Tnu li Rákenroll, azaz add nekem a rock and roll-t

Tnu li rákenroll-üvöltötték a Peri fivérek a mikrofonba, hogy csak úgy zengett az 55 éves falu. Gergőt életemben először hallottam szólózni a Smoke on the water című Deep Purple nótában, igaz olyan sem volt még, hogy igazi rock and roll menetet tekert volna hirtelen a nejlonszakszin. Elég vicces este volt, és a koncertet megelőző filmnek köszönhetően még tanulságos is. A falu idősebb lakói meséltek a régi időkről, ami önmagában véve is izgalmas volt, de úgy, hogy némelyikükkel már személyesen is találkoztam még jobban felcsigázott. Az már csak természetes, hogy rögtön Horány jutott az eszembe, ahogy az is, hogy szinte minden beszélőhöz tudtam hazai alteregot társítani. A személyes történeteket közjáték szerűen felszabdalta egy egy bevágás archív híradóból, fotósor, újságkivágás, valamint a falu valamelyik ünnepségén elhangzott humoros jelenetek a falu életéből. Jókat kacagtunk, néha meghatódtunk, sokat megtudtunk az itt lakókról.
Reggel sikerült viszonylag szervezetten összeszedni magunkat és időben elindulni Tel Avivba, ahol a régi teher kikötőből kialakított kulturális és üzleti negyed parkolójában olyan felfokozott volt  a hangulat. hogy inkább visszakanyarodtunk a HaYarkon folyót övező park mellé és gyalog közelítettük meg a pénteki koncerthelyszínt. A La Vache Qui Rit zenekar beállása alatt Eszti játszóterezett, a többiek pedig a könyvesboltban foglaltak helyet. Én Esztivel tartottam a zsúfolt gyerekplaccon, ahol elképedve figyeltem a kisméretű emberpalánták határozott testcseleit, amivel egy egy játékot elfoglaltak egymás elől, minimalizálva a játékokra való várakozás idejét. Egy ideje nem voltam már városi játszótéren, elszoktam már a becsúszó szerelésektől. Eszti csöppet sem tűnt viktimikusnak, mosolyogva engedte át a megfelelő játékszereket és sportszerűen csapott le a kiszemelt dolgokra. Büszke voltam rá, hogy bár testi képességeit kihasználva simán bárkit arrébb lökhetett volna, megőrizte önmagát, mosolyogva vette tudomásul, hogy mindenki nyomul. Tudta, hogy úgysem tud senki végtelen hosszú ideig lógaszkodni a mászókán, vagy órákig fittyet hányni a gravitációnak, vagyis mindenhol sorra fog kerülni szerényen.
A többiek ezen közben a könyvesboltban olvastak, Gergőt leszámítva aki épp a koncert hang beállásán esett túl. A programon szép számú magyar csapat jelent meg és tett tanúbizonyságot a magyarok tüzes voltáról, táncoltunk, pörögtünk, sikítottunk, ahogy ezt már csak kell, vagy lehet. Jó volt a hangulat, amit gyorsan továbbvittünk a közeli parkba, ahol szabadtéri sütögetésbe kezdtünk. Emő és Emi, Anita, Artúr, Olivér, Lackó, Évi, Misi, no meg mi hatan, már elég szép számú csapat. A zöld fűben, a lemenő nap alatt úszott ránk a shabbat, jól éreztük magunkat mindannyian azt hiszem bátran mondhatom. A kis összefüggések, hogy Olivérnek éppen véletlenül ugyanaz a tanítója, mint Sárinak és Noénak volt már említésre sem méltó.
Szombaton kirándultunk az eddig kimeríthetetlennek tűnő környékünkön. Találkoztunk egy férfivel, aki a szomszédos településen bicikli kölcsönzés és túravezetéssel vállalkozik, megtudtuk, hogy mint környékbeliek vonzó áron bérelhetünk bicajt sőt tandemük is van. Az új ösvényeken bóklászva remek kilátással gazdagodtunk. Este Misire bíztuk a gyerekeket, mi pedig nekivágtunk a nem túl távoli koncerthelyszínnek, ahol Gergő Eyal Golannal készült fellépni. Valószínűleg a "főhős" még el sem indult az otthonából, mire a komplett színpadi