Az első hónap (Mici)

Az első hónap szerintem 

jól telt és kimerítő is volt, no nem annyira, mint egy otthoni. Az első nagy élmény számomra az

volt, hogy tényleg megérkeztünk. Ezt elég sokáig tudtam ellenőrizni, hiszen órákig várakoztunk a

reptéren, hogy megspóroljunk egy éjszakányi szállásköltséget. Igen természetesen ez az én ötletem

volt. Ez a reptérhez kötött idő megajándékozott egy madaras jelenséggel, amit sajnos nem tudok

tudományos pontossággal kifejteni, mert fogalmam sincs milyen madarak laknak az érkező oldal

hatalmas menórája mellett. Mindenesetre rengeteg madár csivitelt a napfelkelte örömére, ami

egészen elképesztett. Ilyen vircsaftot utoljára Noé hajnali születésekor hallottam, pedig szoktam

erdőben, mezőn ébredni korai órán. A gyerekek pont szék alakban meghajolva aludtak, miközben

én a fáradtságtól és a jelenségtől teljesen megváltozott tudatállapotban ringattam magam ide-oda.

Második flash akkor ért, mikor a Meteor Egyesület Ifjúsági túraevező szakosztályának tagját pillantottam meg Telep logóval ellátott polóban a tengerparton. A szakosztálytagok némelyike nyakig a sós lében hullám lovagolt, néhányan a parton forogtak a napon, miközben az evezés mellett az élet más területeinek megtárgyalására is sor került. 

Harmadik élmény az afulai megérkezés és lakásbérlés volt, miszerint lehet 24 óra leforgása alatt letelepedni. Az elkövetkező napokban remek volt a befogadottá válást megélni, mind a gyerekek, mind a mi szempontunkból. Megkímélném magunkat a magyar és izraeli falusi lét kimerítő összehasonlításától, ám röviden kénytelen vagyok írni erről, hiszen az élményeinket gyűjtjük ezen a felületen. Alapvető különbségnek tartom, hogy itt érték befogadni, ez nagy előny, ha az ember érkezik. Biztosan itt is előfordul, hogy valaki iszik egy pohár bort, vagy sört, de kis falunkban gyakorlatilag ismeretlen az otthon olyan jellegzetes püffedtre ivás jelensége. A gyerekek együttmozgása legjobban a horányi emlékeinket eleveníti meg. Szabadon, biztonságban mozoghatnak, játszhatnak, barátkozhatnak. 

A közösségi élet általában nem jellemző erre a falura úgy tűnik, vallási élet pedig gyakorlatilag nincs.

Mégis érzékelhető háló van a házak között, a távolabbi szomszédok átsétálnak egymáshoz

esténként, minket is invitáltak már be vadidegenül kertekbe ücsörgő társaságok, családok. Tudták,

hogy mi vagyunk az új család, vagyis működik az információ átvitel, ahogy otthon is, de mégis

kicsit másképp. 

Ramat Cvi

Negyedik nagy élmény az iskolai fogadtatásunk volt, erről a gyerekek már

részletesen írtak. Olyan volt, mintha már jártunk volna itt, vagy vártak volna minket, örültek, pedig

nem is tudták kifélék mifélék vagyunk. Azt éreztem, hogy át vagyunk vezetve a kedvencLauder

iskolámból ebbe az Emek Harod nevűbe. A nagyokkal kicsit nehezebben ment a dolog, ez volt az

első negatív élményem. Az évfolyamfelelős minden addigi dolog ellenpontja lett és maradt

egyenlőre. Az őszi ünnepekhez kapcsolt 2 hetes szünidő kitörése előtti pillanatban érkeztünk, mind

a hivatalok, mind az iskolák várták a pihenési lehetőséget. A nagyok sulijának is lett volna ideje

kitalálni bármi stratégiát, és azt éreztem van is fogadókészség, de akadályozó személy is, és ő az erősebb. Végül minden kialakult és elindult, de nem volt kellemes, és könnyed. Azóta ez is megoldódott, de a tüske helye lassan heged. 

