Képes vagyok elengedni... (képes beszámoló jiddise máme light)

a kollégium bejáratában

húzzák, viszik a csomagjukat

Éjjel sokat forgolódtam, nem sokat aludtam és azt hiszem ezzel nem voltam egyedül. Reggel korán keltünk, igyekeztünk, hogy időben megérkezzünk a kollégiumba a beiratkozásra. Útközben két ágyat is föl kellett szedni a városban, méghozzá nem is akármilyet, hanem zsidó ágyat. Ez egészen egyszerűen annyit jelent, hogy a dupla ágy esetenként széthúzható két szimplává, mert "vannak napok, mikor minden nehezebb" és olyankor a vallásos családokban szokás külön aludni. 

Nem, nem tértünk be, mindösszesen annyiról van szó, hogy lesznek napok, mikor itthon vannak a nagyok és lesznek, mikor nincsenek itthon. Ha itthon vannak, akkor mi az étkező sarokban alszunk majd a kihúzható kanapén, Eszti és Noé a nappaliban, Ábel és Sári pedig a saját szobáikban egyedül, ahogy ezt a lakást eredetileg elterveztük. Ilyenkor a nappaliban lévő ágyakat széthúzzuk, így Eszti és Noé külön ágyban tudnak aludni. Amikor azonban Ábel és Sári távol vannak az otthon melegétől, mi felnőttek a nappaliban alszunk az összetolt dupla ágyon, Eszti Sári szobájában, Noé pedig Ábel szobájában foglal helyet. 

Az ágyat nehéz volt lecigölni a szűk lépcsőházban, de még nehezebb volt a kocsira fölbiggyeszteni, alaposan megizzasztotta Gergőt a reggeli napsütésben. Mikor ezzel elkészültünk már mehettünk is a kollégiumba.

A bejáratnál eligazítottak bennünket, hogy a diszkóban van a beiratkozás, és valóban a táncparketten asztalok körül csoportosultak a megjelentek, ahol egy egy tanerő böngészte a neveket. Körben persze süti, kávé, hideg víz, ami egy ilyen délelőtti időpontban dukál. Nagy szerencse, mert így a kicsik csak mérsékelten voltak kiakadva, hogy megint ott vagyunk a nagyok sulijában. 

Miután leadtuk a szükséges papírokat, pl orvosi igazolás, házirend tudomásulvételét igazoló aláírt lap, és átadtuk a gyerekeknek a betegbiztosítási kártyájukat már oda is ért hozzánk a gyerekekért felelős két madrich, azaz ifjúságsegítő jelen esetben leginkább. A fiatal szinesbőrű raszta srác hófehér fogait villogtatta, mert mosolygott kedvesen, a mellette alacsonynak tűnő szende leányzó hasonlóképpen biztosított minket arról, hogy minden a legnagyobb rendben lesz a gyerekekkel. Igaz Júlia a saját telefonszámát hirtelen nem tudta megmondani, de ezen hamar túllendültünk. 

a kerti út végében balra kanyarodunk

a kultúrterem előtt, aminek az aljában van a diszkó

A gyerekek ugyanabban az épületben kaptak helyet, szobáik öt lépésre vannak egymástól ugyanazon a folyosón. A szobákban wc, zuhany, emeletes ágy, szekrény, íróasztal, polc, tükör található. Még elég ridegnek tűnt, mert egy kép sem volt a falakon, de gondolom hamar belakják majd az ifjak.

