Geri rendőrautóban, benzinhiány, zuhé, avagy mit csinálunk hétvégén?

Ez a kérdés sokakat foglalkoztat. Milyen egy átlagos hétvége vajon itt nálunk? Egy szóban: remek. Bővebben Marha jó. Na jó kifejtem....
A hétvégéket nagyon várjuk, pont, mint otthon és hasonlóan sűrű szokott lenni, pont, mint otthon. Meg lehet különböztetni A, Av, B, Bv verziókat. Mondjuk A, hogy jön a Misi, B, hogy nem jön a Misi, mi megyünk valahova, Av, hogy jön a Misi és vele megyünk valahova, Bv nem jön a Misi, és mi sem megyünk sehova. A Bv még nem nagyon volt kipróbálva, mert ugyan volt olyan, hogy nem jött a Misi, de akkor pont Emő volt itt. Nekünk a pénteki napon kezdődik a hétvége, ilyenkor Gergő ugyan lemegy a birkákhoz, mi meg elmegyünk majd tornázni Dunyival, de aztán miénk a világ. Mindenképpen járunk egyet a közelben, már van kedvenc domb és erdő, és még számtalan van a környéken, amivel kacérkodunk. Ha  tehetjük messzebbre is elutazunk. Egész héten helyben vagyunk, így az összegyűlt kilométerek és benzinpénz a hétvégére várnak. Míg mások folyton ingáznak a kocsival moshavon belül is, mi sokat használjuk a lábunkat.
Misi látogatásai felérnek egy kisebb esti telepi hajcihővel, nagyobb lakomákat csapunk, beszélgetünk, játszunk, röhögünk, kiruccanunk, tapasztalunk, filmet nézünk, későn fekszünk. Miska legutóbbi látogatásakor a szomszéd kislány, Ayala is nálunk aludt, pontosabban ő nem aludt valami sokat. Azt mondta ismeretlen volt neki a hely, sosem aludt még itt, legközelebb biztosan jobban alszik majd. Kénytelen voltam megjegyezni, hogy két éve költöztek át a mostani házukba és konkrétan abban a szobában aludt, ahol két évvel ezelőttig minden éjjel, amióta megszületett. Cuki volt, mikor végighallgatott, látszott rajta, hogy ez teljesen kiment a fejéből. Mellesleg már ilyeneket tudok mondani! Misi érkezéséhez és távozásához hathatós közreműködésre van szükség, ugyanis mire ő kiszabadul a munkából és ideér Afulába, addigra onnan már semmilyen jármű nem indul, vagyis érte kell menni (15km-re van Afula), visszafele mostanra kiderült, hogy van busz, amit el lehet csípni a tőlünk 5 kmre eső kereszteződésben. Ha lehetne bízni benne, hogy fölveszik az embert, ha stoppol, lehetne ezzel próbálkozni, de azért az olyan rossz érzés, mikor sötétben áll a kedves barát az útszélen....Nem vagyunk valami megközelíthető térfélen Rehovotból nézve, erre nem gondoltunk a választáskor. Afulába jó a közlekedés, de onnan nincs tovább sabbatkor.

