Jó

Jó a játszótéren sötétedés után utcai lámpa fényében vacsorázni a szőnyegen ülve. Jó rágni le az olajbogyót a magról, tunkolni a pitát a hummuszba, majszolni a nagymama linzerét és moskauerét. Jó kávét főzni kemping gázon és köményes bolti kekszet ropogtatni hozzá. Jó ezeket tenni, ha az ember nincs egyedül. Jó nevetni teli szájjal, hallgatni, hogy a gyerekek már különböző nyelveken is tudnak héberül, vagyis különböző népek akcentusait is beszélik. Jó felidézni régi baráttal, hogy is volt, mikor ő is kicsi volt még és hallani mi hogy van vele most. Jó együtt sétálni és trafik raktárából "öt követ" előhozatni, hogy végre a budapesti baráttól ellessük a mesterfogásokat, amit egy rendes itteninek valamikor a telefonon pötyögős játékok előtti világban minimum illett tudni a ses-besh mellett. Jó együtt lenni és nem fáj elválni sem, hisz a távolságok áthidalhatóak minden irányban. A nagyok pár nap múlva újra jönnek.

Este későn érünk haza fáradtan és másnap vár ránk az ismerkedés a háziorvosunkkal, mint szakemberrel. A gyerekek újszerű kiütése miatt döntöttünk így, amiről kiderült szép gombafajta, hogy honnan került hozzánk választ nem kapok a rendelőben. Délután  a bölcsiben azonban minden kiderül. Macskáktól könnyen beszerezhető, úgynevezett mosavnyik betegség nyugtatott meg az egyik anyuka Eszire mosolyogva, aki büszkén szegte fel a fejét. Hivatalosan is falusi. A macskákat azóta nem etetjük, a gyerekek nem ölelgetik őket folyton, no ettől még itt laknak a teraszon. A macskák nyomában a kert kutyája is egyre több időt szentel kis hajlékunk környékére. Modellálással tanul, profin napozik kinyújtott mellső lábakkal, ahogy tőlem látta, és előszeretettel helyezkedik el a kerti kanapén, ahol Gergő szokott ücsörögni.
A bölcsiben peregnek a napok, nagyokat játszunk, vannak visszatérő közösen kialakított játékaink a gyerekeknek és nekem. Vannak általam hozottak is, amiket magyarul játszanak a szülők őszinte örömére, bár a csoport egyik tagja sem "őshonos" leszármazott magyar ajkú. A munka nem fáraszt, inkább feldob, jó velük, jó egész nap játszani megint. Föl is merült a héten, a gyerekekben, hogy én mit is dolgozom valójában. Nehéz szívvel gondoltam rá, hogy most kiderül a csalfaság és tényleg kissé csalódottan vezetődtek rá, hogy nekem az a munkám, hogy velük jól érzem magam. Élvezem, hogy napról napra továbbadhatom, amit eddig a gyerekektől tanultam,vagyis volt értelme megőrizni a fejemben, szívemben azokat. Jó tudni, hogy ahol az ész, az értelem és az erő is elakad ott elég a hülyeség, egy egy könnyed, jól elhelyezett móka.
Tudom, hogy jót teszek, fontos dolgot csinálok, mikor velük vagyok, érzem a felelősséget, amit csak gyerekek közelében éreztem életemben. Tudom, hogy repülni tanítok és át kell, hogy érjék majd az óceánt, ha eljön az ideje. Nem lehet félvállról lenni velük, nem is tudok.

A legjobban azonban a saját gyerekeinket élvezem, akkor is, ha épp taplók, vagy nyűgösek. Őket már nem olyan egyszerű elkápráztatni, lázba hozni, hisz minden varászlatomat ismerik már régen. Tudják mire számíthatnak, mikor együtt a hatosfogat.

Azért néha sikerül őket is meglepni. Ezen a héten egy pici lakást kaptunk kölcsön Tel-Avivban, ahol bámulatos könnyedséggel fértünk el hatan. Hatalmas sétát tettünk Jaffón, péntek esti ünnepi vacsoránk már készen várt minket a hűtőben, hoztuk magunkkal az otthon ízeit. Másnap a közeli Ha Yarkon parkban csámborogtunk, lődörögtünk a régi kikötőben, míg el nem fáradtunk véglegesen. Jó volt hazaérni kis vidéki házikónkba a nagyvárosból, ahogy jó volt ott lenni is.

Felkészülten vártuk a kezdődő hetet, ami tartogat próbát, hivatali ügyintézést, dolgozatokat, kirándulást, teniszezést, játékot, olvasást, nagy beszélgetéseket, vagyis olyan lesz, mint szokott. Fullos.