A szobák előtti tér társalgónak alkalmas székes, foteles zegzugos közösségi tér, ami nagyon kedvünkre való volt. A gyerekek igyekeztek minket viszonylag hamar lekoptatni és ez nekünk sem volt ellenünkre, lévén mindketten munkába igyekeztünk, Gergő felvételre én bölcsi takarításra az ággyal meg már egy csomó idő elhúzódott.

a lakóegységek is "jeruzsálemi" kővel vannak burkolva

európai szemmel rideg folyosó

ittenivel barátságos társalgó

A kicsiknek ez volt az utolsó iskola előtti délutánjuk, várták, hogy nekik is elinduljanak a dolgok. Reggel iskolabusszal rendben megérkeztek a suliba, délután meg haza, boldogan mesélték mi minden volt vagy nem volt az új közegben. Gergő este koncertre ment, előtte még vehettünk új adag füzetet, mert nem sikerült elsőre a jót megtalálni, de nem keseredtünk el, hisz még cipőt is kaptunk és a gázálarcokat is sikerült fölmarni a közeli elosztóhelyen. Gergő elkápráztatta őket egy 1999 es fecnivel, miszerint leadtuk annak idején a gázálarcainkat, amiket kaptunk. Előző próbálkozásunkkor a gép szerint 3 maszk nálunk maradt, ezért csak hármat kaptunk kézhez és biztos ami ziher, szeretnénk, ha hat darab lenne nekünk ilyen.

Az első nap sem nekem, sem Sárinak nem telt túl barátságosan, de azt hiszem mindketten túllendültünk a dolgon. Hosszan beszéltünk telefonon, Ábel elvileg jól abszolválta az új helyzetet, igaz a telefonját kikapcsolta és azóta nem sikerül bekapcsolnia, de jól van, Sári szerint legalábbis. 

ők majd ritka vendégek lehetnek itt csupán

pedig irtó finom belesüppedni a vastag fűbe

vagy leheveredni egy sarokba egy sziklán

Örülök, hogy nem a honvédségnél próbálják ki először milyen idegenekkel lakni, mert ott nehéz lenne hitelesen képviselnem, hogy jó lesz, majd meglátod, míg erről a programról azt gondolom jó lesz, főleg ha elindulnak a külön órák, edzések, ami persze november elejére várható a sok és hosszú őszi ünnep miatt.

Noé és Eszti sikeresen indult neki az új helynek vannak pajtásaik az osztályban, nekem is alakulnak a bölcsiben a gyerekekkel a szálak, élvezem a munkát, Gergő meg zenét ír, koncertezik, felvételre megy és néha meg csak beugrik a Nitzan féle stúdióba lazulgatni, nézelődni, beszélgetni. 

Jó nekünk és néha persze nehéz is, de sokkal könnyebb, mint tavaly, vagy előtte. Haladunk, haladunk előre, miközben teljesen visszafele megyünk az időben, hisz napi szinten újra két gyerekes család lettünk. Nehéz eltalálni miből mennyit kell venni, de nagyon jó, hogy van idő érdemben a "kicsikkel" is foglalkozni, nem lehet felnőttprogramra menni egyáltalán, még annyira sem mint eddig, viszont nagyokat lehet sétálni és beszélgetni ezekkel a kis huligánokkal. 

Hiányoznak a nagyok nagyon erősen és megszakad a szív, mikor a telefonba kapaszkodva mondja, sorolja mi rossz, ami innen hallgatva csak simán nehéz kezdés, de akkor is. Vágyom rá, hogy amikor együtt leszünk újra, semmin se kelljen veszekedni, fogadom százszor is napjában, hogy sosem bosszankodom majd miattuk, nem leszek türelmetlen, csak kedves és megértő. Érzem a húsomban a lukat, amit hagytak, lelkemben az űrt, a távolságot, ami elválaszt, a felnőttség kapujában integetek a hímzett szélű zsebkendőmmel és hálát adok a sorsnak, hogy nem egy idegen országban vannak tőlem sok ezer kilométerre, ahogy vannak sokan mostanában, csak a közvetlen ismeretségi körömben is nem kevesen szülők. A gyerek dolga, hogy magasabbra nőljön, mint a szülője, okosabb, szebb, jobb legyen, hát haladjunk, tessék, csak tessék, de miért ilyen hirtelen, miért pont most, miért így kérdem én és persze tudom, az eszemmel tudom, hogy mert ez az élet rendje, meg a hasonló közhelyek, de a lelkem nyikorog, a szemem nedves, a torkom kapar, az orrom összeszorul azért bevallom nőiesen.