Hét Köz Nap (Mici)

Sári fotója

Az elmúlt héten a szokásos dolgok történtek velünk. Ezt lehetne mondani röviden, de tudom, hogy ez nem fair tájékoztatás. Vasárnap szokás szerint mindenki elment iskolába, mi fölnőttek pedig, szintén szokás szerint a birkák után rögtön elmentünk hivatalos ügyeket intézni. Nem is gondolná az ember, hogy egy átutalási megbízás milyen nyögve nyelős dolog lehet, ha az illető rendszer egyenlőre átláthatatlan. Biztosan meg fogjuk tanulni, hiszen amikor sorban ülünk hosszan a bankban, mondjuk fél órát, akkor teljesen vegyes csapattal várakozunk együtt. A hosszú köpenyes, papucsos bácsitól kezdve, a nehezen mozgó nagy hangú nénin át a harcias fiatalokig mindennemű típus megfigyelhető. Viselkedéskultúra tanulmányozása szempontjából kiváló terep , melegben hűsölésre szintén remek helyszín, ügyintézés szempontjából lassú és kilátástalan. Nem szeretünk sem bankba, sem postára, sem bevándorlási hivatalba, sem mobilszolgáltatóhoz menni, vagyis valószínűleg a hiba a mi készülékünkben van. Bevallom engem a vásárlás, akár élelem, akár más szintén hamar feszültté tesz, fárasztó és semmilyen élménnyel nem kecsegtet. Még az imádott Ápisz, és könyvesbolt is fölfalja az agyamat 30 perc után. Most viszont úgy tűnik, hogy még egy darabig fogunk munkaszerűen ügy intézni. Azt hiszem legutóbbi ittlétünkkor ez még halmozottabban nehéz volt. Akkor az öreg kocsink vám ügyét intéztük felváltva az otthoni házasságkötésünk és itt született gyerekeink dolgaival váltakozva. Talán pont addigra lehetett abbahagyni mire átköltöztünk Magyarországra. Az akkori nyelvtudásunk rengeteget fejlődött, össze sem lehet hasonlítani e téren az akkori és a mostani állapotot, de azért rossz emlékeket ébreszt mikor ötödször autózunk be a városba, hogy dűlőre jussunk a Társadalombiztosítással, vagyis fizethessünk. Mostanra talán sikerült minden akadályt leküzdeni, hogy érdemben egyáltalán elkezdődjön a procedúra. Vasárnaponként szoktunk ezzel időt tölteni.

Sári fotója

Ennél sokkal izgalmasabb történése volt a hétnek az iskolában számunkra kiírt fogadóóra. Esztiről megtudtuk, hogy barátságos, szeretik a társai, gyorsan tanulja a nyelvet, okos, értelmes, türelmes és a tanítói elképzelni sem tudnak nála ideálisabb és szorgalmasabb idegennyelvű tanulót, volt már pár a praxisukban, de ilyet még nem láttak. Noéról megtudtuk, hogy csöndes, barátságos, szeretik a társai, okos, értelmes, türelmes, szorgalmas, és ugyan nem tudják pontosan pontosan fölmérni, hogy mennyit ért az osztályban folyó dolgokból, de úgy gondolják, hogy egészen sokat. Szeretnék, ha kicsit megnyílna. Ezen a héten csütörtökön ezt elősegítendő nem is fognak majd tanulni, hanem tartanak egy görbe napot. Látják, hogy Noé kalapban szeret járni,  így kalapos napot szerveznek. Tudják, hogy legjobban a zene érdekli, és rendszeresen ír zenét, így azt kérték válasszon ki néhányat a számai közül és legyen ő dj. Azt hiszem erről oldalakat tudnék írni, de a fantáziátokra bízom, hogy milyen is ez az iskolai légkör, amiben ezek a mi kis pacákjaink ülnek hosszú órákat. A nagyok közül Sára osztályfőnökétől kaptunk meghívást az iskola egészében szokásos fogadó óra keretében. Sáráról inkább kérdeztek, mint mondtak dolgokat. A Lauderben olyan türelmes és megértő módon elkészített jellemzést ugyanis az évfolyamfelelősnek nem sikerült eljuttatnia az osztályfőnöknek. Remélem azóta megkapta. Ez ugyanaz a nő, aki nem engedte Sárit kirándulni menni és eddig főleg akadályokat gördített elénk. Ilyen is kell, hogy legyen ezt értem. Ábel osztályfőnöke megnyugtatott minket, hogy egyenlőre még nincs kitűzött időpont a fogadó órára, de le fogunk ülni beszélni, ne aggódjunk, nincs semmi gond. Ez néha több, mint elég információ. Valószínűleg ő sem kapta meg a tavalyi eredményeket és jellemzést.

Sári fotója

Ezen a héten is volt a gyerekeknek foglalkozás az ifjúsági szervezetben. A nagyok mind vezetőként, mind vezetettként részesültek a közösségi élményből, sőt gyanútlanul a takarítás gyakorlati elemeit tartalmazó péntek reggelre összehívott találkozón is megjelentek. Aznap kijutott a jóból, zuhogott az eső, így csak a falun belül sétáltunk és gondoltunk a mezőgazdaságra.
Szombatra egy madárlesre voltunk hivatalosak, ahol 4 északon élő, magyarul beszélő család találkozott, kibicként egy kibbutzban önkéntesként dolgozó leány is velünk tartott. Jót sétáltunk a szép tavon, láttunk madarakat, bivalyokat, nutriákat, harcsákat, teknősöket és a tavat magát ami már önmagában nagy élmény volt. A családok találkozása, ismerkedése is jól sikerült, lesz folytatás úgy tűnik.

Noé fotója

A main kívül már csak 8 iskola nap és kitör a szünet, végre nem chanukakor mennek majd suliba és karácsonykor lesznek otthon a gyerekek, hanem fordítva. Mi fölnőttek már erős készülődésbe vagyunk, remélem, hogy sikerül megvalósítani a terveinket és örömöt szerezni a nagyoknak és kicsiknek egyaránt. Szeretem az ünnepeket, mikor együtt vagyunk és jó, hogy most végre szinkronban leszünk a külvilággal. Otthon nagyon nehezemre esett, hogy a szűk értelemben vett családunk ünnepei munkanapon, gyorsan, fáradtan zajlanak pont elvéve a lehetőségét annak, amire az ünnep való. Megállni, hátra és előre is nézve, de a jelenben lenni kicsit, összekapaszkodni és biztosítani egymást arról, hogy a világon a legfontosabbak vagyunk egymásnak. Játszani ráérősen, hosszan, bezárkózni és kinyílni, élvezni a pillanatot. Nem csak enni, lenni is, sőt főleg lenni, hiszen enni folyton szoktunk, de elfutunk gyakran egymás mellett még mi is, akik hajtunk rá, hogy ne egyen meg bennünket a gépezet. Jó várni rá és meglepetéseken törni a fejünket, ami egyre nehezebb. Most, hogy semmink sincs valahogy mindenünk van. Mi hiányozhat, mikor nincs olyan ami ne hiányozna, ha normális eszünkkel gondolunk bele a dologba. És mégis szuper, hogy minden megvan ami kell. Ennyire egyszerű ez? A semmi tényleg minden, ha mi együtt lehetünk?

Sári fotója