fölszerelés szarrá ázott egy pár percig tartó felhőszakadásban. Mi ácsorogtunk kicsit, mire a szakemberek kitalálták, hogy a koncertet nem lehet megtartani a teljesen nedves színpadon, majd elindultunk a helyszíntől 10 percre levő Ikeába. Nem hittem volna, hogy a szombat kimenetelét svéd áruházban tölteni kívánók száma olyan magas ebben a térségben, hogy valóságos közelharc folyik a parkoló helyekért. Mi még időben érkeztünk, nyitás volt éppen, sikerült hamar megszabadulni a kocsitól és beszerezni a nevetséges áron kitett függönykarnist amiért odamentünk. Az egész áruház látogatásban az volt a legjobb, fogalmazta meg Gergő, hogy a kijáratnál nem Budaörsön voltunk,. És tényleg.
Vasárnap útra keltünk Misivel kiegészített családunkkal Észak felé. Akkor még azt gondoltuk, hogy első éjjel egy sátoros ünnepkor dukáló sátorban fogunk aludni, majd másnap egy brit mandátum idejéből származó vonatkocsiban egy Klil nevű helyen, de persze nem így lett,amin nem csodálkoztunk csöppet sem, sőt.
Történt ugyanis, hogy az eső miatt elnapolt Eyal Golan koncertet vasárnapra tolták át, amikor is Gergőnek Afulán volt a Kedma produkcióval előadása. Kis izgalom kísérte az Afula Rishon LeCion távot snellben megtevő zenész útját, de aznap este nem ez volt az egyetlen kaland. Ábel már délután elment a régi barátait meglátogatni egy általam ismeretlen településen, megbeszéltük, hogy Afulán az előadás helyszínén találkozunk majd. Emő és Emi a Tábor hegyről igyekeztek az előadásra, aminek a helyszínét sajnos nem tudtam megosztani velük, de szerencsére megtalálták az interneten. Gergő jegyigényét az előadásra szervezők nem akceptálták, de persze a pénztáros néni adott neki találomra valamennyit, mert olyan kedvesen mosolygott, mikor kérte. Ezt mi többiek a vendégségnek helyet adó falu medencéjének széléről drukkoltuk végig, miután jó néhány vendéget hívtunk meg az eseményre.
A városba késő délután a házigazda két kisgyerekével, valamint Sárival és Misivel érkeztünk,  kis késéssel, de előbb mentünk be az előadásra, mint Emi és Emő, akik a jegyeinket szorongatták. Végül mindenki elfoglalta a helyét a hátsó sorokban. A házigazda kisgyerekei egészen jól ellépcsőztek az előadó teremben egy ideig, de aztán elég volt nekik a flamenco és a balkán a world musicról nem is beszélve, így a folyosón vártak meg bennünket.
Ábellel kiegészült csapatunk nem fért be a házigazda autójába, Gergő addigra már messze járt, a házigazda férje ugyan egy másik kocsival a városban volt, de még várt rájuk egy kiadós vásárlás, mert két nap múlva Indiába utaznak. Emő és Emi kocsijában volt két hely, ide ültem be Ábelell. Ők elvileg a Genezáreti tó partján akartak aludni, de hamar váltottak és jöttek ők is a közös sátorba. Misi és Sári a házigazdánknak segített a vásárlásban, egy egy kisgyereket felügyelve haladtak, mint régen a nevelők az előkelő házaknál.
Vendégeket vendégségbe vinni itt nem annyira ciki, mindenki jól vette az akadályt. Sőt. Az est egyik fénypontja az volt, mikor kiderült, amit én már ugyan korábban sejtettem, de azért mégis elég vicces, hogy a házigazda anyuka annál az alapítványnál dolgozik, ahova Emő nemrég felvételt nyert. Kicsi a világ mondhatnánk, Izrael meg ennél is kisebb.
Reggel aztán frissen útra kelt ki ki a maga célja felé, mi Ábelt leszámítva, két házigazda gyerekkel kiegészülve elmentünk a Sachne parkba, ami egy vizezős hely, ahol hosszan lehet úszni folyóban, tötyörögni ki vízben korabeli rom tetején, vagy evickélni vár árok szerű vájatban.

