig jól viselkedtünk, mi közönség, de mikor Nitzan azt mondta, hogy szerinte szabad táncolni előretört egy fiatal bagázs és mellettük egy erősen 60+os csapat. A "nénik" pillanatok alatt őrjöngő hórázásba csaptak, majd fölnyomultak a színpadra és sikítottak is, végül előkerült néhány biztonsági őr, hogy fönntartsa a rendet. A felfokozott hangulat, extázis végig kitartott.
Eran és Gergő egyébként másnap rögtön tartott egy workshopot egy hangszerboltban, ahol mostantól minden alkalmazott számára világos, ha Gergő besétál lehet kezdeni udvarolni neki.
Szerdán két osztályban is voltunk szülői értekezleten, Noé és Eszti tanítónője is helyes, be lettünk mutatva a többi szülőknek, izgi volt héberül is ilyenen részt venni. Összehasonlításként az otthonival, senki sem sms nyomkorászással töltötte az időt, pláne nem játszott a telefonján, minden gyerekhez tartozott valaki szülő, aki érdemben figyelt, részt vett. Az egész 45 percig tartott osztályonként, a kettő között a szupermarketben sikerült teljesen feltankolnunk a nagyok itthon levésére minimum.
Ehhez van egy hűtőnk is már, amit a háziaktól kaptunk, mert régi és már csak a raktárban porosodott. Megbízható amerikai jellegű szélesvásznú, hangja, mint a Saratovnak volt régen, de hűt és mélyhűt egyaránt. Ez nagy áttörés a konyhánk tervezés-kivitelezés részlege szempontjából. Egyszer gáztűzhelyünk is lesz sütővel, már ismerjük aki lecseréli nemsokára a jól működő ám már meguntját, van remény a süteményekre, kenyerekre, kalácsokra.
Mire ez az egész lezajlott már kezdhettünk is megbocsájtani mindenkinek, és ezzel párhuzamosan reménykedni benne, hogy nekünk is mindenki megbocsájt. A Jom Kippur böjt nap. Estétől estéig nem esznek a zsidók a világ minden csücskében, és ami talán még nagyobb dolog nem is autóznak az izraeli zsidók. Mi a böjtöt megelőző vacsorát Nitzánéknál ejtettük meg, ahol aznap reggel már voltam gyerekvigyázó is, így rengeteg időt tölthettem a Peri gyerekek társaságában. A vacsora alatt Gergő műanyag csövekből neyt készített, Sári színezőt rajzolt, a kiskorúak ezért aztán színeztek, majd könyvet írtak héberül, míg Ábel a legifjabbnak olvasott fel angolul. A nagyok egyszer csak hazamentek, mert elég volt az élelelemből és a társaságból, mi kicsit később szedelődzködtünk a kicsikkel. A hazaút első méterén éjszakai asztfalt rajzoló együttlétbe csöppentünk, Noé osztálytársáék 4 éve szervezik erre az estére ezt a  programot. Az összefonódások révén persze volt ott magyarul tudó apuka, és a munkahelyemet képező bölcsibe járó gyerek is, fuvolatanulásra készülő felnőttel együtt.
A böjt napja remekül telt, a barlangban tartottam felolvasást Thomas Mann feleségének interjúkötetéből, ami többeket nagyon is érdeket. Igaz utána nem akartak velem másik barlangot vagy piramist fölfedezni, de nem baj, azóta már megnyugodtam ez ügyben. Főleg, hogy már másodszor ígérték meg ugyanazon a kavicshalmon, hogy majd legközelebb.
Azért odafele igyekezve találtunk erdei játszóteret, majd véletlen belebotlottunk két nyájba, ami együtt legelt, egyik birka másik kecske. A pásztorok egy cserje alatt üldögéltek és kávézgattak, míg az állatok is igyekeztek árnyékba húzódni a déli nap elől. Aki nem tudott helyhiány miatt befeküdni a bokor alá, az a fekvők köré állt és úgy csinált, mintha árnyékban lenne. Elég jó taktika.

A barlangban fektünkben néha lenézett ránk egy egy kecske, meg megcsúsztak a kráter szélén a fehér poros anyagon, majd egy keselyű nézett le ránk, hogy lesz e vacsora, de látta, hogy ez nem az a mese.
Kalandokban tehát nincs hiány, programok is várnak ránk, amiket majd legközelebb osztok meg, elég annyit tudni előre, hogy elutazunk koncertek nyomába, de az egész úgy indul, hogy Gergő a falu 55. születésnapján játszik rock számokat és régebbi izraeli slágereket egy kvázi amatőr cover zenekarral.