Egyéjszakás kaland és a nappalok

Hét elején, ami itt rögtön vasárnappal kezdődik, az ember, ha teheti kirándul. Komikus, hogy egyre messzebb kell autoznunk, hogy folytathassuk a Shvil Israelt. Az új szakasz amit bejártunk a Tátrát idézte a messzenyúló fenyvessel a lábunk alatt. Egy hét kimaradt az ösvényből, igaz volt mivel foglalkozni helyette. Osztálybuli, próba, utazás, nagyok hazaköltözése, szóval nem volt laza.
Noé osztálya már hetek óta készül a búcsúzásra. Rendhagyó módon az itt szokásos két év helyett négy évig volt az osztálynak ugyanaz az osztályfőnöke. Megfontolt, határozott, türelmes, csöndes, szigrú, kedves, okos, tapasztalt nő.

Annakidején, mikor Noé a keze alá került nyoma sem volt a szegény kis bevándorló gyerek iránti irgalomnak. Célratörő és határozott elképzelései mentén valóban minden sikerült. Nekünk őszintén elmondta már az elején, hogy nem lesz könnyű menet, az ötödik, hatodik osztály azt hiszem sehol sem az, főleg nem úgy, hogy az illető gyermek egy éve nulla nyelvtudással érkezett az országba. Magasra állította a lécet, mikor meggyőződött arról, hogy Noé elég okos kiskrapek és azt is remekül átlátta, hogy kényelmes is.
Voltak valóban nehéz időszakok, néhol szükség volt Hadas (Kama anyukája) segítségére hiszen történelem, földrajz, judaisztika terén vajmi keveset tudtunk mi segíteni. Aztán lassan elmaradozott a külső segítség és mi álltunk a könyvek fölé, majd mi is lekoptunk csöndben, mert nem volt ránk sem szükség. Rengeteg beadandó komoly fogalmazás, emelt szintű angol és matematika csoport szegélyezte a tanévet, ami lassan véget ér.
Az osztály búcsúpartyja egy közeli faluban zajlott le, ahova Danaval érkeztünk. A gyerekek tánccal a szülők egy része rövid előadással készült. Bátorságként értékelem, hogy a nyolc fős szülői társulat tagja voltam. Az esemény persze evés ivással kezdődött és karaokival végződött, ami teljesen klasszikusnak mondható. Az egyik anyuka karikatura rajzával megnyomott polot kaptak ajándékba a gyerekek és az osztályfőnök is, aminek láthatóan mind örültek. Már csak az évfolyam szintű búcsúzkodás van hátra és a bizonyítványosztás, no meg három egész iskola nap és vége az eleminek Noé számára. Hivatalosan is középiskolás lesz, méghozzá zenetanszakon, ami nagyon izgalmas és a sok utazás miatt nyilván fársztó is lesz, de ne szaladjunk előre.

Esztiék is elköszöntek az osztályban, ők is elbúcsúztatták a tanitójukat. Volt kisfilm, fotó sorozat, eszem iszom, de ezeknél sokkal érdekesebb volt az iskolazenekar záró koncertje.
Eszti nagyon élvezte az egész évet a zenekarban, rengeteget tanult és tehetsége is van a fúvós hangszerekhez, ami öröm, mert vonzódása a tárgykörben zsenge kora óta figyelemreméltó. Furulya, fuvola, szakszofon, ewi, eddig ez az impozáns sor a hangszerek frontján, amiken rendszeresen játszik, gyakorol, tanul. Szinte sosem kell nógatni, kezébe kerül a hangszer magától, örömét leli benne, meg mi is.
Az iskoalzenekar megható és profi. A bekerülés önkéntes negyedik osztályban, amikor amúgyis hangszertanulós év van. Minden negyedikes gyerek szerte az országban hangszert választ és kap a kezébe minimális betéti díj ellenében és ingyen oktatják őket heti két alkalommal, mind hangszeres órán, mind zenekari gyakorlaton, mindezt iskola időben. Az első három hónap után a gyerek eldöntheti, hogy akar e az iskola zenekar munkájában résztvenni. Ha nem akkor is folytatódik a hangszeres tanulás, de zenekar helyett mehet nyelvtan, vagy tesi órára, vagy ami épp zajlik azalatt.

