Iskolakerülők

Vasárnap egy kiadós kirándulással indítottuk a hetet Gergővel. Régóta adósai vagyunk a környéknek a Luzitban fekvő barlang megtekintésével, ezt pótoltuk a szikrázó napsütésben. A különböző beszámolókból tudtam, hogy egy viszonylag nagy barlangról van szó, de azert arra nem számítottam, hogy több egymásba nyíló termet találunk, ahol simán elfér egy kisebb fesztivál is akár. Kiválló koncerteket lehetne szervezni oda, színházról nem is beszélve. Jelenleg úgy láttuk ereszkedés oktatás folyik ott leginkább. Egy kis gond azért van a helyszínnel, miszerint azért találtunk egy-egy bezuhant félszobányi sziklatömböt itt-ott. Bejártuk az összes zugot és továbbsétáltunk az őrjítően zöld terepasztalon.

Tettünk egy rövidebb és egy hosszabb körsétát, felfedeztünk izgalmas új kirándulóhelyet, ahol számtalan ösvény tekereg, lehet újra kalandozi. A terület az ún. Park Britanniához tartozik, aminek több túristajellel ellátott bejárata is van. Az egyik kapu egészen közel van a mi falunkhoz, mi most az azzal átellenes oldalról mentünk be a parknak nevezett erdőbe. Máskor jártunk már egy harmadik oldalról is benne, izgalmas összeragasztani a térképszelvényeket. 

Kóvályogtunk a tetszetős földúton, egész klasszikus erdőféleségbe érkeztünk. Kisvártatva szembetaláltuk magunkat egy legelésző bika csordával, akiket én inkább nagy ívben oldalról láttam jónak kikerülni, bár Gergő váltig állította, hogy nagyon helyesek és tényleg, de valahogy nekem kicsit mégis kiszámíthatatlan találkozásnak tűnt a dolog. Nagy kedvvel szedtem a lábamat a kitaposott út helyett az aljnövényzetbe gázolva.

Nem sokkal később megállapítottuk, hogy a gyerekek lassan hazajönnek a suliból és vissza kellene fordulni a kocsihoz. Na jó, azért a következő kanyarig még menjünk el felkiáltással szépen bele is futottunk egy jelzett útba, ami visszavitt minket a kiindulópontra a kocsihoz. Szép napos délelőtt volt, és ugyan megzavartunk egy rókát, esélyt adva így egy nyúlnak, mi úgy könyveltük el, hogy ezzel a két állattal a háttérben volt teljes a kiruccanás.
Eközben Misi a bázis fele igyekezett a nálunk töltött hétvége után. Legközelebb Ancsával és Bandival kiegészülve látjuk majd őt nemsokára.

Este Eszti chanukiáját csodálhattuk meg, amit kerámia órán készített, és ezzel kezdetét vette a nagy várakozás. Idén abban állapodtunk meg, hogy a szokásos ajándékeső helyett inkább valami más formát találunk az ünnep kibélelésének. Az már biztos, hogy az első gyertyát Kámáéknál gyújtjuk kedden, akkor még a nagyok nélkül, akik csütörtökön szabadulnak ki a koleszból, igaz akkor tíz napra hazajönnek. A kicsik sokat sopánkodtak, hogy egészen rövid szünet van idén a fény ünnepén, nekik ugyanis összesen 3 iskoal nap esik a szünetbe, de igyekszünk azt a kevesebbet majd ügyesen kihasználni. 

Nagyon élvezzük, hogy süt a nap és nincs hideg napközben, néha néha a kert kedvéért van egy kis eső, amitől minden konyhakerti lakó elégedetten növekszik.

A hét elején a pékségben a nappali sütést választottuk, ami nagyon időgyilkos, hiszen két óra munka a tészta kimérés és sütés, majd két- három óra amíg szeletelhetőre hül a kenyér, a szeletelés, csomagolás ugyancsak egy másfél óra, utána pedig még ki is kell szállítani a közeli boltokba. Lehet mondani, hogy megeszi a délelőttöt, amiért fájt a szívem, mert napsütés volt és jó szagú levegő. Azért futni elmentünk, hogy mégiscsak levegőhöz jussunk kicsit. 

Noé aznap itthon maradt, mert fáradt volt és egészen határozott iskolaundora van neki, függetlenül attól, hogy minden megy és barátai is vannak. Egyszerűen sajnálja az időt amit ott tölt zeneírás és hallgatás helyett és ezt azért egészen jól értem. Néha ki lehet hagyni egy-egy napot, ez mindig is így vol amióta a gyerekek kapcsán iskola van a láthatáron. Sosem éltek vissza ezzel, kifejezetten jól használják a lehetőséget. 

