Semmiségek

Csendesen teltek a napok, szorgalmasan ki ki tette a dolgát, bár érezhető volt egy jelentős lankadás, mindannyiunk munkakedve kicsit alábbhagyott, de azért megy minden előre. Toljuk magunk előtt a napokat, mint a Toldi nevű jégtörő a táblákat a Dunán, mikor még voltak.

Minden nap volt körséta, hol jött velem valaki, hol nem, volt barátnős délután és barátnő nélküli is, volt foci és volt mikor nem volt, semmi jellegzetes markáns dolog sem ütötte fel a fejét. Kivéve a Tu Bisvat, amit nagyon szeretek. Szárított és friss gyümölcs mindegy az nekem, jöhet bátran bármelyik. Ha az ünnep aszaltat kíván azt eszünk. Volt lakoma és Esztivel jót játszottunk, míg megcsináltuk az ünnepi montázst dísznek.
Aztán eljött a csütörtök és hazajöttek a nagyok. Első alkalommal érkeztek a faluig tömegközlekedéssel. Kinéztem a kevés hozzánk is beforduló buszok egyikét és reméltem elérik, B terv is volt persze, hisz taxival mindenhova el lehet jutni. Mikor lekászálódtak a buszról nem is tudtam hogyan öleljem mindkettőt, gyorsan betessékeltem őket a boltba és gyorsan összekapkodtuk a vacsorának valót, a reggeliért majd külön eljövök, hogy friss legyen.

Egészen megélénkült a ház, Gergővel is hosszan beszéltem, olyan már már kerek volt a dolog. Aztán pénteken Ábellel elmentünk virágért a szomszéd faluba, mert nálunk nem lehet kapni shabati csokrot. Jót sétáltunk, beszélgettünk. A falu kapujában egy kelgyó heverészett, napozott, mi azt gondoltuk talán nem él, de aztán elfordult, kvázi hátat fordított nekünk. Valószínűleg elbaltáztuk a pihenését.

Hazaérkezésünk után aztán mindenki sétára kész állapotba került és már nyargaltunk is az alsó, oldalsó kapu felé. A napi rendes sétám alatt azokra a dombokra látok rá, amelyikek irányába most elkezdtünk poroszkálni. Fölkaptattunk az első lejtőn, már lefele iramodtunk mikor egy pasast láttunk két kutyával felénk jönni. A mozdulatainkból biztos érzékelhető volt, hogy nem akarunk feltétlen megismerkedni velük, így a fickó magához intette az ebeket, azok leültek tisztes távolban az ösvényünktől mi pedig szabadon mentünk tovább.

Mikor elhagytuk a dombot és kiértünk egy műútra ami két lanka között kanyarog a hátunk mögött megpillantottam egy falka nagytestű fehér kutyát, olyan komondor féléket, amikből Ramat Cviben is őrizte kettő a birkákat, de itt jóval több kutya volt nyáj meg egy se. Megosztottam a gyerekekkel, hogy nem fogunk futni, hisz ők úgyis gyorsabbak, úgy teszünk inkább mintha nem láttuk volna őket, az eper a zsákunkban valszeg nem érdekli majd őket. Szépen haladtunk az úton, a kutyák bóklásztak a dombon, majd a mi utunk elkanyarodott és ott leültünk eprezni, napozni. Hazáig több kalandban nem volt részünk Ábel felváltva vitte nyakában Noét és Esztit is kicsit, jókat kacagtak én meg arra gondoltam, nemrég még mi vittük ezt a nagy laklit a nyakunkban.

Én este még elmentem egy körre, lábamba maradt még egy kis mozdulni vágyás. Aztán a szokásos péntek esti lakoma következett gyertyával és borral,igaz alkohol mentessel, ahogy ez nálunk dukál. Szeretem, ha minden hétre jut legalább egy ünnep.
Szombaton kis csoportban keltünk útra, meg akartam nézni már egy ideje egy hegytetőt, de sosem jutunk el oda, hát most alaposan körbejártuk. Kedvelt célpontja a kirándulóknak, rengeteg autó van a hegy lábánál, legutóbb ettől riadtam vissza, de most csakazért is akartam tudni mi van ott. A környék tele van régi korok emlékeivel, itt is egy település maradványt láthattunk. A közeli gazdaság kapuja hivogatóan tárva nyitva állt, de csak belestünk oda, nem mentünk beljebb.
Lassan hazafele vettük az irányt, főzés, kertben levés, szundikálás, baráthoz menés, ki ki töltötte az idejét, ahogy kedve tartotta. Holnap megint kezdődik egy új szakasz, forog tovább minden és ez megnyugtató.