A mostani hétvégénk elég tipikusnak mondható. Sűrű programot bonyolítottunk, csupa kedves és jó emberrel találkoztunk, pedig elég zökkenősen indult a dolog. Volt autóbebikázás, láttuk Gerit beszállni rendőrautóba, ültünk kapitányságon, zuhogott eső és lett rosszul gyerek. Mi kell még....
A pénteki birkászás után, a torna elalvása mellett megsültek a "rántóhúsok", bepakoltunk a kocsiba és  elindultunk. Azaz indultunk volna, de nem indult a kocsi. Lemerült az aksi, szerencsére itt azonnal bebikázták és mégis elindultunk az úton. A történethez hozzátartozik, hogy múlt pénteken el akartunk ugrani a tengerhez, de az autó nem akart, és ő volt a komolyabb, el is vittük a szervizbe, ahol aztán otthagytunk egy nagyobb összeget, mármint nekünk nagyobbat, mert még ezzel együtt is nevetséges áron jutottunk kocsihoz. Szóval elindultunk és tudtuk, hogy egy darabig töltenie kell az aksinak, nem fogunk megállni. Aztán mégis megálltunk fél óra múlva, na nem mi, hanem a kocsi. Még szerencse, hogy nem a 6os úton, mert ott hosszan nincs semmi, hanem még előtte, nem messze egy arab falucskától. Egy darabig Geri próbálta újra és újra, hátha elindul a dög, de nem. Már az is elhangzott, hogy otthagyjuk és kész, le van szarva az egész, vagyis elég komolya volt az elkeseredettség. És nem csak arról van szó, hogy vártak bennünket több helyen, mert ellentétben velünk mindenkinek van fagyasztója, tehát a hatunkra főzött étel egy részét bizonyára megmentik majd és bizonyára nélkülünk is eltöltik majd az idejüket, de mi nagyon számítottunk az utazásra és csalódottak voltunk és mérgesek, nem beszélve a tehetetlenség érzésről. Lezártuk a kocsit és elindultunk a falu felé, elhatároztuk, hogy csak azért is kaland lesz a dolog, ha nem Jeruzsálemben, akkor itt fogjuk jól érezni magunkat. Az ösvény sáros volt, az eső szemerkélt, a szeméten és építési törmeléken lépkedve hallgattuk mások autóinak zaját, miközben bandukoltunk az ismeretlenbe. Azért csacsogtunk és sokkal kevésbé voltunk feszültek, mint mikor az autó újraindításán fáradozó Gergőt figyeltük az esőben sárban tapicskolva. Az első épület, ami mellett vezetett az út a rendőrség volt. Épp megérkezett egy járőrkocsi, odasúgtam Gergőnek, hogy tőlük kérjünk segítséget, aki ettől elég ideges lett és húzódozott. Nem értem miért nem akar önszántából rendőrrel beszélni, sokkal rosszabb, mikor ők akarnak veled szóba elegyedni. Végül csak beszédbe elegyedtek, Gergő elmondta mi történt, fölvetette, hogy esetleg egy benzinkútban üzemanyagot szerezne, hátha ez a gond, mire a rendőrök készségesen beültették a kocsijukba, minket meg betessékeltek a kapitányságra. Nem telt el 10 perc és a dögnek kikiáltott autóból vidáman integetett a mi családfőnk és folytattunk az utat a benzinkúton át a történelmi városba. Első utunk a piacra vezetett, mert Gergőnek és nekem az a legkedvesebb helyek egyike. Az ottani pörgés, színek, szagok, árucikkek visszaröpítettek minket 16 évvel korábbra. Belefúrtuk magunkat a tömegbe és persze vásároltunk is ezt azt, egészen addig, míg Noé rosszul nem lett. Hamuszürke és zöld színekben váltakozott az arca és enyhe hányingere volt, mintha egy kiadós körhintázás után lenne. Szerény véleménye az volt, hogy a tünet édességre jól reagál, így arra jutottunk nagy baja nem lehet, csak ki kell menni a piacról, a tömegből.

A kocsihoz visszaérve megebédeltünk, kiderült, hogy a friss pita, és a hozzá kiosztott hús is gyógyír, almalével öblítve gurultunk tovább a következő kedvenc helyünkre, az óvárosba. Beérve a Jaffa kapun ugynaaz a kép fogadott minket, mint mindig, mint régen, emberek minden rasszt képviselve, bőrszandál szag keveredve édeskés illattal, vizipipa füsttel, kis tömjénnel spékelve. Jó látni, hogy nem változik, miért is tenné. A bazárban lépkedve Ádámék jelentkeztek be skypon, jó volt egy pillanatig összekapcsolódni azon a helyen, ahol ugyan nélkülük is sokat mászkáltunk, de velük is kedvelt célpontunk volt a közösen  itt töltött fontos időkben. A várandósságok utolsó heteiben voltam Ábellel és Sárival, mindkétszer ők jöttek segítségnek, társaságnak a szülés körüli időre. Azoknak a gyerekeknek a születéséhez, akik már egy ideje magasabbak, okosabbak, valószínűleg egészségesebbek és biztosan állíthatom szebbek is, mint én.

