2012. november 8., csütörtök

Yitzhak Rabin emléknap a suliban


Az iskolában okt. 28.án és 29.-én Yitzhak Rabin emléknapot tartottak. Ennek előkészítéseként
megírták hogy legyünk szívesek ünneplőbe öltözni. Mint később kiderült ez csak azt jeleneti hogy
az egyen-pólónak fehérnek kell lennie.
Ebben a napban a barátaim szerint az a legjobb, hogy ellóghatnak egy angolórát, és helyette egy
hosszú és unalmasan előadott beszédet hallgathatnak végig Rabinról. Ez számukra már-már a
mennyország, mert nincs angol óra, a beszéd alatt lehet sutyorogni, és bambulni ki a fejünkből,
ami ugye az egyik legjobb elfoglaltság, és piszkálhatjuk a előttünk ülő székét. Ez mind tartalmas
elfoglaltság.
Miután a beszédet végighallgattuk és tülekedve kiszabadulunk a teremből, ahol fagyos levegő
volt, a napfényre, és csacsogva visítozva, és isten tudja még mit csinálva zúdulunk az udvarra, és
lökdössük egymást. Az még plusz jó hogy egymás fülébe is ordítozhat az ember, ha nem haladnak
elég gyorsan az előttük levők.
Ráadásul ezután az óra után van a nagyszünet, ami nem kevesebb mint 15 perc.
Tehát ez a nap minden szempontból tartalmas az iskolásoknak. Már csak ki kell várni a jövő évet
hogy megint ellóghassuk az angolt, és újra kezdődjön az egész.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.