Csak sztorizgatok...(Sári,14)

Van néhány vicces sztori, amik egymagukban nem tesznek ki egy bejegyzést, úgyhogy összegyűjtöttem párat egybe. Mielőtt elolvasnátok FIGYELEM! néhány sztoriból talán nem ez látszik, de alapvetően szeretem az ittenieket, még akkor is ha néha egyáltalán nem értem őket. Tehát.

Tudnivaló hogy az izraeli gyerekek imádnak szülinapi felhajtást csapni a suliban. A szülinapján minden gyerek legjobb barátai hoznak töménytelen mennyiségű lufit, amiket később hülye módon felaggatnak a szülinapos táskájára, hogy az szerencsétlen mindenhova azokkal menjen. Ezek a lufik nem csak arra adnak okot hogy jót röhöghessenek rajtad amikor beragadsz az ajtóba miattuk, hanem arra is, hogy néhány idióta srác az osztályból hirtelen a hátadra ugorjon és elcsórja a lufik igen kis részét, hogy később győzelmi táncot járjon a haverjaival a kipukkasztott lufitetemek felett. Ilyenkor (mármint akkor ha szülinapos vagy) az sem szokatlan hogy napjában 85-ször elénekeljék neked a boldog szülinapot című fantasztikus kis dalocskát. Sőt ha szülinapos vagy (mint ezt később az egyik osztálytársam elmagyarázta nekem) az arra is felruház, hogyha elmész a kicsik (6-8.osztályosok) termei előtt felszólítsd őket arra hogy énekeljenek neked, és tapsoljanak eme igen jeles dátum miatt. Múltkor egy lánnyal sétáltam akinek éppen szülinapja volt, mint ezt a lufik és a körülötte ugráló barátnők láthatóvá tették. Éppen kémiára igyekeztünk ami egy feljebbi épületben van, amikor elhaladtunk a kicsik termei előtt, és amikor is ez a lány azt észlelte, hogy nincs örömujjongás, és még csak nem is énekelnek neki.

Hát ezen elszörnyülködött egy darabig (mai fiatalság! nincs mit tenni), majd felszólította a kint álló fiatalságot hogy tessék gratulálni és énekelni, mert neki ma van a szülinapja. A gyerekek mormogtak nagy nehezen egy mazel tov-ot és elfordultak valami érdekesebb (jelen esetben egy mobil képernyője) dolog felé.

Amikor pár méterrel feljebb jártunk hirtelen felcsendült a boldog szülinapot nóta, hangosan és tisztán. A lány visszafordult és ezt ordította: „Köszönöm, cukik vagytok!”, amikor meglátta hogy a „kicsik” egy évfolyam-társuknak énekelnek, aki boldogan fogadta a vállveregetéseket, táskáján az idióta módon felaggatott lufikkal.

Vagy itt van a Purim (Aki nem tudja mi az, annak mint egy farsang-féleségként aposztrofálnám). Ilyenkor mindenki beöltözik, még a felnőttek is (!). A purimi bál pont egy hónap múlva lesz, Február 21.-én. Az összes haver izgatottan készülődik hogy minek fog beöltözni, és megkérdezték, hogy ugye nekem is van már egy tervem hogy mi leszek. Na itt egy kicsit ledermedtem. Az oké hogy ők beöltöznek és hülyét csinálnak magukból, de nincs az az isten hogy én is csatlakozzam hozzájuk! Amikor elmagyaráztam nekik hogy én utoljára negyedikben öltöztem be, és igazból azt hiszem ennyi elég is volt belőle, akkor viszont ők dermedtek le. A légy zümmögését is hallani lehetett és mindenki rám bámult. Egymásra néztek, és szájról-szájra járt a hír. Hitetlenkedő tekintetek fúródtak az arcomba, és az időközben a szünet végét jelző csengetésre beszállingózó gyerekeket páran suttogva tájékoztatták, hogy ez a lány NEM SZOKOTT BEÖLTÖZNI PURIMKOR!!!!!

- Csak nem öltöztök be 9.-ben, nem? - próbáltam menteni a helyzetet, de ezzel csak rosszabbítottam az amúgy is kedvezőtlen helyzetemen. Szerencsére ekkor megérkezett a tanár és elkezdte az órát, ami az új hírek miatt (a magyar lány nem szokott beöltözni purimkor) fagyos légkörben telt. Amíg a tanár diktált (már meg se próbálom leírni, annyira gyorsan beszélnek, és én meg annyira lassan írok hogy nincs értelme) néhány gyerek még furcsa pillantásokat vetett rám, mintha bármelyik percben kijöhetne rajtam egy pszichopata roham, de amikor a szemükbe néztem elkapták a tekintetüket. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam, és az óra hátralevő részében a füzetembe rajzolgattam. Szünetben a haverok odajöttek hozzám, hogy ugye nem gondoltam komolyan amit mondtam, és megpróbáltak meggyőzni hogy mindenképp öltözzek be. Rájuk hagytam mindent, és közben szélsebesen kezdtem azon gondolkozni hogy ússzam meg ezt a nem-beöltözés dolgot sértődés nélkül.

Ennek a sztorinak kapcsán rögtön egy másik beöltözéses gyöngyszem jut eszembe.

Az angol-csoportomból egyik fiú mesélte, hogy tavaly sajnos eltévesztette a dátumot, és egy nappal korábban jött be ninja jelmezben. Emiatt mindenki rajta röhögött, sőt, még haza se tudott menni, mert a szülei nem voltak otthon napközben, tehát nem volt aki fuvarozza. Amit a saját elmondása szerint legrosszabbnak talált, az az volt, hogy másnap semmi meglepetés sem volt abban hogy ninjának öltözve jött be.

Vagy itt van például az ordítozás. Ez az egyik legnépszerűbb hobbi a gyerekek körében. Már-már mesterfokon űzik. Szünetben, óra közben, másik osztály ablaka alatt, és egyáltalán bármikor és bárhol. Meg is kérdeztem az egyik lányt hogy ezt miért csinálják, erre ő vállat vont és elmagyarázta nekem, hogy ő például amikor unatkozik szünetben, na akkor csak úgy üvöltözik egy kicsit, minden ok nélkül, hogy elfoglalja magát. Na itt feladtam hogy megértsem az osztálytársaim lelkivilágát...

De amúgy a kölcsönös hülyének nézésen túllépve jól boldogulunk egymással, és egyre több barátom van, sőt múltkor (ez nagy dolog tőlem) egy „csajos beszélgetésben” is részt vettem „csajos dolgokról” mint például a körömlakk, a gyantázás előnyei és a pasizás. Haladás, mert nem tromfoltam le őket hogy kit érdekel hol láttak egy fiút aki úgy nézett ki mint Justin Bieber (csak elvileg kevesebb volt a haja), hanem meghallgattam őket, és velük örvendeztem, pedig nem is szeretem Justin Biebert...