Elmentünk a Siratófalhoz is természetesen, meg is hatódtunk, kívántunk is a történelmi köveket érintve. Nem kerülte el a figyelmünket a két macska az egyik közeli házfalon, mintha a Rabbi macskája előadásból csöppentek volna oda, pedig tudjuk, hogy fordítva volt. Azt tudom Margit látott e ugyanilyet, vagy csak elképzelte, nekünk viszont az orrunk előtt valósult meg a darab nyitó és záró jelenete. Nem bolyongtunk hosszan, mert már fáradtak voltak a kisebbek és a vacsora meghívásunk ideje is közeledett. Eranék már vártak bennünket, meg a gondosan elkészített fejedelmi lakoma. Meghitt szombat fogadás és vidám beszélgetés, fékevesztett játék váltogatta egymást, míg végül jóllakva és fáradtan útnak indultunk, hogy Eran szüleinél a szuterénben lévő stúdió lakásban álomra hajtsuk a fejünket. Rég jártam ebben a lakásban, kicsit át is alakult, de ugyanolyan barátságos és otthonos volt, mint annak idején, mikor Ábel még olyan pici volt, hogy nem tudta, hogy nem szabad a hangszóró közepén levő fényes gombot megnyomni. Reggel A szülők boldogan üdvözöltek minket, és ez kölcsönösen melegséges érzés volt, míg ők semmit sem változtak megcsodálták a kisbabából nagylánnyá változott Sárát, a kisfiúból nagyra nőtt Ábelt és az ismeretlen kis hősöket, akik szintén nem kicsik már. Reggeliztünk, beszélgettünk, örültünk egymásnak, kaptunk egy szeretetcsomagot és nekivágtunk Abu Goshnak, ahol régen laktunk, hogy sétáljunk egyet abban a domboldalban, ahol annyiszor. Kerestük Magdit is a boltost, akinél annak idején a vásárlásainkat intéztük, de már nem ül a boltjában, mint régen mindig, máshol dolgozik. Itt is vannak változások.

Beköszöntünk a számunkra olyan kedves Avisar családhoz is, ahol persze voltak vendégek is Bécsből, megállapítottuk, hogy mindannyiunk közös nevezője Fekó, amit elégedetten nyugtáztunk, nagy egyetértésben afelett, hogy mindannyian mennyire kedveljük őt. Az Avisar család feje Menachem nyíltan vállalja rajongását a "banda" iránt, ami a családunkat hivatott megnevezni. Érkeztünk előtti hetekben szinte naponta skypoltunk vele, segített, információt gyűjtött, fáradhatatlanul telefonált, ahogy újabb és újabb kérdések merültek föl bennünk és biztatott minket, hogy ötleteink életképesek, ami nagyon jólesett. A kis kitérő után folytattuk utunkat Nitzan rezidenciája felé. Ő volt a Yussef ve Echad zenekar kitalálója, főhőse, motorja, zeneszerzője. Ebben a zenekarban játszott Gergő, velük szerepelt az arab zsidó együttműködéseket bemutató Benetton újságban. Nitzan a jeruzsálemi piac tőszomszédságában lakott mikor megismertük, el sem tudtuk képzelni máshogyan. Az elmúlt hat évben azonban vele is sok dolog történt, kiköltözött a város szívéből, vidéki lett, az ország egyik legjobb hangstúdióját építette föl, ő lett a world music első számú felvételezője, befejezte a félkész házat amit vett, ezek mellett a házához tartozó területen elhelyezkedő csirke telep helyén egy jóga stúdiót is felépített vályogból, és nem utolsó sorban három helyes kölök apukája. Feleségével éldegélnek kis családjukkal 35 percre a Jeruzsálemtől békében, szeretetben. Kellemes délutánt töltöttünk velük. A gyerekek is jól szórakoztak, olajbogyótól duzzadó szatyorral mondtunk búcsút, megesküdve a házigazda gyerekeknek, hogy még felbukkanunk máskor is.
A hazafele vezető úton hatalmas esőbe hajtottunk bele, amire számítottunk, hiszen napok óta másról sem beszélnek a házigazdáink, mint a tél beálltáról, a közelgő hatalmas viharról. Kicsit olyan volt, mintha igyekeznének lekövetni az amerikai eseményeket, megtették a szükséges óvintézkedéseket a birkáknál, a műhely körül. A tél valóban beköszöntött, legjobban a mi tavaszunkra hasonlít, minden zöldül, nagy sebességgel növekszenek a bevetett területeken előbújt hajtások. A nap süt, az ég kék, igaz csak 20 fok körül van a hőmérséklet, este 16 ra is leesik. A mosás szépen szárad a szélben, a pocsolyába megáztatott sportcipő kicsit kevésbé.

A kontroll szoba

olajbogyó szüret Nitzanéknál