Eszti nemcsak, hogy szeretett volna maradni a zenekarban, hanem jövőre is szeretné folytatni, amit ugyan az állam már nem támogat, de mi igen.

Sári és Ábel hazaköltöztek a kollégiumból. Hatalmas pakkokkal érkeztek, ami meglepett, mert egyszer már majdnem mindent hazahoztunk kocsival. Ezek szerint a kollégiumi hazaköltözés semmiben sem különbözik az egyéb költözéstől, aminek ismérve, hogy mikor már minden össze van csomagolva, onnatól már csak két napnyi pakolás van hátra. Ezt nemsokára újra kipróbáljuk, hisz már csak pár hét és megváltozik a házszámunk.

A nagyok hazaérkezése izgalmas volt, ugyanis az iskola által szervezett busz nem házig hozza őket, hanem a közeli kereszteződésben szállnak ki belőle. Az az egy kilométer amennyire ez a megálló a falu kapujától esik igazán semmiség, de a cucokkal föl sem merült bennem, hogy nekivágjanak, Gergő viszont nem volt épp itthon. Hadasz sietett a segítségükre. Szinte berobbantak a kertkapunkon a málhákkal.
Én az érkezésük előtt öt perccel rájöttem, hogy a dobfelszerelést át kell rakni a nappaliba és az ott lévő ágyat berakni a szobába, hogy Ábel a hátralevő időben ne a földön matracon aludjon. Ehhez persze a szobában levő könyvespolcot is át kellett rakni a nappaliba, szóval villámgyorsan raktam, húztam, vontam a kicsikkel, majd a nagyokkal, de hamar kész voltunk az apró változtatással. 

A nagyok önként előhúzták a bizonyítványikat. Ábel félévkor élete eddigi legrosszabb míg év végén élete eddigi legjobb bizijét tudhatja magáénak. Elégedetten mutogatta a jegyeit. Nekem sokkal látványosabb és fontosabb tapasztalásom volt ebben az évben, az a fejlődés, ami a személyiségében ment végbe. Felnőtt, megbízható.

Sári csalódott arccal mesélte, hogy idén nem lett évfolyam első, sőt osztály első sem. Ami még szomorúbb, hogy az eggyel gyöngébb nagyon jó minősítést sem kapta meg. Gyorsan végig gondoltam, hogy erre mi bíztatót lehet mondani, hisz a közbeeső beszámolók szerint elégedett volt a teljesítményével, jó jegyeket szerzett. Nem gondolom, hogy kitünőnek kell lenni, elég ha azt érzi az ember, hogy valóban mindent megtett annak érdekében, hogy fejlődjön. Sári határozottan nagyon is fejlődött, nem volt könnyű éve semmilyen szempontból. Míg igyekeztem összeszedni mit is mondhatnék, ha ő el van keseredve mosolyra húzta a száját. Elmesélte, hogy a kollégiumban van egy dolgozó, aki elveszítette a gyerekét körülbelül azokban a napokban, mikor Ábel született. A gyerek emlékére díjat alapíott, amit minden évben két diák nyer el. A díj magas pénzjutalommal jár. A kollégium és az iskola kiválló tanulóját jutalmazza meghatározott szempontrendszer szerint, amiben nem szerepel a szociális háttér, pusztán tanulmányi és közösségi oldalról értékeli a tanulót. A bizonyítvány osztás ünnepélyes keretei között Sári csalódottan vette tudomásul, hogy bizonyítványával nem érte el a szokásos évfolyam, vagy osztály díjakat. Már el is kalandozott a figyelme amikor az alapítvány díjazottait olvasták föl. Arra rezzent, hogy elhangzott egy Barcza, majd Ábelt kezdte keresni a szemével, mert az villant bele a fejébe, hogy biztosan akkor ő kapott valami elismerést, de a másodpercek töredéke alatt megértette, hogy a felharsanó Sára, Sára kiáltások a széksorokból arra engednek következtetni, hogy róla van mégiscsak szó. Sári elnyerte az iskola elsőnek járó díjat. Ez egy olyan elismerés, amitől még ő is kénytelen volt meghatódni egy pillanatra, sőt büszkének is tudott lenni és az elmesélés alatt azt figyeltem az arcán, hogy elégedett magával, az évvel és a díjjal is. Boldogan sugárzott a kis beugratós csíny alatt, amit nem sokkal később a fáradtan hazatérő Gergőnek már közösen adtunk elő.
Gergő fáradtsága a próbahéttel magyarázható, ami szinte minden nap meg volt tűzdelve koncerttel is, hol Eyal Golan, hol Lavache Qui Rit fellépések hol pedig projekt bemutató volt a kiegészítő program. 

