Próbahét

Ezen a héten azt ízlelgettük milyen is a hétköznapok sora az új életünkben. Eddig ugyanis csak mutatóba voltak a nagyok a koleszban, a kicsik hol mentek isibe, hol szünet volt, én is mintavételesen voltam a bölcsődében, Gergőnek is volt egy kis luk a naptárban.
Jelentem az aggódó drukkereknek, mindent rendben teljesítettünk, ha minden igaz. A nagyok majd csak egy hét múlva látogatnak haza, 3 napig lesznek itt, a kicsik minden délután házi feladatuk fölött görnyedeznek kicsit, ajánlott olvasmányaikat fejtegetik, én 8 órás munkanapokat tudhatok magam mögött, Gergő kicsit húzósabbra sikeredett, napi 10-12 óra jön ki neki átlagosan. A háztartásunk pont ugyanolyan olajozottan működött a teszt héten is, mint korábban bármikor, most is megfőtt az ebéd minden nap, ahogy a villásreggeli sem maradt el amit nyugiban lehet elfogyasztani teázva. Rend van, tisztaság, ami az én komfortérzetemet emeli leginkább. Volt séta és kirándulás is, a nagymosás is elvégeztetett kézzel, ahogy ez már ebben az új életben van, ahol nincs Hajdú Bözsink, vagyis mosógépünk. Volt esti mese, beszélgetés a nagyokkal, kicsikkel és olvasás magunknak és a kiskorúaknak. A kertészkedés is belefért, van remény a kopár kert átvarázsolására. Úgy tűnik tehát, hogy nem a hivatalosan kijelölt helyen eltöltött munkaóráktól függ nálunk a szerelem, háztartás, gyerekezés. A munkatempó pörgős, de jólesően vagyunk fáradtak. Ami érzékelhető változás az inkább a kettőnk közötti kommunikációt érinti. Sokkal kevesebbet beszélünk azokról a dolgokról, amik nem minket, csak az egyikünket érintik, illetve ezeknek a kifele sugárzása nem megy nekem a korábban megszokott mértékben.

A gyerekek barátkozási kedve nem lankad, jönnek-mennek nálunk a gyerekek, ami teljesen megnyugtató mozzanata az életünknek. Fontos és halaszthatatlan találkozók esnek meg a játszótéren, a játszótérhez közeli óvóhely tetején, ahol jól takarnak a fa ágai, nálunk a szobákban, az ifjúági szervezet foglalkozásain. Dolgaik vannak ezeknek, szülők és gyerekek telefonálnak, nagyon kell figyelnem a nevekre, igyekszem mindent följegyezni. Egyenlőre bábeli a zűrzavar, el sem hiszem, hogy ez odaát milyen olajozottan ment nekem úgy emlékszem.
Gergővel a kert a kedvenc helyünk, pedig még semmi nincs benne egy rozzant ülőgarnitúrán kívül, amit természetesen egy kuka mellől hoztunk haza. Pont akkor sikerült érte menni, mikor a kuka házigazdái vendégeket fogadtak. Misi erős karjai segítettek Gergőnek a kocsi tetejére varázsolni a dolgot, majd leszedni, hogy a helyére kerüljön. Jókat olvasok rajta, Gergő a pálmafát szereti nézni a naplementével, fene az ízlését. A kerti tervek szerint Gergő beduin utóérzetű szőnyeges tűzrakója és a nekem kedves virágoskert koncepció együtt is megvalósítható, sőt tavaszra kitűztem, hogy ping-pong asztalunk is lesz, a mandarin fáról nem is beszélve. Ehhez képest most a kert leginkább azokra az archív felvételekre hajaz, mikor az első pionírok idejöttek földet művelni. Technikai felszereltségem továbbra is az afrikai törzsi kultúra nyomait hordozza. Számszerüsitve egy azaz egy darab kisméretű nyeletlen kapafejjel vagyok ellátva, amivel tökéletesen lehet haladni, igaz kis léptékben. Nem is kell elsietni semmit, hisz a sosem művelt kert tud várni még kicsit, így biztos nem hajtom túl magam alkalmankként. A gyerekek lelkes segítségével alakult már kis ágyás kővel kirakva, ezek fölkapálva várják a befogadásra szánt magokat, hagymákat. Vannak már elvetett magok, amiket még Ramat Cviben gyűjtögettem, szépen ki is bújtak az első levelek, hajtások. Elégedetten hallgatom a növekedéssel járó sercegést, locsolok egyelőre, míg nem építik ki a csepegtetős rendszert, amit nemsokára nekiállok kitanulni, ha nem történik valami változás a háziak részéről és ezt vehetik fenyegetésnek is...
A lakás újabb szintugrás előtt áll érzem, szerencsére annyira alapra van véve a figura, hogy van hova fejlődni. Abban bízom, hogy most pár évet egyhelyben maradunk és akkor van értelme rendezkedni, gyűjtögetni. Biztos neki lehetne ugrani és venni és invesztálni, de nincs kedvem, szeretem ezt a másik idekerülős fajtát, mikor minden darabhoz van sztori, személyek, akik hozzákapcsolódnak a tárgyakhoz, helyzetek és komikus mozzanatok, amikre jó gondolni egy székre zuttyanva, vagy egy szekrény nyitáskor, egy hűtőbe helyezett étel kapcsán. Jó tudni, hogy magam is tudok lámpaernyőt készíteni pálmalevélből, jó időről időre megpróbálni feldolgozni, tárggyá formálni valami természetben föllelt darabot, ami hihetetlen szolgálatot tesz jelentőségéhez képest.
Sok zenét hallgatok, keresgélek, azon kaptam magam, hogy most nem a legújabb románokat bújom, albánokkal, bolgárokkal és szerbekkel karöltve, hanem bele bele feledkezem az itteni ebbe abba és üdítően hatnak azok is amik régen kihoztak a sodromból. Lehet szeretni stílust, énekhangot, szövegértési képességet, nyelvi leleményt, ritmust, hangszeres tudást  külön külön is, no meg egyben is előfordul pont, mint bárhol a világon.
Már látom, hogy jönnek a filmek szépen sorban, ha megtalálom a forrást végre. Néhány kedvenc már van abból is, lehet fejlődni, ahogy színházba is biztosan elkerülünk egyszer és akkor nem lesz visszaút attól félek.
Várom a következő hétköznapi hetet, addig egy munkátlan nappal leszünk gazdagabbak, no terv van rá bőven, nem aggódom, hogy semmittevés lesz belőle.