Ajtók nyílnak

Ezt a hetet a meghűlés jegyében töltöttük. Gergő szombat éjjel betegen ért haza a koncertről, nem is engedtem hepciáskodni másnap, nem mintha nagyon lett volna kedve bármihez, ami lázasan persze nem csoda. A jól bevált gőzölés, citrus félék, teák mentén teltek a napok. Noé viszonylag hamar felzárkózott, így mi csajok szorgosan jártuk a közintézményeket, a zenészeink meg hol lázasan, hol köhögve nyomták az ágyat. A héten több koncert is volt, ahova gyengélkedve érkezett a delegált művészünk, de mindet végigfújta igaz paracetamolos segítséggel. Ez nem lendített a gyógyuláson. Noé több napot is itthon volt, ez kedvezett a zenei pályafutásának, új számát itt hallgathatjátok: https://soundcloud.com/noe-barcza/demons-burby-remix
Hamarosan egy remix is előállt: https://soundcloud.com/noe-barcza/esh-esh-medura-burby-remix
Végül Eszti is megkapta a csütörtököt szabad, iskola mentes napnak, mert az mégiscsak igazságtalanság, hogy egyedül iskola buszozzon meg tanuljon. Legalábbis szerinte. Szerintem meg jó néha kivenni egy szabadnapot, ha elfárad az ember, hisz semmi olyan fontos dolog nem történt még semelyik iskolában sem ami helyett ne lenne jó kicsit otthon lenni a családdal. Eszti persze már a reggeli órákban érezte, hogy azért valamit mégiscsak lehetne csinálni, ami nem a négy fal között van, ahol köhögnek meg pihennek főleg a betegek. Mikor kiderült számomra, hogy a bölcsivel kirándulunk a birkákhoz itt a faluban, gyorsan felhívtam, hogy jöjjön velünk. Elkelt a segítség, így dolgozni jött a szeplős, mosolygós nagylány, mindenki határtalan örömére. Nagy utat tettünk meg az aprólékokkal a viszonylagos melegben. Néha megálltunk pihenni, inni, majd kaptak harapnivalót is a cél állomáson. A birkák a dadus társamék gazdaságában vannak, férje széles mosollyal üdvözölte az egész kompániát, számára meglepetés volt az érkezésünk. A gyerekeket jól ismeri, van akit csak hallomásból, van aki személyes jó barátja, vagy szomszédja. Valahányszor lehajt a bölcsi előtt a gyerekek sikítva integetnek neki akár traktorral, akár a kis elektromos autójával halad el a kerítésen túl. A bölcsi egyébként abban a házban működik, ami valaha az ő családjának a háza volt. Ide érkeztek meg a szüleivel 1958 ban. A ház később a falu használatába került. Smuel már sokat hallott Esztiről  is és most végre személyesen is megismerhette. Mi sem találkoztunk még hivatalosan, csak egyszer Miska bácsinál a boltban. Miután a felesége már többször meghívott, de még sosem jött létre a találkozó most megbeszéltük, hogy csinálunk beszélgetős alkalmat, mert ez a kutyafuttában váltott pár mondat azért bátran bővíthető. A gyerekek vidáman ismerkedtek a birkákkal, lovakkal, kutyákkal, örömmel ettek és ittak a kertben és nehezebben, mint ahogy jöttünk, de hősiesen visszagyalogoltak a bölcsibe. A program remekül sikerült, Eszti nélkül nem lett volna ilyen felhőtlen, hisz elkelt a segítség.

A nagyok hazajövetele is vidám eseménye volt a hétnek. Hozták a bizonyítványukat, ami elfogulatlanul is nagyon jól sikerült. Sári is, Ábel is "le a kalappal" teljesített, el vagyunk ájulva tőlük és ezt nem győzzük mondani nekik. Azt hiszem megérdemlik az elismerést.

A hétvégére a fiúk is jobban lettek, bár Gergő azért még nem teljesen van jól. A szokásos sétához össze kellett kicsit szednie magát, de azért egész hosszan tudtunk végül menni, míg a lehűlés és borult ég haza nem parancsolt bennünket. Az új táj egészen európai hangulatú erdőt rejtett. A túra kezdőpontja egy benzinkút mellett indul, már régóta nézegetjük vajon milyen lehet, de eddig ez a tény, hogy a kirándulást egy kútnál kezdjük visszavetette a kedvem. Most visszamenőleg sajnálom, hogy nem szavaztam bizalmat, sosem szabad tudom a látszat alapján ítélni. Megint igazolódott a tétel, vannak téves elképzelések, prekoncepciók. Kellemes szép vidékre jutottunk, és még hosszan lehetett volna folytatni az utat, sőt letérési lehetőségek is voltak. Azt hiszem ez is jó lesz hosszútávú használatra. Boldog vagyok, hogy bármerre indulunk csalódás kizárva.