Ötödik élményem az ifjúsági szervezetbe való bekerülés volt. Sári és Ábel egyaránt elkezdhetik a madrich képzést, ami otthon 16 éves korhoz kötött. A gyerekek otthon is tagjai voltak egy egy szervezetnek, amit hasznos és remek dolognak találtunk mindannyian. Remek madrichok gondoskodtak szellemi épülésükről, miközben játszottak velük, táncoltak és röhögtek nem is keveset. Itt is jó a csapat, csak ugye mindez héberül van most, amitől kevesebb a röhögés és több a tanulás. 

A helyi ifjúsági szervezet megnyitóján
Sári átvezeti a kicsiket a tűzön

Hatodik élményem a fizikai munka, amit egyszerűen szeretek és kész. A háztartás vezetés, gyerekezés, zenés foglalkozás mind fizikai munka kategória, ezzel azt hiszem nem lehet vitába keveredni, miközben nyilván szellemileg is toppon kell lenni közben. Fárasztó is, tudjuk mind. A birkák körül végezhető munka azért volt nagy élmény, mert szimplán fizikailag kellett erőt kifejteni, ami nekem nagyon pihentető elfoglaltság.  Szeretem a primer szinten értelmes dolgokat, a birkászás ilyen. Erre persze csak akkor van esélyem, ha Gergő külföldre utazik. És ez akkor rögtön a hetedik élmény is. 

Már mikor jöttünk tudtuk, hogy Gergő két héttel később Franciaországba utazik majd, de egyáltalán nem szorongtam ettől. 

Itt azt mondják a faluban, hogy vezetés nélkül itt halott ember vagy, amit nem érzek, de tény,

hogy izgalmas lehet annak, aki megszokta, hogy önerőből eljut Ából Bébe. Én a próbálom

megszokni kategóriában versenyzem. Napi micveként adom a világnak, hogy nem vezetek, de

lehet, hogy kénytelen leszek más jó cselekedet után nézni, miután az udvaron áll egy automata

sebváltós dodgem, és az ország összes higgadt soför ezen a környéken él. Meglátjuk. 

Vannak mindennapi szükséglethez tartozó élmények is. Két hétig éltünk hűtő nélkül, itt ugye 30 fok körül van napközben a hőmérséklet, ami nem kedvez egy csomó fajta étel eltarthatóságának, hogy

finoman fogalmazzak. Így alakult ki az a szokásunk, hogy csak nyomokban eszünk húst. 

Kuszkuszos, mentás lencsefasírt

Senkit nem visel meg a kvázi vega konyha, én pedig naponta új és új dolgokat találok ki és valósítok meg ebben a tárgykörben, eszem ágában sincs recepteket keresni, hisz akkor oda az egész játék. A „nem létező ételek” néven futó projectem már a tavaly télen kialakult anyagi nehézkedésünk alkalmával

beindult, most azonban szárnyakat kapott. A hűtő megvonása és visszaadása, mint minden

kényelmi és praktikus berendezésnél átrendezte az életünket. A minimalista háztartásunk

önmagában is izgalmas élmény. Aki járt már lakásunkban tudja, hogy szeretjük a szőnyegeket,

textileket, falvédőket, ágytakarókat, ilyen-olyan szép bútorokat, tárgyakat no és a könyveinket. 

Stúdió a Maros utcai lakásunkban

Hát ezek azok, amik itt nincsenek. Azt is lehet tudni rólam, hogy fészek építő alkat vagyok, vagyis

szeretem a rendelkezésre álló teret otthonossá tenni. A szállodai szobák átrendezése iránt tanúsított

vonzalmam könnyed kis titkom (volt eddig). Lakásaink, így többes számban, hiszen jó párszor

költöztünk már mindig az éppne aktuális igényeinket tükrözték. Valahányszor változott valami a

struktúrában elköltöztünk. Távol volt az óvoda, csönd kellett, közlekedési csomópontra volt

szükség, uccu neki, hajrá. Albérletnek kiadott lakás helyett másokét kibérelve akár, de folyton

alkalmazkodtunk a szükséghez. Bevált és most is ezt tettük. A berendezést azonban most nem

hoztuk magunkkal. 