A kimerítő hét után hivatalosan is elindult a nyári turné kör, amit már csak egy Krétán megejtett koncert előzött meg, ahova egyenesen az aznapi próba és az azt követő két fellépés után indult. Érthető, hogy a tengerpartra volt kénytelen pihenni menni szombaton, mikor dolgozni úgysem ildomos. Szereztünk Dana papájától sznorklit és békatalpat, hogy tudjon búvárkodni, mert az életminőség fontos dolog. Rutinos utazóként pillanatok alatt felmérte a szállás és a közlekedés adta lehetőségeket és míg a többiek a szálloda medencéjében vagy annak partján koktéloztak ő beúszta az összes környékbeli sziklát és hasadékot. Ha kipihenve nem is, de boldogan jött haza és már kezdődött is a következő erős hét.

Szombat este a falu összes gimnazistája meghívást kapott közösség intéző bizotságától. A találkozó tárgya a nyári szünet volt, azon belül pedig arra keresték a felnőttek a választ, hogy a fiataloknak milyen programokhoz lenne kedvük a vakációban. A bizonyára odaát is létező oktatási és ifjúsági sport és kultúra keret finanszirozásában itt a fiatalok maguk adhatnak ötleteket, magukra vonatkozóan már aki eljön a találkozóra. A felnőttek szorgalmasan jegyzeteltek, beszélgettek és ötleteltek közösen a fiatalokkal.

A találkozó helyszínéül a Kioszkot választották és megkérték Danat, hogy süssön pizzákat az alkalomra, ebben segítettünk Esztivel nagy buzgalommal.  Az est jól sikerült, a pizza pedig eszményi volt, éjfél felé ágybabújva nem volt alvászavarom, mint a bunda úgy aludtam.

Vasárnap a nagyokkal bestoppoltunk a városba, vásároltunk, intézkedtünk és találkoztunk a reptérről hazafele tartó Gergővel.

A hét várva várt eseménye Pisti és Tali esküvője kedvéért egy hatalmas kenyeret kevertünk be Danaval, ami nagyon finom és szép lett. Az egészet megettük rájuk gondolva, mert a mennyegzőre nem jutottunk el. Gergő főpróbája ugyanis annyira hosszúra nyúlt, hogy nem volt értelme nekivágnom a kicsikkel egyedül sem az ünnepi eseménynek. Sári és Ábel a városban töltötték az estét megünnepelve, hogy a nyelvtan érettségin is túlesve végleg és tényleg bezárták a tanévet.  Néha jó, ha az embernek van jogosítványa, de ha jól meggondolom ebben az évben összesen háromszor hiányzott és ebből most az egyszer nem sikerült rá megoldást találnom. Megnyerve az ünnepi kenyeret elettük az esküvőjüket. 

Kedden megkezdődött a hét a kioszkban, de a munka után rohantam haza. Itthon gyors ebédelés, és másnapi ebéd készítés zajlott, Gergő már kiszedte a hátsó üléseket a kocsiból, helyére bekerült a szivacsunk és a cuccaink. Búcsút intettünk a gyerekeknek és Gergővel nekivágtunk az egy éjszakás kalandunknak Caesarian.

A nyári turné első állomása az itteni amfiteátrum. Minden valamirevaló itteni zenész ad egy koncertet ezen a helyszínen, amit nagy sikerként értékelnek, ha sikerül megtölteni. Eyal Golan koncertből itt ezen a nyáron négy lesz, emelett további öt hasonlóan kiemelt helyszínen zajlik még előadás, ezeken gombostűt nem lehet leejteni és sokan szoktak a keritésen kívül is tömött csoportokban üldögélni, hisz, ha látni nem is de hallani kivállóan lehet a koncertet a kerítés túloldalán is. 