Mindannyian alaposan elfáradtunk a nagy pancsolásban, hazaérkezve ebédet rittyentettem.
Gergő alkalmazkodva az előző nap estéjét megkoronázó hírhez, miszerint este Eyal Golan koncertre megy az Akkon megrendezett színházi fesztivál helyett, tanulni kezdte az esti koncert anyagát.
Gyors látogatást tettünk Ramat Cviben Esztivel és Noéval, majd visszatértünk vendéglátóinkhoz.
Este Gergő a hangbeálláson belefújt a neybe, így helyet kapott egy most induló nagy projektben, ami szintén sztár énekes csapatával zajlik majd, a próbák pár nap múlva kezdődnek.

Kedden aztán végre valóban eljutottunk a vasúti kocsis szálláshelyre, ahol ugyan nem aludtunk, de a zenekar többi része igen, és ennek fejében családias hangulatú koncertet adtak. A hely maga érdekes település, hivatalosan csak pár éve vannak elfogadva. A barátságos kávézóba lépve csakhamar megismerkedtünk Kálmánka unokatestvérével és annak férjével, ezen felül találkoztunk valakivel, aki 16 évvel ezelőtt egyszer elfuvarozta Gergőt Abu Goshból egy stúdió felvételre, illetve megismerkedtünk egy pasassal, akinek a születendő unokája félig magyar lesz. Keralai menü volt ebédre, majd belevetettük magunkat az Akkói útba.

Ott aztán a színházi fesztiválon, mikor belefutottunk egy telepi sporttársunk hazát váltott titkárnőjébe, családjába és barátaiba cseppet sem csodálkoztunk. Igaz hiába integettek lelkesen csak egy foltot láttam helyettük, mert a szemüvegemet még a vendégségben elvesztettem Moledetben.
Éjszaka hazaérve gyorsan lefeküdt az egész kis csapatunk, reggel nekem munka kezdés, a többieknek mosás volt a program. Délután újra ünnep kezdődött, így csak épp hogy megpihentünk másnap már mehettünk is vendégségbe Eranékhoz. Kirándulásra és sütögetésre hívtak minket, újabb barlangokkal ismerkedhettünk meg, a kajálás is elég kimerítőre sikerült, itthon aztán csak dőltünk egyik oldalunkról a másikra.

Misi hajnalban csöndben elslisszolt a kibucába, a műcsaládjához, mi pedig kirándultunk és kertészkedtünk, hogy aztán függönyöket kreáljunk és falat dekoráljunk. Kihegyeztünk minden ceruzát, ellenőriztünk minden házi feladatot, bepakoltattuk az iskolatáskákat, hiszen már látszott a szünet vége. A nagyok este még elmentek a falusi fiatalokkal bartákozni, éjjel aztán hazatértek rendben, csendben.
Ma reggel későn keltünk, délben reggeliztünk, majd egy új hegyre mentünk túrázni, nagyon izgalmas és szép helyen járkáltunk, fenyőillatban, kék ég alatt, napsütésben, kipirulva. Gergő délután elautózott a találkozási pontra, újabb Eyal Golan koncertre ment, mi Sárival biciklire pattantunk és kipróbáltuk mi van, ha elindulunk az úton, ahol gyalog már kicsit jártunk korábban, de a népes Peri család természetjárásban gyakorlatlan gyerektagjai miatt nem juthattunk messzire. Most nagyot tekertünk a rozoga bicajainkon és csak azért fordultunk vissza, nehogy túl nagy előnyre tegyünk szert a család többi tagjával szemben a fölfedezésben.
Korán aludni mentek a kicsik, a nagyoknak elmaradt a falusi barátokkal tervezett Kill Bill nézés, így lassan ők is ágyba bújnak, hisz holnap kezdődik egy új hét. Vissza a régi kerékvágásba, vagyis az újba, hisz indulnak az edzések és különórák a kollégiumban, Gergőnek próba hét.
A nagyok két hét múlva érkeznek újra, vagyis forgás van itthon a szobákban, Eszti elfoglalja Sári szobáját, Noé Ábelét, mi beljebb költözünk az étkező sarokból a nappaliba.