17

17 év telt el azóta, hogy először szoríthattam magamhoz saját gyereket. Akkor azt írtam, hogy olyan a szülés, mintha 100 fokon kimosnák az embert. Aztán kiderült, hogy minden szülés másmilyen és ugyan fontos pont, de csak egy pont a sok közül.
Amikor először rám nevetett, amikor először láttam felébredni, elaludni, sírni, nevetni, enni, amikor először hallottam beszélni, amikor először akármi és aztán folytathatnám, hogy mikor másodszor, és lehet a sor elejére menni, hallom a régi írógép hangját, mikor a kocsit visszaugrasztjuk az elejére.
És minden nap másmilyen és ami rossz az is jófajta gyötrelem, mert tanulom őt és benne magamat, az én anyámat, az ő anyját, az ő anyjának az anyját, rá még jól emlékszem. Jönnek sorban az anyák, az apám anyja, a szerelmem anyja, a szerelmem anyjának az anyja, a szerelmem apjának az anyja. Mesélnek, meséltek, ha kérdeztem mindenképpen, néha maguktól is, csak figyelni kellett. A legtöbben csendben elmentek már, pedig még mondhatnák. Maradtak bennünk a mozdulataik, hajuk színe, a mosolyuk, ahogy bennük is maradt az övéiké az annakidején anyáktól. Állok a sorban az anyák között, nézem a szemét, az anyám szeme néz rám, már rég magasabb nálam, lehajol hozzám, átölel viccel és nevet. Hosszan intünk egymásnak reggel a buszmegállóban a gyorsan elreppenő közös hétvége után.

Az elmúlt hét alatt főleg vártunk. Vártuk Gergőt, aki hajnalban érkezett, ezért mi már este hétkor lefküdtünk, hogy a kanapén ülve meglepjük őt kialaudva. A gyerekek másnap nem mentek iskolába, hárman vártak haza a mukából.  Ketten vártuk izgatottan, hogy egy ügyintézés okán szerelmesen andalogjunk Tel Avivban, majd négyen vártuk izgatottan a fiatalabbak féléves bizonyítványát. Hatan vártuk, hogy eljöjjön a csütörtök és benne a családot egyesítő találkozás.

A pénteki napot két szekcióban töltöttük el, a lányok Gergővel La Vache Quirit koncertre utaztak Tel Avivba, ahol Misi erősítette a nemek arányának igazságosabb elosztását. A fáradalmakat aztán az evezős klub melletti pázsiton pihegtük ki étkekkel szegélyezett szőnyegünkön.

Szombaton túracipőt húztunk mindahányan, dombról dombra jártunk, mind mögött van egy következő, mintha sosem fogyna el előlünk a lehetőség. És pont ezt érzem a hétkönapok sűrűjébn is, hogy a virradattal új bimbó nyílik meg a kertben, új dolgokkal kerülök szembe.
Ami fáj elillan, ami nehéz pihévé lesz, csak tudni kell úszni, elfáradni nem szabad csupán, mert akkor lecsap a kilátástalanság fekete leple. Aludni kell, hogy erős legyek, új jelenség az életemben. Öregszem.