"Menni, menni muszáj menni...."

Folyton megyünk valahová. Iskolába, bölcsödébe, koncertre, de legfőképpen kirándulni megyünk persze, amikor a többi helyekre éppen nem muszáj. A környékünk alapvetően domb domb hátán. Amikor nézem a  képernyőn a fotóimat egy egy túráról, meglepve tapasztalom milyen kopár, milyen semmilyen lehet ez kintről nézve, de benne lenni nagyon élvezetes.
Élmény belebotlani kaméleonba, bejárni a környékünket minden oldalról, együtt lenni, beszélgetni, megpihenni az árnyasban guevát, mandarint, őszibarackot, kókuszdiót, ringlót rágcsálni. Egyre másra derítjük föl a minket körülvevő tájat, apránként és aprólékosan lépésről lépésre rakjuk ki a puzzle-t ami itt hever a lábunk előtt, alatt. Emlékszem mikor a budai hegyekben tettük ugyanezt, apró kis bakancsos lábak kaptattak mellettem, kis zoknik kalimpáltak a hátamon, vagy a hasamon a különböző hordozó eszközökben, csakúgy, mint Gergőn. Mennyi tájat bejártunk már együtt, mennyi izgalmas dolgot láttunk már eddig is. Ez a mostani bejárása  a falu környékének azonban legjobban az indiai felfedezőutakra hajaz. Elindulni egy irányba és engedni, hogy történjenek a dolgok, csak irányt választani és csomóponthoz érve újra döntést hozni, ez áll a legközelebb hozzám.

Szerettem volna mindig olyan lenni, aki megtervezi otthon térképpel a dolgot és aztán be is járja pont azt, de nem lettem. Hiába ültem fölötte, hiába olvastam utána, hiába találtam ki gondosan, sosem egyezett az előre elképzelt a megvalósulttal. Aztán már egy ideje értem, hogy ez ugyanaz a dolog, ami folyton különböző formában rám köszön. Szerettem volna mindig, ha van egy olyan munkahely, olyan felnőttes, ahova bemegy az ember, csinálja amit kell, majd hazamegy, mindig ugyanakkor, mindig ugyanoda. Ez sem lett így eddig sosem. Most lehetne leginkább talén, a bölcsi aztán tényleg az a hely, ahol lehetne, de nekem itt sem így alakult. Hetente változik a beosztásom, amit jó esetben szombat este már egész hétre megkapok, lévén vasárnappal kezdődik a munkahét ez elég mulatságos. Még a fizetésem sem ugyanakkor érkezik, hónapról hónapra változó napon jelenik meg a számlánkon. Be kell látnom van bennem egy másik pettikági, egy szabályos igyekvő darab, de kívül és többnyire mégiscsak ez a hebrencs van nekem, amit már egészen megszoktam.

Múlt héten még nem tudtam, hogy Gergő ezen a héten is elutazik, persze nem tervezünk nagyon előre, de mikor valaki ezen nagyon meglepődött azt vettem észre magamon, hogy én csöppet sem vagyok meglepve. Ez is olyan aktuálisan alakuló faktora az életünknek, hiányozna, ha nem így volna talán.
A nagyok láthatása is mértani pontossággal kiszámítható dolog, de valahogy még sosem jött létre papírforma szerint. Egyedül a kisebbek iskolabusza képvisel állandóságot az életünkben az idősíkok tekintetében.
A beharangozott ősz visszafordult, hirtelen újra nyár lett, igyekszünk kiélvezni a napsütést, bár biztosan nem lesz hosszú a tél. A hagymás növényeket itt pár hónapra hűtőben javasolják tárolni kiültetés előtt, ez elárul valamicskét a várható hőmérsékletről. A mi tulipánjaink, jácintjaink, fréziáink is alszanak a jégszekrényben egyenlőre.

A gyerekeink szépen fejlődnek, ki ki a maga módján tanulja, amit kell, szorgalmasan, kitartóan, néha bosszankodva, de haladnak előre, mennek az ösvényen, ami épp eléjük kerül. Noééknál új tantárgy a játék és a színház, kertészkedés óra is van, igaz ez Esztiéknél is megjelent az itteni órarendben. A nagyok is kertészkednek, nekik bizonyos számú munkaórát kell teljesíteniük tantervbe építve. Természetesen mindenkinek vannak kedvenc és utált tantárgyai, a nagyoknak élvezetes például a tanakh, nevezzük judaisztikának, míg a kicsik, akik odahaza tradició néven tanultak hasonlót nem szeretik egy kicsikét sem, mert nehéz a nyelvezete. Az informatika egyenlőre a nagyoknál, mintha nem lenne órarendbe iktatva, a kicsik rettentően élvezik a képszerkesztést, és egyéb izgalmas dolgokat. A sportolás a nagyoknál kötelezően legalább hetente kétszer be kell következzen, de szabadon választhatnak sportágat, ami lehet zumba is és edzőterem is a rengeteg más mellett, az uszoda edzés időn kívül szabadon nyitva áll előttük, kedvükre használhatják. A kicsiknek hetente háromszor van torna órájuk a szabadban.
A nagyoknál elindultak a zenei foglalkozások is, Sári megkezdte zongora tanulmányait, valamint bekerült az iskola kórusába, ahova felvételizni kellett, meghallgatás formájában. Ábel a fakultációként választott filmművészet elmélet/gyakorlat, és művészet elmélet/gyakorlat együttesen kívül nem jelentkezett kulturális vagy zenei "edzésre".
Noé és Eszti, szokásunkhoz híven nem jár külön órára, pontosabban nem halmozzuk el őket minden délután valami programmal, elméletem szerint semmi szükség rá, hogy az iskolai anyag mellett bármi kötöttséget toljunk rájuk, elfoglalják magukat így is elég rendesen. Eszti önállóan jár jógázni hétfőnként, keddenként mindketten részt vesznek a falu ifjúsági szervezetének csoportjában. Emellett folyton gyalogolnak a faluban föl és alá, Noé gyakorlatilag minden nap focizik, remélem sikerül tenisz ütőkhöz jutnunk, mert a falu profi pályái üresen ásítanak akárhányszor arra járok. Gergőnek már van görkorcsolyája, a többieknek még nem találtunk, de rajta vagyunk a dolgon, az "ócskásnál" bármikor beeshet egy jó darab potom áron. Bicikliket is szeretnénk beszerezni, hisz körbevesz minket számos kerékpár út, a túrázás bicajjal sem lehet rossz. Azt most sem lehet mondani, hogy mozgásszegény lenne az életünk, de lehetne még ezen a téren fejlődni, most ez már csak az eszközökön múlik, amik bizonyára nemsokára előállnak.
Menni, menni muszáj menni tehát, nem csak dolgozni persze, hanem látni, érteni, élvezni, tanulni.