Emlékezés, függetlenség,rókázás, igazolvány

A holokauszt emléknap után az elesett katonákra irányította a figyelmünket a légvédelmi sziréna búgása, majd örülhettünk az ország függetlenségének. Bizonyára sokan vannak a világban akiknek a családjukból senki sem volt kénytelen hiányozni zsidóüldözés okán, ahogy mi például egy olyan Izraelben élő család vagyunk amelyiknek nincs személyes kötődése a honvédelem során elhunytakhoz. Szívből örülünk Izrael állam létének, függetlenségének, ezzel sem vagyunk egyedül, ahogy bizonyára vannak olyanok is akik nem örülnek ennek. Sárival elkísértük Gergőt egy rendezvényre, ahol a Laveche Qui Rit zenekarral koncertezett. Kfar Haruv egyike a Golán fennsíkon elhelyezkedő 16 izraeli településnek. Mértékegységem a "kisebb, mint Ramat Cvi" meghatározással illetném a helyet, ahol kb. négyszáz ember él. Még naplemente előtt érkeztünk, így megcsodálhattuk a nem mindennapi panorámát. Fenségesen terült el a lábunk alatt a  Kineret tó, jól beazonosítható volt Ein Gev, ahol már többször jártunk. Nem sokkal ezelőtt kapaszkodtunk fel életünkben először a hajtűkanyarokkal csipkézett szerpentinre. Döbbenten tapasztaltuk, hogy a Golán fennsík valóban egy igazi fennsík, pont olyan, ahogy azt annak idején földrajz órán tanultuk. A fölfele út meggyőzőtt róla, hogy mindent meg lehet szokni, másodjára nem is volt annyira félelmetes, mint elsőre. Igaz most is pont az jutott eszembe, mint akkor, nevezetesen az, hogy nem is szeretek hullámvasutazni.  A kilátás persze kárpótolt az izgalmakért majdnem egészen. A településre érve ünnepségbe csöppentünk, Sári nem volt nagyon lelkes, mikor a mellékhelyiséget keresve egyszerűen belefeledkeztem a műsorba. Én szeretem a falunapokat is megfigyelni, a polgármesterek beszédei, a programok milyensége sokat elárul egy egy közösségről is, nem csak a vezetőjéről, hiszen azt maga a közösség többsége szokta megválasztani bizonyos demokratikus eszközökkel. Itt most egészen mást lehetett látni, igyekeztem megfogni a különbséget. Míg odahaza ezek az ünnepi alkalmak felülről irányítottan jönnek létre a plebs szinte teljes passzivitásával, addig itt egy önerőből közösen szervezett valamit lehetett kitapintani. Bizonyára itt is van aki nem vesz részt a szervezésben, a produkciókban, inkább a fogyasztásban aktív, nincsenek illúzióim. Mindenesetre a fiatalabb korosztályok rendre felvonultak, volt zászló lengetős lánycsapat, akik vélhetőleg saját koreográfiájukat adták elő, voltak apró óvodások, akik az óvónéni kompozícióját valósították meg, volt épp bat mitzva, bar mitzvó korú (12-13 éves) fáklyás csapat, volt kórus karvezetővel, akiket egy szám erejéig a kamasz korú illetve abból épp kilógó srácokból álló csapat élő zenével is kísért, ami nem volt ugyan profi, de volt és ezt nagyon tudom értékelni. A részt vevők egytől egyig boldogan énekeltek, zenéltek, lengettek, vonultak, gyújtottak és beszéltek. Ahogy lelkesen ették később a vatta cukrot, pattogatott kukoricát, ugráltak az ugrálóvárban, vagy szorongatták a sörüket. Táncoltak a koncerten, majd az egészen kiskorúakat és azok szüleit kivéve együtt átvonultak a diszkóba. Egyszerűen jól érezték magukat láthatólag. Beszélgettek, nevettek, izgultak, mikor az indiai dal közben áram szünet volt stílszerűen, mint szokott ugye lenni minden nap ilyen Indiában , gyermeki csodálattal nyugtázták, hogy Gergő egyik szólója alatt kilövődtek a tüzijáték rakétái, hogy szikrákkal borítsák be az eget. Én is jól éreztem magam, táncoltam és hallhattam zenét. Hazafele éjjel kettő körül erős késztetést éreztem, hogy az ottalvós vendégségben lévő Esztit hazavigyük, de elég volt kimondani a dolgot, hogy fölfogjam ez igazi butaság. Másnap mikor érte mentünk megtudtuk, hogy őkelme éppen abban az idősávban hajtotta álomra a szeplős kis fejét, ugyanis abban a faluban is volt mulatság trambulinnal és egyebekkel. Otthon Ábel rajzos levele várt, amiben tájékoztatott bennünket, hogy ők Noéval szintén jól érezték magukat itthon mindez idő alatt.
Másnap ki ki a maga módján pihent, a nagyok matematika feladatokkal szórakoztatták magukat, Noé a barátjával jött ment, Eszti igyekezett ébren maradni, én elkezdtem egy babát varrni Gergő igyekezett a saját dolgaival is haladni, de matematikai ügyeletet is tartott közben. Edzés is volt, hiszen reggel akkor is esznek a birkák, ha független az ország. Délután kedvenc Gilboámon sétáltunk. Elterveztük mi fölnőttek, hogy végig fogunk menni rajta hosszában. A gyerekeknek is mondtuk, de nem figyeltek, így félig titkosan egyre újabb szakaszokkal ismerkedünk. Most Ramat Cvivel szemben jártunk egy felhagyott kőbányát kerültünk meg tulajdonképpen, ahol remek fesztivált vagy kempinget lehetne kialakítani, ha nem lenne teljes balesetveszély minden szeglet a nagy szint különbségek miatt. Másodszorra láttunk rókát nem is olyan távolról, Gergő egy kígyót is pont megpislanthatott. Kellemesen kiszellőztettem a fejemet, amire elég nagy az igényem. A "rettegett szerda" is fájdalom mentes volt szünnapok és erdőzés után, még a személyink megújítására is vállalkoztunk, ami gördülékenyen és ingyenesen zajlott le. Érdekes, hogy itt nem jár le az igazolvány, miért is járna le. Azt mondják néha érdemes megújítani, ha már nem hasonlítasz magadra a benne lévő képen. Mi jól emlékeztünk az akkori magunkra, de büszkén hordjuk a kicsit öregebb fejünket is.