Közeli keleti mese

Egyszer volt hol nem volt, az üveghegyen is túl volt egy fiú, akit Gergelynek neveztek el a szülei, mikor még épp, hogy csak megszületett, sőt már előtte. Nevelgették, tanítatták. Felcseperedett, színpadra állt.
Telt múlt az idő, végül mire megemberesedett kellően képzett munkaerő lett, szakmájában fejlődőképes, tanulásban alázatos, alapos, kiszámítható, megbízható, nem utolsósorban tehetséges.
Mindene meg volt ami a háttérben szükséges, család, lakhely, még autója is akadt amibe beleülhetett, ha a távolba szólította a kötelesség.
Mikor az üveghegy olvadni kezdett  úgy érezte eljött az idő. Elindult kis hazájából idegenbe szerencsét próbálni. Egész pereputtya fontos apró dolgait 3 bőröndbe csomagolta, sólyom szárnyára ült, szállt, kelet felé, közel.
Apró faluban, ahol alig hatszázad magával szagolta a dúsan trágyázott föld szagát munkára lelt. Birka akol várta, vasmegmunkáló inas is lehetett, ha úgy adódott. Mikor ezek már mind elégedetten becsukódtak mögötte kinyitotta a csodásan faragott ládikát, amiben a muzsikát tartotta. Fújta kedvenc furulyáját, billentyűket nyomott le gyorsan futó ujjaival.
Ha hívták muzsikálni is ment, boldogan. Ritkán hívták, bár egyszer még a távoli sivatagba is eljutott, a csillogó főváros fényeiben is megfürdött, a holdvilág sütötte arcát hazafelé. Ment barátságból, járandóságért egyaránt.
Fél év se telt bele rátalált valaki, akinek igen megtetszett a játéka. Magával ragadta különleges pikulájának hangja, mintha hirtelen drágakőre bukkant volna ott ahol nem is számított rá. Elhívatta a nemesi zenedébe, mutogatta fűnek fának kis ékszerét, míg egy napon maga a király udvarának zeneszerzője hírét nem vette a birkapásztor pikulájának. Ment a pásztor, hogyne ment volna, mikor onnan szólították. Meghallgatták, megtetszett nekik igencsak az ő másmilyen játéka. Fölállították a magasra ácsolt dobogóra, onnan hallatta hangját egész nyáron át.
Eljött az ősz, a királyi udvar ritkábban gyűlt össze, hogy meghallgassa a muzsikát. Nyugodtan hajtotta mégis álomra fejét a vándormuzsikus. Jól is tette, hogy nem tépdeste köntöse ujját. Érte küldött a feketébe öltözött öreg királyasszony és a fiatalabb királylány. Énekes madarak voltak mindketten, körülvették magukat zenészekkel, mulattatták az úri közönséget. Egy napon az urak között megjelent a mézes hangú csillag, kinek dalára boldogan esküdtek öröknek tűnő hűséget a kicsiny ország tehetős polgárai. Meghallotta az ezüstös furugla hangjait és nem tudott szabadulni tőle. Egy nemesi eseményen újra megpillantotta őt, érte küldött. Próbára tette és már aznap vitte is magával oda ahol várták.  Gondosan ismertette az elkövetkező napok sorát. 3 nap 4 muzsikálni való esemény, de úgy, hogy egyik nap este mégis mindenki a családjával lehet.
Itt a vége, fuss el véle!