Stúdió Ramat Cvi-beli lakásunkban

Jókedvűen japán stílusúnak mondom házunk berendezését, ami a legalapvetőbb

dolgokra korlátozódik, mint szivacsok egy ruhás polc, Sári szobájában Ákosék jóvoltából egy tv

szekrénnyel, természetesen tv nélkül. A konyhában van beépített pult és egy 3 égős gázfőzőt is

beszereztünk, a háziak pedig rendelkezésünkre bocsátottak egy nád ülőgarnitúrát két fotellel. A vicc

az, hogy kezd ez a lakás is olyan barczapettik formájúvá válni. A kicsik kartondobozokból csináltak

polcot maguknak, velem meg gyártattak a sok otthon hagyott játék helyett néhány horgolt állatot,

amiket gondosan ápolnak és nevelnek nagy egyetértésben, a Fekó -féle tehénnel egyetemben, aki

Bécsben csatlakozott kivándorlási hivatalunkhoz. 

Felirat hozzáadása

Annak idején a Maros utcában kedvenc

pillanatom volt, mikor a mosó és mosogató gép egyszerre dolgozott, miközben lábaimat az asztalra

téve horgoltam. Ez most nincs ugyan, de a kézi mosás lehetőség a társas együttlétre.A kád fölött

görnyedve röhögcsélünk, és dörgölünk, utána jutalomképpen öblítünk, vagyis beállunk a kádba rá a

ruhákra és tapossuk. Kicsavarjuk egymás kezéből a dolgokat, aztán teregetünk és leszedünk. Igen

egyedül nem ilyen vicces, de azért úgy se rossz a melegben, napsütésben, kék ég alatt. Mosogatni

meg alig kell, hiszen 6 tányér, 6 pohár, 6 evőeszköz utazott velünk, az az indiai úton szerzett fém

készletünk, amit minden vízi túrázó, vagy csáj fogyasztó társunk jól ismerhet.

Élmények közé tartozik az utazás, kalandozás, ami nálam kedves időtöltés. Voltunk látogatóba

Dánieléknél, akik egy nagyon izgalmas kis településen laknak, hamar kialakult egy spontán

sütögetés az ottani családok egy részével, kedvesek, nyitottak voltak, 

Dániel és Noé

voltunk Ákoséknál, akik a

Mispaha blogért felelősek, remek kibbutzban laknak a genezáreti tó partján, ahol fürdéssel, garázs vásárral egybekötött ismerkedést ejtettünk meg. Voltunk erdőkben, csodálatos illatokkal övezve

(jugoszlávia szag) és szántóföldeken, aminek a rögös vastag barna sara nem pereg le a cipőről,

voltunk arab piacon, amit szeretünk, tengernél többször, volt nálunk is vendégeskedés, Emő, Miska

és beindult a gyerekjárás is, ami szintén izgalmas és jó, sivatagban koncerten, ahol kalyibában

aludhattunk, este a tűz körül zenélhettünk teát kortyolgatva. Élmények közé tartozik a két szülinapi

zsúr, amin eddig jártunk, ezeket Eszti szeretné megírni, ezért csak annyit, hogy mindkettő remek

volt és élveztük nagyon. A mindennapokhoz tartozik, az is, hogy nekem még nincs munkám, illetve

helyem lenne egy gyárban ahol grapefruitokat lehetne csomagolni ülve és állva, nem emelve, de

nagy zajban. Gergő szerint azért talán majd akad más is nemsokára, ha meg nem erről nem lehet

lecsúszni, vagy ha igen ilyen gyári munka van a közelben más is. Szerinte nem kell heti 6 napon át,

napi 9 órában feltétlenül ezt dolgoznom, ebben valószínűleg igaza van. 