Nagy a készlődés a színpadon, mi pedig körbenézünk az egyébként nemzeti parkként funkcionáló Heródes alapította valahavolt kikötő városban. Már megint nyakig járunk a történelemben. Csodálatosan kiválasztott helyszín, impozáns palota, füdrőépület, galopp pálya és kiszolgáló épületek romjai sorakoznak, oszlopok, szobrok, falak körös körül. Lenyűgoző látvány a tengerrel a háttérben, nem is értem hogyan sikerült a láthatárba belerondítani egy üzemet, de ez is csak a szorgos országépítés okán történhetett.

A koncert beállása gyors, összeszedett aztán jön a hosszú várakozás, de ezalatt olvasunk, beszélgetünk, amennyire adott helyzetben lehet kényelembe helyezzük magunkat. A backstage megtelik mindenféle emberekkel, akik valahogy kapcsolódnak biztosan a produkcióhoz, de lassan az az érzés, hogy csak az nincs bent, aki nem volt elég bátor vagy kreativ, hogy előálljon valamivel amiért be kell jutnia. A biztosnsági őr, a tűzoltó, a nemzeti park alkalmazottja, a büfés, a mentős mind mind igyekszik magán kívül még valakinek, vagy valakiknek egy fotót kicsikarni Eyallal, nagy a sürgés forgás mi egyszercsak kimnekülünk az elviselhetetlenné fokozódó izgatott káoszbol és helyet foglalunk a periférián. Gergő a koncert előtt szokásos módon gyakorol, én pedig elcsenve a fülhallgatója egyik végét szokásos módon hallgatom, élvezem a futamokat. Ülünk a sötétben megtelik a nézőtér, izgatott hangok, taps és már kezdődik is a koncert. A show lenyűgöző, majd húsz ember áll a színpadon, vetített képek, fények tökéletes produkció, tele élménnyel. Vendég művészek is vannak, fiatal kezdő énekeseket mindig bemutat ezeken a nagy koncerteken Eyal, most egyszerre ötöt is. A jövő nemzedéke, frissek, tehetségesek egytől egyig. Jó hallani, hogy van utánpótlás, igaz amikor visszatér a főhős egyszeriben megértem, hogy vannak jó meg új hangok, de azok fényévekre vannak ettől amit éppen hallok.

A koncert után reménytelenül keresünk ennivalót, majd csodára bukkanunk. Kis leharcolt vendéglő tüzön sült nyárs az egységes menü, ami salátával, sült kruplival, humusszal, pitával egészül ki. Izgalmas az éjszakai vendégsereg, ahogy a hamisítatlan hetvenes évekbeli butorzat, és az azt idéző személyzet is filmbe illő. Fiatalok térnek be buli után és előtt, idősebbek hazafele a koncertről, ahonnan mi is jövünk, a helyi nehézfiúk kis csapata jól megfér együtt az Eyallal fellépő fiatalok  puccos menedzserének társaságával és velünk, akik mindenféle szempontból tájidegenek vagyunk.

A vacsora után alvóhelyet keresünk magunknak. Klasszikusan a Svil Israel árnyékában állunk meg az autóval, reggel első dolgunk lesz felfedezni azt az ösvényt, amit már régóta figyelünk kocsiból, mikor erre járunk. Robitól érdeklődtem legutóbb, hogy vajon lehet e kajakozni ezen a szép vizen, de azt válaszolta, hogy hozzá sem szabad érni, annyira rossz állapotban van, hiába hatalmas erőfeszítés és apparátus dolgozik a víztisztításon.

A területekről érkező folyók mindegyike durván szennyezett, igyekeznek az izraeli oldalon a tengerbe érés előtt megtisztítani amennyire lehet, de kifejezetten ellenjavalt a benne való pancsolás, horgászás, evezés. Kár, mert fennséges és gyönyörű. A folyó 45 km hosszú, számos ér és patak táplálja, nagyon lassan folyik, szinte áll. Szamáriában ered és az alvóhelyünk közelében találkozik a tengerrel. Valamikor ez a vizi útvonal kötötte össze Egyiptomot Szamáriával, itt zajlott a kereskedelem, szállítás. A környék egy teknős faj természetes költőhelye, valamint jól megfigyelhető a futóhomok vegetáció is.
A Svil Israel kanyarogva terelget minket eukaliptusz ligeten át, folyóparti piknikező helyek mellett. Egy valamikori vámházat is látunk és megcsodálunk. Visszafele kisétálunk a tengerhez. Itt annyi a lapos lukas könnyű kő, hogy egy egész várost el lehetne látni belőle ékszerekkel mégsem tünne föl a hiány. A támfal is lapos kövekből van rakva, még sosem láttam ilyet, nagyon mutatós.

