Profán hírekkel szolgálhatok. Végre életszerű, fogyasztói társadalmat tükröző bejegyzés a sok érzelem után. Van kérem ez az élet is, nem csak folyton a kikapcsolódás meg kirándulás ami alkalmas elfoglaltabb embertársaink hergelésére. Az elmúlt héten a háztartásunk fejlesztésével foglalkoztunk. Olyanok voltunk, mint ahogy a friss házasokat elképzelem, ezük sincs, azuk sincs. Idemennek, odamennek, ezt vesznek, azt vesznek, colstokkal szaladgálnak, kimérnek, rendezkednek. Mi is voltunk szaküzletekben, vettünk polcokat, amik térelválasztóként is funkcionálnak, vettünk íróasztalt a gyerekeknek, sőt gépesítettük a háztartásunkat, hisz a héten megérkezik hozzánk a mosógép, sőt ráadásnak egy gáztűzhely is. Hatalmas lépések az ittlétben. Egész lakás kinézetű kezd lenni a dolog.
A kicsinyek már az európai bútoráruháztól teljesen meg voltak hatódva. Szorgalmasan jegyzetelték a cikkszámot, az árat, méreteket. A megpihenésre kivállóan bevált az étterem részleg, és a végén volt fagyi is a pénztár után. Otthon aztán lelkesen csavarozták a széket és asztalt, és figyelték mi hogyan lesz még. Mi is vidáman keresgéltünk és csavaroztunk és húztuk, vontuk, amit kellett. A végeredmény két gyerekszoba szerű szoba, valamint részünkre egy háló sarok és egy dolgozó sarok. A nappalink még üresen tátong, de nemsokára az is kialakul bizonyára. Szerencsére a rendezkedés nem vett el egy egész hetet, két fél nap elég volt belőle. A többiben lehetett dolgozni, sétálni, kirándulni, nézelődni.
A koncertek zajlanak, a bölcsis élet nemkülönben. A mi gyerekeinkkel meg mindenféle felállásban törekszünk a legtöbbet kihozni a mindennapokból. Élvezzük, hogy vanak, velük töltjük azt az időt, mikor épp kiváncsiak ránk, ami azért változó mennyiségben fordul elő, mert van sok egyéb dolguk is. Mindenesetre finom és feltöltő az együttlét, nem adnám másnak. Akár egy sütögetés a szabadban, akár egy társasozás, akár egy csöndes meseolvasás, akár zenehallgatás, akár film nézés, vagy bandukolás, mind jó.
E heti "Fedezd fel Izraelt" programunk keretében Beit Gimalba látogattunk, amiről azt hittük nem voltunk még ott sosem, de ahogy ráfordultunk a monostorhoz vezető útra Gergő felsóhajtot, hogy a kicsi Ábellel már jártunk itt. A monostor a szaléziak rendjéhez tartozik, aminek alapvető küldetése a szükséget szenvedő fiatalok oktatása. Maga a rend 1859-ben Torinóban alakult. Vidáman fedeztem fel a Bécsi útról jól ismert alakot Don Boscot a kertben szobor formában, és a templom festett üvegablakán.
Az itteni épület eredetileg agrár szakiskola volt, amit kifejezetten szegény, elsősorban árva fiatalok számára alakítottak ki 1878-ban, és csak 1892-ben lett belőle rendház, igaz akkor rögtön kettő. Egy hölgyek egy pedig urak részére. A monostor mai napig agrár érdekeltségű. Olivaolajat és vörösbort készítenek, ezeket a termékeiket árusítják.
A kaputól nem messze Gergő rábökött egy kis dobozra, és azt mondta, hogy az egy meteorológiai állomás. Nem hiába járt mégsem egyetemre! Én simán elmentem a dobozka mellett. Később utánanéztem. Ez nem egy állomás, hanem az állomás. Ez ugyanis az első amit Izraelben felállítottak, egészen pontosan 1919-ben, ráadásul a mai napig működik.
A szépen rendezett kert gyepe, a virágból kis sem látszó mandulafa, csak ráadás a monostor alap felszereltségéhez. A látnivalók közé tartozik néhány 5. századból származó bizánci templom maradványaként bemutatott mozaik, amiknek a mintáit követve díszítették az 1930ban emelt "új" templomot.
Van koncertterem is, ahol ottjártunkkor épp opera áriákat hallgathattunk volna meg, de kevéssé voltunk erre fogékony hangulatban. A kertben old timer alfa romeo találkozó zajlott, a templomban pedig alkalmunk volt feleleveníteni néhány történetet Jézus életéből, szerencsére nem a stációkat kellett végigvenni, mert azt valahogy nem szeretem.
A viszonylag kis templom gazdagon díszített falai és menyezete ellensúlyozták a kevésbé ügyes freskókat. A színes ablakokon beszűrődő fény játéka visszavitt az időben. Emlékszem gyerekkoromban többször is magával ragadott ez a látvány, ahogy a szürke kőoszlopok mintha ruhát öltenének magukra. Azonnal elmúlik a komorságuk és elővillan kecses faragottságuk ahogy illegetik magukat az üvegek által kölcsönzött ünnepélyes hacukában.
A parányi templomból kifordulva a falon aztán megpillantottuk az eredeti mozaikokat. Az apró kis színes kövek által kiadott hiányos mintákat mazsolázva lehetett beszélgetni művészetről, életformákról, szeretem, hogy lehet így is tanulni.
Gergővel sikerült a "benzinkutas ösvény" nevet viselő túraútvonalon is továbbhaladnunk, amíg a kiskorúak vidám rádió műsort szerkesztettek otthon. Az ösvényről az derült ki, hogy eddig talán a legizgalmasabb a számomra. Ez persze könnyen lehet, hogy elmúlik, amint végigérek rajta. Egyenlőre azt látom, hogy zöld, virágba van borulva és kellően magasan fekszik, jól belátni a dombokat, amik mágikus erővel hatnak rám. Azt érzem mindet meg kell másznom, ami nyilván butság, mert mi lesz, ha elfogynak a dombok?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.