Beszökött az ősz

Nem tudom Párizsban mi a helyzet, de ide pénteken csöndben bekúszott az ősz. Miután reggel elmentünk egy ócskáshoz, vagy nevezzük turkáldának, a közeli kibutzba, majd bevásároltuk a heti élelmet és leadtuk Noét egy zsúrban felutaztunk Jeruzsálembe. Gergő segített Eranéknak elővadászni valami eltűntnek hitt basszus szólamot a gépükön, majd találkoztunk a nagyokkal. Miután most az a hétvége volt, amit bent töltenek a pnimiában (értsd kollégium), gondoltuk, ha épp nincs más dolguk legyünk együtt kicsit. Szépen elhajtottunk egy kirándulóhelyre, ami történetesen egy magasabb dombtető volt, ami Jeruzsálem környékén elég gyakori. Itt előszedegettük a hús sütéshez szükséges kis grill szettet (mangal), az élelmet és italokat, majd megállapítottuk, hogy annyira fúj a szél, hogy kénytelenek vagyunk kövekből szélfogót építeni tűzvédelmi okokból. A szél pedig annyira hűvös volt és kellemetlen, hogy kimondottan fáztunk. A kocsiban maradt egy nejlon olyan gyerekruhákkal, amik nálunk épp senkinek sem jók és még nem találtak gazdára, ezekből igyekeztünk valami meleg ruhadarabot eszkábálni. Elég vidámra sikeredett az új öltözködési stílus megteremtése. Gergő nyakába került egy tréning nadrág, nekem a fejemre két póló, mázlim volt, mert Noé a kocsiban hagyta a pulcsiját, kicsit szűkösen, de rám jött így nem fáztam meg. A gyerekeknek persze volt valami fölsője szerencsére, nekik ugyanis van eszük is.
Nagyon jól éreztük magunkat együtt, sokat nevettünk, a nagyokból ömlöttek a hét eseményei, olyan nagyon jó, hogy nem csak odavakkantott fél szavak vannak, hanem van igény és lehetőség beszélgetni velük. Sári szinte minden nap telefonál Gergővel, én is szoktam beszélni Ábellel időről időre, no meg persze Sárival is, hisz első kézből más. Mindig ők jelentkeznek, egyrészt mert nem tudjuk mikor milyen programjuk, órájuk, munkájuk, elfoglaltságuk van pontosan, másrészt nem akarunk levakarhatatlan szülőkként nyomulni.
Szombaton szép nagyot kirándultunk, már már unalmasnak tűnhet, hogy ha van egy kis szabadidő rögtön loholunk a természet lágy ölébe omolni, de aki egyszer rákapott a természetjárás ízére többet nem ereszti a dolog, így aztán mi mint többszörös visszaesők folyton megyünk, pont mint korábban bármikor. Nem azért treníroztuk a gyerekeket a túrázásra, hogy mikor már elég nagyok hozzá abbahagyjuk! No azért akad nyafogás és ellenkezés, ha többet kell menni, mint azt a kis ellenzék kitalálja, de aztán túl lehet lendülni a dolgon és folytatni a "bejárást", vagyis lakókörnyezetünk módszeres megismerését.

Sikerült ezúttal olyan ösvényt találni, ami a a falu másik oldalán halad, vagyis a tőlünk kicsit följebb lakóktól irigyelt kilátásba sétáltunk bele egyenesen. Dombra föl, dombról le, dombra föl, dombra át, egyszer csak beleütköztünk a falut körülölelő kerítésbe, amin találtunk is kaput, így visszafele úton beeresztettük rajta a kicsiket, mi pedig földerítettünk egy másik ösvényt, mint amin odafele mentünk. Nagyon élvezem, hogy már olyan nagyok a kicsik, hogy önállóan haza tudnak menni, sőt fölfedezni lehet őket elereszteni, sőt szinte mindenben lehet rájuk számítani. Szóval már nem is kicsik! Azért persze, ha nem ölelgeti és puszilgatja őket eleget az ember fölháborodottan kikérik a részüket, igaz ez a nagyokkal is így van, őket is kell és lehet ölelni és puszilni, ami nagyon jó érzés.
A kirándulás után aztán ebéd és kávé és repülőjegy nyomtatás következett, majd Gergő fölvette a szalámi rendelést a háziaktól, és nekivágott a reptérre vezető útnak. Csak egyszer fordult vissza az itthagyott kavalért és már ment is a megbízható autóval a közeli reptérre. Tavaly minden reptérre és koncertre menéshez kellett B tervet készíteni, mi van,. ha lerobban az autó, jól rá kellett számolni az időt is, messze is laktunk a megfelelő helyszínektől, mostanra a reptérre menés könnyed újjgyakorlat.
Mi hárman a délután további részében különbözőképpen foglaltuk el magunkat, Eszti elment barátnőzni, Noé játszott a kert macskáival és kutyájával, valamint segített nekem kertészkedni. Ültettünk paciflóra magot, csodatölcsér félét és leandert gyökereztettünk, megeredt, elültettük, valamint újabb növényeket szereztünk a környéken. Gyűjtünk magokat, hajtásokat, lassan földbe kerülnek a hagymások is, mindennek eljön az ideje. A leülős rész is alakul a kertben, újabb remek párnákra tettünk szert, sőt egy hetvenes éveket idéző huzattal megáldott matrac is került hozzánk.
Éjszakára hűvös lett, sőt sötét felhőket is láttam az égen, behoztam a cipőket, nehogy megázzanak esetleg. A bölcsiben kikerült a falitáblára az ősz kvázi összes szimbóluma, a sárguló falevél, a gereblyéző ember, a megérkező vándor madár, a csiga, ami azért elég mulatságos egy olyan részén az országnak, ahol a fafélék gyakorlatilag kivétel nélkül örökzöldek. Én mindenesetre pontosan emlékszem milyen a lombhullató ősz és a hátam közepére nem hiányzik a latyak, a szomorú sötét, akkor sem, ha imádom azt a pár hetet amíg gyönyörűre festi az ősz a faleveleket. Mi itt várjuk a frissítő esőt, napközben továbbra is rövid ujjúban és nadrágban isszuk a sok vizet  hisz meleg van. Itt az ősz és a tél a megújulást hozza majd, minden kizöldül, kitisztul, lehet délben is a szabadban lenni, néha kell számolni esővel, épp csak azért, hogy a táj megteljen színes virágokkal. A mi környékünk ugyan nagy hőingásával tartogathat meglepetéseket, de idén készültünk és új lakhelyünkhöz igazítottuk ruhatárunkat. Van pulcsink és kabátunk, nem beszélve a vízálló cipőről.