A kirándulás után bevetjük magunkat a közeli boltba, reggelinket a tengerparton fogyasztjuk. Ketten is megbirkózunk egy öt kilós dinnyével némi sárgabarackkal és nektarinnal. Dana kenyere a tengerparton is fennséges. A nagy semmittevésben alaposan elfáradunk, azt sem tudjuk hogyan feküdjünk, még szerencse, hogy indulni kell az aznapi koncertre a tegnapi helyszínen.

A koncert újra teltház, nagy siker, most kintről is meghallgatom, az előzőt ugyanis a színpad sarkában táncoltam végig. Kint is jó, ráadásul ma nem ugyanazok a fiatalok vannak, mint tegnap, így még további új hangokat és neveket lehet megjegyezni. 

Koncert után fáradtan robogunk haza, reggel alig birom összeszedni magam, pedig semmi sem indokolja ezt a fáradtságot. Szabadnapos vagyok, így csak vendégségbe sétálok le Sárival a kioszkba, hozok Gergőnek diós kenyeret, amit Dana küld neki szeretettel. Ez a kedvence ugyanis és ezt mind Dana mind Gergő komolyan veszi. Nemsokára indul Eilatra Eyallal, onnan pedig Kijevbe Besh o droMozni. Mindkét helyen rég nem látott arcokkal találkozhat. Az ország legdélebbi csücskében Miskával fut össze, Kijevben pedig Ádival és a többiekkel.

A születésnapját nélküle ünnepeljük, de szombatra hazaér és akkor biztosan lesz alkalom boldogítani őt, ha fáradt is lesz magyon a végnélküli utazástól.
A pénteki munkanap remekül sikerült, annyi vendég volt, hogy alig győztük, pedig Opál is segített, aki egy nagyon kedves fiatal lány, aki úgy tűnik visszatérő és állandó kiegészítőnk lesz a nyáron mindenképp. Ő fog helyettesíteni amig Budapesten leszek, ahogy a mostani szabadnapjaim alatt is ő volt a dublőröm. 

Détután kicsit szortirozunk, ki-ki a maga dolgai között, héberezünk Sárival, most a hangos olvasást gyakorlom, rettenetes. Magában még csak csak mond az ember baromságokat, de hangosan azért nehezebb kummantani. Analfabétának lenni fárasztó, és igazán el kell rugaszkodni attól a szinttől, hogy a saját gondolataimat meg tudom fogalmazni és kis segítséggel le is tudom helyesen írni. Itt az idő, hogy az újság rémét legyőzzem, kényszerítsem magamat, hogy szintet lépjek. Nem szabad megelégedni és ülni a babérokon. 

A héten Hadasz segítségével sikerült mindenféle vizsgálatokra időpontokat foglalni, Sári sorozásának a dátumát megváltoztatni. Elsőre magam futottam neki ezeknek a látszólag egyszerű dolgoknak, de a telefonba bejelentkező automaták menürendszerében elveszek. A végén persze majdnem sirtam az elkeseredettségtől, jólesett sajnálni magam és megmártózni  a bevándorló vagyok, juj de nehéz nekem a kegyetlen világban érzésben. Aztán rágondoltam arra, hogy lehetnék menekült is, ha úgy vesszük az is vagyok, kulturális menekült. Kis önkritikát gyakoroltam és a vizsgálat eredménye, hogy lusta disznó vagyok, aki kicsikét sem kényszeríti magát a kényelmetlen formájú tanulásba, nem teszek semmit azon kívül, ami rámragad, pedig van hova fejlődni. Igenis akarok tudni ezen a nyelven is blogolni, pontosan és szépen fogalmazni, érzéseket és gondolatokat közvetíteni, meghallani és megérteni azt ami a konyhanyelven túlmutat. Itt az idő, munkára fel!