A bohémek: Ayala és Eszti

Keresem a kapcsolatot az

itteni doulákkal, akik léteznek és dolgoznak nyugodtan. Az otthonszülés nem izgat itt annyira. Az

az igazság, hogy valami eltörött ebben az ügyben bennem még otthon. Továbbra sem értem mi

történik és hogyan Ágival, még akkor sem, ha külső szemlélőként is figyelve az eseményeket értem a

rendszer működését. Lehetetlennek és felháborítónak tartom, hogy Ági be van zárva, ráadásul nem

a börtönbe, ami borzasztó hely, de mégis konkrét dolog ami telik, élet, csak másik. Ez a hibernálás,

ami a házi őrizet maga, rohasztó, leépítő és izoláló keverék, amiről azt is lehet tudni, hogy jó

pénzért bármikor fölemelhető rács, hiszen vannak akik síelni mennek, szabadon mozognak

a háziőrizet ellenére. Ági és a szülés magyarországi helyzete irreális. 

Nekem nem az otthonszülés a vesszőparipám, hanem

az emberség, a hozzáértés és a jelenlét. Ezt testesíti meg Ági. Vannak kedvenc bábáim, otthoni és nemzetközi vizeken, volt alkalmam megismerkedni számos más szaktekintéllyel, láttam hosszú órányi szülésről készült felvételeket, hallottam szakmai előadásokat, de egyik sem azt mondta és mutatta ami miatt annak idején Ágit választottam. Tartalmazták elemeit, jutottak hasonló megfigyelésekre és eredményekre, de Ági sokkal közelebb jutott a lényeghez rég. 

A kitérő után kanyar vissza a

tervekhez. Jó lenne átlátni az itteni viszonyokat. Mennyit változott vajon az itteni szülészeti

gyakorlat az elmúlt 16 évben? Amikor Ábelt és Sárát itt Izraelben szültem, fényévekre voltak

emberségben, felkészültségben az otthonitól, ami nem pénz kérdés és persze felszereltségben is, ami viszont igen. Nem kezdek összehasonlító elemzésbe, mert nem

szakmázunk, arra van más fórumom, ahol kiírhatom a gondolataimat, vannak éppen elegen akiket

pont ez érdekel, így itt hagyhatom a helyet másra. Amit lehet tudni, hogy itt nem széltolás a

doulaság, eddig nemtől, kortól és társadalmi helyzettől függetlenül tisztelettel mértek végig, mikor

szóba került mi érdekel. A mentálhigiénés szakember kifejezést nem értik, nem ismerik, még

szerencse, hogy annyi dolgot csináltam már életemben, hogy lehet másról is beszélni. Jelenleg

egyik sem hasznos picikét sem, de nem ez a fontos valószínűleg. Munka lesz, ezen nem kell

aggódni, legrosszabb esetben a gyárban, amitől nem idegenkedem annyira, mint a család többi

tagja, Gergővel az élen, aki szereti, hogy szabad vagyok, és ezt arra szeretem használni, hogy

családot tartok magamnak ennek minden mozzanatával. Ez a mostani élethelyzetben könnyedebb,

mint valaha. Otthon a gyerek kísérése mellett, a vadászat szerű piacra, boltba

járás miatt is egész nap úton voltam, hogy mindent ott vehessek meg, ahol a legolcsóbb. Gulyás Marcit

kérdeztem tavasszal mi az ami más neki alapvetően mióta nem él otthon, mire azt válaszolta, hogy

ahhoz hasonlít, mintha a mocsaras sás helyett a tiszta vízben úszhatna, nem húzná vissza semmi.

Értettem mit mond, most meg érzem. Készen állok, nyitott vagyok, tudom, hogy képes vagyok rá,

nem nyomaszt a légkör, könnyű vagyok és boldog. Jó, hogy nem vagyok ott, ezt érzem és kicsit

szégyellem magam, mert ti akik szerettek minket hiányoltok, figyelitek a lukat, amit hagytunk,

miközben mi boldogan boldogulunk a szövet kialakításával, ami tiszta és nem szakad. Erősek

vagyunk és bátrak, csapat vagyunk és összetartozunk. Kicsiben könnyű ez igaz, mégis büszke

vagyok rá. Én ezt csináltam az elmúlt években, megérte. Mikor kilépünk a megszokottból és ránk

nehezedik a nyomás az a megnyugtató tapasztalat, hogy igen, működik, kerek.
(Fotók: Gergő)