Eszti varró órája aranyozza be a keddi napot, ezen a héten különösen igaz volt a dolog, mert most készült el az overal, amit maga tervezett és vart meg. Teljes izgalomban indult el és érkezett haza, sőt rögtön Kamaékhoz is elmentünk bemutatni az új ruhát, ami nagy sikert aratott ott is.

Másnap Eszti volt a soros itthon maradó, jött velem hűségesen a kioszkba, ahol aztán aki csak érkezett mind láthatta micsoda szerencsém van, hogy ilyen munkatársam van. 

Aztán eljött a csütörtök, ami nagyon hosszú és megeröltető nap, főleg a péntekkel megfejelve, de nagy kedvvel vágtam bele, mert vártuk haza a nagyokat. Gergő végül értük ment, csak előtte megjárta Tel Avivot, majd együtt a nagyokkal piacon is voltak, igazi hősökként érkeztek haza a gyümölcsökkel, zöldségekkel megrakodva. Este Sárival mentem a pékségbe, nagyon jó volt vele is a munka.

Pénteken aztán hajnali sütés, készülődés, zenés felvonulás, amihez csatlakozott még egy furulya, Tibi sógornője személyében, aki a szomszéd faluban lakik és már ígéri egy ideje, hogy csatlakozik hozzánk és tényleg. Minden pénteken más sírja el magát a meghatottságtól a kenyér ünnepen, ezen a héten azt hittem rajtam a sor, annyira meghatódtam a két egymásba kapaszkodó furulya szólamtól!

A forgalom hatalmas ezen a reggelen, nagyon szemfülesnek kell lenni, hogy elférjen az ember, sőt kávéhoz jusson. Nagy a zsezsgés. Volt zene és tánc, vigalom és elégedettség, majd elment ez a délelőtt is, mint a többi és már azon kaptam magam, hogy Gergővel kettesben gurulunk Tiberiás felé.

Gergő hivatalos volt egy zenekar vendégeként a Dunav csoport évfordulójára. 

A Dunav célja, hogy megismerje, megismertesse, népszerűsítse a balkán régió táncait, zenéit Izraelben. Elszánt csapat, sokat utaznak közösen, rendszeresen járnak a magyarországi Táncháztalálkozóra, megfordulnak romániai néptáncos eseményeken, bolgár táncfesztiválon. A dolog piakntériája, hogy Ábel születése idején már találkoztunk velük, az eltelt 18 év Ábelen látszik legjobban, de ő nem jött velünk, ahogy a többiek is udvariasan kitértek a lehetőség elől, hiába említettünk szállodai szobát, éttermet a táncon és zenén felül. 

A zenekar, aki Gergőt, mint vendéget meghívta már több évforulón szolgáltattak zenét a csapatnak. Fantasztikus volt látni azt a kavarodást, miszerint mindenféle nációból izraelbe vándorolt idősebb nők és férfiak szerb, magyar, román, görög táncokat tanulnak meg a szabadidejükben és ezeket nagyon is jól és hozzáértő műkedvelőként el is tudják táncolni. Teszik ezt minden csütörtökön Jeruzsálemben évtizedek óta. A Dunav, mint szervezet még csak 14 éves, de maga a csoport 45 éve működik. 

A szervezők hatalmas lelkesedéssel fogadták a zenészeket, miközben az egybegyűltek épp szvingelni tanultak, hisz kell egy kicsit kikacsintani, kalandozni is.

Az első zenés blokk amiben Gergő is játszott egy csöndes, ülős koncert szerűség volt, ahol klasszikus zenei darabok is bemutasztatásra kerültek. Volt szerencsém gitár, hegedű, harmonika, melodika felállásban Bartókot hallani például, ami egészen érdekes tapasztalat. 

A vacsora után aztán elkezdődött az élőzenés táncház, amibe nem csak táncosként, hanem zenészként is volt szerencsém bekapcsolódni, mint a meglepetés vendég meglepetése. És valóban nagy volt az izgalom az ütőgardony körül, nem csak a táncosok, de a zenészek részéről is.

Éjjel aztán egészen sokáig ropták a különféle táncokat, akik akarták, míg befejezésül egy koncerttel zárult a dolog. 

Mindeközben Eszti és Sári Dánánál vendégeskedtek egy vacsorával egybekötött játék partiban. 

Reggel elindultunk haza és rögtön kirándulni vittük az ifjúságot, majd a közeli faluban megrendezett indiai vásárba kukkantottunk be, kis pihenő után pedig a falu chanukáján lehetett fénnyel vonulni, táncolni, fánkot enni. 

Este még egy gyors Nincs kegyelem! játékkal zártuk a napot, amit már mindkét baráti család (Kámáék, Dánáék) flottul játszanak.

Lehet mondani, hogy ez a hét is izgalmas, érdekes, jó és tanulságos volt. Most izgatottan várom a következőt, ami ünneppel van megfejelve, ami azt jelenti játékban, fánkban és gyertyafényben nem lesz hiány.