Az este szépen telt, lakoma, társas játék, nagy röhögés, közös idő, mind együtt. Ez a kedvenc részem. Nagyon fontos nekem az a szelete az életünknek, amikor találkozunk. Hetente, kéthetente összeülni kicsit mind, van annak egy hangulata. Örülök, hogy megadatott ez nekünk, hogy van kedvünk, hogy együtt tesszük, hogy ez mindenkinek öröm és nem kötelességszerű "jó akkor legyen" alkalom.
Szombaton vártuk Eran, a barátunk szüleit, akik a mi falunkban akartak valakinek bemutatni minket. Eran a legrégebbi itteni barátja Gergőnek, 17 éve már, hogy megismerkedtek az akadémián. Szülei is hamar megismertek minket, a kapcsolat azóta is tart. A látogatásuk régóta lógott a levegőben, örültem, hogy végre sor kerül rá. Mi már számtalan alkalommal jártunk náluk, mindig jókat beszélgettünk, kötetlenül lehet velük együtt lenni. A házaspár akiknek be akartak minket mutatni egy tartalékos szolgálat alkalmával került a barátaik közé. A házát ahova invitáltak minket jól ismertem kivülről, sőt az egyik gyereküket és unokájukat is többször láttam már. A szüleink korabeli házaspár nő tagja magyar, a férfi olasz származású. A férfi szobrász, fantasztikus műterme van, amiről már sokat hallottam. Most bebocsátást nyertünk a birodalmába és a házába is. A felesége, Judit a lelkemre kötötte, hogy mindenképpen térjek be egy kávéra valamikor, ami nem fog nehezemre esni. Majd az unokákat is bemutatjuk a gyerekeknek, volt a végszó. Érzem ahogy át meg átszőjük lassan a falut. A bölcsi révén már eleve jó pár családot ismerek, a gyerekek kapcsán is hozzáadódik jó néhány. Kezdünk itt otthon lenni. Ha külsősök is maradunk mégis valahogy bekerülünk. Hol itt, hol ott nyílik meg egy ajtó. Még sokakkal vagyok úgy, hogy már tudom, hogy tudnak rólunk és keressük az alkalmat, hogy valahogy kapcsolódjunk.

A héten egy pékműhelyben jártam a faluban. Már sokszor akartam menni és már többször hívtak is. Az ott készülő kenyérhez foghatót sosem ettem még. A pék egy nő, egy olyan nem is akármilyen nő. Olyan pont, hogy nyugodtan bele lehet keverni az eddigi nők közé akikkel hosszabb ideje már barátságban vagyok és nem lógna ki onnan. Az egyik gyereke az öt közül Noé barátja. A műhely valaha kávézó volt, amiről ódákat hallottam olyanoktól, akik nem tudták, hogy ismerem a tulajdonost. Meséltek a helyben sült kenyérről, amiből szendvics készült, a kávéról, ami igazi, de leginkább a hangulatról, ami valahogy átragadt azokra akik megültek ott egy kicsit. A mosoly, a nyugalom, az életvidám teremteni tudás volt a levegőben az illatok mellett. Aztán egy időre becsukódott a semmi különöset nem ígérő közönséges kétszárnyú ajtó.
Két éve aztán újra kinyílt. Csak kenyér készül odabenn, de az el is fogy rendre minden nap amennyi csak van. Messzebbről is ideutaznak érte. Jól éreztem magam ott, boldogan mentem onnan haza egy meleg cipóval a hónom alatt. Az is ilyen rég érő találkozás volt, mint a birkákkal dolgozó Smuel, vagy a szobrász és a felesége. Csupa jó ember, olyan igaziból befogadóak és jó értelemben vett módon kíváncsiak, vagyis nyitottak.
Ez a hét sem telt tétlenül vagy unalmasan, megérte végigmenni rajta. Most jöhet a következő. Ebben kicsit a szokásosnál több lesz a munka, de ezt sem bánom. Biztosan lesznek jó, játékokkal teli órák szép számmal.